Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-07 / 10. szám

he ÉfSSSk mi Ék Hé 8é ni áfSSSikk á&fo hhuh

HtLYbtiN : BB uft SH öSS JSgw His |HÍB| Losonc, Jókai-utca 4 sz

Egész évre 8 kor. fii. ji S&g 8BS Htot '£$&*

iT^a HH ■He jfc&S H{ HB »»h Wm, PIPI cH&lg Hi H hová a lap szellemi

Felévre 4 kor. — fii- Hfó SSgis HjBI |§®r «jp WÉb JjfcÄÜ ara KB «raS I|J1§ §B&i $E!§^ gp &3gaj 9H ^H részét illető minden

Negyedévre 2 kor. fii. ^H Hl HH HhH B|g oHj BHH *Ew áTMj jiH|j jgp? g&® v»>|tí jjj||& jf§|$ Mag® HH ^H közlemény intézendő.

Egész Victor.- fi.. I ilm ! 1 H

E 1 I m m, In ■ K.ADOH.VATAL:

Félévre 5 kor. — fii. fföi u&Bl §8k BfikS ffjj§a8MÍ3lB Ht» |S3 Eggs HB8 Losonc, Kubínyi-tér 11

Negyedévre 2 kor. 50 fii HH ^IHSk HH HH 8SHH®8§® S§§5| gSSOT HH hová az előfizetések,

___ HH HE HH ^gKA HH írnia Hm JÄj Säg MS »£> HjKlpS| ü%8 wHBi hirdetések, minden-Község, eg.esü.e.e^ H || W g H HH 1 & B B 1^1 SB |1 Ä

s«Ä

^SSgto^ífl'S^ H K g I | ! i 1 « I 1| BSPH^ll iffi m 8 s^lalásokjntézendők.

Egyes szám ára 20 ,,. gp g

g ^yi ^gg g |||| H V H

g ^„ek

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

VII. évfolyam 10. szám Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 március 7.

Meghívó

A losonci függetlenségi és 48-as pártkör választmánya

folyó évi március hó 9-ik napján, szombaton délután 5 órakor a Régi Vigadó külön termében ülést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívjuk.

Tárgy: A rendezendő Kossuth-ünnepély megbeszélése; folyó ügyek; indítványok.

Hazafias üdvözlettel:

Kredens Emil

jegyző.

Dr. Vályi Béla

ügyvezető alelnök.

A tehetetlenség

bűzös, undok posványába merül el a Khuenkormány. Egyfelől saját pártjának egyik frakciója és bécsi kenyéradói, másfelől a megalkuvást nem ismerő függetlenségi párt és a vele érző népmilliók fojtották bele a leheletet. A bűnben fogant és mindvégig álutakon bujkáló társaság tehát végre abba a kelepcébe került, melyet maga állított fel magának.

Tiszta dolog, hogy a demokratikus választói jog törvénybeiktatása a trónbeszédnek mindennél előbbre tett Ígérete

és amint ennek megvalósítása elé a bécsi körök egyetlen szalmaszálnyi akadályt se tesznek és igy e kérdésben a harcoló ellenzék küzdelmével szimpatizáltak, sőt egyenesen követelő hangon szólaltak meg egyes bécsi sajtóorgánumok, hogy a választói jog ügyét a magyar kormány rendezze és jöjjön rendbe minél előbb az ezt váltig, szakadatlanul követelő ellenzékkel, úgy dühöng a jogok kiterjesztése ellen néhány hatalmát féltő gőgös nagyur és igyekezett mindenféle fifikus, rafinált eszközökkel és főként a pozícióját féltő kormányelnök terrorizálásával a választói jog szőnyegre hozatalát időtlen-időkre elhalasztani.

Tiszta dolog, hogy Khuen akkor, midőn az olcsó áron leszerelő Kossuth-pártnak a póttartalékosok behívása tekintetében ama «vívmánynak» kürtőit semmitmondó kötelező kijelentést tette, megbízás nélkül, kötött marsrutája tulhágásával járt el.

Kimennek tehát mennie kellett. Mennie kellett, mert felülről-alulról megbuktatták. Megbuktatták bécsi gazdái, mert semmi kilátása se lehetett már arra, hogy a véderőjavaslatot valahogy is tető alá hozza. De megbuktatta őt a függetlenségi párt s a párt köré csoportosuló népek milliói, kik hosszú harcukkal megmutatták, hogy el kell vesznie annak, ki adott ígérete félredobásával egy nemzet letörésével akar kedveskedni kenyéradójának.

Minden kilátás megvan tehát arra, hogy a demokratikus választói jog megvalósuljon. Az az óriási tüntetés, melyet a főváros százezerre menő munkássága rendezett és a melyet az ország minden zugában hasonló jelenségek fognak követni, élénk bizonysága annak, hogy a már felemelve tartott rettenetes ököl minden pillanatban lesújt és ütése pozdorjává zúzza a korhadt, osztályérdekeket szolgáló intézményeket. A levegő forró, párákkal telf; a tikkasztó melegségü párák mellünkre ülnek. Valaminek történnie kell. D ami bekövetkezik, nem lehet más, mint szabadulás ebből a légkörből, melyet az osztályönzés, elvakult gőg tettek már elviselhetlenné.

