Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-04 / 27. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. julius 4. y HÍREK Kinevezés. Dr. Felcser Béla losonci kir. jbirósági joggyakornok a fogarasi kir. törvényszékhez jegyzővé neveztetett ki. Miniszteri biztos. A m. kir. földmivelési miniszter Holbok Ede helybeli állami tanítóképző intézeti gazdasági tanárt a szegedi háztartási tanfolyam vizsgájára miniszteri biztosnak küldte ki. Előléptetés. A nm. vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium Belitzky Gusztáv helybeli állami tanitóképző-intézeti tanárt a VIII. fizetési osztályba léptette elő Halálozás, oroszlányi Oroszlányi Albert ipolykéri földbirtokos folyó évi junius hó 29-én meghalt. Ambrus Mór c. főgimn. igazgató, volt losonci tanár, a Losonc és Vidéke éveken át volt főmunkatársa, Szentesen múlt hó 29-én elhunyt A fősorozás augusztusban lesz. A hadügyminiszter rendeletet intézett a hadkiegészítő parancsnokságokhoz s utasította őket, hogy tegyenek meg minden előkészületet arra, hogy augusztus első felében megtarthassák az országos sorozást. Azért tolták ki a terminust augusztusra, mert közbeesik az aratás időszaka és az aratási munkálatokat nem akarják megzavarni. Természetesen a sorozást már az ujvéderőjavaslat alapján tartják meg, amely szerint Magyarország 136 ezer újoncot állít ki. Körmöcbányán bolgár pénzt vernek. Az alsó-ausztriai Escompt társaság, továbbá a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és annak szófiai alapítása, a Baque Generale de Bulgarie megbízást kapott a bolgár kormánytól 2 miliő frank értékű aranypénz verésére. Az érmek felét Körmöcbányán, felét a bécsi pénzverdében fogják csinálni. Újabb adó a kisiparosokra. Az ország kisiparosai julius elsejétől mélyebben nyúlhatnak a zsebükbe s ha még maradt egy pár fillérjük a mi a drágaságban megmaradt, elviszi most majd a kerületi munkásbiztositó pénztár. A munkásbiztositásról szóló törvény ugyanis úgy intézkedik, hogy a törvény első öt esztendejében a kisiparosok három százalékos járulék helyett csak két százalékos járulékot fizessenek munkásaik után. Ez az öt év most julius elsején járt le. A kisiparosok legalább is ezer kérvényt nyújtottak be a kereskedelmi miniszterhez, hogy újabb törvénnyel engedélyezze ezt a kedvezményt, de az országgyűlésnek mindenre volt gondja, csak arra nem, hogy az amúgy is rósz helyzetben levő kisiparosokon segítsen. A Nemzeti Intézet tegnapelőtt közgyűlést tartott. Megjelent Balassagyarmatról a főispán, az alispán, a főjegyző, Krúdy Ferenc aljegyző és még sokan a vármegye részéről. Délelőtt mentették a hazát, délben pedig banketteztek; ez utóbbi volt a közgyűlés legkiemelkedőbb pontja. Az ebéd árából jó kéthárom óvodát vagy népkönyvtárat lehetett volna felállítani. A losonci kerületi munkásbiztositó pénztár közgyűlését junius 16-án tartotta meg Losonczi Sándor igazgatósági elnök elnöklete alatt a városháza nagytermében. A szép számmal megjelent közgyűlési kiküldöttek az igazgatósági jelentéssel kapcsolatos, terjedelmes ügyvezetői jelentést egyhangúlag tudomásul vették. A felügyelőbizottság jelentésével előterjesztett 1911. évi betegsegélyezés és balesetbiztosítás, zárszámadások elfogadtattak s úgy a pénztár igazgatóságának, valamint a felügyelőbizottságnak a felmentvény egyhangúlag megadatott. Az eredményszámián mutatkozó 9644 korona 96 fillér kezelési felesleg felosztását a közgyűlés következőkben határozta el: 6429 korona 96 fillért vagvis a fenti összeg %-a az országos pénztár folyószámlája javára Írandó, az V3 rész 90 °/0-a és pedig 2893 korona 48 fillér a pénztár külön segély alapja javára Írandó és a biztosítottak törvényszerű segélyezési igényeinek fokozottabb kielégítésére fordítandó, a fennmaradó 10% pedig a tisztviselők, illetve alkalmazottak jutalmazására fordittassék. A kellő indokolással előterjesztett 1913. évi költségelőirányzat elfogadása után az önkormányzati szervek megüresedett helyének titkos választás utján való betöltése történt meg. „Homérosz klasszikus földje“ címmel nógrádi Pap Gyula salgótarjáni ügyvéd a Petőfi-társaság tagja, fiával Dr. Pap Dezsővel több mint 160 álló és 8 mozgóképből álló darabot készítettek, mely az ősszel kerül előadásra a budapesti Urániában. Ismert nevük van az irodalom terén, mindkettőjüknek, a fővárosi előkelőbb napilapok és szépirodalmi hetilapok örömmel veszik verseiket a novelláikat, Az összeáilitás nehéz nagy munkáját Dr. Rósenberg Miksa, budapesti ügyvédjelölt végzi, ő vállalta a rendezés szerepét is. A képeket és pedig az álló képeket Erdélyi budapesti fényképész igazgatósága alatt álló Uránia szemléltető taneszközök gyára r. t. készíti. A mozgóképeket Pathé Fréres hírneves párisi cég szállítja. Maga a darab tartalma a