Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-23 / 4. szám
2. oldal. ___ LOSONCI ÚJSÁG 1913. január 23. Egyről-másról. Tisza István gróf a munkapártban a következő kijelentést tette: «Ha a szociáldemokraták mint tisztességes ellenfél fognak küzdeni, sokat elérhetnek, mert a javaslatnak vannak megbeszélhető részei, de a korhatár kérdését még megbeszélhetőnek sem tartom.» Ami más szóval azt jelenti, hogy ha a szociálisták jól viselik magukat, hát jutalmul kaphatnak egy-két érdemjegyet a javaslatváltozás formájában, de arról még szó sem lehet, hogy a harmincéves korhatárnak nem muszáj meglenni. Ki ez az ember? Hóbortos, vagy a Cervantes paródiájából ideszökött dón Quijote, aki azt hiszi, hogy még mindig a Garák, Omodék, Csákmáték korában él? Ki ez az ember, ki' csak a jóviselet jutalmául akar egy csipetnyi emberjogot adni és aki azzal pöffeszkedik, hogy ő ad jogot 15 millió embernek, ha akar és nem ad, ha neki nem tetszik? Ki ez az ember, aki azt hiszi, hogy az idő kereke csak akkor mer mozdulni, ha ő kegyesen eggyet legyint a kezével és rögtön megáll, ha ő álljt kommandéroz? Hóbortos, önhitt, vagy szájhős ? Ki ez az ember, ki ellenmondást nem türőleg, isteni komolysággal kijelenti, hogy még meg se beszélhető, hogy harmincéves kora előtt is politikai joghoz jusson az ember? Bajazzo vagy Berlichingeni Götz? Mindenesetre groteszk alak, akármilyen szomorú valóság legyen is, nem komikum híján való. Nem dón Quijote, mert nem szélmalmokat, de eleven embereket vagdal, de teljesen annak a mániának a betege, amelyé a la manchai szegény hős volt. Csak a Sancho Pansája több, no meg a szamara. (U. T.) A munkapárt, — hogy magát még egy ideig fentarthassa — ma már nyíltan hirdeti, hogy kár a választói jog kérdését pártkérdéssé tenni. Ettől nyugodtan megmaradhat mindenki benn a párt kebelében s nem veszik zokon senkinek se, ha a javaslat ellen beszél. Lukács ehhez a biztató szózathoz csupán annyit fűz, hogy egyedül az alapelveket nem engedi megtámadni. De hát lehet ezt a reformot olyannak tekinteni, melynek alapelvei megfelelnének az «általános, egyenlő és titkos választói jog» fogalmának? Ezt józan és becsületes ember nem mondhatja. Politikai kalandor tehát mindenki, aki miután annak idején,, hogy a bizalmat a maga számára megszerezze, a választói jog demokratikus alapokon való kiterjesztését beígérni merte, — ma még mindig benn van e pártban és lázadó lelkiismeretét ez álbiztató szavakkal csititani merészeli. Az pedig, ki — mint ilyen — jóhiszeműen még mindig Lukácsék mellett áll, — hülye. Egyik napokban megjelenő hivatalos lap a «rendjelhullást» hozza. No-no, ne tessék mindjárt megörülni tisztelt szeszesek és egyéb rendjellel álmodok. Nem a Ferenc József, Vas-korona és más efféle rendjelek hullását, melyek egy szép napon «a közügyek terén szerzett érdemek elismeréséül» hullanak egy-egy panamista, kijáró, politikai ágens mellére, hanem csak afféle kicsi rendjelecskék hullását, melyeket e szép ország földjén a «hosszú és kötelességhű szolgálatért» kapnak a kis emberek. És a hosszú névsor elolvasásakor igazán elszorulhat a szivünk. Mert amikor azt olvashatjuk, hogy Nagy Imre mezőtelegdi tanító a népoktatás terén szerzett érdemei elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet kapta, ugyanott vele egy lisztán láthatjuk Desput József sziszeki horvát őrmester és Rosensohn József ezred-dobos nevét, kik szintén e rendjelet kapják. Micsoda elismerés! Szóval a haza fiatal csemetéit nevelő falusi tanító és a Radeczky-marsch ütemét kiverő ezreddobos egyformán fontos munkát végezének és állásuknál fogva jutalmazás tekintetében egy lisztán szerepeltethetők. Alig van miniszter, ki Losoncnak képviselője ne lett volna. De még olyan miniszterképviselő nem volt, aki tudott vagy akart volna tenni valamit városunkért. Itt van az államsegély ügye. Annak idején hangoztatták, hogy Losoncnak sikerülni fog «szeretett képviselője» utján felemeltetni az államsegély összegét. Most azután kisült, hogy még ezt se. Fügét mutatott a nagymélt. belügyér úr. Dehát nekünk igy is jó lenne, csak ne dicsekednének annyit mungóék az ő «szeretett képviselőjükkel». Csak látnánk már valamit, amit Hazai úrnak köszönhetünk. Bocsánat. Ne tessék hirtelenkedni, Hazai Samu küldött a gimnáziumi bálra 50 koronát és szives üdvözletét. Február 1-e — nem azért ugyan, mert Hazai — a