Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-04 / 44. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1915. november 4. A szinházkérdés. Egyik helybeli laptársunk abból az al­kalomból, hogy színtársulat készül Lo­soncra jönni, szóvá tette egy városi mozi kérdését és felhasználta az alkalmat arra, hogy támadást intézzen a már meglévő mozgószinház és annak vezetősége ellen. Az u. n. Apolló Színház annak idején a rendőri hatóság kívánságára úgy épült, hogy azt színház céljaira is fel lehessen mindenkor használni. Hogy ez a cél el­érhető legyen, az építkezés alkalmával oly befektetéseket kellett a vállalkozónak esz­közölnie, melyek egyébként egy mozinál feleslegesek. így épült 40.000 korona be­fektetéssel egy színpad, amely mindazon kellékekkel fel van szerelve, amikre egy vidéki időszaki színháznak szüksége lehet. Van sülyesztője, esőkészüléke, hatalmas víztartálya e célra stb. Természetes dolog, hogy ezen színpad fenntartása, a külön­böző készülékek karban tartása a mozi­tulajdonostól évente tetemes anyagi ál­dozatot követelnek. A hatóság a színház tulajdonosával oly­­értelmü megállapodást létesített, hogy a színtársulat évenkint egy legfeljebb 12 hétre terjedő idényben veszi a színházat igénybe és a színtársulat ezen igénybe­vételért 2000 koronát térit meg a színház tulajdonosának szinpadhasználata, befek­tetett tőke kamatai, rongálás stb. címén, ezenkívül pedig hozzájárul a tüzbiztositási díjhoz 400 koronával azért, mert a színé­szek itt tartózkodása idején nagyobb lévén a tűzveszély, a tüzbiztositási dij is arány­talanul nagyobb. A folyó évben egy ízben már volt Lo­soncon színtársulat és így a színház tulaj­donosa a város iránti szerződéses köte­lezettségének ez évre már eleget is tett, amennyiben színházát a fent ismertetett feltételek mellett a színészek rendelkezésére bocsájtotta. Most ismét, tehát már másod­ízben készül színtársulat Losoncra őszi idényre. Eltekintve attól, hogy a színház tulajdonosa szerződése értelmében nem is kötelezhető arra, hogy színházát egy éven belül két ízben átengedje, erre mégis hajlandó volt, csupán csak azt kötötte ki, hogy erre az idényre is fizessék meg neki legalább a fele járulékait. Miután azonban az idény most nem három hónaposnak ígérkezik, a városi hatóság csupán csak 700 koronát hajlandó a tulajdonosnak a szerződésileg kikötött 2000 korona térit­­mény helyett fizetni. Ugyanez alkalommal érdekli tán a kö­zönséget az is, hogy mi az oka annak, hogy a féláru előadások megszűntek, mert ez irányban is panasz tétetett a nyilvános­ság előtt. A világháború a központi hatalmakat majdnem teljesen elszigetelte. Amerikából és Franciaországból, a filmelőállitás hazá­jából filmek az országba nem jöhetnek, minek természetes következménye az lett, hogy a hazai filmek használati ára óriási módon felszökött. Számos vidéki mozi kénytelenült árait felemelni, ami itt azon­ban nem történt meg, mert a régi háború előtti árak maradtak meg, csupán csak a megnövekedett költségekre való tekintettel kénytelenült a mozi vezetősége a féláru előadásokat beszüntetni. Ezen tényálláshoz a magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá, hogy a város ama tervét, hogy a színészetet a városi Vigadó nagytermében játszassa, nem helyeselhetjük már csak azon okból sem, mert ez a nagyterem köztudomás szerint hatóságilag tűzveszélyesnek mondatott ki, a teremnek csak egy kijárása van s az is emeletről s igy egy váratlan pánik ese­tén elképzelhetetlen szerencsétlenségek történhetnének. És ki venné magára egy ilyen pánik esetére a felelősséget az eset­leges emberéletért ? Felmerül azonban itt egy másik kérdés is. — Nem tudjuk, hogy a városi Vigadó tulajdonosa hajlandó lessz-e vagy hajlandó­nak mutatkozott-e nagytermét a színészet céljaira azon 700 koronáért átengedni, amelyért az Apolló Színház nem hajlandó őszi, tehát legjobb idényéről lemondani? Ha pedig a hatóságilag is veszélyesnek jelzett vigadóbeli nagyterem drágábbnak bizonyulna, úgy a városi hatóság nézetünk szerint mivel sem tudná igazolni azon el­járását, hogy színjátszás céljaira épített színház mellőzésével inkább drágábban egy veszélyes helyre gyűjti össze a közön­séget. Kárára volna ez magának a színé­szet ügyének is, mert hiszen egy