Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-20 / 25. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. junius 20. Választmányi ülés. A Losonci Torna Egylet f. hó 20-án este fél 9 órakor a Royal kávéház különtermében rendkívüli választmány ülést tart, melyre a választmányi tagokat ez utón meghívja. Krúdy Pál találmánya. Most folynak a tárgyalások Krúdy Pál losonci városi számvevő találmányának nagybani forgalomba hozatala tekintetében. A találmány egy elmés vegyi összetételű gyógyszer különösen fogfájás, hajhullás, reuma és más külsőleg keze lendő bántalmak ellen. Eleinte csak legszűkebb baráti körben próbálták ki a Krúdy Pál találmányának kitűnő hatását, most pedig a kereskedelmi forgalomba hozatal tekintetében tárgyal. Mint értesülünk, Dénes Miksa losonci gyógyszerész lesz főelárusitója a kilünő uj gyógyszernek. Munkások sétája. Tudvalevő dolog, hogy a losonci munkások hétfőn este gyűlést tartottak s annak végeztével egy csoportban mintegy négyszázan végigsétáltak a város főbb utcáin. Miután a rendőrség büntetendő cselekményt látott fennforogni, tegnap délutánra megidézte Nánási Ferenc elnököt és a pártvezetőségnek még öt tagját. A tárgyaláson jelen volt dr. Keszler Lipót tiszti ügyész is, aki nem is akarta vállalni a vádat, mert büntetendő cselekményt a munkásság sétájában nem látott. A pártvezetőség megidézett tagjai egyértelműig előadták, hogy ők gyűlést hívtak egybe hétfőn este, azt szabályszerűen le is folytatták és berekesztették. Az izzó hangulatban távozó munkásságot azonban a tüntetéstől visszatartani nem lehetett s ők a tömeget csak azért kisérték, hogy esetleges rendzavarásoknak még idejében elejét vegyék. A szintén kihallgatott rendőrök tényleg vallották, hogy a pártvezetőség mindig közbevetette magát, valahányszor egy-egy elvtárs tulhágni készült a lelkesedés törvényes határait. Másfél óráig tartó tárgyalás után Ambrózy Béla rendőri büntető biró a pártvezetőség öt tagját teljesen felmentette, mig Nánásy Ferencet — nem tudjuk, milyen indokolással, — 40 korona pénzbüntetésre ítélte. Nánásy felebbezett. — Sokkal helyénvalóbb volna, ha a rendőrség a cigánysoron dühöngő verbajok terjedésének vetne gátat, vagy az építészeket szorítaná a közrendészeti szabályok pontosabb betartására, mint hogy mit sem vétő komoly munkásembereket molesztál kihallgatásokkal és büntető eljárásokkal. Diéta: A jó magyar konyha, sajnos, sok áldozatot küld és különösen a köszvényesek és gyomorbajosok számát szabja nagy mértékben. Innen van az, hogy ezen betegség ellen javait fürdőink a leglátogatottabbak, kivált Pöstyén, mely világraszóló uj fürdő és szállópalotájában oly gazdagon berendezett dietétikai konyhát honosított meg, mely az ellenőrzés alatt a betegek egyéni követelményeinek legjobban megfelelő étrendről gondoskodik. A szociálisták felhívása. A losonci szociáldemokrata párt a munkásokhoz a következő felhívást intézte. Munkástestvérek! Elvtársak! Az általános, titkos és egyenlő választói jog ügye megakadt. A nép igazi képviselőit karhatalommal dobatták ki és karhatalommal tartják távol a parlamenttől, hogy azután az összevásárolt mungócsorda tetszése szerinti dolgokat követhessen el. Munkások! Elvtársak! Az ország minden részében testvéreink már megmozdultak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a törvénytiprások felett és hogy az általános titkos és egyenlő választói jog mellett demonstráljanak. Munkástestvérek! Elvtársak! Folyó hó 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Régi Vigadó kerthelyiségében tiltakozó népgyülést tartunk