Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-05 / 36. szám
LOSONCIm A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELŐFIZETÉS. ÁRAK HELYBEN: ■ Községek, egyesietek, továbbá a " , SZERKESZTŐSÉG : Egész évre........................................8 K — f• ■ _ .. ® ^ _ ... . . m Losonc, Jókai-utca 4, hová a lap szellemi Fel évre..........................................................4 K - f. Z Nőgrádmegyei Tanitők es Körjegyzők Egyesülete tagjai részére részét nlető minden közlemény Intézendő. Negyedévre.......................................2 K — f. ” év! előfizetés! dij 5 korona. ■ „ hiadŐHIVATALi VIDÉKRE: ■ Egyes szám ára 20 fillér. ® Losonc, Kubinyi-tér 11., hová az előfizeté-Egész évre.........................................10 K — f. ■ m sek, hirdetések, mindennemű pénzkülde-Feiévr-e............................................5 K - J. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. „ mények és a lap szétküldésére vonatkozó Negyedévre..................................2 K 50 f. B ■ felszólalások intézendők. VII. évfolyam 36. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 szeptember 5. Aki azt állitja még ma is, hogy az egyesült ellenzék célja az ország hangulatának mesterséges felkavarásával saját önző érdekeinek, egyesek személyi hiúságának kielégítése, vagy esztelen, kinek szanatóriumban a helye, vagy már annyira romlott erkölcsileg, hogy közel áll azokhoz, kik minduntalan táncolnak a büntető törvények kaeskaringós szakaszai között. Az a proklamáció, melyet az egyesült ellenzék a közeli napok valamelyikén Magyarország közönségéhez intézni akar s amelyet már a fővárosi lapokból mindnyájan ismerhetünk, csak egy gondolatot, egy vágyat kelthet fel minden korrektül érző magyar ember lelkében, hogy a békének igenis jönnie kell és az másként, az ország millióinak megnyugtatására el sem képzelhető, mint azokon az alapokon, melyeken az ellenzék akarja. A hang, mely az ellenzéki kiáltvány minden sorából ércesen kicsendül csak azt a régesrégen hallatott, óriási következményeket maga után rántó mondást zsongja fülünkbe: mindent a hazáért. Térjenek ki az útból a haza érdekében azok az emberek, akik ezen ország százados alkotmányán őrülten tivornyázva táncot ropni mertek, bújjanak vissza, ha tetszik, bűnbánóan mellüket verve, ha tetszik, sértődötten, odújukba azok, akik esztelen fanatizmusuk, éhes hatalomvágyuknak az ország békéjét és tekintélyét feláldozva, legféltettebb kincseinken rúgni mertek. És aztán jöjjön az, aminek jönnie kell: szólaljon meg az ország népe. Mondja meg az ország, a nemzet a mai korrupt választójog mellett, kinek ad az igazat? Annak a kisebbségnek-e, mely leszámolva mindennel és feláldozva önmagát is egy a viszonyoknak megfelelő demokratikus választói jogot akar, vagy annak a két gőgösen mellét verő, detektivhadtól kisért szörnyszülöttnek-e, kiknek egyike dölyfös vakságában, másika ettől függve s a hatalom aranylábu székébe velőtlen karmaival görcsösen kapaszkodva olyvalamit akar, ami demokrácia cégére alatt készül ugyan, de hóhérkezek a munkásai ? Aztán, ha a mai választói jog mellett összeült az országnak pressziótól, etetésitatástól szűznek előre is nem nevezhető, de a mainál mindenesetre összetételében becsületesebb parlamentje: csináljon választójogot, csináljon házszabályokat olyant, aminőt akar. Persze az agyalágyult Lukács, a kifényesedett könyökű „mai gróf“ Tisza István s vele a mungóhadnak csúszómászó csoportja erről bitorolt hatalmukat féltve hallani se akarnak. Azzal állanak elő, hogy ennek a két hírhedtté vált Janku Ábrahám-tipusu egyéniségnek feláldozása a munkapárt megalázása lenne. Erre pedig szükség nincsen. Mert a pálinkafőzőkből, regálebérlőkből, eladósodott fertálymágnásokból összetett törvényhatóságok egynéhánya biztosította őket bizalmáról. Mert az egész hadtestek által megszállott városok némelyikében setét lebujokban vagy vasrácsok megett elmondott „beszámolókat“ nem zavarta meg legfeljebb csak egy hang valamely piros nyakkendős iparoslegény szájából, kit nyomban hűvösre tett a szólásszabadság szent jegyében a jelenlévő falusi deszpota: a lekopott zsentriből csúszás-mászással