Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-23 / 43. szám

íjBír A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE Btönzerest Arak melyben: . ■ Köziek, . ! , szerkesztőség: Félévre.............................................4 K - f. Z Mógrád megyei Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részére részét Illető minden közlemény Intézendő. Negyedévre.............................. . 2 K — f. ■ évi előfizetési díj 5 korona. ■ KIADÓHIVATAL* VIDÉKRE* ■ Pctvm szám ára 20 fillér ® Losonc, Knblnyl-tér 11., hová az előfizeté-Egész évre.......................................10 K — f. m ** p sek, hirdetések, minden nemű pénz küld©­Felévre . ... 5 K - f. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétküldésére vonatkozó Negyedévre 2 K 50 f a ■ felszólalások Intézendok. VIII. évfolyam 43. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1913. október 23. Széchenyi István P 3. Szegény Széchenyi István. Ha még egyszer testileg is élni tudna (mert a szelleme él), bizonyára megnézné a browningját kezében, hány benne a golyó. Van-e benne még kettő, melyek alkalmasak azok leteritésére, akik az ő nevét bitorolják. Akik merészelik ma­gukat hozzá hasonlítani. Többes szám­ban említjük a névbitorlókat, mert hogy Lukács a No. 2. után most már Tisza fog e névén No. 3. alatt jelentkezni, az a munkapárti logika öröktörvénye szerint következtethető. Egy bankett és egy üveg pezsgő pukkanása az egész, mely ez újabb történelmi pillanatot meg fogja előzni. Tisza és Széchenyi István. Micsoda ellentmondás. Micsoda groteszk össze­keverése a becsületnek és honfiúi tisz­tességnek mindazzal, mi ezek ellenke­zője. Pedig igy lesz. Rövidesen meg­éljük, hogy a pinkagróf Széchenyihez lesz hasonlóvá. Legalább a munkapárti szemekben ezzé. Pedig-pedig ugyancsak fura kis his­tória az a «csekélység», melybe törté­nelmünk e kiváló, No. 3. alatt közis­mertté váló alakja keveredett. Nem is beszélünk arról, hogy a polgári per eredménye nem lehet más, mint irgal­matlanul lemarasztaló. Visszafizetni a pinkapénzt, de 15 nap alatt. Bűnügy­ről van itt szó, kérem. Csúnya, piszkos kicsi kriminalitásról, melybe eddig Ma­gyarországon csak bélyeget lenyaló Ír­nokok keveredtek. Arról van itt szó, — kérem szépen — hogy végre ná­lunk is vannak miniszterek, akik azon célból, hogy maguknak vagy másnak vagyoni haszont szerezzenek, hivatalos kötelességük teljesítése vagy nem tel­jesítéséért pénzt kértek és vettek el azoktól, kiknek javára szolgál ama bi­zonyos kis intézkedés vagy szemet­hunyás. Arról van itt szó, hogy ma már nem csak Dánia az ő 8 évi fegy­­házra Ítélt Albertijével, de mi is dicse­kedhetünk néhány úrral (és köztük kü­lönösen eggyel, ama Széchenyi No. 3. cíművel) — kik hajlandók lettek volna egyenesen törvénybeütközőt is meg­cselekedni néhány milliócskáért. Meg­vesztegetésről szól az ének. S midőn mindezt látjuk és egyúttal azt is tapasztaljuk, hogy ma már alig van ember, ki ezen Magyarország földjén csodálkoznék, — gratulálunk mindazok­nak előre, kik e főmegvesztegetettet ma is keblükön melengetik és tevékeny­ségét a cikk címében foglalt hasonlat­tal fogják honorálni. Mentségükre majd csak azt hozhatjuk fel, hogy bizonyára néhány cseppel többet fogyasztottak el a kelletténél abból a pukkanós italból, mely könnyen a főbe száll és illuziós diszköntösbe burkolja be még azokat is, kik cellába valók: valamelyik jól őrzött hely, No. 2 — 3—4. cellájába. Egyről-másról. A „békák“ harca. — Sokat akarna a szarka. Nohiszen elképzelhetik, micsoda fényes lesz majd az a szombati mosakodás, amit Tiszapista őpandursága fog elkövetni a par­lamentben. Mennyi, de mennyi frázis