Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-18 / 29. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. julius 18. lözték. Csak ezekből a sajnálatos viszálykodásokból magyarázható, hogy a Losonci Tornaegylet egyik sporttudósitónk cikke által magát sértve érezte és az említett cikk által érintett tagok Sternhell Lajostól, aki egyúttal a Lac. ügyv. alelnöke is, magyarázatot kértek. Tudósítónk ennek folytán a következő nyilatkozat közlésére kért fel bentiünket: Nyilatkozat. A Losonci Újság julius hó 11-iki számában a L. A. C.-nak folyó hó 7-iki football mérkőzéséről közzétett beszámolóm végső bekezdésében foglaltakra vonatkozólag kijelentem, hogy ezen kritika a L. T. E.-nek fenti mérkőzésén, a L. T. E. megállapítása szerint jelen volt és tőlem magyarázatot kérő tagjaira nem vonatkozik. Sternlicht Lajos. Mint értesülünk azóta egyébként is örvendetes fordulat állott be a társegyesületek közti viszonyban, amennyiben a Lac. egy igen konciliáns hangú levelet intézett a L. T. E.-hez, amely megfelelő kedvező fogadtatásra és hasonló méltányos álláspontra is talált. Beavatottak azt mondják, hogy a két egylet, most már a legjobb utón van arra, hogy a megértés találjon helyet közöttük; ami a losonci sport ügyének még kiszámíthatatlan hasznára válhat. ( 1 ) Uj sporttelep. A Losonci Törekvés Sportegyesület vezetőségétől nyert értesülésünk szerint uj sportpályát kap már legközelebb városunk sportoló közönsége. A Törekvés a tisztviselő telep mellett kívánja az uj pályát felállítani a Gömöri-féle telken, mely Lőwy es Lederer tulajdonát képezi. A 2250 négyszögölnyi terület véletára k. b. 22—24 ezer korona. A Törekvés addig is, mig a telek vételárát megszerezheti, bérbe vette a tulajdonosoktól a területet s még a nyár folyamán használható állapotba is helyezi. A pályára állandó football és athletikai pályát terveznek, a közönség részére fedett ülőhelyekkel s téli műjégpályával. Felelős szerkesztő: dr. Vályi Béla. Iliit Ilii®! Is neje táncintézete Losonc, Bákéczi-u. (Buzatér.) A tánckedvelő ifjúság szives figyelmébe ajánljuk táncintézetünket, ahol egész éven át állandó tanítás felnőttek és gyermekek részére. Naponta külön csoport, magánórák úgy iskolákban, mint családoknál saját lakásukban. Haláleset miatt jóforgalmu röfös-, rövidáru-és fíiszeriizlet azonnal eladó. — Cim a kiadóhivatalban. HM eladók! A Vasuti-uíca 41. szám alatt 8 lakásból álló ház (közvetlen az állomás mellett), A Petőfi-utca 28. sz. alatt 3 lakásból álló ház nagy kerttel (a gépgyárral szemben), A Könyök-utca 9. sz. alatt 6 lakásból álló ház eladók. Értekezni lehet a tulajdonosnál: Vasuti-utca 41. sz. alatt. ELADÓ ÜZLET. Nagyforgalmu, modernül épített KORCSMA melléképületekkel, országút mellett, Ipolyságtól 8 kilométerre, családi ok miatt P. Biztos szép jövedelmi forrás. Esetleg 90 hold prima birtok is eladó. Mlruicliberg* Iggnácz Kistompa, Hontmegye. íeálfal, vásárlásnál jusson eszébe, hogy legkevesebb pénzért a virágpavillon készít: mennyasszony, vőfély és alkalmi csokrok 4 kor. és feljebb. Disz- és gyászkoszoruk 6 kor. és feljebb. Fenti munkák díszes kivitelben élövi rigókból-Első rendelés meggyőzi Raktáron : a legolcsóbb csokor és koszoruszallagok bármily felirattal. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek. Szives pártfogását kérve, maradtam tisztelettel Lipták. Mihály mii- és kereskedelmi kertészete Losoncon. Deutsches Fräulein welche auch im Haushalt bewandert ist wird zu intelligenter Famillie gesucht. Adresse in der Administration. 3 szoba és mellékhelyiségek augusztus 1-től kiadó Kossuth Lajos-utca 35. sz. Kiadó lakás! Wohl-utca 7. szám alatt, mely áll három UTCAI SZOBA előszoba, konyha, spájz, fáskamra és sertésólból. Ara 640 korona. Értekezhetni lehet ott a házban. Ne mulassza el megizlelni a természetes alkalikus sulfatus GrYÜGYI „VILMA“ gyógy- és borvizet, mert ez nemcsak kitűnő borviz, hanem jónak bizonyult az emésztési zavarok, gyomorsavanyusáe, gvomorliurut, — aranyeres bmtalmak, alhasipozsga, sárgaság, elhizottság, — vese és hólyaghurut eseteinek gyógykezelésére. — Kapható fűszer- ré csemegekereskedésekben, valamint vendéglőkben — =---- Legolcsóbb gyógy- és borviz ! Kévekötők Kölcsönponyvák Kölcsönzsákok legolcsóbban Mens és Fialánál kaphatók. Egy OkOS fej minden alkalommal á 12 f. 11 Dr. Oetker sütőporát használja Teljesen h'génikus, orvosok által ajánlott élesztőpótló. Használata által minden tészta nagyobb, lazább és könnyebbenemészthetővé lesz. Dr.Oetker-féleVaniliu cukor ál2f. a legnemesebb fűszere minden tésztának, kakaó és tea, csokoládé és krém, kuglupf, torta, pudding és tejszin, továbbá finom vagy porcukorral vegyitve mindennemű sütemény behintésére. Pótol 2—3 cső vaníliát. Ha félcsomag I>r. Oetker vanilincukrot 1 kgr. cukorral keverünk és ebből 1 vagy 2 teás kanálnyit 1 csésze teára öntünk, úgy egy kitűnő arómáju, teljes italt kapunk. Dr. Oetker sütőport és vanilineukrot minden füszerkereskedésben stb. kapható. Kimentő használati utasitás minden csomag mellett van. Receptgyűjtemény ingyen. 14-52 Kapható Losoncon: Neumann Henrik, László Emil, Perl L. Mihály, Rittinger Ferenc és Várnái Ferenc uraknál.