Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-17 / 16. szám
1913. április 17. LOSONCI ÚJSÁG 5. oldal. a Tátra-Adria turaut nevet viseli, mert az útvonal úgy hazánk legjellemzőbb hegységét, mint pedig a magyar tengerpartot érinti. A turaut résztvevői május hó 25-én indulnak el 8 napi utazásukra, melynek állomásai Pécs—Károlyváros—Fiume — Zágráb—Pozsony—Tátralomnic és végül Budapest. Az útvonal egész hossza körülbelül 2100 kilométer, tehát alaposan próbára teszi az automobil megbízhatóságát. A szigorú versenyszabályok különben büntetőpontokkal sújtanak minden olyan kocsit, amely valamely okból útközben javításra szorul, avagy megállani kénytelen. A győztesek azon kocsik sorából kerülnek ki, amelyeknek ilyen büntetőpontjaik nincsenek. Természetes, hogy ilyen nehéz próbát csak kitűnő gyártmányú kocsik állanak ki s éppen az egyik célja a turautnak, hogy a közönséget az automobilnak mint közlekedési eszköznek kiváló használhatóságáról győzze meg, másrészt pedig, hogy útmutatást adjon a választandó kocsigyártmányt illetőleg. A versenyre már most is számos bel- és külföldi automobilista jelentkezett, bár a turaut nevezési zárnapja még csak május 1-én van. A turautat hazafias célja miatt úgy a belügyi, mint kereskedelemügyi minisztériumunk a legmesszebbmenő támogatásban részesítik s alighanem a mi városunk is ünnepi fogadtatásban fogja részesíteni az előkelő nemzetközi auto-turistákat. Megjegyezzük, hogy a turaut résztvevői városunkban junius hó 1-én a délelőtti órákban fognak keresztül haladni s valószínűleg itt rövid pihenőt is tartanak. Az érdekes esemény előkészítési munkálatairól olvasóinkat különben állandóan fogjuk értesíteni. Társas utazás Svédországba, Norvégiába. Útirány: Budapest, Berlin, Stockholm, Trondhjem, Bergen, Kristiánia, Koppenhága, Hamburg, Berlin, Budapest. Mindenütt 2—3—4 napot töltünk s apróbb kirándulásokat teszünk a környék nevezetesebb helyeire, Trondhjemtől Bergenig a Fjordok közt hajón. Bergentől Kristiániáig Norvégia legszebb hegyi vasútvonalán utazunk. Indulás Budapestről julius 4-én. Az ut 26 napig tart s minden kiadást beleszámítva 580 koronába kerül. Jelentkezni lehet május 20-ig László Bélánál, a Kassai Hírlap szerkesztőjénél és Makfalvi Ferenc felsőkeresk. isk. tanárnál (Kassa, Mikes-utca 10.), akik szívesen küldenek részletes programmot. f\ modern természettudományi oktatás és az ifjúság egészségre nevelése. Irta Somló Károly főgimn. tanár. III. F\ tanítás reformja. A szellem művelésén kívül figyelemmel kell lennünk arra is, hogy az ifjúságnak módja és alkalma legyen testének erősítésére és edzésére. Alkalmat és időt kell adni a testedzés gyakorlásához, a tornajátékok és sportok műveléséhez. Az üde, friss levegőben gyakorolt testmozgás és testgyakorlat fokozza a test rugalmasságát és energiáját, fogékonnyá teszi a lelket és az agyat a tanulás iránt. Jogos a szülőknek az az immár lassanként feledésbe menő kívánsága is, hogy az iskolaépület helyiségei jó levegő, világosság, hőmérséklet és az egészségügy egyéb követélményei tekintetében kifogástalanok legyenek. Ebből kell idővel feltétlenül bekövetkeznie annak is, hogy a tornaórák számát a tanulók testi fejlődése és egészsége érdekében emeljék, mert a fiatal, fejlődésben levő szervezetet a sok ülés, valamint a tanulással és figyelemmel járó szellemi munka egészséges kifejlődésében zavarja, ha egyúttal a test fejlesztésére is kellő gondot nem fordítunk. Amióta tudjuk, hogy a lelki élet, mint minden más természeti tünemény az anyagtörvényeknek van alávetve, azóta a Juvenal-féle mondás: «Mens sana in corpore sano» 'egyre mélyebb jelentőségűvé lesz. Az értelmesen ápolt test természetes kölcsönhatás gyanánt egészséges lelki tevékenységet fog kifejteni. A rendszeresen űzött tornázás és testedző sport nemcsak edzi a testet, hanem erkölcsi hasznot is nyújt, amennyiben eltereli az ifjú figyelmét tiltott dolgoktól és gátat vet az érzéki ösztön korai kifejlődésének. A testedzés gyakorlásához, a tornagyakorlatok és játékok műveléséhez idő is kell. Ne rövidítsük meg tehát az ifjúság szabadidejét túlsók házi feladattal, a tanulás súlypontját pedig ne a szülői házba, hanem az iskola termeibe helyezzük át. Az iskolába ne csupán tanítás folyjék, hanem egyszersmind tanulás is. