Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-29 / 35. szám
1912. augusztus 29. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. tások alkalmával már a miskolci üzletvezetőség 111. osztályának élén állott s vasutasok felvonultatásával szinte ő döntötte el a választási harcot, megbuktatva Bizony Ákos függetlenségi jelöltet. Ilyen rmndenképen megfelelő ember Kun Bertalan. És mungóék most ezt az embert alázták meg csúfosan, ennek az embernek kellett megélnie azt a pretereálást, amit egy járási számvevő sem viselne el nyugodtan. A legutóbb elhelyezték a miskolci üzletvezetőségtől Bernáth üzletvezetőhelyettest, akinek az állása ilykép üresedésbe került. Kun Bertalan tudatában a maga jó mungóságának és megemlékezve ama hires miskolci, választásra erősen számított erre az állásra, amelyből fokozottabb mértékben állott volna módjában kormányának jó szolgálatokat tenni. Azonban kiszámithatlanok a mungókormány utjai. Ez egyszer nem jól kombinált Kun, mert a megüresedett üzletvezetőhelyettesi állásra nem őt, hanem Fűrész Sándor felügyelőt nevezték ki. — No hát érdemes mungónak lenni?! Hát érdemes ennek a kormánynak megbecsülhetetlen kortesszolgálatokkal a szekerét tolni ?! Valószínűleg igy gondolkozott Kun Bertalan, mert a Fűrész kinevezése után nem ment be többé a hivatalba, beadta a nyugdíjazás iránti kérvényét, szóval elkezdett truccolni a Máv.-val. Miután pedig az előléptetés még ezek után sem érkezett meg és Kun ügyén ez a sztrájk sem segített, most már aranyhidat építenek neki a vasutasok, akik között most cirkulál egy irás, amelyben bizalmat szavaznak Kun Bertalannak és kérik, hogy foglalja el ismét a hivatalát. Ami valószínűleg nem sokára meg is fog történni. Az egész esetnek pedig három tanulsága, illetve következménye van; és pedig: 1. Nem mind arany ami fénylik. Akár milyen jó mungó is valaki, sosem tudhatja, hogy elég jó mungónak tartják-e odafent. 2. De hát tulajdonképen hány bizalmi nyilatkozatot kell ezeknek a szegény vasutasoknak évente kiállitanlok ? 3. Kun Bertalan sztrájkja talán csak nem marad hatás nélkül s majd csak meghozza az idő a rég várt előléptetést. ) HÍREK Most elmegyek. A Közel egy esztendeje, hogy a Losonci Újság belső munkatársa lettem. Sokat dolgoztam ennek a lapnak, sok gondolatot terjesztettem általa s azért nem hagyhatom el minden szó nélkül, most: mikor elmegyek. Amikor majdnem minden szellemi energiámat ennek az újságnak szenteltem, eltévesztettem szemem elől a magam személyét, a magam legszemélyesebb érdekeit. Csak arra gondoltam mindig, hogy szerény erőimmel minél hathatósabban, minél kifejezőbben és és minél következetesebben hirdessem a függetlenségi politika keretei között a társadalmat megváltó, a polgárságot rekonstruáló és a modern társadalom mozgalmaiban mind erősebben érvényre jutó azon uj irányt, melynek hive vagyok. Eközben persze nem láttam még meg elég világosan, hogy gyűlölködő ellenségeim támadnak, hogy az elvek hirdetése és adott esetekben következetesen való érvényesítése által sokaknak jogosulatlan magánérdekeit sértem; nem vettem észre elég korán, hogy amig a kisemberek érdekeinek intransigens szószólója vagyok : magamra vonom a hatalmasok haragját. Most már látom. És ha evvel a mostani látásommal újra kezdhetném azt, amit ime befejezek, akkor sem tudnám és nem is akarnám másképp csinálni, mint ahogy eddig csináltam. Akkor is megvetéssel rántanám le a leplet az erkölcsi szemétben fetrengő, de a társadalom csúcsára kapaszkodó züllött exisztenciákról, akkor sem ijednék meg a haragvó főnagyok villámaitól, akkor sem téveszteném