báró, — eljön, mert nem jön, de azért lesz fontos és történelmi nevezetességű napja városunknak, mert ettől kezdve életbelép az uj köztisztasági szabályrendelet. Jó laikus, te ezt úgy értelmezed, hogy ettől a naptól kezdve tisztábbak leszünk. Tévedni méltóztatol. Ettől a naptól kezdve adósabbak leszünk. És piszkosabbak. Mert ettől a naptól kezdve szerencsétlen losonci polgár a következő örömökben részesedéi: a) ha eddig egy 1. o. klozetért (legyen az patyingós vagy kanalas rendszerű) 18 koronát fizettél, úgy ezentúl 26 koronát fogsz fizetni. b) Ha eddig lakásod nagyságára való tekintet nélkül 2 korona szeméthordást fizettél, — ezentúl 2 szobáért 3 koronát, 4 szobáért 6 koronát és végül 6 szobáért 10 koronát fogsz fizetni. c) Azután ezentúl nem kell havat seperned. Sem a szemetet járdádról, mert ezt a város fogja helyetted megcselekedni Ígérni. És ezért az örömért te, oh losonci, brutto házbérjövedelmed 3 százalékát fogod fizetni csupán. Micsoda öröm. Micsoda öröm. Csupán egyet nem értesz, — ugye? Miként fogja tudni a város az összes házak előtti járdákat elsepertetni ? Légy nyugodt, — sehogy. De ettől ne a te fejed fájjon. Elvégre februárig még tán el is olvad a hó. Aztán meg ha valaki kitörte a házad előtt a lábát, hadd törje majd az a fejét azon, miként fogja a kártérítés összegét a városon behajtani. Gépész Spec. Stabil gőzgépekhez az összes vezérművekkel vezetésére, vagy ped lig ajánlkozik. Cím a kiadóhivatalban. Benlczky Árpád jelölése* A nógrádi ág. ev. egyházmegye állásfoglalása. A nógrádi egyházmegye lelkészi és felügyelő kara a következő levelet küldte szét a Laszkáry Gyula halálával megüresedett egyházkerületi felügyelői szék betöltése tárgyában: «A decemberi szél fájdalmas süvitéssel rázta meg harangjainkat, fájó akkordot vegyítve karácsonyi örömdalainkba. Nem csoda, onnan került szerte a romhányi síkról, ahol annyian sírtak egy őseinkhez megtért nagy férfiú koporsója, Laszkáry Gyula kerületi felügyelőnk felett. Laszkáry Gyula megtért, elvonult és bevonult. Megtért pihenni, miután egy munkás, egyház- és emberszeretetben gazdag élet fényével vonult el előttünk. S bevonult nem a romhányi csendes sírboltba, hanem a lutheránus nép ezreinek hálás emlékezetébe. Övéi testének sírboltot adtak, mi pedig lelkének oszlopot kell, hogv állítsunk szivetekben. De bár még nyílt a seb, bár még fel nem száradt a köny, melyet a halál lefordított fáklyájának füstje mart ki szemeinkből, az élet árja tovább görget és uj feladatok, a mindennap kötelességei elé terel bennünket. Az elárvult kerületi felügyelői szék betöltésre vár. Rövid időn belül minden egyháznak válaszolnia kell azon kérdésre, vájjon kire bízzuk Laszkáry Gyula örökét? A válasz nem is oly könnyű, mint amilyennek az első pillanatban látszik. Ha csupán az egyik örökséget óhajtjuk valakire reáruházni, vagy ha csak a kerületfelügyelői széket óhajtjuk bármely arra méltó világi férfiúval betölteni, úgy a feladat könnyű. Igen sokan vannak a hivatalosak, sőt a választottak is. Hála Istennek, odavaló lelkes világi emberünk van több is a dunáninneni kerületben. Ám ha a megboldogult kerületi felügyelő szoros értelemben vett másik örökének óhajtunk hivatott gondozót keresni, úgy csak oly férfiúra eshetik választásunk, aki az egyházi téren Laszkáry tanítványa volt, aki az ő szükebb táborához tartozott s mindenbe örökölte azon képességeket, amelyek dicső emlékű kerületi felügyelőnk működését oly aranybetükkel tették maradandóvá egyházunk történetében. Ezen férfiut pedig nem kell messze keresnünk, mindenki ösmeri őt a nógrádi esperesség Jelügyelője, Beniczky Árpád személyében. Ő azon providentiális férfiú, akire a jelen nehéz viszonyok között nemcsak a dunáninneni kerületnek, hanem az egész hazai protestántizmusnak is szüksége van. Az ő kerületi felügyelővé való megválasztatása egy azon demokratikus szellem kiáltó szavának meghallgatásával, mely hovatovább részt követel magának az egyházi ügyek felsőbb helyen való intézésében is. A kerületi felügyelőnek ismernie kell a lutheránus népet, ennek gondolkozását, jó és rossz tulajdonságait egyaránt, azt a népet, amelyből minden egyházi hatalom ered. Az egyházunk beléletét környező sok veszedelemből cszk azon kerületi felügyelő fogja kivezetni hajónkat, aki mint gazda, mint népképviselő, mint presbyter, mint egyházi és esperességi felügyelő tövéről hegyire ismeri
