Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-16 / 20. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. május 16.

erején. A harc a becsületes választójogért 48-as politika a szó legszebb és legnemesebb értelmében és ez a harc a választójogért szorosan összefügg a védelmi törvénnyel, amely most van ott a parlament előtt. Hirdessék bár az ellenkezőjét akár Budapesten, akár Bécsben, akár Frankfurtban, akár Kamcsatkában: a tisztánlátók tudják, hogy igenis szerves az összefüggés a véderőtörvény és a választótörvény között, mert a véderőtörvény több katonát kíván az országtól és a védelmi kötelességek kiterjesztésével szemben kívánnunk kell a népjogok becsületes kiterjesztését. És szerves az összefüggés a két törvény között, mert az uj védőtörvény uj és nagy anyagi terheket jelent az országnak. E terhieknek egyetlen ellensúlya van : a népparlament megteremtése, a népparlament a gazdagodásnak uj forrásait fogja megnyitni az ország számára és a jobb, a bölcsebb gazdasági politika könnyebben elviselhetőkké teszi majd az ország terheit. A baglyok akármit kuvikoljanak is: a becsületes választórendszer, az igazi parlamentárizmus és a valódi alkotmányosság uj korszakot jelentenek majd Magyarországon. Olyan korszakot, amelyet megérez és a lelki szemével lát, akinek ott lobog a vérében a demokrácia igazsága. Külömb 48-as politika nincs, mint a harc ezért a gyönyörű változásért; és szégyenletesebb álláspont nincs, mint a szembeszállás a demokrácia követeléseivel,

(A nemzeti szupremácia.)

A radikális választójog ellen a «nemzetfenntartó elemek» azzal az argumentummal vonulnak föl egyebek között, hogy a választójogot a nemzeti szupremácia megóvásával kell megvalósítanunk. A mikor ezt a jelszót hangoztatják, legfőképpen a titkos szavazás ellen kelnek síkra, a nyilvános szavazás szerintük a nemzeti felsőség védelmére szolgál. Szerintük, — mások szerint azonban, a demokratikus haladás iránt fogékony emberek szerint a nyilvános szavazás a mai állapotok fönntartását, a korrupció állandósítását, az alkotmányosság meghamisítását a parlamentárizmus csuffátételét jelenti. A demokrácia ellenségei és árulói a nyílt szavazás fenntartását kívánják azon az okon is, mert a nép széles rétegei — ők mondják, a korlátolt választójog bölcsei — éretlenek még a titkos szavazásra. E sorok írója nemrég Julius Ofner, osztrák reichsratbeli képviselővel folytatott eszmecserét az általános választójog hatásáról Ausztriában. Ofner dr. a szociálpolitikusok közé tartozik, nem is a szociáldemokraták közé, de azért rajongó hive a népparlamentnek. Magyarországon, mondotta Ofner, nem látják tisztán azt a nagy változást, a melyen Ausztria keresztülment, a mióta áttért a kuriális választójogról az általános választójogra. A nemzetiségi kérdések, ha teljesen nem is tűntek el, erre külömben senki nem számított, — a régi élességükből vesztettek és az ő helyükre közgazdasági és szociális kérdések léptek. A nemzetiségi képviselők első sorban ezek iránt a kérdések iránt érdeklődnek, mert küldőiket, a kisembereket ezek a kérdések izgatják legfőképpen. Ha tehát Magyarországon arra a szempontra hivatkoznak, hogy a népparlament nem segített a nemzetiségi bajokon: az ilyen hivatkozásnak az a magyarázata, hogy a magyarok nem ismerik kellőképpen az osztrák viszonyokat. Ami pedig azt a másik mozzanatot illeti, a mire szintén sokszor hivatkoznak Magyarországon, hogy a nagy tömegek éretlenek a politikai jogokra, erre annyit felelek csak: a mikor minálunk megvolt a 20 forintos cenzus, a képviselők, akik ilyen alapon jutottak be a parlamentbe, azt mondották, hogy a 10 forint adót fizetők nem érettek a választójog gyakorlására ; a mikor 10 forintra szállott le a cenzus, az uj alapon választott képviselők azt hangoztatták, hogy akik 5 forint adót fizetnek csupán, nem értek meg a politikai jogokra. A politikai jogok birtokán belül mindig éretleneknek hiszik, éretleneknek mondják,

akik birtokon kívül vannak: a jognélkülszükölködőket.. . Ekként beszélt Ofner dr. az osztrák Reichsrat jeles tagja és akik a nemzeti szupremácia sáncai mögé vonulnak, a kifogások és az ürügyek hősei, jó lenne, ha megszívlelnék a demokrácia e nevezetes képviselőjének álláspontjait.

