Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-18 / 29. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. Julius 18. A malom alatt. Nulla dies sine linea. Magyarul: nincs nap báró nélkül. Az uj nemességeket, királyi, udvari, kereskedelmi, miniszteri és egyéb müfajta tanácsosokat már nem is említjük. Hiszen már a valóságos belső titkos tanácsosok is úgy elszaporodtak, hogy ha a bécsi Grabenen, vagy a pesti Kossuth Lajosutcán feldobunk egy követ, — az feltétlenül egy titkos tanácsos fejére esik. Épen azért polgártársaink, a plebejusi had már nem is töri magát ezek után a cimek után. A legolcsóbb, amit elérni akar, a bárói rang. Az angol arisztokrácia felfogása szerint, ahhoz, bogy egy gentleman születhessék, az ősöknek legalább három generációban kell urnák lenniök. Nálunk elég egy jól sikerült panama és egy bécsi támadás, a magyar alkotmány ellen és az uj nemesség s az uj arisztokrácia rögtön dús lombokat ereszt. Valóban homéroszi látvány, hogy a legbecstelenebb kormányzati rendszerek idején terem a legtöbb nemes. Készíti már Lukács László a választójog reformjavaslatot, ami a félhivatalos sajtócsahosok szerint sokkal demokratikusabb lesz, mint az ellenzék által ajánlott választóreform. Lukács ugyan avval az indokolással utasította vissza az ellenzék tervezetét, hogy az tulradikális és tulmessze megy; mindamellett országunk illusztris miniszterelnöke, ez a tiszteletreméltó vén svindler nem átallja azzal háborgatni a munkapárti gyomrokat, hogy az ő választóreformja még a Reform-Club igényeit is túl fogja licitálni. Egész bátran rávághatjuk hamisítatlan, fajmagyarsággal: kendósz! Lesz annak a választói javaslatnak 10 főosztálya, 20 alosztálya, 120 adókulcsa (persze mind a 120 hamis), szóval egy minden tekintetben széditően demokratikus választójog lesz. A választójogokat mindenesetre római elvek szerint fogják osztogatni. A régi Rómában a harcos, aki a csatatéren sebet kapott, jogot nyert ahhoz, hogy a Fórumon az ország ügyeibe beleszóljon. Épp igy lesz nálunk is. Minden magyar, aki legalább egy panamában vett részt, meg fogja kapni a választói jogosultságot. Félünk azonban, hogy még igy is nagyobb lesz a választókontingens, sem mint az a bihari embernek Ízlik. Valami Hegedűs Kálmán nevű országgyűlési képviselő, persze mungó, aki nem hogy mandátumot, de még érettségi bizonyítványt se érdemel, vezércikket irt «Az Ujság»-ba Alberichről, a sötét alakról. Ez az Alberich Apponyi Albert gróf volna. Ez a Hegedűs Kálmán, — Piripócsszentmulyad representativmanje, — felfedezi az uj koalíció szörnyű bűnét, hogy az nem liberális. Hogy az uj koalíció nagyban, egészben nem liberális veretű, azt látjuk. De hogy hogyan meri a sajtókobzó, gyülésbetiltó, alkotmánygázoló, kongregációtenyésztő, trafikosnyomoritó mübizalmi horda valakinek az anti- Jiberális voltát a szemére vetni, ehhez kell hogy az ember vagy rinocerosz legyen, vagy munkapárti. Látván az alacsonylelkü ocsmányságnak e szédületes arányait, valóban csak Schakespeare szavaival fejezhetjük ki magunkat: Az Óceánnak van, de a mungóbutaságnak nincs határa. A kasznárujság a . Budapesti Hírlap“ mely kulíurcélokra csak azért nem használható, mert vastag papirosra van nyomtatva, nemzeti gyengeségünk okairól vezércikkezvén, ráhibáz a kutya arra a magától értetődő dologra, hogy a parlamenti élet rendellenességei csak tünetei a társadalom mélyén dúló convulsióknak. Az