Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-11 / 28. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. julius 11. A malom alatt. Ha egy úri ruhában járó csirkefogót leleplezünk, vagy véletlenül tanúi vagyunk, amint a rendőr egy-egy iskolásgyereket kedélyesen agyonver és a vizsgálóbíró elé kerül a dolog, hát négy kakastollas csendőr vezeti elő a közönséges halandót, ha első idézésre véletlenül meg nem jelenik. Tisza Istvánt, — aki a közönséges halandóktól csak abban külömbözik, hogy grófi mivolta mellett a magyar alkotmányt is céda ronggyá tette, — Tisza Istvánt a vizsgálóbíró határozattan időre citálja. Mi lett volna, ha a geszti kasznár megmakacsolja magát és egyáltalában nem megy el a vizsgálóbíróhoz? Kovács Gyula biztosan Ítéletnapig várhatná a határozattan idő végét a rabkórházban. — Hát ha akármit is lehet mondani erről az országról, azt meg kell adni, hogy polgári jogegyenlőségnek bőviben vagyunk. A Felsőnógrád valami borzasztó nagyon rosszat akart rólunk mondani. Olyat, hogy minden tisztességes rendes embernek az ősei forogjanak sírjaikban a Losonci Újság neve hallatára. Hát szóval valami iszonyatosat akart mondani. És ehelyett azt irta, hogy az internacionalizmus fertőjébe sülyedtünk. De hisz ezen nagyon könnyű segíteni. Mért nem hívta ide Tisza Istvánt, hadd csapolja le az internácionálizmus fertőjét : hát ha az is volna olyan jövedelmező üzlet, mint az ecsedi láp lecsapolása ? Nem utolsó dolog a hadügyminiszter újabb 250 milliója, amelyből Magyarországra 100 millió és Így minden egyes lélekre, csecsemőre, vak koldusra, püspökre, néptanítóra egyaránt 5—5 korona adótöbblet esik. Lukács László, az örmény briganti, a főrendiházban Hadik gróf beszéde után acéleréllyel kijelentette, hogy az alkotmány biztosítéka a többség hazafiságában van. Hát jó. Ne nézzük most az állampénzen összevásárolt és választási fedezeti váltókkal lekötött többség milyen voltát. Nézzük csak a hazaffyságát. Auffenberg megint 250 milliót kér. A bronz és acélkérdés magában véve is igen rejtélyes dolog, mert nincs az egész osztrák-magyar monarchiában senki, de senki, akinek az újabb 250 milliós beruházások érdekében állanának, egyedül a Skoda-ié\e ágyugyár, amely újabb milliós hasznokat fog zsebrevágni az újabb tranzakcióból. Ennek a Skoda gyárnak a főrészvényese maga a királyi család. Azután meg ott van a kormányok nagy fene megállapodása, hogy öt évig katonai teheremelésről szó sem lehet. — Hát most mutassa meg a többség, milyen hazafias és mennyit ér „az alkotmány biztositéka“. A nemzethy Budapesti Hírlap, amelynek erkölcsi züllöttségét mutatja, hogy most már szakadatlan a múltban szerzett érdemeit kapargálja elő, még mindig azt hiszi, hogy a teljes pártatlanság köntösében pompázhatik. Jól mondja a francia közmondás: «vakard meg a muszkát és kibújik belőle a tatár», — vakard meg egy kicsit a Budapesti Hírlapot, mindjárt kibúvik belőle a minden mungók közt is legocsmányabb tendencia. A Budapesti Hírlap a bőszitő butaságok, a szennyes rágalmak s tökfilkók becsapására irányuló naiv mesék olyan tömegét zúdítja az ő „nemzeti intelligenciából“ toborzódott olvasóközönségére, hogy némi józansággal ebből is lehet következtetni, miszerint a nemzeti intelligenciáért folytatott harca komolytalan, mert hisz egész magatartása mutatja, hogy a nemzet intelligenciáját önmaga is butának képzeli. Hegedős. A Nógrádmegyei Nemzeti Intézet. Frázis — társasjáték. (— Szerkesztői