Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-24 / 30. szám
1913. julius 24. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Helyes az uj szabályrendelet közegészségügyünk érdekében, azonban csak úgy, ha pékjeink a kiszolgáltatandó süteményeket mindig friss papírzacskókban juttatják fogyasztóikhoz, nem pedig valószínűen bizonnyára az ő saját zsebük hasznára kigondolt varrott zacskókban, mely rendszer ellen közegészségügyünk érdekében a leghatározottabban tiltakozunk. Cs—a L—s. A cserkészmozgalom. Azon városokban, ahol a cserkészmozgalom a kezdet stádiumában van, itt is, ott is feltűnik egy-egy különös ruházatú s még különösebb kalapzatu fiatalember. Kezében hosszú gerely, vállán kalábriai köpenyeg, amint bátor léptekkel s merész tekintettel büszkén lépdel a város utcáin. Az emberek összebújnak s majd ujjal mutatnak reá: Nini, egy boyscouth ! Cserkészfiu! Külföldön, de különösen az északi németeknél már régi és bevált intézmény a fiatalság körében cserkészcsapatokat létesíteni. Az amerikai ősvadonok szines fantáziájú mesemondója, a hires Cooper oly gyönyörűen megírta azokat a megható történeteket, melyek a telepesek s a vad indiánok között lejátszódtak s amelyek középpontját mindig és mindenkor a cserkésző képezte. Ennek a bátorsága, vakmerősége s találékonysága menti meg mindig a veszélyben forgó európaiak életét. Ez teszi színessé, izgatóvá a történeteket s a fiatal olvasók szive megmegrepes azonvaló örömében, hogy a cserkésző, vagy vadölő mindenkor diadalt arat a vad indiánok minden furfangja s ármánya fölött. Ebből a Cooper irodalomból fejlődött ki azután az a szerencsés ötlet, hogy a fiatalságot nemcsak ilynemű olvasmányokkal kell lélekben megerősíteni, hanem hasonló élmények elképzelésével s esetleg végigjátszatásával fizikumában is erősíteni s edzetté tenni esetleges olyan küzdelmek iránt, mely az életben oly gyakorta előfordul s amelyek ismerete néki későbbi életében nagy hasznára válhatik. Ily módon alakultak a boyscouth intézmények, a cserkészőfiuk szervezete. Már a legkisebb elemiiskolás fiunövendékekből ily cserkészcsapatokat alakítanak, akik azután a tanítók vezetése s útmutatása mellett kint a szabadban különféle olyan tornászati gyakorlatokban részesülnek, amelyek úgy akkorig, mint későbbi létfázisaiban nagy hasznára válnak a cserkészüknek. Megtanítják őket kitünően úszni. A szabadban való táborozásban izmaik megerősödnek, fizikuma könnyebben ellentáll az időjárás viszontagságainak, tüzet oltani, veszélyben forgók életét, utón, tüzön-vizen megmenteni s segélyére sietni minden bajban levőnek. Hegyeket másznak. A turistákat érhető minden balesetre kioktattatnak s azon módokra, hogyan lehet a megfagyott emberen, vizbefulton s egyéb elaléltakon hathatósan segíteni. Ily módon, mig a fiatal fiuk lelkületére exotikus amerikai ruházatukkal hatnak s oly történeteket igyekeznek szinleg átéletni velők, melyek olvasmányaik révén előttük ismeretesek, szinte játszva edzik meg testüket s végeztetnek velők örömest olyan tornagyakorlatokat, melyeket különben talán nem végeznének oly szívesen s élvezettel, mint ilymódon. így fejlődtek ki az északi államokban a cserkészcsapatok intézménye s most igyekeznek ezen intézményt hazánkban is meghonosítani. Különösen a nyári vakáció alkalmas ezen cserkészcsapatok egészséges kiképzésére, mert a nagy szünet a legalkalmasabb olyan kirándulások elvégzésére, melyek a tanulmányi időkben nem végezhetők. Egyes városok cserkészcsapatai már ott járkálnak valahol az Alpesekben s a derék tanítók s tanároknak most már módjukban van a gondozásukra bízott ifjakban ott a természet ölén bemutatni, hogy miképen kell viselkednie egy igazi cserkésznek, ha az élet viszontagságai munkába szólítják. Nem ajánlhatjuk eléggé ezen intézmény felkarolását s felszólítunk mindenkit, akinek módjában van ezen intézményt pártfogolni, hogy ezen támogatásával mindinkább oda hasson, hogy mennél több cserkészcsapata legyen városunknak. Mens sana in corpore sano! Egészséges testben van egészséges lélek, mondja a latin közmondás s kiváltképen a cserkészintézmény az, mely egészséges testet s még egészségesebb lelket kölcsönöz azoknak, akik az ily csapatokban aktiv részt vettek. S ki nem óhajtja azt, hogy fiai derék, jellemes s bátor honpolgárai legyenek hazánknak! Balatonfüreden a szezonra, vagyis szeptember hó 1-ig villa kiadó, mely áll két szép szobából, nagy verenda, konyha és mellékhelyiségekből teljes