tűzveszé­lyes helyet a közönség kikerül, mi pedig a nálunk játszó színtársulat boldogulását óhajtjuk. Ami a városi mozi felállításának kérdé­sét illeti, ennek helye, haszna célja ott van, ahol még ilyen nincs, de semmi esetre sincs helyén ott, hol már ilyen van, mert a város abba a helyzetbe kerül, mint egy más vállalatával, amelyre erősen ráfizet. Mint lapzártakor értesülünk, az Apolló Színház igazgatósága és a szinügy körül a helyi lapok állítása szerint fennálló diferenciák megértőén elintéztettek s el­tekintve az Apolló Színház tulajdonosá­nak a szinügyet pártoló engedményétől, az Apolló Színháznak színjátszás cél­jaira igénybevétele a befogadóképességet tekintve a kért ár mellett is ugylátszik sokkal olcsóbb, mint a Vigadó nagyterme. — így tehát a színtársulat f. hó 10-én, szer­dán este 8 órakor az Apolló Színházban kezdi meg négy hétre tervezett bemutató vendégjátékát a Szibill 3 felvonásos operettel. Nagy.szerűen babáit a harctéren közeliiknél és általában mindenkinél mint legjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés ightláa, rhenma, koszvény, influenza, torok-, matt- és hátfájás stb. eseteiben Dr. Richter-féle Horgony-Liniment. Horgony-Pain-Expeller pwiéka. Üvegje X —-80, 1-40, Kapható gyógyszertárakban vagy kfizvet- a lenül az „Arany oroszlánhoz*7^ címzett Dr. Richter-fóle gyógyszertárban, a I j Prága I, Elisabethstr. 6. k naponkénti szétküldés. Monogramm- és színes Selyem hímzést a legprecízebb kivitelben elvállal ifj. Csizmadia Lajosné, Tugár-tér 16. sz. alatt. capsid compos. HÍREK Ondrejovics Kálmán dr. temetése. Az élet és enyészet szűk kapujához szomorú szívvel kisértük ki e hó 2-án Ondrejovics Kálmán doktort. Már-már azt hittük, hogy behegedt a seb, amit fiatal életének elmúlása ütött szivünkön és most, amidőn enyészetnek induló poraira annyi idő után rágördült az édes hazai rög, úgy éreztük, hogy fáj­dalmunk nem szűnt még meg. Koporsó­jának láttára minden felujult lelkűnkben: a szeretet, mellyel annyian viseltettünk iránta és a fájó megdöbbenés, mellyel tudomásul kellett vennünk hősi halálát annak idején. Pedig talán már meg is szoktuk a halált. Hiszen az ott száguld még most is messze éjszaktól a déli tengerig, szárnya suhogását ott hallják a csatamezőkön távol szeretteiktől ezren és ezren. És mi mégis — mégis, ha egy­­egy jóbarátunk elestét vesszük tudtul, fájdalmunkkal csak a régiek vagyunk, a régiek, kik a mindent megsemmisítő elmúlás gondolatába belenyugodni ne­hezen tudunk. Olyan ez a most pergő, gondterhes idő mintha nehéz álom lenne, amelyből nem tudunk felébredni. Mintha még most is látnánk, mosolygó, bizakodó arccal mintha most is itt járna mi köztünk Ondrejovics Kálmán; velünk lenne kedves, közvetlen egyéni­sége, mely csak szerény és jó tudott lenni mindenkihez; nem keresett ő hiú ábrándokat, nem támasztott az élettel szemben nagy követeléseket, csak dol­gozni akart és tudott. De aminő egy­szerű volt életében, oly nagy halálában, mit a kötelességnek mezején talált meg éppen abban a pillanatban, amidőn még ott is másokon akart segíteni. Meghalt a hazáért, mit annyira szeretett és amiért annyian és annyian véreztek el már-és véreznek még ma is. Azok közé lépett, akiknek nevét oda iktatjuk a magyar nemzet szentjei sorába és akiknek dicskoszoruval körülővezett em­lékét áhítattal fogja ajkára venni minden e nemzetnek késő unokája. Könnyes szemekkel vettünk tőle bú­csút a sir szélén, de mégis ama felemelő érzéssel, hogy nem halhat meg nemzet, kinek olyan fiai vannak, aminő ő volt és a csontokon, mik ott porladnak a losonci temetőben és azokon, mik távol hazájuktól a csatamezőkön, egy szebb és jobb haza, egy ereiben megizmoso­dott Magyarország fog uj életre kelni. A fák rügyei tavasszal kifakadnak ismét, de annak ő már nem fog örül­hetni többé. Alma örök lesz. De mi, kik itt vagyunk még és utódaink vi­gyázunk majd álmaira. A mindenbe életet lehelő napsugár pedig az ő sir­­halmára is fog fakasztani virágokat és dicskoszoruval körülveszi nevét az em­lékezés, a nemzet hálája és kegyelete, mely örök marad. A szent, magyar anyaföld adjon neki örök nyugodalmat. Ondrejovics Kálmán dr. ügyvéd, a cs. és kir. 25-ik gyalogezred tartalékos zászlósa még ez év márciusánál ?-án

Next

/
Thumbnails
Contents