üzenet a Felső nőgrádnak, a Losonc és Vidékének, a Losonci Újság kiváncsi olvasónőjének és a méltatlankodó közönségnek, amely nem méltatlankodik. —) Nemrégiben tartotta Losoncon évi rendes közgyűlését a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet. Erről a hires-nevezetes közgyűlésről a Losonci Újság múlt számában egy rövid, gúnyos hir jelent meg. Azért nem irtunk róla hasábokat, mert elnézők akartunk lenni az Intézet vezetősége iránt s nem akartunk sokat foglalkozni egy akkora vanitatum vanitás-szal, mint a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet. Mert mi is lett volna akkor, ha sokat írunk róla, mikor már az említett pár sor is akkora felzúdulást idézett elő, hogy azt sem tudjuk kinek feleljünk hamarabb. A Felsőnógrád azt mondja, — de nem érti, mit jelent, — hogy az internacionalizmus fertőjébe sülyedtünk, a Losonc és Vidéke megvádolt kultura-ellenséggel, Felsőnógrádba cikkező kiváncsi olvasónőnk pedig egyenesen azt kérdezi: hogyan kellett volna tehát annak a közgyűlésnek szerintünk lefolynia. Mindez már egyenesen kötelességünkké teszi, hogy a Nemzeti Intézettel érdemben foglalkozzunk és a vádakra megfeleljünk. A Felsőnógrádnak nem válaszolunk, mert vele a felelős szerkesztője elleni becsületügyi és büntető eljárások befejezéséig nem polemizálunk, — a Losonc és Vidékének nem válaszolunk, mert tulajdonosa szerintünk ebben az ügyben nem elfogulatlan, -hanem felelünk egyedül az elfogulatlan közönségnek és kiváncsi olvasónőnknek, aki azt kérdezi, hogyan kellett volna annak a közgyűlésnek lefolynia. Felelet: sehogy! De ez a felelet most már kötelességünkké teszi annak kifejtését is, hogy miért nem lelkesedünk mi a Nemzeti Intézetért, miért vagyunk ellenségei a Nemzeti Intézetnek, miért fogjuk támadni a Nemzeti Intézetet mindenütt, ahol csak lehet. Figyeljen ide, kedves kiváncsi olvasónő. A Nemzeti Intézet célja a magyar kultúra erősítése, támogatása, kulturális intézmények, iskolák, ovodák, népkönyvtárak emelése és létesítése. Nemes törekvés, nagy feladat, sőt többet mondunk: tartozókötelesség, — de nem a társadalom, hanem az állam részéről! Hol látta azt, kiváncsi olvasónőnk, hogy Angolországban, Franciaországban, Németországban, vagy akármelyik demokratikus államban nem a kormányok, nem maga az állam gondoskodnék a lakosság kulturális szükségletéről, hanem nyugalmazott főispánok, vagy takarékpénztári igazgatók, akik egyébiránt jóravaló, derék, nagy társadalmi szerepet játszó emberek, csak éppen magántanfelügyelők nem lehetnek. Hiszen azt már Mária Terézia kimondotta, hogy «a közoktatás állami feladat.» Magyarországon kötelező a népoktatás és Magyarországon a közoktatás tudtunkkal teljesen különálló kormányzati ügyág. Hja, abban igaza van, kedves kiváncsi olvasónő, hogy Magyarországon a földi javakban dúskáló nagybirtokosok, az úgynevezett latifundisták és az úgynevezett geszti junkerek alig fizetnek valami adót, mert a földadó már negyven éve egy nevetségesen csekély összegben van kontingentálva, — abban igaza van, hogy az összes adókat a roskadozó polgárság és verejtékező munkásság nyögi ki kereseti és fogyasztási adók képében, — abban igaza van, hogy ennek a véresen kiverejtékezett adónak több mint felét szánja a kormány katonák eltartására és csak elenyésző csekély részét kul turális célokra: — igaza van, hogy nincs elég ovoda, iskola, könyvtár és kultúrintézmény. Ebben Önnek tökéletesen igaza van. De hát nézzen csak fel a