megválasztott főszolgabíró. Mert a reszkető inakkal, mások karjára támaszkodó A túlvilág! élet. Most nyeregbe szállók. Ilyen szelid' lovon bátran lehet lovagolni. Megsarkantyuzom a toliam hegyével és a paripa már ott is van. Kedves jó lovam, csak most lene vess, csak most meg ne rúgjál senkit — most Losoncra megyünk. No gyüre! ügy hívják a lovamat, hogy, «Régen . . .» Gyerünk oda azelé a nagy, sárgára meszelt, nagyablaku hombár elé. Itt megpihenünk ! Még megvan. Ül a komoly nagy ház a magas kakasos tornya alatt, csak most mintha uj ruhája volna. Pedig . . . pedig .. . volt abban valamikor egy aranyos, öreg tanár ur, aki megtanácsolta a gyerekeknek minden esztendőben, hogy be kell kenni szalonnával a gimnáziumnak a négy sarkát, reggelre biztos szétviszik a kutyák! — Úgy veszem hát észre, hogy nem éhesek erre felé a kutyák. Meg van erőben, egészségben jó öreg gimnáziumunk. Mint a felkiáltójel áll előtte a Kármán-oszlop. Milyen szelid, kedves ez most! Valamikor? drukkoltunk a tövében — és ahol egyszer meghorkan az ember, ott mindig félve lépeget! Ejnye! furcsa — régen érzett érzés! Olyan kesernyés, — kicsit szorító — előadástól, — tanároktól félelem, — egyszóval: diáknyelven druck! A leöntött kávé ize után — az utón legyűrt zsemle még a torkában az embernek ! Br ... a fizikum! Ide süt a legcsalfábban a fábiankai napsugár — ez az oldal a legkedvesebb gombozó helye a kisdiákoknak! De a nagy diákoknak — félelmetes: nem is tudom kimondani micsoda. A szigorú, az igazságos, a félelmetes, a rettenetes Ondrus tanár ur birodalma. Hanyag diáknak Dante sistergő, istennyilás pokolja. — Egy boszorkánykonyha, ahol a szürke, krétás képletek közt áll — méláz, számokkal szerelmeskedik: a mester. Mi minden nagyszerűség születik az ives koponya homlok mögött! ? Öreg dugóból, fapálcikákból, — pappendeckliből — és (jaj de keserű megemlékezés !) milliméterpapirosból. Nem is tudják, micsoda csodák történnek évenkint Losoncon. Milliméterpapirosból fogyasztanak a diákok kilométerpapirost! Aztán telefon, gramophon, manométer, mikrométer, hang, fény, erő, mozgás, játéklapda a pedagógus, zsonglőr kezében. Drótnélküli táviró! Bizony — menykövet is csiholtunk — semmiből, rongy, magunktákolt eszközökből! Azóta, — biztosan már megfejni is tudják a menykövet! Szerelmes a tanításba. Kis tudósokat nevelt. — A leikével tanított. — Megesett a nagy képlet levezetése végén, mikor jóleső örömmel nézett végig a táblára rakott számerdőn, csengettek. Baljába kapta az osztályzókönyvet, jobbjába meg a ... a szivacsot és kalap helyett borította a fejére. Ritkán nevetett, de akkor jóízűen nevette magamagát. Mikor aztán elmúlt ennek a tanár urnák az órája, már könyü volt a nap. Hogyne! A szelid, jóságos szivü Barta tanár ur, az alapos lllyefalvi, a szépen deklamáló Beniczky tanár ur! Jó szivek, nemcsak tanárok — emberek! szeretik a kis város kezükre bízott — fiókáit. Egyik a szegényét, másik a jobb házból valót ... És ez nagyszerű ! Micsoda gyönyörű idézése az ő múltjuknak ! A sokat mondott göröngyös, — hogy is mondták? — Életnek. Mi volt ez ott! Nagyszerű, kedves, gondtalan, szorgalmas játék, nem kellett félni tőle, ők vigyáztak ránk ! De jó volna úgy mosolyogni, — bambácskán a térkép alatt, mikor valaki mondja «az élet göröngyös pályája»! Soha többé! Akkor csak úgy csemegének hittük. Például adva volt, hogy tessék Sokrates nyomán gondolatokat formálni a tulvilági életről. Ez valami nagyszerű lehet. Ezt átéreztük mindannyian. Az ó-görög-irodalom homályba burkolt nagytételei, diákcsemege: lét, — nem lét, — filozófia — Isten! Vallásos, jó lélek — Mazár tanár ur. Ezen a kis ablakon akart bekukucskálni a nyolcadikos diák lelki panorámájába! Dehát ... Dehát... hamar elmúlik az az egy hónapi idő, amig az ember forgathatta a koponyájában az ilyesmit. Az utolsó este is eljött, akkor vacsora után — készült el a legtöbbünk túlvilága. A kedves tavaszi estében — a halott-utcákon itt is, ott is szomszédol az egyik diák a másiknál. Jól emlékszem. Beniczky igazgató urnái habitabant. — Úri gyerekek, vig fiuk. Hát lehet-e csodálni, hogy jobban ismerte Szentiványi a Törley kaszinót, mint a tulvilági
