Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-19 / 25. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1913. junius 19. A jogügyi - bizottság e hó 17-én d. u. 3 órakor ülést tartott a gőzmalommal kötött szerződés be nem tartott pontjainak tárgyában. A jogügyi bizottság elfogadta a tiszti ügyésznek ez irányban tett javaslatát és pártolólag terjeszté azt a közgyűlés elé. VÁROSI ÜGYEK. Véglegesített tanítónő. Ooldfahn Erzsébet városi polgári iskolai tanítónőt a f. hó 18-án tartott képviselőtestületi közgyűlés a tanács javaslatára véglegesítette állásában. Jogvégzett városi dijnok. Lux Gusztáv joghallgató mint dijnok nyert alkalmazást városunknál és a főjegyzői irodában működik már évek óta. A jogi tanulmányok sikeres elvégzése után most szerezte meg az államtudományi államvizsga letételéről szóló oklevelet. Városunk polgármesterének és főjegyzőjének erre azon helyeslendő gondolata támadt, hogy érdekünk ezen szorgalmas és tanult fiatal ember munkaerejének további megtartása; ez azonban most már másként nem képzelhető, mint úgy, ha Lux kvalifikációját honoráljuk. E célból előterjesztették a tanácsban, hogy Lux az üresedésbe lévő aljegyzői állásra behelyettesittessék, kilátásba helyeztetvén ezzel neki az, hogy a jövő tisztujjitás során meg fog esetleg választatni ezen állásra. A tanács azonban, tekintve hogy Lux még nem 24 éves és Így jegyzői állásra megválasztható nem lévén, be se helyettesíthető, — a polgármesteri előterjesztést el nem fogadta, de ajánlotta a közgyűlésnek, hogy Lux Gusztávnak ez év folyamán, vagyis még a 24-ik évét el nem éri, az eddigi 3 korona napidij helyett 5 korona fizettessék. A közgyűlés a tanácsi előterjesztés alapján határozott. Lux Gusztávban előreláthatólag agilis és munkabíró aljegyzőt kap a város, ha az állást megpályázza és elnyeri jövőre. A jövő évi költségvetés és zárszámadás már munkában van, de tekintve a nyári vakációt és azt, hogy úgy a polgármester, mint mások szabadságra, fürdőbe mennek, — csak szeptemberben kerül közgyűlés elé. Konventikulum. A városi egyesülés tagjai, vagy amint egyik képviselő igen találósán megjegyezte, — «összeesküvők» folyó hó 17-én délután 3 órakor értekezletet tartottak a városháza tanácstermében, hogy a másnapi közgyűlés programját megvitassák. Az értekezlet főcélját a gőzmalmi vágány felszedése és a nevezettel kötött szerződés be nem tartása folytán előálló helyzet teendőinek beható megbeszélése képezte. Miután az értekezlet során ismertetve lett a város tiszti főügyészének a tanácsban elfoglalt álláspontja és javaslata, — az értekezlet kimondotta, hogy ahhoz, — amennyiben azt a jogügyi bizottság helyesnek és célravezetőnek látja, — hozzájárul, illetve igyekszik a tanácsnak ily irányú javaslatát közgyűlési határozattá emelni. Az értekezlet azután a vizkérdéssel foglalkozott és kimondá, miszerint ez ügy bármiképen, nevezetesen akár ártézi, akár közönséges ásott kutak utján rendezendő. A vízvezeték ügyében az értekezlet egyhangú álláspontja az volt azonban, hogy erről beszélni se lehet ez idő szerint. A városi uj szervezési szabályrendelet ellen felebbezést adott be dr. Honti Rezső, Draskóczy Zsigmond és Aranyosi Sándor. Felebbezésük mottója: tartassák fenn a mai állapot, vagyis legyenek továbbra is ügyvéd árvaszéki ülnökök. A felebbezést nevezettek mint képviselők írják alá ugyan, de hogy nekik a szervezési szabályrendelet vonatkozó rendelkezése nem mint városi képviselőknek fáj, — tán mindenki előtt kétségtelen. Sérelmezik azt is, hogy a közgyám és községi bíró nem lesz a jövőben jogvégzett, mitöbb, diplomás ügyvéd ember. A felebbezés sorsa előre