szem elől annak a társadalmi osztálynak feltörekvő érdekeit, amelyet lényegében eddig szolgáltam s akkor sem szűnnék meg gyűlölni a társadalmunkban veszedelmesen elharapódzó korrupciót és becstelenséget. Egy esztendei buzgó működésem óta ez az utolsó cikkem az első cikk, amely alá nevemet odaírom. Nem azért mintha a vidéki újságírással járó veszedelmektől féltem volna, hanem mert ki akartam vonni a személyemet minden tárgyi vitából, hiszen tudom, hogy Magyarországon és Losoncon csak a szürkülő fejnek, az elöregedett elmének, a meglazuló agyvelőnek és a ráncszántotta arcnak van tekintélye. De annak aztán van. Most elmegyek De hogy nem végeztem egészen hiábavaló munkát, hogy egy nagyon kevés eredménye mégis volt az én buzgalmamnak, azt abból a tudomásomból látom, hogy egyesek igen-igen megörülnek annak, hogy én elmegyek. De majd visszajövök én még! Begyökerezettebb érzelmekkel, buzogóbb tettvággyal, tanultabb elmével. Gedő György. Repülés Losoncon. Mintértesülünk Kvasz András, a bravúros sikereket elért magyar pilóta, aki a múlt vasárnapi felszállásoknál is az egyetlen volt, aki baleset nélkül fejezte be repülését, Losoncon felszállani szándékozik Kiskunfélegyházáról táviratozott a rendőrséghez engedélyért, amelyet neki szintén táviratilag kilátásba is helyeztek. A felszállás minden valószínűség szerint szeptember 8-án fog megtörténni. Ma vagy holnap személyesen lesz itt Kvasz András, hogy az előkészületeket megtegye repüléséhez s hogy annak helyét is megállapítsa a rendőrséggel egyetértésben. A losonci áll. főgimnáziumban a tanulók szabályszerű felvétele és beírása junius hó 30-tól julius hó 5-ig bezárólag és szeptember 2, 3. és 4 én történik. Később jelentkező tanulók csak igazolásukra szolgáló fontos okok folytán vétethetnek fel a felső hatóság által. Á javító, felvételi és pótló vizsgálatok augusztus hó 30. és 31. napjain tartatnak meg. A tanítás szeptember 5-én kezdődik. Mindazok kik az intézetbe először iratkoznak be, akik tehát még nem voltak a losonci főgimnázium növendékei, beiratkozásnál tartoznak születési bizonyítványukat (keresztlevél) és bizonyítványt arról is, hogy a törvényszabta ujraoltáson átestek, bemutatni, mert ezen okmányok bemutatása nélkül fel nem vétetnek. A gimnázium I. osztályába csak a 9 évet betöltött, de a 12 évet meg nem haladott korú oly tanulók vehetők fel, kik az elemi népiskola negyedik osztályát jó sikerrel bevégezték, ami megfelelő iskolai bizonyítvánnyal igazolandó. Aki ily bizonyítvánnyal nem bir, az elemi népiskola negyedik osztálya tananyagának megfelelő fölvételi vizsgálatnak vettetik alá, amiért 20 kor. vizsgálati dijat tartozik fizetni. Minden tanuló első felvételre személyesen és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja vagy annak valamely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. Lakást, ellátást, csak oly helyeken szabad elfogadni, melyek e végből az igazgatóságnak előzetesen bejelentettek és tanulók elfogadására alkalmasnak találtatván, e célra engedélyt nyertek. Másnemű (polgári-, reál) iskolából átlépni kívánó tanulók felvételi vizsgálatot tesznek a latin nyelvből és azon tantárgyakból, melyeket ott nem tanultak. E vizsgálat dija 20 korona. A beiratásnál fizetendő: a) beiratási dij 10 korona; b) ifjúsági könyvtárra 2 korona; c) az Értesítőre 1 korona; d) énekre 1 korona és e) kirándulásra 1 korona, összesen 15 kor. Ezen dijak, valamint a vizsgálati dijak senkinek sem engehetők el. A tandíj 60 korona s félévenként előre fizetendő, de történhetik a tandíjfizetés négy részletben is, és pedig október 15., december 