hang­zik el megint. Azt is tudhatják, hogy miről lesz szó. Szó fog esni arról, — és ebben fog kulminálni a védekezés, — hogy őpan­dursága az egész, pinkapénz históriában annyira ártatlan, mint egy ma született kis geszti bárány. Hogy az egész pinka-nótát Lukács kezdte fújni és az ő bűne minden, mi összefügg véle. Bizonyos, hogy a szép szavakra a többségi párt éljenezni fog és tudomásul veszi a mosakodást. De mi lesz Lukácscsal? Lenyelik másodszor is a békát, amint tették először, amidőn bírói Ítélettel szankci­onált panamistasága dacára Széchenyihez engedték hasonlítani? Nem félnek attól, hogy ez a most lenyelendő béka a már lenyelttel találkozva emésztési zavarokat idézhet elő? Hogy a mai kolerás világban fő a vigyázatos és mérsékelt táplálkozás és tartózkodni kell a <geil» ételektől ? Vagy azt tartják a munkapárton, hogy nincs az a nehéz étel, mit egy jó gyomor el ne birna? És végső esetben: mire való az a jó öreg Hunyadi János? Vasárnap délután jónéhány ember állta körül a vásárteret, hogy lássa a mi helyi pilótánk «felszállását». De nem szállott fel a hatalmas gépmadár. Püffögött, puffogott, berregett, durrogott a masinája, de a sikon­futásnál nem vitte többre. Persze igy az első próbálkozás, — mely azonban ne ri­assza vissza a törekvő pilótát, — komikussá vált. Voltak is mindjárt, akik ott a hely­színén megállapították az aeroplán hibáit és kritizálták Csizmadiát. Némelyek ama bizonyos szarkához ha­sonlították őt és a gépmadarat, ki többet akart annál, mint amennyit a farka elbír. Mások azt hibáztatták, hogy hiányzik egy fog a motorban és igy nem gyújt szabá­lyosan. Az utóbbi okoskodás talált nagyobb helyeslésre. De valaki mindjárt meg is adta rá a dühös választ: — Hászen ott van Herz dr., — miért nem rakott be neki aranyból! Kell-e a cserkészet ? Alig egy éve, hogy az angol boy-scout­­mozgalom nálunk is gyökeret kezdett verni. Nem tartott sok időbe — s a magyar szel­lem az egész mozgalomra rányomta bélye­gét : a pártoskodást, a felekezetieskedést és a féltékenykedési. Élőbb külön alakultak a «cserkészek» és külön az «őrszemek» ; rpá­­sok voltak a vezetők mindegyiknél, máskép fogalmazták ugyanazon parancsokat és azt hiszem, mindegyik más-más szaklapban látta az igazi ige hirdetőjét. De ez nem volt elég: a «Zászlónk» a saját és a mögötte álló hatalmasságok égisze alatt nagyarányú cserkészetet szervezett, aminek természetes következménye volt, hogy a protestáns kö­rök hasonló lendülettel fogtak saját ifjaik kiképzéséhez. Az utóbbiaknak, főként a reformátusoknak, erős impulzust adott mind szorosabbá váló kapcsolódásuk az angolok lelki életéhez. Mindezeket betetőzte aztán az egyébként mérsékletet kívánó tevékenységnek féktelen tulhajtása, mely vele jár a magyar tempera­mentummal. Immár csak egy dolog hiány­zik, hogy az egész mozgalom teljesen ma­gyar karaktert nyerjen : alakítani kell külön 48-as és külön 67-es cserkészcsapatokat, melyek mellől aztán nem hiányozhatnak az általános titkos elvtárs-cserkészek sem ... Ez a megölője nálunk minden nemes ügynek. Kérdések, melyek sajnos, elég éle­sen választják szét a felnőtt társadalmat, beledobatnak olyan mozgalmakba, melyeknek semmi köze politikához, felekezethez, reak­ciós vagy ultramodern világnézlethez. így diszkreditálják nálunk a legszentebb célokat s nem lehet csodálnunk, hogy egy elismert pedagógus, Kemény Ferenc, már föl is szó­lal a cserkészet, helyesebben a cserkészet túlzásai ellen, mondván : nem kellenek a búr­kalapok, meg a nagy botok, csak menjetek a szabadba, tanuljátok meg minden hókusz-Huszár fest, mos és tisztit. LOSONC, Kossuth Lajos-utca 10.

Next

/
Thumbnails
Contents