(Magyarország belső ügye.)

Akik a király véleményét korportálják a választóreformról, e kitűnő beavatottak szerint az uralkodó Magyarország belső ügyének jelezte a választóreformot. Nem tudjuk, hogy a királynak mi az álláspontja ebben a nagy kérdésben, mert nem tartozunk az ennyire kitünően az informáltak közé, de ha Magyarország belső ügyének mondotta is ő Felsége, akkor is intézzük el a nagy kérdést az ország érdekeinek megfelelően mentői hamarább. Elfogadjuk a meghatározást: a radikális választóreform az ország belső ügye, — éppen ezért kell megcsinálnunk haladéktalanul. Tiz év óta nem tud a parlamentünk eleven életet élni, mert a parlament a mai választórendszerben nem fejezi ki az ország akaratát. Más országok haladnak a közgazdaság, a szociális politika területén és mi veszteglünk: a komoly haladásnak nagyon kevés az állomása, ellenben közgazdasági életünknek egynémely nehéz baja van, a közgazdaság és a politika — a mai magyar közéleti korrupcióban — összekeverednek veszedelmes módon. A munkában élő emberek egészségét nem védik meg kellőképpen szociális törvények; a rossz adópolitika miatt nincsenek arányosan elosztva a közterhek; a birtokpolitikánk szomorú fejezetei untig ösmertek; a széles fogyasztórétegek érdekeit nem védi meg kereskedelmi politikánk; nagyarányú kivándorlás, idebenn szegénység, csillogás a fölszinen, anarchia a termelésben, gazdasági szabadosság a részvénytársaságokkal kapcsolatosan, a megszabott fizetésű emberek sokféle keserve, a jövedelem aránytalan eloszlásai: ez a mai Magyarország, ezek az ország bajai, amelyeken sürgősen segitnünk kell. És ez a sok baj, csapás és nyomorúság, mind megváltásért kiált. Mélységes igazság, hogy a választóreform Magyarország belső ügye, de nem kevésbbé igazság, hogy ezt a belső ügyet huzavona nélkül elintéznünk : mindannyiunknak, politikusoknak és nempolitikusoknak elsőrendű kötelességünk.

A május 21-iki tanitógyülés.

Ez a nap, virágos május 21-ik napja, nevezetes évforduló a magyar nemzet történelmében. A májusi gyöngyvirág hószinü harangjai helyett piros vér-rózsák fakadtak ki sűrűn, a nem is oly rég múltban e napon hazánk ősi várának, Budának mezején. Szabadságharcunk rettenthetetlen hősei, a magyar honvédek, e napon foglalták vissza a zsarnokság zsoldosaitól a magyar szent korona őrhelyét, Budavárát. A minden oldalról megtámadott és szorongatott magyar nemzet minden hü fiának a szive avval a forró vággyal dobogott e napon, hogy a magyarok istene vigye győzelemre a mi hadseregünket abban a szent harcban, amelyben a becsület és a haza megtartása volt kockán. Az együttérzés, az együttes akarat győzött, miénk lett Buda vára.

A magyar néptanítóság ezt a napot választotta ki, hogy az egész vonalon megindítsa a küzdelmet a Buda várában székelő pénzügyminisztérium ellen, amely mindig becsukja és elzárja pénztárait, valahányszor a néptanítók tisztességes fizetésének megajánlásáról van szó, pedig más szükségletekre oly könnyen és bőven enged abból bármennyi milliót kimenteni. Ez a pénzértékben követelt kielégittetés azonban a néptanítóknak becsületbeli ügye is, mert csak ezáltal lesz elismerve az ő szellemi és hazafias munkálkodásuknak valódi értéke, csak ez által válik el nem tagadható valósággá az a papiroson már megörökített

bók, hogy a tanító is állami köztisztviselő. Ezen a napon olvasták fel az ország tanítóegyesületei rendkívüli közgyűléseiken, hogy az erkölcsi és anyagi függetlenités felé az első közös célú lépést megtegyék és hogy ügyüket az osztályérdek jellegéből kivetkőztetve, minden müveit egyén és társadalmi szervezet által elismert és a rendelkezésre álló utón és eszközökkel szívesen támogatott közüggyé tegyék.