1., március 15. és május 1-ig, mint végső határideig. Hiteles szegénységi és legalább is jó isk. bizonyítvány alapján azonban folyamodás útján tandíjmentesség nyerhető. Ezért a folyamodás isk. bizonyítvánnyal és szegénységi bizonyítvánnyal felszerelve, szeptember hó 10-ig az illető osztályfőnöknél nyújtandó be. Izr. vallásu tanulók vallás tandijat is tartoznak fizetni, mely jelenleg vidéki tanulókra nézve évi 8 koronában, helybeliekre pedig 4 koronában van megállapítva. Beirátásnál az ifj. segélyzőegyesület számára adományokat köszönettel fogad és nyugtáz az igazgatóság. Az evangélikus elemi leányiskolában úgy a mindennapi, valamint az ismétlőiskolára kötelezett növendékeket szeptember hó 5., 6. és 7-én Írják be; és pedig 5-én és 6-án az evang. és vegyes vallásu szülők gyermekeit, 7-én a más vallásu növendékeket. Az I—III. osztályba, valamint az ismétlőiskolába iratkozó növendékeket Rónai Kálmán tanitó, a IV—VI. osztályba jelentkezőket Reinhardt Julia tanítónő írja be a saját tantermében. Az oktatás ingyenes, beiratási dij cimén azonban 50 fillér fizetendő, mely összeg hatóságilag igazolt szegénység esetén elengedtetik. Az első osztályba iratkozó növendékek kötelesek az anyakönyvi hivatal által díjmentesen kiállított „tanúsítványt“ is magukkal hozni, mert az iskolai anyakönyvbe csak ez alapon irhatok be. A tanév szeptember hó 11-én kezdődik. A tanév nyitó istentisztelet szeptember hó 8-án d. e. 9 órakor a rendes istentisztelet keretében tartatik meg, amelyre ezúton is meghivatnek az érdeklődők. A losonci izr. ‘népiskolában az 1912—13-iki isk. évre a beiratások szept. 1, 2. 3-án az iskolai tanácskozó teremben, délelőtt 9--12 és délután 3—5 órák közt fognak megtartatni. A tanítás szeptember 4-én kezdődik. Felvétetik minden 6—12 éves fiú és lány felekezetre való tekintet nélkül. Felsőbb osztályba csak zsidó nyilvános iskolából jövő tanulók vétetnek fel jó bizonyítvány alapján vizsgálat nélkül; nem zsidó iskolából jövők kivétel nélkül külömbözeti vizsga letételére utasittatnak. Minden újonnan belépő tanuló köteles születési és oltási bizonyítványát felmutatni. Minden tanuló fizet 50 fillér könyvtáridijat és 20 fillért iskolai értesítőre. Beiratási vagy tanítási dij nincs. Felvidéki eset. (Fentartással közöljük) Furcsa beadvány foglalkoztatja most egy felvidéki város tanácsát. Az ottani családapák kérvényezik, hogy idegen lányok ne jelenhessenek meg a korzón kalapban. Indokolása ennek a kérelemnek az, hogy a kalapban járó idegen lányok elterelik a fiatal emberek figyelmét a város benszülött szépeiről. A felvidéki városka tanácsának döntése talán majd nálunk is precedensül fog szolgálni. Kereskedelmi szaktanfolyam. A Keresbedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete kultuszminiszteriumi engedély alapján a fővárosban Andrássy-ut 61 (Bejárat Vörösmarty utca) 6 havi kereskedelmi szaktanfolyamot nyit, melyre úgy férfiak, mint nők felvétetnek. Előképzettségül legalább is a 2-ik polg. isk. osztály elvégzését kívánják meg. A tanítás nappal 9—1 vagy d. u. 2—6-ig folyik. Vidéki tanulók elhelyezéséről az igazgatóság gondoskodik. Éelvilágositásért, tájékoztatóért ugyancsak az igazgatóságkoz kell fordulni, Andrássyut 67. A beiratások most folynak. Jelentkezni levélben is lehet. Zalán futása. Tegnap délután az Erzsébetutcában lélekszakadva szalad egy suszterinas — Hova szaladsz, öcskös, állítja meg egy elegáns fiatalembor. Hát nem hallja hogy tűzre harangoznak? Nem. Én csak a torkomban hallom szivem dobogását. Mert én vagyok Zalán Oszkár, a Losonc és Vidéke szabadalmazott költője.