görög mithológiát irja le, a görög történelem nevezetesebb mozzanataival. Az állóképek színes diapozitivek lesznek, melyek direkte készültek a szöveghez. A polgári leányiskola 1911/1912. évi tanfolyamának értesítőjét a múlt héten közölte Winkler Anna igazgató. A kis füzet az iskolai év történetét s egyéb jelentéseket tartalmaz. A nagy adathalmazból különösen egy és pedig sajnálatos körülmény ragadja meg az olvasó figyelmét. A tanítótestület, ugylátszik, állandó és éles harcban áll a szülőkkel a leányok fegyelmezése tekintetében. Legalább erre mutatnak az ilyen kitételek : ,. A fegyelmezés évről-évre nehezebb. A felnőttek iránt tartozó tisztelet és az idősebbek megbecsülése egyre csökken a mai nemzedékben és tanítótestületünk minden törekvése hiábavaló, hogy szerény, jó modorú leányokat neveljen, stb.“, vagy: «A legélesebb fegyelmi kérdések abból származnak, hogy tanítótestületünk az iskolán kivül tanúsított magatartásukat is bírálat tárgyává teszi.» Az eltűnt aranyóra. Kedden reggel egy kereskedőinas számlával kereste fel Szegő Zsófia zongoratanitónőt. Szegőné pár percre távozott a szobából s mire visszatért, az inas már eltűnt, de eltűnt a zongoratanítónőnek az asztalon hagyott értékes aranyórája is. A rendőrség nyomoz az ügyben. A losonci Ipartestület védnöksége alatt álló iparos ifjúsági önképzőkör erdei mulatságán felülfizettek: dr. Lévai Lajos 10 K, Baskai Ferenc 5 K, Tari Béla 4 K, Sonnenschein Dezső 3 K, Gajdos Gyula 2 K, Lédermayer Aladár 2 K, Kulifay Lajos 2 K, Paulovits György K P50, Szolnoki Gyula K P50, Kovács István K 150, Szabó József K L50, Mámornyik Antal 1 K, Szlatinszky János 1 K, Rohoska Lajos 1 K, Simonidesz Pál^ 1 K, Huszár Mihály 1 K, Gleksz János Á. 1 K, Kuzma János 1 K, Korim Pál 1 K, Bodnár István 50 f., Miskei József 50 f., Rohony Pál 50 f., Miskei N.-né 50 f., Pilinyi Lajosné 50 f., Mráz Sándor 50 f., Timarovszky Sándor 50 f., Izák János 50 f., Erdélyi Péter 50 f., Weisz Józsefné 50 f, Lakatos N. 50 f., N. N. 50 f., Pály Józsefné 50 f., Jagyut István 50 f., Dianiska István 50 f., özv. Ponska Jánosné 50 f., Hirják Mihályné 50 f, Miskó György 50 f., Medveczky István 50 f., Meszés János 50 f., Bulyi János 2 K, Losonczi Sándor 2 K, Háas Lajos 50 f., Meczner Ernő 50 f., Szepesi Lajos 50 f., Klési Pál 50 f., Komjáthi Béla 50 f., Gerő Károly 50 f., Rufinyi Juliska 50 f., Lifppa László 50 f., Suták János 50 f., Antalik István 50 f., Mayer Fe renc 50 f., Cservenák N. 50 f., Csonka István 50 f., Csonka Lajos 50 f., Sesztina István 50 f., Figura Mihály 50 f., Ulip István 2 K, Csaszlovszki Elemér 50 f., Steinhübel Gyula 2 K. | Győzelem f 1 1 (Mungó újságírás.) Egy munkapárti lap nagy diadalordításban tört ki bizonyos iparkamarai választások eredménye felett Több vidéki mungólapból sikerült a következő szemelvényeket összeválogatnunk. Munkapárti győzelem. A büdszentmihályi községi óvodában tegnap történt meg a nyári mulatság előtáncosainak megválasztása. Élénken jellemző a polgárság hangulatára, hogy a kis óvodásgyermekek valamennyi helyre csupa munkapárti polgártársaink gyermekeit választották meg óriási szavazattöbbséggel. íme, az egyszerű gyermeki lélek megnyilatkozása! Győzött a munkapárt! A dabasi «Tengeri herkentyű» cimü vendéglő tulajdonosa a múlt héten elcsapta garázda csaposlegényét. Helyette, mint értesülünk, Puffancs Jóska népszerű munkapárti polgártársunkat fogadta fel, akinek működése elé kettőzött bizalommal néz egész társadalmunk. Az idők jele, hogy már csaposlegényt sem lehet felfogadni anélkül, hogy a dicső munkapártra ne gondolna az ember. Győztünk!! A vámospércsi munkapárt a minap töltötte be elhunyt elnöke helyét. Mi sem jellemzi jobban a párt helyes irányú gondolkodását, mint az a magasztos tény, hogy az elnöki méltóság ismét munkapárti polgárral, a köztiszteletnek örvendő Hájfej Jeromos barátunkkal töltetett be. De csupa munkapárti választatott meg a többi állásokra is úgy, hogy a munkapárt győzelme teljes. Hát ilyen az ország hangulata ! Mienk a diadal! Hullaszag falván a múlt héten kisbiró-választás volt. A kisbiró méltóságra többen pályáztak, köztük az ottani ellenzék vezérférfiai is. A pályázók közt már kezdettől fogva óriási fölénye volt azonban Delirium Jancsinak, akiről általánosan tudott dolog, hogy buzgó munkapárti annyira, hogy féláron szavazott le a választások alkalmával. A polgárság természetesen hamar felismerte, hogy Delirium az ő embere és nagy lelkesedéssel, óriási ováció mellett őt választotta meg kisbirónak. Valóban elismeréssel kell adóznunk Hullaszagfalva derék lakosságának, amely teljes mértékben tudja méltányolni a munkapárt áldásos tevékenységét és pártunk tagjait a közéleti méltóságok csúcsára emeli. m^rm\ Cipő valódi m„ — v gummisarokkal Ml pompáő mmüim