istennyila csapjon bele minden sánta kutyába, aminél a monda szerint könnyebb megfogni a hazug embert! A szegény agyonbecsmérelt Justh-párt tiz év óta harsogja ugyanezt s azért vivta az obstrukcióit. S a Budapesti Hírlap a rágalmak egész arzenálját zúdította a Justh-párt harcára azokért az okokért, amit egy véletlenül tiszta pillanatában a köpnivaló „nemzethy“ Budapesti Hírlap is helyesnek tart. Szentmárky Viktor, Mentik a Nemzeti Intézetet. Mindenki pánszláv. Az emberevő kannibál néptörzsek vallási törvényei szerint amire a kannibál főpap rámondja, hogy «tabu», ahoz nem szabad hozzányúlni, annak bűn a megérintése és kárhozat a megsértése. A nagy szellem büntetése éri utói azt a halandót, aki a tabu földet, leányt, élelmet, fegyvert és tárgyat megérinti és birtokába veszi. Minálunk egyes urak kimodják némely dologra, hogy nemzeti, hogy hazafias, hogy «tabu». A nemzeti, a tabu dolgot azután nem szabad bántani, nem szabad kritizálni, a nemzeti, a tabu dolog már rossz nem is lehet, az mindenképpen csak nagy, okos, dicső, hozzáférhetetlen, megközelíthetetlen és szent. Aki bántja, sérti, kritizálja és leleplezi, azt tüstént kikiáltják gazember, hazaáruló, nemzetellenes pánszlávnak. Szívesen elvitatkoztunk volna még egy ideig a Nógrádmegyei Nemzeti Intézetről. De mikor a Nemzeti Intézet védelmezőinek főfő ütőkártyája és legnyomatékosabb, sőt egyetlen érve, hogy a Losonci Újság szerkesztői pánszlávok, hát akkor azonnal meg szűnik minden vita és okos meggondoláson alapuló érvelés. Múlt számunkban már elég meggyőzően és részletesen kimutattuk, hogy a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet kultúrát, iskolát, ovodát megfelelőképpen csinálni nem képes, nem hivatott, de nem is jogosult. Ebben a cikkünkben elfelejtkeztünk kiterjeszkedni arra, hogy ja igaz, a Nemzeti Intézet mind ezen ártatlan közhasznú tevékenységein felül még magyarosit is. Hát erről megfeledkezzünk akkor és engedje meg a Felsőnógrádba cikkező igen tisztelt «nemzeti intézeti tag» ur, hogy most is megfeledkezzünk. Magyarosításról szó sem lehet Magyarosítani csak a kultúra tud. A kultúrához tartozik az iskola és az ipar. Egyiket sem fogja a Nemzeti Intézet megteremteni, csak az Állam. Indusztrializálni kell Magyarországot: ez a magyarosítás útja, mert agrárizmusból sose lesz magas kultúra és magyarosítás. Ami a tótnak a Matica, az oláhnak a Kultur-Liga, az a magyarnak a magyar állam. Vagy legalább az kellene, hogy legyen. Ezen dolgozzunk! De ki nem nevet azon, hogy a tótok immár a cseh ipar érdekében a magyar ipart is bojkottálják. Hiszen láttuk, hogy a nagy, hatalmas erős magyar nemzet egyszer már egyértelműen bojkottálta az osztrák ipart és gazdaságilag ma is gyarmata vagyunk Ausztriának. Mit akar a szegény, szerencsétlen, erejenagyott felvidéki tótság, amelynek mellesleg említve Nógrádmegyében, a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet hatáskörének területén van a legtürelmesebb, legnyugodtabb és a magyarországhoz legközelebb álló része. Nem tartja a Nemzeti Intézet gyanúsnak, hogy a tótok, sőt pánszlávok egyáltalában nem sírnak a Nemzeti Intézet működése miatt, hanem nyugodt közönnyel nézik ezt a csendes társasjátékot? A Nemzeti Intézet nyilván pánszlávot akar fogni magának, aki sírjon a magyarság előtt az ő nagy magyarosítása miatt, — és e célból megtesz minket pánszlávnak. Minket, akik minden betűnkkel, minden szavunkkal