a Losonci Függetlenségi és 48-as Pártkörrel karöltve. Legyetek ott mindannyian, mutassátok meg, hogy Losonc munkássága is tud tiltakozni a törvénytiprások ellen és a népjogok ügye mellett. Legyetek ott mindannyian, hogy lássák a hatalmon lévők, hogy a népakarat az, mely őket a bitorolt hatalomról elsöpörni hivatva van. Jöjjetek el mindannyian vasárnap d. e. fél 10 órára a pályaudvarra az érkező szónokok fogadására. A losonci szociáldemokrata párt. Sok betegség egyesegyedül a rossz székelésből ered. Minden ilyes esetben az orvosok által úgy a városban, mint falun rekomendált természetes Gergelyféle vezércikk segélyét kell igénybe venni! Laughlan angol doktor a következőket írja: Gyakorlatomban a természetes Gergely-féle vezércikket idegbajosoknál is eredményesen alkalmazom. A Gergely-féle vezércikk felfrissíti a már deprimált betegeket is, mert az ilyenkor oly nagyon fontos bélmüködést szabályozza. Ezennel kijelentem, hogy a valódi Gergely-féle vezércikket nagyon kitűnő és kellemes idegnyugtató hashajtónak tartom. Egy kísérlet mindenkit meggyőz erről; gyógyszertárakból, drogériákból és jobb fűszerkereskedésekből beszerezhető. Oly olcsó, hogy minden polgár megveheti! A Gergely-féle vezércikk szétküldési igazgatósága Vigh Károly nyomdája, Losoncon. Nyári mulatságok. A Jókai Asztaltársaság az apátfalusi fürdőben, a Losonci Mezőgazdasági Gépgyár a losonci fürdőben vasárnap délután tartorta meg jótékonycélu nyári mulatságát szép sikerrel és nagy látogatottság mellett. — A Vöröskereszt Egylet füleki csoportja f. hó 23-án monstre népünnepélyt rendez Füleken Stephani Ervinné diszelnöknő kezdeményezésére, — Ugyancsak ju'nius hó 23-án tartatik meg a Losonci Iparos Ifjak Önképzőkörének nyári mulatsága a losonci fürdőben. — A Losonci Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete julius hó 7-én tartja meg jótékonycélu nyári mulatságát a tugári fürdőben Rakottyay Gyula zománcgyáros elnöklete mellett. A losonci református elemi iskola nyári mulatsága f. hó 16-án tartatott meg a tugári fürdőben szép sikerrel. Epizód a tüntetésből. A hétfő esti munkástüntetés alkalmával a tömegbe belesodródott egy jámbor falusi ember is. Megérezte a nagy idők szelét s éppen ezért, mikor a tüntetők nagy csendben egy beszédet hallgattak, — rágyújtott a Kossuth-nótára. A mellette álló elvtárs hátbaütötte, hogy hallgasson, mire az atyafi ijedten kérdezte: — Hát akkor melyiket fújjam, kérem szépen. — Hallgasson, most egyiket se. Inkább verjen be egy ablakot. — Melyiket tetszik parancsolni, kérem alásan ? — Kérdezte a miksii ember szolgálatkészen. • Tanoncmunka kiállítás. F. hó 16-án vasárnap a városháza tanácstermében szép és tanulságos kiállítás megszemlélésében volt része az érdeklődőknek. Az iparos tanonciskola növendékei állították ki munkáikat, 63 kiállító részvétele mellett. A kiállítás egész nap nagy látogatottságnak örvendett s befejezéséül 140 kor. jutalom osztatott ki az arra legérdemesebbek között. Ezen 140 koronához adakozott az ipartestület 60, Tarján Ödön 40, Wohl R. Adolf 20 és Sternlicht Sámuel 20 koronával, akiknek az ipartestület ezúton is hálás köszönetét mond. Kiosztásra került továbbá a kereskedelmügyi m. kir. Miniszter által rendelkezésre bocsátott két 50 koronás állami jutalomdij. Délután évzáró ünnepély volt az állami elemi iskolában, ahol megjelentek Wagner Sándor kir. tan. polgármester, Baskay Ferenc főjegyző, az ipartestületi elöljáróság és a tantestület. Az ifjúsághoz buzdító beszédet intéztek : Mazár Sándor, Wagner Sándor, Kujnis Gyula és Hábor Sándor. Az eperjesi jogakadémián az 1912. 