Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-24 / 43. szám
1912. október 24. LOSONCI ÚJSÁG 5. oldal. •Q KÖZGAZDASÁG Kérelem Bars-, Esztergom-és Nógrádvármegyék répát termelő földbirtokosaihoz és gazdáihoz. Nap-nap mellett szomorúan tapasztaljuk a cukorrépa átvételénél támasztott nehézségeket és levonásokat. A mai tuldrága munkabérek mellett kénytelenek vagyunk eltűrni ezt az eljárást, mert egyrészt a kedvezőtlen időjárás következtében összetorlódott munka, az idénye lőrehaladottsága nem engedi meg, hogy a répaszállitást beszüntessük, másrészt a cukorgyártól felvett előlegek — a gazdák eme szerencsétlensége — köteleznek a szállításra. Egy statisztikai kimutatást óhajtok összeállítani. Ki akarom mutatni azt, hogy menynyi répát szállítottak be a termelők, menynyit vont le ebből a gyár, mily összeget tesz ki a gazdák vesztesége. Felkérem tehát az igen tisztelt termelőket, méltóztassanak a befejezett szállítás után közérdekből az alanti cimre a következő adatokat megküldeni: 1. Hány holdon termesztettek cukorrépát? 2. Hány mázsa répát szállítottak? 3. Hány mázsa levonást eszközölt a gyár? 4. Hol volt a termelés, hol az átadás helye? 5. Mennyi volt az átlagos napszámbér és kiásatási költség ? A szerződések értelmében a gyár 5°/u levonásra jogosított; úgy ezen 5° 0-ot kérem a kimutatásba fel nem venni. A statisztikai kimutatásba a termelő kívánságára, nevét nem fogom megemliteni. A statisztikai kimutatást minden termelőnek lesz szerencsém díjtalanul megküldeni. Önzetlen célom hiteles adatok alapján kimutatni és megállapítani azt, hogy a répatermelő a mai drága munkabér és egyéb a répatermeléssel összekötött kiadások mellett mily percentuális eredményt ért el. A közérdek szempontjából kérem jelen felhívásomat terjeszteni, hogy úgy e lapokat esetleg nein olvasó termelő is a kért adatokat hozzám beküldhesse. Már most megjegyzem, hogy a cukorgyár részéről esetleg megindítandó polémiába bocsátkozni nem fogok. Ipolyság, 1912. október 17. Tisztelettel Winter Fülöp cs. és kir. őrnagy, földbirtokos. A rimamurány—salgótarjáni vasmű r.-t. 1911 — 1912. üzemévének mérlege szerint a tiszta nyereség 11,327.369 korona a tavalyi 9,351.178 koronával szemben, mely a múlt évről elővezetett 1,287.336 korona hozzávonásával 12,614.705 koronára emelkedett. Leírásokra és tartalékolásokra 2,262.506 koronát (a múlt évben 2,062.426 koronát) fordítottak. Az igazgatóság a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a 37,120.000 korona részvénytőke után minden 200 korona névértékű részvény után 38 korona, 19°/0 osztalék fizettessék ki, a tavalyi 35 korona 17 V2%-kal szemben. * < Háziorvosok könyve» cim alatt igen fontos és hasznos mű jelenik meg közelebb 4 füzetkében. Tartalmaz mintegy négyszáz orvosságot több mint kétszáz baj ellen. Nélkülözhetetlen minden családnál, fölötte szükséges kiváltkép oly helyen, ahol nincs orvos kéznél. Bolti ára 1 kor. 60 fill, lesz, előfizetési ára 1 kor. Megrendelhető már most az «Asten kiadóhivatalában: Budapesten, 111., Nád-utca 1. szám alatt. Szerkesztői üzenetek. Jork, Budapest. Kedves ecsém! Hát tán a Turcsan-féle zárgondnoki méltóságodból folyó salláriumok elmaradása miatt írsz a más újságba? Megkapod a pézt fiam, csak jogerőre emelkedjék. Nem elég egyébként neked a főrendiházi tagság, mely a zárgondnoki méltósággal jár? Szervusz. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. Szőlősgazdák és szőlőtelepitők figyelmébe! AKI szőlőjét újra akarja telepíteni, AKI szőlőoltványt akar rendelni, AKI gyümölcsfát, rózsafát óhajt ültetni, kérjen oktató diszárjegyzéket az alábbi címtől Transylvania Szőlőtelepitő Vállalat, Marosvásárhely, Dr. Gecse Dáriiel-utca 39. szám. 1611,1912. vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a losonci kir. járásbíróság 1912. évi V. 1. 472/1. számú végzése következtében dr. Philipp Tűrnél wieni ügyvéd által képviselt Wien-Atzgers dorfer Preshefe Fabrik javára 460 korona s jár. erejéig 1912. évi szeptember hó 6-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 693 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a losonci kir. járásbíróság 1912. évi V. I. 472/2. számú végzése folytán 460 korona tőkekövetelés, ennek 1912. évi február hó 1. napjától járó 6°/0 kamatai, Vs°/o váltódij és eddig összesen 67 korona 76 fillérben biróilag már megállapított, valamint a még felmerülendő költségek erejéig Losoncon, Jókai-u. leendő eszközlésére 1912. évi október hó 28-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. törvénycikk 107., 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. törvénycikk 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Losoncon, 1912. évi október 9-én. Willner, kir. bir. végrehajtó. 1516/1912. vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a huszti kir. járásbíróság 1912. évi Sp. II. 539/1. számú végzése következtében dr. Lichtenberg Emil huszti ügyvéd által képviselt Ernst Béla és társa javára 852 kor. 34 fillér s jár. erejéig 1912. évi augusztus hó 14-én foganatosított biztosítási végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 3100 koronára becsült következő ingóságok, u. m : bútorok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a losonci kir. járásbíróság 1912. évi V. II. 462/1. számú végzése folytán 852 korona 34 fillér tőkekövetelés, ennek 1912. évi április hó 24-ik napjától járó 5% kamatai. V30,„ váltódij és eddig összesen 116 korona 56 fillérben biróilag már megállapított, valamint a még felmerülendő költségek erejéig Losoncon, Rákócziutcza 13. sz. alatt leendő eszközlésére 1912. évi október hó 29-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. törvénycikk 107., 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. törvénycikk 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Losoncon, 1912. október 14. napján. Willner, kir. bir. végrehajtó. 1324/1912. vht. sz. * Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a kassai kir. járásbíróság 1912. évi 2725/p. számú végzése következtében dr. Hajós József losonci ügyvéd által képviselt Kassai Bútor- és Faárugyár r.-t. javára 101 korona s jár. erejéig 1912. évi március hó 13-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1200 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a losonci kir. járásbíróság 1912. évi V. I. 146/2. számú végzése folytán 101 korona tőkekövetelés, ennek 1912. évi február hó 17. napjától járó 6°/0 kamatai, óg0/,, váltódij és eddig összesen 110 korona 02 fillérben biróilag már megállapított, valamint a még felmerülendő költségek erejéig Losoncon leendő eszközlésére 1912. évi november hó 4-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. törvénycikk 107., 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. törvénycikk 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Losoncon, 1912. októbber 9-én. Willner, kir. bir. végrehajtó. Nem lesz Önnek bosszúsága, ha óráját HÁÁSZ csinálja, kinek üzlete Kossuth Lajos-utca 15. sz., Sántha-féle házban van. NAGY RAKTÁR zseb-, fali és ébresztőórákban, arany- és ezüstnemüekben, Óra- és ékszerjavitásokat gyorsan és szakszerűen készítek. ^