Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-15 / 7. szám
4. oldal________________________________LOSONCI UJSAO__________ 1912 február 15. kövezethez semmi közük sincsen, akik a kocsit csak hírből ismerik. Helyeseljük ezt a rendeletet és örömmel fogadjuk az uj rezsimet, melyben egy régen várt és a Losonci Újság által is sokszor sürgetetett kivánalom nyer megoldást és megvalósulást. A rendeletről csak a hivatalos lapból szereztünk tudomást, az eredeti okirat a városhoz még le nem érkezett. De már készülnek a nyomtatványok, melyek a nagyfontosságu eseményt kihirdetik és március elsején fizet a liszteskocsi, fizet a fásszekér és fizet a fiakker. A mozgóképek a kultúra szózatában. Nemrégen olvastuk a (’„Illustration“ cimü Párizsban megjelenő képes hetilapban, hogy az ottani főiskolán komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy egyes előadásokat (pl. biológiai, földrajzi, archaeologiai stb.) mozgóképekkel illusztráljanak. Ki is számították, hogy mennyibe kerülnek a filmek és igy mennyibe kerül egy-egy előadás. Tekintetbe veendő az is, hogy a filmek több esztendőn keresztül használhatók és igy az uj kísérlet nem is olyan költséges. Németországban, mint nem régen olvashattuk, szintén bizottságok alakultak, hogy a mozgóképeket a kultúra szolgálatában állítsák, különösen pedig, hogy a mozi kinövéseit, főképen erkölcsi tekintetben nyesegessék. Nálunk már évekkel ezelőtt megalakult a budapesti Uránia-egyesület, mely szintén a tudomány szolgálatába hajtotta a mozgóképeket. Színházat tart fenn, ahol előadásra kerülnek a legkülönfélébb témák (földrajzi, csillagászati, archaeologiai stb.) választékos nyelven, szép képek kíséretében. A mi gimnáziumunknak igazgatója is, ifjúi lelkesedéssel felkarolta ezen ügyét és nem kiméivé a nagy költséget, felszereltette az intézetet a megfelelő képekkel, ahol most két hetenkint a budapesti Uránia előadásai kerülnek bemutatásra. Eddig Velence, Hollandia. Az uj Törökország, Japán, Az éjféli nap országa, A tenger c. darabokat mutattak be. Mindig más és más tanár olvassa fel az előadást, amelyet meghallgatni igazán tanulságos. Merem állítani, hogy egyes előadásokból többet tanul az ember, mintha maga személyesen járt volna ezen vidéken. így e sorok írója két hétig volt Velencében, de ezen idő alatt nem volt alkalma olyan alaposan megismerkedni Velencével, mint ahogy azt a Velencéről szóló előadás bemutatta Ezen tanulságos előadások rendezéséért köszönettel tartozunk gimnázium lelkes igazgatójának, aki költséget és fáradságot nem kiméivé a losonczi gimnáziumot igy felszerelte. Egészen bátran felállíthatjuk e tételt, hogy a mozgóképekre az ifjúság és a nagyközönség oktatásában nagy jövő vár, minthogy kevés fáradsággal sokat leh t tanulni, még pedig gyönyörködve ; erre illik Horatius mondása : Omne túlit punctum, qui miscuit utile dulci. Azé a dicsőség, aki kellemest a hasznossal egybeköt'. HÍREK. o o A Losonczi Tornaegylet /. hó 17-én délután fél 5 órakor a főgimnázium tornatermében tartandó háziversenyére, melynek progra ínját lapunkban már ismertettük, nagyban folynak az előkészületek A Tornaegylet külön hívta meg a Losoncon működő két testvéregyesületet. A közönséget pedig külön meghívók mellőzésével ezúton hívja meg a rendkívül élvezetesnek ígérkező háziversenyre. Gyászrovat. Baskay István gyógyszerész, városunk főjegyzőjének bátyja, f. hó 10-én Kisterennén elhunyt. Nagy részvétet keltett a városban Sternlicht Károly né sz. Heksch Kornéliának élete delén l. hó 12-én éjiéikor történt elhunyta. Temetése f. hó 14-én délután ment végbe óriási részvét mellett. Néhány szó a József kir. herceg