Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-18 / 38. szám
1913. szeptember 18. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Hamis vád vétsége 38 fillérért. Egy kis visszatérés a múltkori cikkre. Lapunk múlt száma fenti címmel cikket hozott, mely a lehetőségig tárgyilagos stílusban egyik városi tisztviselőnk és AndrejcsikRezsőúr magánzó ügyével foglalkozik. Andrejcsik Rezső úr a cikk tartalmát magára nézve sértőnek találta és levélben kimerítően közölte a tényállást és ez ügybeni álláspontját szerkesztőségünkkel. Amidőn magunk részéről az információt köszönettel vesszük, ki kell jelentenük, miszerint távol áll tőlünk mindenkor bárkit is óvatosan használt kifejezésekkel akként sérteni, hogy az illető magának ezért elégtételt ne szerezhessen. Meg kell jegyeznünk, hogy a múltkori cikk nem mond és nem akar mondani többet, mint a velünk közölt száraz tényállításokat, melyek valóságát azonban módjában áll bárkinek is — ha képes — megcáfolni. Annélkül, hogy a felvetett ügyben egyáltalán véleményt mondani akarnánk, a másik fél kötelező meghallgatásának elve alapján közöljük Andrejcsik Rezső úr nyilatkozatát, mely ekként hagzik: „Hamis vád vétsége 38 fillérért. A meggyanúsított számvevő ügye“ cim alatti cikket hírlapi hajszának tekintem. Tendentiája nyilvánvaló: ki akar egy valaki mozdítani eddigi tartózkodó álláspontomból, hogy aztán holmi becsületsértési pereket is akaszthasson a nyakamba. Röviden csak annyit, hogy az egész ügy egy ezer koronás és egy száznyolc koronás végrehajtási ügyből keletkezett, melyet először a polgármester, aztán a városi tanács elé terjesztettem, mely a végrehajtást felfüggesztette. Ez ügyben már f. évi julius 28-án a Losonc és Vidékében nyilatkoztam és akkor az ügyet a hivatalos végzés közlése utján valódi megvilágításába helyeztem. — Továbbmenő nyilatkozatot ügyem érdekében nem tehetek; majd ha reám kerül a sor. Andrejcsik Rezső. Mi is úgy véljük, hogy Andrejcsik Rezső úr saját érdekében leghelyesebben akkor cselekszik, ha egyelőre többet nem mond, de megvárja a bíróságok döntését. A vonatok indulása Losoncról. Budapest felé d. e. 3-59, 9*45; d. u. 2‘20, 6‘23, 1029. Rutka felé d. e. 5-45, 9‘45; d. u. 2 34, 5’47, 11-47. Balassagyarmat felé d. e. 5-59; d. u. 2 41, 7-29. Poltár felé d. e. 1000; d. u. 3-16, 7-26. Gács felé d. e. 6-15; d. u. 3-30, 10 20. A vonatok érkezése Losoncra. Budapest felől d. e. 5-31, 9-42; d. u. 2-19, 5-45, 11 42 Rutka felől d. e. 3 54, 9 44; d. u. 2 09, 6-21, 1019. Balassagyarmat felől d. e. 9 23; d. u 4-21, 910. Poltár felől d. e. 7-52; d. u. 5-35, 9'00. Gács felől d. e. 7-43; d. u. 12 45, 5-25 Gyülekezzünk! Andrássy vasárnapi zászlóbontása megállapithatólag felkavarta az ország hangulatát. Csak az ellentáborba kell pillantanunk, hogy erről meggyőződjünk. Kipkedés-kapkodás kerekedett a nyomán. Kezdik fejüket veszíteni a haza ezidőszerinti hivatalos bölcsei, sorsának kormányzói. Bár a függetlenségi párt nem áll Andrássy politikai hitvallásával egy közjogi alapon, — örvendetesen kell a fenti tényeket konstatálnunk. Örülni kell Andrássy sikerének. Kétségtelen, hogy Andrássy 67-es alapon áll. De az nem igaz, hogy a munkapárt mostani működésében 67-es lenne. A különbség, hogy Andrássy becsületes 67-es, mig a munkapártnak mai vezérei csak tartják magukat annak. Farizeusok, kiknek lába alól egész biztosan kihúzza hatalmas