1913. tanév 1-ső felére a beiratások 1912. szeptember hó 1-től 12-ig eszközlendők. Utólagos felvételnek szeptember 13—15. napjain dékáni-, azután pedig tanári-kari engedéllyel lehet helye Az előadások szeptember 16-ikán kezdődnek. A kik jogi tanulmányaikat csak most fogják kezdeni, azok az érettségi bizonyítványt akik pedig az egyetemről vagy más jogakadémiáról lépnek át, azok eddigi leckekönyvüket és távozási bizonyítványukat tartoznak a beiratkozásnál felmutatni. Azok az egyéves önkéntesek, akik tényleges katonai szolgálatukat f évi szept. hó végén fejezik be, október 1—8. napjain iratkozhatnak be. A vizsgálatok határideje szept. 1-től 15-ig terjed. A félévi tandíj 50 korona. Evangélikus lelkészek, tanárok és tanítók fiai — tekintet nélkül vagyoni viszonyaikra — minden további folyamodás nélkül a tandíj felét fizetik. A jogakadémiai hallgatók vallásfelekezeti különbség nélkül részesülhetnek a Collegium kebelében fennálló, újonnan épített és kényelmesen felszerelt tápintézet kedvezményeiben: ebéd- és vacsoráért az egész tanévre 180 kor, fizetendő. Joghallgatók havonként is beiratkozhatnak, mely esetben ebéd- és vacsoráért 19 kor., reggeliért 3 kor. fizetendő. Az arra érdemesek igényt tarthatnak a Collegium által évenkint kiosztatni szokott ösztöndíjakra, valamint a szegénysorsuak a tandíjmentességre, tápintézeti-dij-elengedésre s a jelentékeny alaptőkével rendelkező „Jogász segélyegylet támogatására. A jogakadémiai ifjúsági-, valamint a collegiumi nagy könyvtár — utóbbiban nyilvános olvasóterem is — a hallgatóság rendelkezésére áll. A szünidőben mindennemű felvilágosításokkal, levélbeli megkeresésre is, szívesen szolgál a jogakadémia igazgatósága. A Magyar Asztaltársaság évi jelentése. Máskor immár 16 éven keresztül örömtől, lelket, szivet emelő érzésektől dagadó vágyakozással gyűltünk össze évi közgyűléseinkre, hogy számot adva a munkálkodásról, az elért általános eredményről gondoskodjunk és vállvetve dolgozzunk asztaltársaságunk nemes, emberbaráti céljainak és törekvéseinek a sikere érdekében. Szép fehér zászlónk lelkesítő jelmondatával, munkánk fényes eredményével a békés megelégedés jókedvét ébresztgeti és fokozza, úgy szerettünk mi együtt lenni, úgy szerettük egymást testvéreknek tekinteni s fillér fölöslegeinket oly szívesen adtuk jótékony céljaink istápolására. És meg kellett érnünk azt is, hogy szivünk a nehéz fájdalomtól elszoruljon, lelkünket szomorú bánat szállja meg s szemünket a bus kin könnyei homályositják el. Mint törött árbocu hajó hánykódunk a háborgó tengeren, célt és irányt tévesztve, a bánat, a méla lehangoltság, az erőre kapott szomorúság sötét bakacsinje eltakarja előlünk a vezérlő csillagokat: ki tudja, ki látja, hogy mit hoz a jövendő? Azok, akiket közöttünk legelsőknek, legerősebbeknek, legélénkebb támogató oszlopokként láttunk, tudtunk, elismertünk és szerettünk, nincsenek többé. Gellén Endre, Belágh Lajos és Sváb Gusztáv nincsenek többé s ha fáj szivünk, ha mély bubánat könnyei peregnek szemeinkből az mind az ők soha el nem felejthető drága emléküknek, összetartó erejű, működésűk visszaóhajtásának szóljon. Álljon az ő nevük Írásainkban, jegyzőkönyveinkben az idők beláthatlan terjedelméig megörökítve, szivünkben, lelkűnkben példaként megőrizve. Köszönetnyilvánítás. A losonci állami tanitóképző-intézet ifjúsági segélyzőegyesülete javára folyó hó 2-án tartott hangversenyen pótlólag jegyeiket megváltották : Nagy Pál (Panyidaróc) 2 K, Winkler Anna és Kujnis Gyula 1—1-val. Fogadják az elnökség hálás köszönetét.