Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-25 / 39. szám

1913. szeptember 25. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal.

ban ontja vérét hazájáért, a tisztviselő békében végzi azt a sisiphusi munkát, amelyből az állam élete, ereje, rendje, szabadsága és gazdagsága kifejlődik.

Innen van az, hogy a köz a tisztviselőt munkásságra, becsületességre szorítja, hogy neki mennél többet használjon, de arról rendszerint megfeledkeznek az adófizetők, hogy érdekeiket önzetlenül szolgáló tisztviselők helyzetén segíteni kellene. A magáncég busásan fizeti alkalmazottjait, hogy csakis az ő érdekeit szolgálják és a versenytárs csábításaira, megvesztegetéseire ne hederitsenek. Az állam koldusbotra kárhoztatja tisztviselőit s nyugodtan nézi, hogy alkalmazottja közönbösen végezze hivatalos munkáját és kénye-kedve szerint szaladgáljon mellékfoglalkozás után, hogy megélhetését biztosítsa. Az áilam nem törődik sokat, hogy alkalmazottja szakképzett-e, hogy munkakörét lelkiismeretes szorgalommal tölti-e be, de üldözi, hogy ha nem az uralkodó politikai párt szekerét tolja. Az államhatalom csak a kortesszolgálatot tudja megjutalmazni, a stréberséget növelni, a korrupciót terjeszteni gyalázatos protektor-rendszerével, de nincs szeme, hogy a szakképzettséget, a tudást, a munkásságot meglássa és honorálja.

Ezek és ehhez hasonló okok kényszerítik a tisztviselőket a tömörülésre és érdekeik megvédésére. Ez okok késztették az állami tisztviselőket, hogy újból összejöjjenek s a főbb tisztviselői kérdéseket megvitassák. A győri gyűlésen a vidékről 300-nál több kiküldött jelent meg mintegy 40 ezer tisztviselő képviseletében, hogy követeljék a szolgálati pragmatikát, a fizetés és státusrendezést, a lakásjárandóságok és nyugdíjügy igazságos megoldását és hogy általában a tisztviselők társadalmi kérdéseit megvitassák és tisztázzák.

A lapok sok érdemes dolgot jegyeztek fel ez alkalomból; de sokat ékelődtek is a fényesre kopott szalonkabátosok nagygyűlése felett. Hát hiszen lehet is mosolyogni azon, hogy egy néhány ezer ember éhbérért áldozza fel egész élete tevékenységét több milliós nemzet boldogságáért. Azon is lehet nevetni, hogy naiv és szerény emberek eszményekért lelkesednek, mikor uton-utfélen a korrupció kínálja aranybornyuját, hogy azt imádják. De nem lehet tréfálkozni akkor, amikor szemére lobbantják a kormányoknak s az azokat fenntartó kiváltságos osztályoknak, hogy tűri az ingyenes, díjtalan állások rendszerét, a protekció és állásszaporitások rendszerét, a fegyelmileg elitéit hivatalnok jogorvoslat hiányát, a politikai üldözést, a titkos minősítés erkölcstelenségét, a tisztviselő jogának és kötelességének meg nem határozását, a múnkaszünet szabályozatlanságát, a minisztériumok jogászi ész szerinti vezetettségét stb. Nem lehet kacagni azon, amikor a lakáspénzt csak azért emelik, hogy a háztulajdonosok nagyobb bevételi összeghez jussanak; amikor három gyermeknél többet nemzenie egy tisztviselőnek büntetést von maga után ; amikor egy nőtisztviselő munkája hitványabban fizettetik az ennél — igen sok esetben — hitványabb férfitisztviselő munkájánál; amikor az egyik tisztviselői csoport jogos követeléseit a másik csoport jogfosztásával elégítik ki, stb., stb.

Ezekről és sok más egyéb kérdésekről tanácskozott 3 napon át a tisztviselők győri parlamentje, amelyen megjelentek államtitkárok, főpapok, főispánok, országgyűlési képviselők és más potentátok, de bezzeg nem nevetett ott senki a kérdések komolysága és a tanácskozás menetének bágyadtsága felett. Ellenkezőleg! Papp Elek pénzügyi államtitkár szeme könybelábbadt, Várady győri püspök könnyeit szárította, annyira meghatotta őket dr. Andor Endre főelőadó beszéde, melyben vázolta a tisztviselők helyzetét és követelte jogállamhoz illő törvényes védelmét.

