Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-03 / 27. szám
2. oldal.__________________________________LO SON CJ^ UJ S AG 1913. julius 3. ményét, mert az fabatkát sem ér, mert bizony a B. P. 326. §. 4. pontja alapján hozott ítélet ellenében nincs perújításra vagy az eljárás folytatására (?) mód. Egyébként mivel a tanításban benne vagyok, még figyelmébe ajánlom a «F. N.» főszerkesztőjének a B. P. 495. §-át és u. e. törvény 264. §-ának 4. pontját s mindezzel kapcsolatban azt is, hogy büntetőjogi tudását a törvényből, ne pedig a kávéházban a pikkoló mellett hozott döntvényekből merítse. Vagyok t. Szerkesztő úr kész hive KJ. III. éves joghallgató. Erre a levélre mi csak annyit mondunk, hogy hihetetlennek tartjuk, miszerint a F. N. hivatkozott cikke a főszerkesztő tollából származnék. Valószínűleg valamely félbemaradt zseni írhatta azt, kire rá illik a közmondás: «Aki nem tud arabusul Szerk. Még néhány szó a deputációról. A múlt heti deputációról mondott véleményünk általános nemtetszéssel találkozott a munkapárton. Azzal érveltek sokan, hogy mert a deputáció városi érdekeket akart szolgálni, — félre kell tenni a párttekintetet és egynek kell lenni a kilincselésben. Hát kérem szépen itt disztingválni kell egy kissé. Arról nem lehet szó, hogy a város életbe vágó kérdéseinek tárgyalásakor nem párt-, de városi szempotok az irányadók. Politikai elvek, politikai pártállás szerint nem szabad megkülönböztetéseket tenni és amint valakinek a várossal szemben való bármiféle nexusa nézésénél mellékes az, miféle tollat dug kalapja mellé az illető választáskor, úgy ahhoz is, midőn oly valamiről van szó, mi a várost emelni van hivatva, — semmi köze sincsen az országos politikának. Ez igaz igy nagy általánosságban. Csakhogy beszélhetnénk tán árkusokon keresztül arról, hogy mennyire nem tartják szem előtt ez igazságokat az egyesek személyes viszonyai elbírálása szempontjából a másik oldalon. Hányszor, de hányszor kell ennek vagy annak szenvednie azért, mert nem az uralgó párthoz tartozó, vagy mert gerinces ember. De most nem erről van szó. Aláírjuk, hogy nincs abban semmi, ha egy város valamit elérendő, küldöttséget meneszt a miniszterhez. Utóvégre is, ha valami kell, — úgy azt ott kell és lehet kérni, hol megadják. Ehhez még az ellenzéki emberek is hozzájárulhatnak. Ámde a mai speciális viszonyok egyáltalán nem alkalmasak ellenzéki szempontból arra, hogy ellenzéki ember bármit is kérjen ettől a kormánytól. Ez a kormány, — fejétől kezdve lefele valamennyi — nem érdemelheti meg és nem kívánhatja, hogy hozzá ellenzéki érzelmű ember menjen deputációba. Mert más kormány is harcolt a pártjával az ellenzéki törekvések ellen. De tette ezt az ellenzék megbecsülésével. A Tisza-kormányról azonban ez nem mondható. Egyéni gusztus dolga, hogy ki csatlakozott, ki nem csatlakozott a múlt heti huszonnégyekhez. Elvégre ehhez más privát embernek nem lehet szava. Pártszempontból azonban azt ne kívánja tőlünk senki, hogy a múlt heti deputációt helyeseljük, hogy örömtüzeket gyújtsunk visszatértére. Mert mindenféle más kormány megérdemelte tán azt, hogy Losonc város hozzája menjen, de a Lukács és Tiszáé soha se fogja. Losonc város évek óta vár már egyes vágyai megvalósítására, de azok érdekében eddig soha se tett egyetlen lépést senki. Pedig a rég elmúlt időkben csendesebb, nyugalmasabb viszonyok, becsületes kormányzati állapotok honoltak. Most azonban fel van korbácsolva a közhangulat a gyűlölettől, a Tisza iránti utálattól. Ez a gyűlölet és utálat pedig kell, hogy egy magát igazán ellenzékinek tartó emberben nagyobb legyen minden más érzelemnél. Menjen tehát Losonc deputációba, ha kell többször is, — de ne Tiszához. Akkor mi is üdvözölni fogjuk a visszaérkezőket! Erről-arról. Már megírjuk, mert hallottuk és igen sikerültnek tartjuk, — ha be is törik érte a fejünket, — hogy amikor a losonci deputáció vezetője és szónoka, a mi általánosan szeretett és nagyrabecsült