ellenfelük a talajt. És amidőn most már nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy megmondassék, miszerint a mai rendszer életének napjai megszámlálvák, kü 1 ön ös en azon kell lennie minden pártunkbelinek, hogy kivegye részét a bekövetkező nagy munkából: az újjászervez kedés és küzdelem munkájából. Ha eddig visszatartott valakit a kedvetlenség, a reménytelenségnek érzete, ezek után fokozott bizalommal tekinthet a jövő elé. Andrássyék akcióját a mienkkel együtt Tisza nem lesz képes legyűrni soha. Mert Andrássy homlokára nem sütheti e minden rosszra kész férfiú az antidinasztikus érzelem bélyegét, mint hamisan mireánk, kikkel szemben fenn ez volt egyedüli fegyvere. Éppen azért ott kell lennünk már most mindannyiunknak a küzdelem porondján. Elveink fentartásával, politikai hitünk alapelveinek megőrzésével ott kell lennünk nekünk is Andrássy mellett, hogy a jogrendet helyreállítsuk, alkotmányunkat megvédj ü k. Egész nyugodtak lehetünk, hogy küzdelmünk a meginduló hatalmas akció folytán sikerülni fog. Jegyezzük meg azonban azt is, hogy győzelmünk után, a mai regime letörésével ott fogjuk találni valamennyiét azoknak «lelkes» hívei közt, kik ma még fogukat vicsorgató ellenfelei, a hithű munkapártiakat. Mert ezek lesznek aztán a mellüket legjobban Andrássy mellett verők. Ezek lesznek azok, kik leghangosabban fogják hirdetni majd, hogy ők mindig gyűlölői voltak — ha csendben is — a mai rendszernek. Hogy ez be ne következhessék, illetve ha bekövetkeznék is, szemükbe tudjunk majd annak idején gúnyosan nevetni e politikai kalmároknak és farizeusoknak, már most résen legyünk: foglaljuk el őrhelyeinket és egy lélekkel küzdve igyekezzünk mindannyian ott lenni a győzelem kivívásakor. Nem lesz Önnek bosszúsága, ha óráját HAÁSZ csinálja, kinek üzlete Kossuth Lajos-utca 15. sz., Sántha-féle házban van. NAGY RAKTÁR zseb-, fali és ébresztőórákban, arany- és ezüstnemüekben. Grammofonokban és a legújabb felvételű lemezekben nagy raktár. A A A Óra- és ékszerjavitásokat gyorsan és szakszerűen készítek, Az uzsorások. Van e közt is többfélele fajta, de mi csak kettőről Írunk. Ott vannak a leghangosabbak valamennyi közt a jelszó-uzsorások. Ez sajátságos társadalmi termék, ilyen óriási nagyra sehol meg nem nő, mint nálunk. Ezeknek egész tudománya, keresete, kenyere egy-egy felkapott, meglehetősen koptatott jelszó. Van-e tartalma vagy nincs, az nekik mindegy, mert úgy is kicsorgatják belőle, ha van. Minél üresebb ugyanis, annál jobban kong. És csupán kongatás által lehet értékesíteni. Ezek a hazát a maguk kizárólagos tulajdonának tartják, olybá, mintha majorságuk volna. Ennélfogva természetesen szenvedélyesen szeretik a hazát és hazaárulónak neveznek mindenkit s személyes ellenségüknek, aki akár a jelszóikat nem becsüli, akár az ő személyüket fitymálja. Bántsd meg csak a jelszóuzsorást, vagy gúnyold ki a jelszavát, azonnal a haza ellensége vagy. Mert ők is, a jelszavuk is, külön-külön s együtt voltakép a haza, mert a haza nélkül nem érne a jelszó semmit, jelszó híján meg ők nem érnének semmit. A második fajtája az üres fej uzsorásainak az irodalmi téren mozog. Az ötletuzsorások. Felcsipnek valahol útközben, a kávéházban, zsuron vagy másutt — könyveket elvből nem olvasnak — egy ötletet, a nyakát egy kicsit kitekergetik, hogy a régi gazdája ne ismerjen rá azonnal és Írnak belőle cikket, tárcát