A győri tisztviselői kongresszus határozatát mindenki olvashatja, ha eziránt az Állami Tisztviselők Országos Egyesületéhez fordul s abból megláthatja azt, hogy az államot alkotó áliamfentartók legégetőbb

feladata a tisztviselői kérdések alapos rendezése, ha boldogulni akarnak; ha pusztulni kívánnak, ám tűrjék továbbra is az állami alkalmazottak nyomorúságos helyzetét. Ezt üzeni a győri kongresszus minden magyarországi adófizető polgárnak!

Scherer Lajos.

A Kaszinó.

Menjen más helyiségbe.—

A Kaszinó f. hó 22-én délután választmányi ülést tartott, melynek célja — úgy hírlik — főképen az volt, hogy az egyesületnek meglehetősen rendezetlen vagyoni viszonyai valarniképen rendeztessenek. Kitűnt t. i., hogy a Kaszinó alapos deficittel dolgozik és a befolyó tagdijak elégtelenek még a rezsi fedezésére is. Megállapítást nyert, hogy helyiségeit alig látogatják. Komoly hangok hangzottak el az egész egyesülés feloszlatása iránt. Ezzel szemben azonban a helyzet kétségbeejtő voltát szebb színben felfogók azon a nézeten vannak, hogy a Kaszinó azonnal uj életre kap, mihelyt más helyiségbe kerül. Jelenlegi helyiségei ugyanis sötétek, barátságtalanok, a forgalmas utcai élet elől teljesen el vannak zárva. Hibája ezenfelül főképen az, hogy nincs a Kaszinó kapcsolatban oly helyiséggel, hol ételt és italt lehetne kapni. Pedig a modern életnek ma már ez elengedhetetlen kelléke. A felvetett kérdés, nevezetesen a Kaszinó elhelyezése, kimerítő megbeszélése céljából bizottság küldetett ki, ki referál majd tapasztalatairól, eljárásáról. Hírlik, hogy Szösz Miksa kávés hajlandó lenne esetleg kávéháza mellé Kaszinót építtetni. Ha ez tényleg megtörténnék, ügy a Kaszinó mindenesetre mozgalmasabb életnek örvendene a jövőben még magasabb tagságidijak mellett is. így azonban pusztulásra Ítélt.

Az esperantóról.

Évezredes, fejlődés alakította ki a mostani nyelveket. Évszázadok forgó malomkövei közt őrlődött le róluk egy-egy nehézkesebb kifejezés. Miként a folyó árjában görgetett kavicsdarabok a folytonos súrolás, a szüntelen egymásba ütődés következtében simára, kerekre csiszolódnak, kopnak, épugy az idő rohanása, az élet lüktetése, szellemi áramlatok találkozása vagy összecsapása formálja, tisztítja, teszi hajlékonnyá a népek és az irodalmak nyelvét. így születnek, alakulnak, igy élnek, igy halnak is meg a nyelvek, ha az élet árja elviharzott felettük és szinte kiszáradt mederben hátrahagyja őket. így veszítette el beszélői, használói tömegét a latin, az ó-görög, a szanszkrit, a héber és a többi holt nyelv. Csak olyan a halál a nyelvek világában is, mint a természet bármely országában. Áz ősi nyelv felbomlik, széttagozódik és tovább folytatja a maga létét utódaiban: a mai modern nyelvekben. Mivel pedig a nép nyelve a beszélt nyelv, a fejlődés utján mindig előtte

halad az irodalmi nyelveknek, úgy történt, hogy szinte teljesen kialakulva, készen megvolt már a nép ajkán az olasz, francia, spanyol nyelv, amikor a tudományos és irodalmi világ nyelve a latin volt még.