Az ököl fel van emelve. De nemcsak ütni, fojtani is fog. Megfojtja azokat, kik önző szándékkal a létért való küzdelmet, az emberi jogok harcát önös érdekeik javára letörni próbálják. A parlamentben hazaárulóknak nevezte a küzdő ellenzéket egy eszét vesztett kormánypárti újságíró. E minden becsületes magyar ember lelkében csak viszszatetszést és megvetést szülő bizonyára meggondolatlan nyilatkozat élénk bizonysága annak, hogy végét járja egy korszak, végső vonaglásait kezdte el egy osztály, mely eddig a helyzetet századokon át méltatlanul uralta. Annak az eszétvesztett embernek kiáltozása egy egész rendszer első halálhörgése volt. S az első hörgést követi

Pesti élet.

III. Március 4.

Nehéz ma nem a választójogról Írni.

A politikának újra fölemelkedett az ázs'ója (ha a politikusoknak nem is), aminthogy egy megvalósítást követelő eszme mindig uj vért ereszt a lanyhuló érdeklődésbe. Mint hat-hét évvel ezelőtt, most megint a politika mindennek a közepe, ennek meg a választójogi kérdés a központi napja. Ez fűti a lelkeket, táplálja a beszélgetéseket, színezi az utcákat. A hirdetőoszlopokon ott virít Biró pompás plakátja: a tömeg feketeségéből, melyben csak ittott villan fel egy-egy kis piros folt, hatalmas vérvörös kar emelkedik a parlament felé, mint ama bibliai vezérlő tüzoszlop . . .

Most jövök a tüntetésről, ahol a szakszervezetek végeláthatatlan sorában részt vett vagy hatszáz szabadgondolkodó diák is. Engedtessék meg nekem, a politikában járatlan filozopternek, hogy bár itt a tavasz is már és versirói gerjedelmek és szerelmi ihletek nyugtalankodnak a szívben: én mégis épen a választójog körül fogok kalandozni. Előrelátható volt a felvonulás impozáns volta. Csendesen csepergett az eső, de mi kitartóan rostokoltunk kora reggeltől délutánig a kocsiút sarában, dalolva:

Búcsút intünk az éjszakának! A szivünk tűzben ég,

Csak rajta-rajta még!

Ha elnyomónk nyakára lép, Szabad lesz majd a nép.

Álltak a kocsik, bezárták a boltokat, amerre mentünk, az emeletekről mindenféle piros holmikat integettek, az Andrássy-ut egész hosszában megszámlálhatatlan tömeg nézte lelkesen a felvonulásunkat, künn a milleniumi-emléknél még sosem kavargóit annyi nép, mint most a népgyülés alkalmával; Ferenc-József szobrára ráragasztották a tüntetés piros jelvényét óriási derültség közben persze: „Éljen az általános, egyenlő és titkos választójog! 1912 március 4“ . . .

De minek leírni e népünnepélyt? Mire e sorok megjelennek, a napilapok részletesen leközlik a történteket, mi több, még fényképeket, sőt mozifelvételeket is csináltak! Mert nyilván érzi mindenki, hogy a választójognál fontosabb, mindeneket érdeklőbb kérdése nincs ma Magyarországnak, hogy mindennek ez ma a közepe, hogy a választójog általánossá tétele az ország életének feltétele, hogy a harc, amit érte vívnak, olyan érdekes mindenki előtt, aminő csak életbevágó dolog lehet.

„Nihil de me, sine meu! Semmit rólam nélkülem! Ez a latin mondás a magától értetődőség erejével bizonyítja a kitagadott proletároknak, Magyarország mostohafiainak az igazát. Nihil de me sine me: azaz az én életem, az én érdekeim fölött nélkülem nem intézkedhetnek. Utóvégre demokratiában élünk vagy mi, nagyjában aszerint vagyunk berendezkedve, ezt még Tisza sem tagadhatja (akit különben lámpavasra, spirituszba kívántak ma délelőtt s ha azt mondták rá, hogy „éljen“,

hozzátették: — patkányméreggel), az egyenlőségről hallottunk zengzetes igéket csecsemőkorunk óta: — nos, demokratia általános egyenlő titkos választójog nélkül: contradictio in adjecto, magyarul fából vaskarika. Az államnak érdeke, hogy felruházza némi jogai a vagyontalan munkások tömegeit. Aki belepillantott a mai társadalom fejlődési törvényeibe: az tudja, hogy a szabadverseny korában a kistőkék sorra elhullanak, a kisiparos nem versenyezhet a gyárossal és igy minden tőke néhány kézbe összepontosul. Eképen egyre szaporodik a teljesen vagyontalanok tábora és az uralmat a régi mellett egy uj olygarchia, a pénzolygarchiája veszi a kezébe, amely ma már pusztán a maga gazdasági érdekeiért háborúkat indít és folytat. Az általános szegénység miatt ellenzék nincs és igy nincs egyensúly az államban. Ezért szükséges, hogy a koldus proletároknak némi jogot adjon az állam, amivel egyensúlyozhatják aztán a nagytőkések mindenhatóságát.

Ugylátszik, ezeket az igazságokat és sok mást — mert hiszen ki ne tudna mostanában többé-kevésbé eredeti érveket soroztatni az általános egyenlő választójog mellett? — mind érezte az a százezernyi ember, aki ma elszántan és lelkesedve letette a maga munkaszerszámát, hogy meztelen és fenyegető öklével — tüzvörös, vezérlő ököl — odamutasson a parlament felé, bizton bízva benne, hogy:

A győzelem napjai jönnek S rabságnak, im, vége már.

Kotnlós Aladár,