Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-04 / 49. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1913. december 4. temi tanárok, akik egymás könyvét el nem olvassák. Ezek a szedők képesek elolvasni olyat is, amit más keze szedett ki! U. T. Pénztárvizsgálat. A pénztárvizsgálóbizottság múlt hó 29-én megvizsgálta a városi pénztárt s a kezelést rendben találta. Megállapítások. «Kártérítés.» Nusika bokája. Jenőke feje. A m. kir. Kúria kimondta, hogyha egy munkásnak a gyáros hibája, mulasztása következtében levágta a gép a kezét és igy munkaképtelen lett, kártérítésül — persze a megfelelő százalékos arányban — csak az az összeg szolgálhat, amit a munkás rendes körülmények közt keresett és a netáni túlórákkal szerezhető keresetéért kárpótlást akkor se kérhet, ha ez a túlórázás szokásos volt is. Pedig hát ép kézzel a túlóra jövedelmét is csak úgy megkereshette és megkereste, mint a rendes munkaidőbelit. De ezért nem kaphat az ember kárpótlást. De ha egy szolgabiróról megírják, hogy agyonrugott egy tótocskát, vagy elpáholt egy zsidócskát és a szolgabiró a legközelebbi restauráción megbukik, hát a sajtótörvény megadja a teljes kártérítési jogot neki nemcsak az újságíró, a szerkesztő, a kiadó, de sőt a nyomdász ellen is. Gyárat és dinamitműhelyt építtethetsz, ahol egész bizonyos, hogy egész sorozata lesz a baleseteknek, csinálhatsz kóvaldgyárat, ahol minden esztendőben megég néhány ember, de soha senkinek eszébe nem jutott még, előre biztosítékot kérni ilyen gyáralapítótól balesetek céljaira, ellenben a tisztelt szolgabiró úr kártérítési igényének a fedezetére előre letétetnek 20—50 ezer koronákat készpénzben, nehogy a szolgabiró úr kártérítési igényének valami híjjá legyen. ha egy becsületes iparosmester valami ficsurka ellen netán ítéletet kapna, mert csinált részére egy téli kabátot (ha nem ficsurkáról van szó, nincs is jogeset, mert proletárgyereknek az iparos nem is hitelez), egyéb fedezet hiányában le nem foglalhatná még a magaszállitotta ruhadarabot sem. Sőt ha elutasítanák egészen a keresetével, azon a címen, hogy az apa nem köteles fizetni, a ficsurka meg kiskorú, a mesterember a vételár helyett még a kabátot se vihetné el. Úgy, hogy akármilyen ítélete lenne is, még a magakészitette kabát sem szolgál fedezetéül. És igy jár minden iparos, ki lényeges szükségleti tárgyakat készít hitelbe. Az asztalos például, aki ágyat csinál, annak ára fejében még az ágyat se foglalhatja le. De ha a Garzóbégi Nusinak megítélik a kártérítési összeget azért, mert lapod vastagnak mondta a bokáját és kacsaszerünek a járását, nem kell félnie, az ő követelése biztosítva van, levonják a hirlapkaucióból. Még a lap megindítását sem engedik meg addig, amíg húsz- és ötvenezer koronákat le nem szúrnak készpénzben, hogy a Nusik, meg Gizik, meg Sárik leendő netáni kártérítési igényei biztosítva legyenek. így fest nálunk a kártérítési jog és a kormánynak csak a sajtó elieni kértéritési jog rendezése égetően sürgős! Az ember szinte azt hinné, hogy bolondok házában jár. Hisz igy megtörténhetnék például, hogy azt az újságírót, nyomdászt, kiadót, vállalkozót elitélnék kártérítésre, aki megírná, hogy Balogh Jenő úr üresfejü, teszem azt, ha emiatt elbuktatták itt vagy ott, ugyanakkor, mikor a Máv. például nem lenne köteles kártérítést adni, ha ezt az üres fejet tőből lemetszené egy kocsikerék, mert ez a fej nem keresett kenyeret ép akkor. A VÁROS. A konventikulum. Sacher Gusztáv megtámadása. De honnan jöhetett? Azelőtt — mondjuk egy évnek előtte is, — általános volt e panasz: nem megy azokon a képviselőtestületi közgyűléseken semmi se rendjén. Csupa fejbólintó bálint az egész gyülekezet. Elmondanak ott egyet-mást, szól hozzá egy vagy kettő, ki értve, ki semmit se értve a felvetett kérdéshez és azután — az történik, amit a tanács vagy pláne egyesek akarnak. Általánossá vált a polgárság körében a kivánalom: ezen segíteni kell. Kell, hogy a képviselőtestületnek minden egyes tagja előre tájékoztatva