Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-19 / 38. szám

1912. szeptember 19. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Ajánlatos volna tehát, ha a hatósági orvos a purdékat összefogdostatná s kellő kórházi kezelésbe vétetné, mert a purdék más gyermekekkel érintkezhetnek s igy a veszedel­messzembetegséget az egész helységben elterjeszthetik. A/. Mikor lesz ártézikut? — Hát lesz már? — Kútba ejtette két évre megint a miniszter! Immár tán egy esztendeje, hogy a régen vajúdó ártézikut kérdése testet ölteni — látszott. Sok herce-hurca, lebizottságolás s hasonló egyebek után, melyek more patrio ná­lunk el nem maradhatnak soha, odajutottunk, hogy a közgyűlés kimondta az artézikutak megfúrását s e célból a pályázat kiírását. A sok pályázó közöttt a Lefeber és Fejes cég is szerepelt. Fejes volt a legolcsóbb, Lefeber tán a legdrágább. Mégis hogy-hogy nem, a Lefeber cég magas árajánlata dacára a leg­alkalmasabbnak tartatott és egy kútnak meg­fúrását meg is kapta anélkül, hogy a tanács és közgyűlés a jóval olcsóbb Fejes-féle ajánlatot (melyeknél pedg30000 koronát megtakaríthat­nánk) szóra méltatta volna. Az érdekeiben ma­gát sértve érző Fejes Bertalan cég, mely nem egy városnak fúrt már kutat és közmeg­­e'égedébre, — a közgyűlés e határozatát meg­­fellebezte. Mi már akkor szót emeltünk e kérdésben és követeljük, hogy a város vezetősége és közgyűlése vegye figyelembe az ügy érdekében e fellebbezést s az artézi­­kut kérdését arravaló tekintettel újból tár­gyalja le. Egyes képviselőtestületi tagok ki ás fejtették a fellebezést tárgyaló köz­gyűlésen, hogy a fellebezésben foglaltak figyelmen kívül hagyása az artézikat ügyé­nek jó időre szóló újbóli elhúzását fogja ered­ményezni. Ajáulták s ajánlottuk, hogy hirdet­­tessék uj árlejtés s annak eredményéhez képest hozassék uj határozat, f. közgyűlés pusztába kiáltok szavának vette a mi szavunk s a Fejes-féle fellebbezés visszautasításával — hogy e cég a város határozatát sérel­mezni nem jogosult — napirendre tért felette s kimondta a Leféberrel való leszer­­ződést. Ezt a határozatát képviselőtestületünk­nek aztán a megye közgyűlése is jóvá­hagyta. Most pedig jött az, amit mi és néhány előrelátó képviselőtestületi tag megjósoltunk. A miniszter helyt adott Fejes Bertalan fellebbezésének s uj pályázat kiírását ren­delte el. Ott vagyunk tehát, ahol a part szakad. Azt, hogy a kétségtelenül legolcsóbb Fejes Bertalan fogja-e megkapni az artézi­kutak elkészítését, előre meg nem mond­hatjuk. De hogy két újabb éven keresztül Losonc r. t. város továbbra is vízhiányban fog sínylődni, — az bizonyos. És ennek ki az oka? —i. HÍREK Személyi hir. Dr. Félegyházy Ernő kór­házi főorvos e hó 18-án tért vissza a fegyvergyakorlatról s hivatalát nyomban elfoglalta. A vármegyei dijnokok mozgalma. A vármegyei tisztviselő, segéd- és kezelő­­személyzet illetményének rendezését magában foglaló uj törvényben megfeledkezett a kormány a vármegyei dijnokokról, akik leg­inkább vannak rászorulva a fizetésrende­zésre. A vármegyei közigazgatási dijnokok ezért elhatározták, hogy azonos tartalmú kérvényt intéznek az egyes törvényhatósá­gokhoz, hogy azok hívják fel a dijnoki karra a kormány figyelmét és vigyék keresz­tül illetményeik rendezését. Békés vármegye dijnoki kara már be is nyújtotta kérvényét a vármegye törvényhatósági bizottságához, kifejtvén abban, hogy a nemrég megkapott családi pótlék egyáltalában nem elegendő arra, hogy sorsukon csak némileg is javítson. Addig is tehát, amig a törvény gondosko­dik a dijnoki karról, január 1 -töl vissza­menőleg drágasagi pótlék megszavazását és sürgős kiutalását kérik a vármegyétől. Térzene. A f. hó 22-én tartandó tér­zene műsora a következő: 1. Magyar in­duló, Barna Bélától; 2. Nyitány, Suppé Ferenctől ; 3. Ifju-álmok, Waldtenfeltől; 4. Tessék figyelni; 5. Miért oly gyorsan. A görög istenek és hősök. E címen tartott dr. Nógrádi Pap Dezső «Urániái» előadást e hó 17-én este az Apolló-moziban meglehetős látogatottság mellett. A hosszú lére eresztett, hol mithologiával, hol törté­nelmi adatokkal kevert előadást, — mely majd két óra hosszat tartott, — a meg­jelentek unalommal hallgatták végig. A vetített képek valamennyije rósz volt. Mindannyijuk olyannak látszott, mintha egy iskolai könyvből lettek volna kivágva s színes ceruzával gyatrán kifestve. Azok, kik ismerik a görög mithologiát, a szép stilusu, de kissé dagályos előadáson csak bosszankodhattak, akik pedig nem ismerik, ebből ugyan alig ismerhették meg. A véges­végig unalmas dolgot csak az ügyes színes mozgóképek