látható. Elutasítás lesz a vége. Nem is lehet másként, mert hiszen a városi törvény és hozzája kapcsolt miniszteri rendelet világosan előírja, hogy miféle állások létesíthetők a jövőben. Az, hogy az árvaügy nem köztisztviselő ügyvédek kezében hagyassák ezentúl is, — ki van zárva. Ilyesmi csak olyan embereknek juthatott eszébe, kik nem ismerik vagy nem akarják jól megismerni és átérteni a vonatkozó törvény célját és intézkedéseit. A beadott felebbezésen mindenki csodálkozik. A vese és liólyag rendes működését a lythiumdús Paptamási Lythia Gyógyvíz használata biztosítja. Mindenütt kapható. Határozat a gőzmalmi vágány ügyében. Per és előleges bírói szemle. — Mint a múltkori számunk jelezte, — a gőzmalom bekapcsolván vágányát a gácsi vasút pályatestébe, készül felszedni sínéit a Buzatéren. E készülődése arra indította a város vezetőségét, hogy leszámoljon már egyszer ez intézet prepotenskediséveí és indolenciájával, mellyel a mi gavallériánkkal szemben viseltetik. Hamarosan tanácsi, majd jogügyi bizottsági ülés hivatott össze e tárgyban a teendők megbeszélése céljából és úgy ezeken, mint a tegnapi közgyűlésen konstatálva lett, hogy a malom még máig sem tett eleget annak a felhívásnak, mely szerint fizesse meg a városnak a helyette teljesített munkálatok 8854 korona 50 fillért kitevő értékét és egyben pótolja ama mulasztásait, melyek előálltak azzal, hogy egyes a szerződésben előirt munkák — igy a vágány - közök és azok széleinek kikövezése, vágány - süllyesztés stb. — elvégezve nem lettek. A képviselőtestület egyhangúlag hozott határozattal kimondotta, miszerint meg bízza a város ügyészét a 8854 korona 50 fillér iránt indítandó kereset benyújtásával és utasítja egyúttal arra is, hogy a gőzmalom mulasztásainak megállapítása céljából előleges bírói szemlét kérjen. m Jh, uj Bämon &ummisaroK tartóssága, rugékonysága, elegánciája utolérhetetlen! A 3°|o-os köztisztaság. Miniszteri leirat. Félrevezetett lakók, megijedt háziurak. A napokban érkezett le a belügyminiszter határozata a házbérfillérekről szóló szabályrendelet ügyében. A miniszter érdemileg nem tesz kifogást a város rendelkezésé ellen és igy az általa elfogadottnak tekintendő, csupán néhány stiláris és lényegtelen módosítás keresztülvezetését rendeli el. Amint a miniszteri leirat megérkezett, valamelyik helyi újság hallva harangozni valamit annak tartalmáról és arról, hogy a miniszternek kifogása van a szabályrendelet éllen, — cikket adott le egyenesen azzal, miszerint a felsőbbség megsemmisítve a képviselőtestület határozatát, törülte a házbérfilléreket; nem kell fizetni őket. Nosza lett Öröm széles e városban. Lakók és háziurak egymás nyakába borultak és úgy áldották Lukácsot, a jóságost, ki bár egyébként első panamistája Európának, nekik mégis nem kicsi jóakarójuk. A sirvaörvendők heje-hujáját ellenben összeszoritott fogakkal nézték azok, kiknek 3“/0-os fillérkéi már a házi urak és innen a város trézorjába vándoroltak és miután eltöltének boszuságban néhány rossz éjszakát, hangoskodva és követelőzve jelentek meg a városházán: hogyhát vissza a fillérekkel, meri hát igy, meg úgy az a jóságos miniszter úr.. . Persze a városházán mit se akartak tudni erről és igy történt, hogy Borbélyi János városi képviselő a 18-iki közgyűlésen meginterpellálta a polgármestert a miniszteri döntés tartalma és ama bizonyos helyi lap igazsága felől. A polgármester lesújtó, de tudomásul vett válasza ez volt: szó sincs megsemmisítésről; a miniszter azzal, hogy a törvényben megállapított zároshatáridő alatt kifogást nem emelt a köztisztasági szabályrendelet ellen, hallgatagon már is hozzájárult ahhoz;