legyen már minden fontosabb kérdés részleteiről is, kell, hogy a közgyűlés minden egyes részese már felkészülten, bizonyos álláspont mellett maradva menjen oda. Ez pedig másként, mint a közgyűlés elé viendő tárgyak előzetes megvitatása nélkül nem képzelhető. Ez a vágy, a város ügyeinek szorgosabb tanulmányozásának, ismerésének a vágya hozta létre rövidesen a zkonventikulumoU. Nem kellett sok a létrehozásához. Egy-két agilisabb tagja a testületnek összeállód és miután «városi egyesülésnek» nevezte az alakulását, elkezdett a működés terére lépni. És a munkáját ez egynéhánynak hamarosan siker is koronázta. Mert a város képviselői közül számosán — politikai pártállásra való tekintet nélkül, — csoportosultak ama egynéhány köré és mindjárt a legelső alkalommal bele szóltak — még pedig elhatározóan, — a városnak nem egy létérdekeit érintő ügyébe. Sokat e «konventikulumok» sikeréről kár lenne beszélni. Első határozó ténykedése mindjárt az volt, amidőn egyesek kifejezett nem tetszésére a város közönségét a jelen viszonyok között igazán érzékenyen sújtó vízvezeték megszavazásától (mely bár szükséges, de ezidőszerint lehetetlen) megmentette. Ekkor titkos, lebujokban tartott értekezéseknek minősítették egyesek a működésünket, azt a munkát, mely nyilt kártyával játszott és amely nemsokára a lekicsinyelő nyilatkozatok után minden erőfeszítés ellenére ki tudta vinni, hogy a város tisztviselőkarának egyes, méltatlanul mellőzni kívánt egyénei a fizetési rendfokozatok megalkotása alkalmával az őket megillető helyet elfoglalják. A konventikulumot iassacskán megszokták az emberek. A városháza tanácstermében nyilt ajtók mellett értekeztek az azon megjelenő képviselők, eljöhetett arra bármelyik tagja a közgyűlésnek és mert látta és belátta minden a város érdekét szivén viselő ember, hogy e gyülekezések hasznára vannak a közügynek, a szinpátia is általánossá lett velük szemben. Annál furcsább és érthetetlenebb igy, hogy most immár majd egy évnek lepergése után akad valaki, ki gáncsolni valót talál benne. Hogy akad valaki, ki ez összejöveteiek becsületes, tisztességes szándékában kételkedni próbál és miután arra az elévült álláspontra helyezkedik, hogy a képviselők ez összejövetelei titkosak és károsak, — piszkot mer dobni rájuk és különösen azok egyik lelkes tagjára szórva az alaptalan rágalmak egész zuhatagát, oly hangon ir róla és az egyesülésről, mely kell, hogy kiváltsa minden egyes jóérzésü losonci polgár megrovását De mi nem azzal a cikkel akarunk foglalkozni, mely Sacher Gusztáv tanácsost polgártársai előtt lekicsinyelni igyekezett. Erre szükség nincsen. Mert hisz ugyanannak a lapnak már a következő száma kénytelen volt Sacher erélyes fellépésére meghajtani előtte az elismerés zászlóját. Mi a konventikulumról akarunk pár szót szólani és összefüggésbe hozni igyekszünk azt városunk legutóbb tárgyalt néhány igazán olyan ügyével melyek letárgyalásának mindenki örülhet és amely ügyeknek újbóli felszínre hozatala nem hálás téma általában. A Sacher Gusztávot megtámadó cikk olyasvalamit mond, hogy kár volt veszélyeztetni a város jóhirnevét konventikulumainkkal akkor, midőn a közgyűlésen kisült úgyis, hogy semmi se történt. Illetve nem történt egyéb, mint hogy bevette (mert be kellett vennie) a képviselőtestület, miszerint 105.000 koronát kell függőkölcsönkét felvennie a város törzsvagyonából, hogy apró-cseprő számlatartozásait kifizesse, továbbá, hogy ahhoz, miszerint összes alapjaink a régi státusba visszahelyeztessenek legalább 350.000 korona kölcsönre lenne szükség. Hát kérdjük: e tények után, hol van a város jóhirnevének veszélyeztetése? Vagy ha van, — miért ered ez a konventikulumoktól? Nem a konventikulumok és Sacher tanácsos voltak azok, kik e már évek óta függőben tartott csipri-csupri számlatartozások rendezését sürgették ? És veszélyezteti valaki a város hírnevét akkor, ha annak vagyoni viszonyait minden úton-módon szép szóval, Huszár fest, mos és tisztit. LOSONC, Kossuth Lajos-utca 10.