bútorzat és felszereléssel. Remek kilátás a Balatonra! Bővebb felvilágosítást nyújt Vég Izidor takarékpénztári pénztárnok, Veszprém. gyaloglás volt ez. Az utat sok helyt viz zárta el; ki kellett térni a nedves fűbe, a szanaszét heverő kődarabokon át lépkedni; a rejtekében ólálkodó viperakigyó mérges marásától is féltünk, akár a háborúban küzdő közlegény az ellenség orvtámadásától. Pedig gyönyörű a vidék, akár egy mennyasszony, aki azonban a szülői ház apolgató melegétől válva nedvessé sírja csipkés züzi fátyolát. Hát bizony az eső elálott ugyan, de a felhő helyett a sok lombos fenyőág hullatta a vastag vizcseppeket. Át is ázott egynéhánynak vékonybőrű cipője, harisnyája. Nem csuda hát, ha a kedvetlenség, a fáradság úrrá lett felettünk. Magam kis lányommal s Pókász kollégámmal a csapat élén haladtunk s úgy meneteltünk, mint a lóci paraszt, mikor a kormányra megy «szavalni». És mikor már mi se segít és előre muszáj menni, hát ilyforma cifra beszédbe fog: «Egy cibart, az istenyit, mert mingyárt elállók!» — Pókász kollégám is ezzel az anekdotával könnyített egyet a kellemetlen vándorlás fáradalmain s cibarra gyújtottunk mind a ketten s úgy baktattunk a csapat élén. Jó is volt szivarra gyújtani. Mindjárt könnyebben ment a gyaloglás. Az igaz, az ut is gondozottabbá vált, ami Tátra-Lomnic fürdő közelségét jelezte. A mágnás fürdőből sokat nem láttunk, mert a vonat indulási ideje veszedelmesen közeledett s tartottunk attól, hogy a vonat be se vár s csak fütyül egyet nekünk. De azért megcsodáltuk a Palace-szálló fejedelmi nagyságát, amelyre, ha például Belgrádban volna, Péter király mája sokkal büszkébb lenne, mint mostani nemesi kúriához hasonló konakjára. A vasúti váróteremben hamarost cipőt, harisnyát váltottunk s fölültünk a reánk váró vonat különkocsijába, ahonnan az egészen kitisztáit Lomnici csúcs meredek kúpjában sokáig gyönyörködtünk. Háromnegyed órai száguldozás után elértünk Poprád-Felkára. Innen betértünk a hét négyszög kilométer nagyságú Huszpark egyik szállójába, ahol megmosakodtunk s rendbe szedtük magunkat, hogy aztán még futólag megnézzük a Kárpát-egyesület remekszép Tátramuzeumát. Az emeletes épületben elhelyezett speciális múzeum gazdag gyűjteményekben mutatja be a Tátra kőzetét, növény- és állatvilágát. Ehhez csatolódik még sok néprajzi és régészeti tárgy. Így Thökölyi Imre buzogánya, 300 éves pontosan járó fali ingaórája, kard, puska, nyereg, deres, sokféle hímzés, kézimunka, festmény s a jó ég a megmondhatója, hogy még hányféle tárgy. A múzeum ősz igazgatója a kedvünkért a hat órás zárórát félnyolcig meghosszabbította. Innen vacsorázni mentünk. A gulyásleves és a brinzás metélt tészta valóságos ambrózia volt. Ettünk mint a kiéhezett farkasok. Ugyanabban az épületben még három kiránduló csapat vacsorázott. Köztük az alföldről jött szabadkai felső leányiskola egy derék csapata. Persze, ők nem áztak meg, nem is gyalogoltak annyit mint mi, de azért meglátszott rajtuk az előző esti tátrafüredi táncmulatság fáradsága. De megered a nóta. Hol a lányok énekelnek, hol fiaink. S mondhatom, sok illemtudás, előzékenység nyilatkozott meg mindkét oldalon. Közbe bevetődik a cigány s talp alá való táncnótába fog. Jönnek és mennek a parlamentairek s végre is dr. Vajda szabadkai igazgató s Pókász kollegám a két tanárvezérkar szándékát megpecsételik. Az asztalok a középről eltűnnek s a losonci diákok a szabadkai felsőbb leányokkal egy kis bált csapnak a Tátra lábánál, a hires Huszpark ebédlőjében. Még a komoly professzorok is táncba fognax! Pókász kollegámon nem csodálkoztam, hiszen földiekkel találkozott. De a komoly Mazár és a még komolyabb Holcsek, salgótarjáni igazgató-tanitó, hej! hogy megforgatták az Alföld pedagógusait, akarom mondani pedagógáit. A mai nap sok fáradozásaira, kellemetlenségeire — Isten úgy se’! — jól esett ez a hevenyészett kicsi, bolondos táncolás. Azok a diákok pedig, akik nem tudtak táncolni, lehettek vagy húszán, de sajnálták, hogy nem tanultak táncolni. De meg is fogadták, hogy őszre okvetlenül beiratkoznak a tánciskolába, mert — hiába! — a műveltséghez és a társadalomban való érvényesüléshez manapság a tánc elmaradhatatlan tényező. Egy órai vigadozás után a lányokat hazabocsájtjuk s mi egy nótával éjjeli zenét adva nekik, Morpheus karjaiba dobjuk magunkat, hogy reggel négy órakor kelve búcsút mondjunk a Tátrának és a Szepes-Oömöri érchegység felé szekerezzünk. (Folytatjuk.) Scherer Lajos.