Lassan, el-elmaradozva ugyan, de ellenállhatatlan kényszerűségből az irodalmi nyelv mégis követi a népnyelv fejlődésének irányát. Sok esetben szép nyugodtan, alig észrevehető hajlással alkalmazkodik az előbbi irányához, más esetben annyira elmarad a népnyelv mögött, hogy az nem győzi bevárni és forradalom támad a nyelvben: a nép végleg elhagyja a megmerevedett irodalmi nyelvet és helyette a benne fortyogó kulturális erők uj irodalmi nyelvet alakítanak ki.

íme a kép, melyet a modern, fejlett nyelvtudomány alapján a művelt olvasó magának a nyelvek életéről alkotott. És most jövünk mi és a nyelvek folytonos átalakulásáról, fejlődéséről meggyőződött embernek a dr. Zamenhof által szerkesztett esperantó nemzetközi nyelvet kínáljuk.

Hogyan fogadhatja el a mesterségesen készített műnyelvet egy modern ember, aki megszokta mindenben a természetes fejlődés, az átalakulás törvényszerűségét látni és keresni? Meg sem is kísérli a legtöbb ember, hogy az esperantót beillessze az előbbi kép kereteibe, hanem egyszerűen elhárítja magától a gondolatát is annak, hogy ő valaha a mesterséges, a retortában készült nyelvet megtanulja, hogy ő valaha is tagja legyen annak a tábornak, mely e fantomszerü megvalósíthatatlan ábránd kergetésében fecsérli el munkáját. És nem veszi észre a haladás ujját, mely a kialakulás pozitiv irányában fekvő esperantó felé mutat.

Nem veszi észre, hogy immár az irodalmi nyelvek között sem — még kevésbé a mindennapi élet, vagy a közbül eső sajtó nyelvébe — állnak már az egykori merev határok. A népek, a nemzetek nem élik le életüket többé elzárkózva a világtól, a többi néptől, hanem azokkal együtt ugyanazon élet árja, hullámai, áramlatai sodorják, frissítik, éltetik.

Ahogy mindjobban közlekednek egymáshoz a népek, egyre közelebb és közelebb jutnak egymáshoz a nyelvek is. Az egyik nyelv, valamely felmerült uj fogalom kifejezésére vagy vesz egy megfelelő szót a maga szótárából, vagy újat alkot és csakhamar a világ minden nyelvében otthon van a pilóta, szüfrazsett, kinema s a hasonló szavak egész légiója. És amint napról napra intenzivebbé válik a különböző nemzetek közötti gazdasági érintkezés, olyképen csiszolódik, alakul ki a gazdasági és tudományos élet kohójában szinte önmagától, szükségszerüleg a nemzetközi érintkezést lebonyolító eszköz: a nemzetközi segédnyelv.

A nemzetek, a népek önfentartási ösztöne nem engedi, nem engedheti meg, hogy a különféle nyelvek összeforrásából és azok romjain egy világnyelv alakuljon ki, hanem öntudatlanul bár, de határozott paranccsal követeli és életre hívja a semleges nemzetközi, csupán az érintkezést szolgáló segédnyelvet.

A népek benső életüket csak a saját nyelvük ápolásával mélyíthetik, csak a saját nyelvükkel tudják szétvinni a kultúrát a nép mindan rétegébe, csupán az anyanyelv alkalmas az analfabetizmus, a tudatlanság, a babona elleni küzdelmes munkára. Az anyanyelvet mivelni kell, hogy a nép kultúrában alsóbb rétegeit ki lehessen emelni a műveletlenség mélyéből a tudás, a művelődés magasabb régióiba. Ennek a herkulesi, de feltétlenül végrehajtandó feladatnak az egyes népek csak az esetben tudnak sikeresen megfelelni, ha megtalálják a kifelé való érintkezésnek, szellemi kapcsolatnak a legkönnyebb s mégis legközvetlenebb módját, hogy ezáltal a megtermékenyítő nemzetközi áramlatoknál felfrissülhessenek, reájuk reagálni tudjanak s hogy mindezt a lehető legkisebb erőfeszítéssel, a legnagyobb energia-megtakaritással érhessék el, mert hiszen az erőket a belső kultur-munka igényeli.