tették némiképen egy-egy időre élvezetessé. Az uj főnemes vére az első éjszakán igy morfondírozik: — Ezer ágyú és kartács! Hát nem guta­ütés? Vénségemre! Pofozza fel Hadúr az egész véderőt. Kellett ez nekem ? Hogy miért nem hagyják az embert csendes nyárs polgári mivoltában ? Hogy a pokolba legyek én most már kékké? Mikor eddig piros voltam, következetesen piros. Még az őseim is pirosak voltak. Nem is tudom, honnan kezdjek el kékülni? Kékülök a dühtől, ha e színválto­zásra gondolok. Ez ellenkezik az elveimmel. Gyűlölöm a szint változtató, köpönyegforgató embert. Eh, — tetszik nem tetszik a gazdám­nak, én nem változom. Utóvégre nem lehet mindenki köpönyegforgató! — Én hü mara­dok önmagamhoz. És az is marad. A Polgári kör e hó 15-ére hirdetett társasvacsoráját, mely kuglizással lett volna egybekötve, — a rossz időre való tekin­tettel elhalasztotta. A társasvacsora a leg­közelebbi napok valamelyikén fog meg­tartatni. A Losonc és vidéke fogyasztási szövetkezet, mint hírül adtuk, még egy félévvel ezelőtt kimondotta a felszámolást. Miután a megválasztott felszámoló bizott­ság Draskóczy Zsigmond elnökletével e hó 17-én tartott ülésében munkáját teljesen befejezte, a szövetkezet e hó 22-én tartandó utolsó közgyűlésén a megszűnést fogja kimondani. A szövetkezet üzletét Rohoska Lajos és Társa vették át s ily cég alatt folytatják. Lassan haladj, tovább érsz tartja úgy látszik, a városunkat csatornázó válla­lat. Itt is, ott is fölturt utcákat látunk már hetek óta és egyre hangzik a panasz innen is, onnan is, hogy lehetetlen lesz a beálló őszi esőzések idején az uj város részekben való közlekedés. Természetesnek tartjuk, hogy a csatornázási munkálat nem haladhat, ha ahhoz legfeljebb három és fél ember használtatik. Ajánlatos lesz, ha a város épí­tési osztályának vezetősége utána néz a do­lognak s megszorítja a csatornázó vállalatot. Ej ráérünk arra még, gondolja, — mint látjuk — város vezetősége az utcák aszfalto­zásával. Úgy tudjuk, hogy a városnak az aszfaltozó vállalattal kötött szerződése úgy szól, miszerint köteles az a hiányokat éven­­két pótolni. Hát akár igy van, akár nincsen, az már kétségtelenül bizonyos, hogy egyes utcák járdái már két év óta nem láttak jávi­­tást. Néhol, — pl. a Jókai-utcában olyan süppedéseket és szakadékokat látunk, hogy maholnap a testi épségre is veszélyes lesz setétben járni rajtuk sok helyen. Tulvilági élet cim alatt egy igen ügyes kis cikk jelent meg lapunk szeptember 5-iki számában a tárca rovatban Kertész István fiatal s talentumos iró tollából. E cikk az iró diákéletéből közölt egy érdekes kis epi­­zódott, a cikkben azonban a benne névsze­­rint megnevezett Szentiványi Farkas ur sértést látott s ezért magyarázatot kért felelősünktől. Felelősünk szívesen tett eleget Szentiványi ur kívánságának s a cikk szer­zőjét megnevezte. Ezúttal kijelenthetjük, miszerint Kertész István a jelzett cikket sértő szándékkal nem irta. A sértő szándék nála már eleve kizárt­nak volt egyébként is tekinthető, mert hiszen szépirodalmi cikkeket ilyen tendenciával írni nem szokás. Gazdátlan barmok. Klein Pál losonci lakos földbirtokos f. hó 9-én az általa bérelt Galsi pusztán 6 drb. magyar fehér ökröt gazdátlanul elfogott. Igazolt tulajdonosa ott átveheti. Tolvajcsemete. Filousz Rudolf 15 éves német illetőségű cukrásztanonc Hacker Emil cukrászüzletében e hó 8—-10-ike között feltörte Kaszanov Julia szakácsnő ládáját s abból 10 korona készpénzt és több ékszert ellopott. A tanonc eleinte tagadta tettét. Később azonban beismerte a 10 korona ellopását, mit a rendőrök ágya szalmazsák­jában elrejtve meg is leltek. Az ékszereket maga Kaszanov Julia lelte meg a fatartó gerendái között. Bár ezek ellopását ma is makacsul tagadja Filousz. — Kétségtelen, hogy ezek után azok eltulajdonításában is ő a bűnös. Lopás a vasúton. Kovács József felső­­zellői kőműves e hó 14-én haza igyekezett a balassagyarmati vonattal. Mellényzsebében 17 korona volt. Alig ült le a vonat egyik harmadosztályú fülkéjébe, megütődéssel vette észre, hogy pénze eltűnt. Mellette Lazsán József, Sutái József és Kovács Sándor nevű földmives kinézésű emberek ültek. Kovács József ezeket vette gyanúba, mire a szakali állomásfőnök igazolásra szólította fel neve­zetteket. Minthogy azonban a lopást mind­hárman tagadták s elegendő bizonyíték ellenök fel nem merült, igazolás után el­bocsáttattak. Elveszett kulcsok. A rendőrség egy kulcs-csomót talált. Az elvesztő bármikor jelentkezhetik s átveheti azt a rendőrségen. fcfjB ] ;tf ;Ai UTOLÉRHETETLEN

Next

/
Thumbnails
Contents