és minden tettünkkel a magyarság kulturális és gazdasági erősítését, lendítését célozzuk, akik szószólói vagyunk Losoncon az erős egységes magyar államnak. De becsületes, romlatlan magyar államnak! És talán ez fáj némelyeknek. A fejünkre olvassák, hogy a Nógrádmegyei Nemzeti Intézetben benn vannak az összes ellenzéki vezérek. Erre is nagyon egyszerűen lehet válaszolni. Mi a Nemzeti Intézetet nem pártpolitikai szempontból támadtuk meg és az igazságot mi nem resteljük és nem félünk megmondani akár a párton belül, akár azon kívül. Mert attól, hogy valaki tagja vagy hive a Nemzeti Intézetnek, lehet igen lelkes ellenzéki. Csak ebben a kérdésben téved. Egyébként a legtöbb intézeti tag, akik tudniillik nem közigazgatási tisztviselők, csak a tagdíjfizetéskor emlékeznek rá az intézetbe való tartozandóságukra. De mi nem is vetettük volna fel ezt az egész kérdést, mi egy pár sorral akartunk elhaladni a Nemzeti Intézet minapi közgyűlése felett Nem tehetünk róla, hogy kényszeritettek bennünket a véleményünk elmondására. Mert hiszen a Nemzeti Intézetre nem is kell olyan nagyon haragudni azért, amit mivel; csak azért, amit mond. Csak ne tekintené magát nélkülözhetetlen, szükséges, fontos és hasznos egyesületnek. így van ez. Lehetne még erről a dologról sokat és tűrhető hangon vitatkozni, ha nem volna az az intézet «Nemzeti». így azonban: tabu. Az alkoholizmus ellen. A nógrádvármegyei gazdasági egyesület a következő üdvös felhívást küldi szét: , Felhívás vármegyénk összes munkaadóihoz ! Napról-napra mind sajnosabban észlelhetjük munkás népünknél az alkoholizmus romboló hatását. Végveszéllyel fenyegeti ez munkásnépünk egészségét és erejét s elsatnyulásnak teszi ki az ifjabb nemzedéket. Feltartóztathatatlanul sülyed munkásnépünk jórésze az alkoholizmus lejtőjén és erkölcsi ereje már annyira elgyengült, hogy önerejéből nem képes magát a végveszélytől visszatartani. Meg kell tehát ragadnunk minden módot, s alkalmazásba kell vennünk minden eszközt, mellyel népünket az alkoholizmus nagymérvű terjedése által fenyegető veszélytől megmenthetjük. Eltekintve hétközbe eső ünnepnapokat, a vasárnapok azok, melyeken a munkásnép e káros szenvedélyét kielégítheti, mert általában szombaton este egyszerre kapja ki egész heti napszám keresményét és igy az anyagi eszköz is meg van neki adva arra, hogy vasárnap hódolhasson az alkoholizmus átkos szenvedélyének; meg van adva neki a mód, hogy egy nap alatt költse el egész heti keresményét, megrövidítve ezzel családját is, nagyobb anyagi gondoknak, — sokszor a nyomornak — téve ki őket, ami természetszerűleg az elégedetlenség kutforrása. Mindenesetre legjobb mód volna ezek megakadályozására a korcsmáknak a vasár- és ünnepnapokon való teljes zárvatartása. Dacára, hogy sok vármegye törvényhatósága és sok egyesület intézett már ez ügyben feliratot a pénzügyminiszter úrhoz, a mai körülmények között ez még nem volt keresztül vihető. Ha tehát a népet az alkoholizmus veszélyétől egészen nem is óvhatjuk meg, a veszélyt mindenesetre nagy mértékben csökkenthetjük azáltal, ha a napszám fizetését nem szombaton este, vagy általában ünnep előtti napon eszközöljük, hanem a hét közepén oly napon, mely után munkanap következik ; mert a munkás tudva azt, hogy másnap korán reggel munkába kell állania, a közbe eső rövid éjjeli időt inkább pihenésre, a kapott pénzösszeget pedig szükségleteinek fedezésére fordítja s