Az a vágy és az a remény indította hát a tanítóságot e napnak kiválasztásánál, hogy igaz ügyének nagy harcához sikerülni fog a rajta kivül állóknak, az egész kulturbarát hazafias közönségnek rokonszenvét megnyernie. Hogy mint ama hivatkozott májusi napon e haza összes hü fiának és leányának szive együtt dobogott a nemzet hadviselő honvédjeivel : úgy kisérje szives rokonszenvével és munkás érdeklődésével a nemzet mostani szellemi harcosainak küzdelmét a vele együtt élő mai nemzedék. Vármegyénkben pedig azért választották a hadjárat első színhelyéül Losoncot, mert ennek lakossága legjobban meg tudja becsülni a harcok emberének érdemét és mert e lakosság maga is tisztes munka után élvén, méltónak tartja a munkást az őt megillető bérre.

Mutassa meg azért városunk munkás polgársága és müveit hölgyközönsége, hogy gyermekeinek tanitókarát nem hagyja magára, mikor a bessülettel teljesített népnevelői munkájáért, a tisztes fizetésért küzd. Szakítsunk egy fél órát napi foglalkozásunk idejéből, menjünk el oda a férfias elszántsággal, de a törvények keretén belül küzdő tnnitóság közgyűlésére, megjelenésünkkel juttassuk kifejezésre ügyük igazságos voltának elismerését s e rokonszenvünk éreztetésével növeljük bennök fűtöknek, reményüknek elevenségét.

Á munkapárt

szerkesztője nem méltó a munkapárthoz.

Nem kívánjuk e helyen a Kristóf/ Sándor személyes ügyeit tételesen felsorolni, nem akarjuk magunknak ebben az ügyben a «leleplezés» kétes értékű dicsőségét vindikálni. Köztudomásúak ugyanis azok a históriák, amelyek a losonci nemzeti munkapárt hivatalos közlönyének, a «Felsőnógrádnak» felelős szerkesztőjéről keringenek. Csak nagy általánosságban akarunk rámutatni arra, hogy egy oly ember, akinek személyes ügyeit mindenfelé oly különbözőképpen pertraktálják, akinek egyéni függetlensége oly ingadozó talajon áll, nem tölthet be oly felelősségteljes és diszkrecionális állást, mint a Felsőnógrád felelős szerkesztője.

Nem akarjuk felhánytorgatni Kristóff Sándor politikai pálfordulását, mert ez körülményeiből megérthető és magyarázható. Mi pedig nem vitát akarunk provokálni, hanem súlyos igazságokat leszögezni. Bizonyos ugyanis, hogy a munkapártnak igen tekintélyes tagjai, sőt vezetőemberei élénken tiltakoztak annak idején Kristóff Sándor szerződtetése ellen, azt politikai erkölcstelenségnek, de amellett szerencsétlen lépésnek és a nagy költséggel megalapított orgánum veszélyeztetésének tartották.

Egy lapszerkesztőnek főkelléke, hogy minden tekintetben hozzáférhetetlen, egyéni integritásában kikezdhetetlen ember legyen. Csak igy kölcsönözhet meggyőző erőt az általa hirdetett eszméknek, csak igy biztosíthat mellékgondolat nélküli tekintélyt a rábízott orgánumnak. Feltétlenül szükséges, hogy a társaság minden találkozóhelyén bejáratos legyen s a nyilvános helyeken szabadon mozoghasson. Az olyan ember, aki a Vigadóba és a Fmke kávéházba főpincérekkel szemben fennálló magánjogi differenciák miatt el nem mehet és el nem megy, már semmiesetre sem biztosíthatja