Szanatórium Egyesület losonci fiókjáról. Ez a fiók egyesület 19J2. január hó 3l-én tartotta utolsó rendes közgyűlését, melylyel 6 esztendei cyklusára terjedt életét be is fejezte s átlépett határozata értelmében a Nógrádvármegye „Mária Valéria Szanatórium Egyesületé“-be, melynek fiókjaként lesz hivatása ezentúl a vármegyénk területén élő, ápolásra, gyógyításra s gyámolitásra szoruló tüdőbetegek érdekében működnie. Hat évvel ezelőtt a József kir. herceg Szanatórium Egyesület losonci fiókját társadalmunk nemes humanizmusa teremtette meg s tartotta fenn egész mostanáig. Természetes, hogy az egyesület nem fordíthatta egész erejét a helybeli szükségletek kielégítésére, egy részről azért, mert összes bevételeivel se lett volna képes mint ahogy tette, egyeseket teljesen ingyenesen szanatóriumban elhelyezni, sőt azonfelül helybeli jótékonyságot is gyakorolni, másrészről azért, mert az anyaegyesület iránt is kötelezettségei voltak; hanem az egyesületi szervezkedés rendje szerint mégis mindkét irányban kifejtette működését mit a tények bizonyítanak. Ugyanis a fiókegyesület munkássága következtében juttatott be a működése területéről a hat év alatt az országos egyesület szanatóriumába 12 beteget, itthon tejsegélyben részesült 14 egyén s pénzbeli segítségben 12, mert a jótékonycélra rendezett mulatságai tisztajövedelmének felét kizárólag helybeli segélyezésekre fordította, mig a másik felének a tagdijak terhére az anyatestület szanatóriumát vette igénybe. így tehát teljesen alaptalanul ütötte föl fejét egyszer máskor az a vád, mintha a fiókegyesület nem tartotta volna szemmel a helyi érdekeket. Sőt egyébként nem is járhatott el, mint ahogyan eljárt, mert másként eljárva egyik vagy másik oldalról egyenesen az egyesületi morált sértette volna meg. Most tehát ez a fiókegyesület megszűnt, feloszlott; de csak azért, hogy megszűntével egy másik nevű de teljesen hasonló célú s törekvésű s egyenesen Nógrádvármegyére szorítkozó megyei egyesületnek váljék fiókegyesületévé. A lényeg nem változik, csak a név. Remélik, hogy a társadalom lelkesedéssel vonul be a „Mária Valéria“ egyesületbe is, melynek szintén azonos lesz a feladata. Urániái előadás. A főgimnáziumban f. hó 18-án, vasárnap délután öt órakor „A tengerfenék titkaibóT cimü urániai felolvasás fog előadásra kerülni Pókász Béla főgimn. tanár felelvasása mellett. Az érdeklődők jegyet mérsékelt számban a főgimn. igazgatóságnál kaphatnak. Nyerőszámok Az ev. nőegyesület targysorsjátékán a következő sorsjegyek nyertek : 20, 23, 52, 64, 76, 81, 106, 108, 115, 117, 144, 152, 206, 218, 241, 251, 279, 310, 317, 351, 442. 446, 494, 504, 508, 549, 551, 554, 569, 590, 600, 613,618, 623, 652, 657, 707, 735, 750, 774, 806, 821, 868, 878, 882, 903, 941, 948, 1015, 1033, 1037, 1069, 1075, 1100, 1115, 1155, 1174, 1184, 1237, 1241, 1262, 1275, 1280, 1294, 1313, 1330, 1346, 1398, 1423, 1436, 1454, 1461, 1462, 1470, 1481. A nyeremények az ev. papiakon átvehetők. ccto* yééOónZeZffö/f /ne/>n/ sóxyxváFjixxAj xurX/s/r>Z<z. x/~£ '<&oíé&t tu " J/Á/O2J0ŰJ jOvet Oax?,o-cá2xf2 /v-exZctvnx/nZ /Z/Xi/ixx, fu Juoi. siAcm/ /vLtiimy&rrvaJ/J ^ xúm.yyá/wó mJczÍmLux, <Zx^o^tc<x/7Vi Kapható miden jobb tőzsdében. £ 20 /j’/tc'u J27 " $0 // íclAo/y xx/ /O/ve/y Zz-xó .ézxynynyxyynyxA TÁJ/: xíx/ i//rtxyt'-exet£xixi/jtAi/, ,cée/ xmxxnZ&n. 4/Oxi' Zfe-nrnt 2 xv /u-éccTexx. 