Nógrádmegyei Nemzeti Intézet egész vezetőségére, annak minden tagjára. Lát-e ezek között a vezető urak között csak egyet is, aki csak egyetlen egyszer odakiáltotta volna a kormánynak : — Nem katona kell nekünk! Állam ! Iskolákat és óvodákat állíts, mert tanulatlan és tudatlan a mi szerencsétlen népünk! Nagyurak! Fizessetek adót, hogy jusson iskolára ! Nem, kedves kiváncsi olvasónő, a Nemzeti Intézet vezetői, ezek az urak éppen azok, akik a kormányt abban a törekvésében, hogy itt csak katona, szurony, mundér, prófunt és kaszárnya legyen, — abban a törekvésében, hogy itt iskola, ovoda, néptanítói fizetés mentül kevesebb legyen. — abban a törekvésében, hogy a nagyurak adót továbbra se fizessenek, — éppen ezek az urak azok, akik a kormányt ezekben a törekvéseiben minden gondolkodás nélkül a legbuzgóbban támogatják. Vesse egybe és hasonlítsa össze, tisztelt olvasónő, ezt a kétféle magatartást. És az pedig, hogy Magyarországon a népoktatást maga az állam és ne pedig holmi intézetek és egyesületek lássák el, azért kívánatos és azért szükséges, mert egyfelől a népoktatási költségeket adókban az államnak egyszeresen már megfizetjük, a Nemzeti Intézet tagdijaiban pedig már duplán fizetjük, — másfelől pedig sohasem tudja a népoktatást egy helyi és anyagiakban szűkölködő intézet olyan pártatlanul, olyan hatásosan, olyan teljesen, olyan gazdagon, olyan egyöntetűen, olyan rendszeresen, sőt olyan helyesen ellátni, mint maga a mindenek felett való Állam. A Nemzeti Intézet nagyhangú jelentéseket ad ki, nagy apparátussal dolgozik és ezáltal úgy tünteti fel a dolgot, hogy Nógrádban kultúra tekintetében már minden rendben van, mert hiszen itt van a drága jó Nemzeti Intézet, itt az államnak már semmi tennivalója sincsen. Pedig hiszen a Nemzeti Intézet anyagi ereje talán tizedrészben sem elegendő minden szükségletek fedezésére. Ennyiben tehát a Nemzeti Intézet már nemcsak haszontalan, nemcsak hiábavaló és felesleges, hanem kártékony is. És amellett mennyi energiát, mennyi pénzt, mennyi szónoklatot pazarolnak el erre a Danaida munkára. Ennyi munkával, ennyi energiával és ennyi pénzzel talán óriási nagyot lehetne lendíteni a választójog kiküzdésén, az iskolákat építő, tanítókat fizető népparlament kivívásán. De tisztelt Olvasónő, van ám ennek a dolognak egy másik oldala is. Hát kegyed nem látja, hogy ugyanazok az emberek osztogatják saját legjobb, de ellenőrizhetetlen belátásuk szerint békés időben a tanítói húsz koronákat, ábcés könyveket, palavesszőket, — akik országos választások alkalmával, tehát amikor a tanítókra, palavesszőtulajdonosok szüleire és az ábcés könyvekkel lekötelezett község választópolgáraira szükség van, hogy ezek az urak ilyenkor egy politikai párt fő-fő zászlóvivői és exponensei? Mi nem mondjuk, hogy a Nemzeti Intézet a fennebbi célokra alakult és a fennebbi politikát fo'ytatja, de ennek a politikának a folytatására a veszedelem imminens, az alkalom kínálkozó és a lehetőség kézen fekvő lévén, a Nemzeti Intézet megtévesztésig hasonlít a titokban működő politikai ligákhoz. Ezért, és egy csomó más okból, melyek e lap hasábjain el nem férnek, nem lelkesedünk mi a Nemzeti Intézetért, ezekért mondtuk, hogy úgy kívántuk volna a Nemzeti Intézet közgyűlését, hogy sehogy se lett volna, - ezekért nem szeretjük mi a Nórádmegyei Nemzeti Intézetet. Tisztelt kiváncsi olvasó nő, kegyed se szeresse! Okos emberek, lépjetek ki tömegesen a Nógrádmegyei Nemzeti Intézetből!