polgármesterünk Tisza István miniszterelnök előtt Losonc város — a végvár — fontosságát fejtegette és körülbelül arról beszélt, hogy micsoda hivatást teljesítünk mi a nemzetiségiek lakta vidék elején, a munkapárt feje megütődve nézett a megjelentekre és majdnem neheztelve válaszolt: — Hogy lehet rossz viszonyban lenni a nemzetiségiekkel? Öleljük keblünkre őket és úgy édesgessük magunkhoz .. . Persze e szavakat az ő ajkáról hallva, ki a választójog alkotásakor «szegény hazánkat» éppen ezektől féltette, — nem kis megrökönyödés következett. — Mit csináljunk most már Bazovszkyval? — morfondíroztak egyesek a deputációban. Kétségtelenül ez kemény dió. Tisza István kegyelmes úr — beszélte el nékünk a deputáció egyik igen kedves és közszeretnek örvendő munkapárti tagja — a polgármester úr beszéde alatt hol egyik, hol a másik lábán állott, miközben a másikat rázta. Fekete pápaszeme mögül hol ide, hol oda pislantott és különösen a küldöttség két szélén álló tagját tüntette ki többször pillantásával. A széleken — a «végeken» t. i. az apátplébános és a rabbi állottak. — Min gondolkozhatott vájjon e közben a kegyelmes úr? — kérdé tudósítónk. — Bizonyosan azt találgatta, hogy melyik a zsidó és melyik a katholikus pap a kettő közül — felelt kedélyeskedve a megintervivolt munkapárti úr. — Az se utolsó dolog, mondta el tovább a fentebb meg nem nevezett úriember, hogy amikor Tisza válaszolt szónokunk szavaira, a mellettem álló egyik küldött-társam susogva fordul hozzám: — (Jgvan kérem ki ez az úr, ki most beszél? Az ekként tudakozódó úriember hithü munkapárti és magát fanatikus tiszaistának nevező volt. A deputációt Jankovics közoktatásügyi miniszter fogadta a legkedvesebben és legbarátságosabban. — Hogyan — kérdé — Önöknek még ipariskolájuk sincsen? Ugyan? Kereskedelmi iskolájuk se? . . . Na hát ez lehetetlen! Hát reáliskolájuk?.., Az se? De hiszen ez hallatlan? . . . Hát persze . . . , hogy meglesz!... Miért nem szóltak? És éppen úgy csodálkozott minden nemlévőnk nem-létén a kegyelmes úr, mintha mindez ellenkezője olyankor természetes lett volna. — Kár, hogy egyetemet és tengerészeti akadémiát nem kértünk, — beszélte egy munkapárti, mert a kegyelmes úr bizonyára még ezek nemlétén is csodálkozott volna. Ezeket azonban bajosan Ígérte volna meg. Amazokat legalább megígérte. Ugyancsak ő előtte, t. i. Jankovics előtt történt, hogy amikor már a deputáció hivatalos munkáját elvégezte, a küldöttségnek egyik vezető tagja karjánál fogva előhuzá az egyik, addig még csak háttérben szerényen álló úriembert. — Na ez is akar még valamit kegyelmes uram — szólitá meg az illető korifeus a minisztert — mire az előrántott deputációs siri hangon panaszolta el saját keserű magánügyét. A miniszter minden jót ígért. Hát te mért nem voltál Sándor János kegyelmes úrnál ? — kérdék az egyik deputációs polgártól — ki mig a többiek a belügyben jártak, más dolgait végezte el. — Nem mehettem be — feleié a kérdezett. — Pedig kár, mert ő Ígért még sokat! szóltak nevetve a többiek. Általában — fejezte be referádáját a megkérdezett munkapárti úriember — nem voltunk a küldöttség eredményével megelégedve. Ígértek, ígértek, de hiszen ... ha még ezt se tennék ott fent... A legőszintébb volt Beöthy miniszter: <Minden meg lesz, urak, csak pénz legyen hozzá!* És igaza van. — Hát Hazaitól mit kértek az urak? — kérdé a kiküldött tudósítónk. — Hogy küldje vissza a katonabandát, — felelt tréfálkozva a kérdezett. — Hát igy van. Na különösen Tisza nem tetszett nekem. Olyan, majdnem paraszti gőggel beszélt és tanított ki minket, mintha valami kis alföldi faluban egy kálvinista prédikátor szólott volna parasztjaihoz feddőleg és szellemi fölénnyel. tánciutézete Losonc, Rsikóczi-u. (Huzatéi-.) A tánckedvelő ifjúság szives figyelmébe ajánljuk táncintézetünket, ahol egész éven át állandó tanítás felnőttek és gyermekek részére. Naponta külön csoport, magánórák úgy iskolákban, mint családoknál saját lakásukban.