1-15 Az Úttörő. A tegnap esti úttörő-előadást dr. Fényes Samu tartotta meg Darvin származástanáról. A mindvégig érdekes előadást nagy közönség hallgatta végig. Az előadás végén a múltkori előadót dr. Kepest mentegette Fényes és kérte a közönség elnézését a kezdő és nem elég gyakorlott előadókkal szemben. Azonban nézetünk szerint ez éppen a Darwin teória alapján indokolatlan, mert a tehetségtelen előadóknak ki kell pusztulniok az Úttörő katedrájáról, hogy megmaradjanak azok. akik leginkább tudják megnyerni a közönség figyelmét és tetszését. Gyorsszámolás. Dr. Ferrol kohlbergi tanár az Omke égisze alatt vasárnap délelőtt fél 11 órakor fogja előadni a maga számolási r dszerét. Nem tévesztendő össze dr. Ferrol a csepürágó mutatványosokkal, mert neki tudományos alapon felépített rendszere van, melyet kifejt és megindokol. Zeneiskola Losonczon. Már múlt számunkban említettük, hogy Pásztor János, a kispesti községileg segélyezett zeneiskola vezetője Losonczon szándékozik letelepedni s itt az öszes zeneágakban iskolát nyitni. E Losonczon hézagpótló intézmény létesülésének elősegitési végett megígértük Pásztor tanárnak, hogy jelentkezőket iskolája részére az első időben elfogadunk és vele közöljük. Aki tehát ezen ügy iránt érdeklődik forduljon szerkesztőségünkhöz. A polgári kör f. hó 20-án, farsang keddjén, saját helyiségében kedélyes társasvacsorát rendez. Étkezés: table d’hőte, személyenként 2 korona borral együtt. LEGÚJABB. (Délutáni telefon- és táviratjelentések). Lapszerkesztés Rutéliában. Batum 1912. február 15. (Telefon értesülés) Az Aumsz és Kúra folyók közt elterülő sikság lakói állítólag óriási recsegés és ropogásra ébredtek fel tegnap reggel. Noé bárkája állott meg az Ararát hegyén, melyet pár pillanat alatt körülvett a kiváncsiak tömege. A bortól elázott öreg Noét alig bírták az odahívott mentők életre kelteni. Értesülésünk szerint a pápa nyomban összehívja a szent szinodust annak megállapitása céljából, mi lesz most már az írás vonatkozó passusával ? Bagdad, 1912. febr. 15. (Saját tudósítónk.) A Tigris és Eufrat folyó tájékáról csodálatos jelenséget beszélnek Bagdadban. Valamikor a Mezopotomiának nevezett növénydus röldterületen egy emberpár lakott, kik magukat Ádánmak és Évának neveztek. Ők lettek volna az első emberek. Ezen embereket, — kik állítólag ruhát egy fügefalevélnek diskrét helyen való elhelyezőn kívül sohasem hordtak, egy szép napon erkölcsrendőri kihágás miatt lángoló karddal kezében kiverte egy angyal viskójukból. Az Úttörő társaságban nagy a konsternáció. Visegrád, 1912 febr. 15. (Távirati jelentés.) Róbert Károlyt, Magyarország királyát és családját óriási veszély fenyegette tegnap a déli órákban. A királyi család ebédnél ült. Egyszerre felpattant az ajtó s egy Zách Felicián nevű főur rontott be kivont karddal a kezében. Csakis a jelenlevő pohárnokok és nevelők tudták a feldühödött főurat, — kinek kardcsapásai a királynén és a gyermkeken ejtettek könnyű sebeket csupán, — megfékezni. A letartóztatás megtörtént. A királyi ügyész felségsértéssel vádolja Zách Feliciánt. Énnek büntétése halál. Munkács, 1912. febr. 15. (Lapzártakor jelentik.) A környékbeli tót pásztorok rémülten hiresztelik, hogy az éj folyamán valami Árpád nevű egyén vezérlete alatt egy ázsiai néptörzs rontott be a vereckei szorosan. Az ui néptörzs szokásai és életmódja igen különös, miért is az Apolló projektográf r. t. azonnal egyik alkalmazottját küldte oda fenyképfelvételek céljából. E képek már el is készültek s jelenleg egy részük, — mint Feszty körkép, — a budapesti városligetben látható Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. Nyilttér. E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. A városban elterjedt különféle híresztelésekkel szemben kijelentem, hogy a Royal-kávéház villanyszerelését nem én végeztem s abban semmiféle részt nem vettem. Károlyi Sándor elektrotechnikus.