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha párhuzamosan halad a tanár és tanítvány munkája. A tanár együtt dolgozza át az órára kitűzött anyagot a tanulókkal. Az erősebb, tehetségesebb hadd segítsen a gyöngébbnek. Erre alkalmat kell adni szeretettel, türelemmel és nem korholással, vagy büntetéssel. Az oktató munka természete hozza magával, hogy a tanár és tanítvány között a közvetlen érintkezést semminek sem szabad megakasztani. Legcélszerűbb ennélfogva a párbeszédes tanalak alkalmazása. A modern alapon álló, hivatásáért lelkesedő tanár beszélgetve tanit és beszélgetve kérdez. A párbeszédes tanalak tartja leginkább ébren a figyelmet és csal ki az elméből gondolatot. A fizika és kémia tanításának kísérleti alapon kell végbemennie. A hosszadalmas bizonyítások és bevezetések, a túl aprólékos formaságok és leírások nem középiskolába valók. A természetrajz tanításánál gondot kell fordítani a biológiai jelenségekre, de ha alkalom kínálkozik, fel lehet használni ama vonatkozásokat is, melyek az erkölcsi és esztétikai nevelés céljait szolgálhatják. A természetrajzi oktatásnak, amely ma már nem csupán nevek és rendszerek gyűjtő fogalma, fő vonzó ereje, dísze és ékessége a biológiai jelenségek előadásában rejlik. «Nincsen tárgy, amelynek az iskolában követendő irányával és módszerével az utolsó két évtizedben annyit foglalkoztak volna, mint a természetrajzéval. Egészen uj irányok támadtak, uj szempontok kerültek felszínre, az újításoknak és javításoknak egész sorát ajánlották. A reform-mozgalom egyre tart. Hogy hol fog egy idő múlva megállapodni, annak még ma nincsen megmondhatója. De két eredménye már nyilvánvaló. Az egyik, hogy a természetrajz tanításában a pusztán leiró és szisztematizáló módszer ma már maradiság. A másik, hogy az élet, vagyis a természeti tárgyaknak biológiai tárgyalása kerekedett mindeneken felül. A puszta száraz leírásból a tanulónak semmiféle haszna nincsen. Sőt a vele járó sablon megöli a tanulóban az érdeklődést a természet tárgyai iránt. A gyermeket nem a leírás, hanem az élet érdekli. Már pedig minden sikeres tanításnak az a nyitja, hogy a tárgy iránt érdeklődést keltsen és az érdeklődést egyre ébren tartsa.» így vezeti be Szterényi Hugó középiskolák számára irt természetrajzát. Vegyük azonban közelebbről is szemügyre a szóban levő reformot. A német pedagógusok között Junge, Schmeil és Baade a legbuzgóbb harcosai ezen uj iránynak. Junge «Der Dorfteich als Lebensgemeinschaft» cimü érdekes munkájában könnyen áttekinthetően és szemléltetően magyarázza a tó világának biológiáját. 1896-ban jelent meg Schmeil munkája a természettudományi oktatás reformjáról («Uber die Reformbestrebungen auf dem Gebiete fies naturwissenschaftlichen Unterrichtes»), Munkájában metodikai kérdéseket tárgyal nagy avatottsággal és kiemeli a biológiai tanítás alkalmazásának nagy jelentőségét. 3 évvel később állattant és növénytant ir a hírneves marburgi tanár, mellyel a német pedagógusokat valósággal forrongásba hozza: «Dr. Schmeil a természetrajzi oktatás metodikai kérdéseinek első mestere» — írja a Zeitschrift für Mikroskopie. A pedagógiai lapok pedig csakúgy osztják a dicséretet. A «Lehrbuch der Zoologie» valóban mestermű, amely méltán megérdemelte a dicséretet. A következmények is ezt igazolják. Azóta már 12 kiadást irt, lefordították 9 más nyelvre, 85.000 példányban került piacra s körülbelül 1000 középiskolába vezették be. A «Lehrbuch der Botanik», melynek 70.000 példánya fogyott el, dr. F. Ludwig szerint a legfényesebb jelenség a könyvirodalom terén. A nagy mester tanítványa és hűséges követője Baade a «Naturgeschichte in Einzelnbildern, Gruppenbildern und Lebensbildern» szerzője egész munkásságával szintén a biológiai tárgyalás mellé áll és ennek fontosságát hirdeti brosüráiban és előadásaiban egyaránt. Junge, Schmeil és Baade érdeme elsősorban, hogy a pedagógusok figyelme az ujtanitási rendszer felé irányult és ma már csaknem mindennüt biológiai alapon való tanítás folyik. A biológiai tanítás az élet tanítása. A régi rendszer a természetrajzi tárgyak tanításánál a fősulyt a leírásra helyezi. A természetrajzi egyedeket nem egymással való közösségükben mutatja be a növendékeknek, hanem egyedül, önmagukban, a tartózkodási helytől és környezettől mentesen. Az ujtan az életjelenségeket figyeli meg, kikeresi a test alakja és életnyilvánulásai között létező okozati viszonyt, kutatja szerepét a természet háztartásában, bevonja vizsgálódása körébe az emberhez való viszonyát és mindezek alapján tárgyalja a természetrajzot. (Folyt, köv.)
