Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-18 / 16. szám

1912. április 18. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal.

lag a közgyűlés és miután néhány indítványt s köztük azt is letárgyalta, hogy intézkedés tétessék arra nézve, hogy a kör tagjai valamelyes megoldással valamennyien a közeljövőben a kör hivatalos lapját, a Losonci Újságot is kapják s utasittatott az elnökség ez irányban tárgyalásokba bocsátkozni a lap kiadóhivatalával, — a közgyűlés fél öt órakor az elnök éltetésével véget ért.

Visszaélések a vállalati pénztáraknál.

A betegsegélyezés és a munkaadók.

Régóta és nagyon szeretjük a nagyiparvállalatokat. Többször elmondtuk már, hogyan szoktak eljárni a községi, a városi érdekekkel szemben, milyen állást foglalnak olyankor, mikor valamely köz iránti kötelességükről van szó. Beszéljünk most arról, hogyan bánnak a munkásaikkal.

Csak nem rég járt hire annak, hogy a gácsi posztógyár munkásai sztrájkba lépnek és bizonyos követelésekkel járultak az igazgatóság elé. E hirt azután dementáíták, mert a kezdődő munkásmozgalmat sikerült békésen elintézni. Ugyanilyen nyugtalanság észlelhető a Sternlicht és tsai zománcgyári cég munkásainak körében is, amely nyugtalanság azonban tudtunkkal még egyelőre nem lépett a cselekvések stádiumába.

Ezeknek a mozgalmaknak oka a vállalati pénztárak működése. Legutóbb több szabálytalanság pattant ugyanis ki a vállalati pénztárakról úgy a gácsi posztógyárban, mint pedig a Sternlicht féle zománcgyárban. Kiderült, hogy a munkaadó nem jelenti be mindig pontosan alkalmazottját, vagy ha be is jelenti, nem keresetéhez képest, hanem egy vagy két kereseti osztállyal alacsonyabban. Gyakran előfordul, hogy a munkás a pénztártól táppénzét nem keresetéhez mérten kapja, hanem kevesebbet. Igen nagy sérelme továbbá a munkásoknak, hogy az összes pénztári járulékokat órájuk róják a munkaadók, illetőleg fizetésükből levonásba helyezik és nem viselik annak törvényszerinti fele részét saját maguk. Ha a munkás betegeskedik, akkor egyszerűen elbocsájtják, kiadják a könyvét és mehet. Mielőtt a munkásokat felfogadják, orvosilag megvizsgáltatják s csak az esetben alkalmazzák, ha teljesen egészségesek, stb.

Mindezek olyan rendszabályok, amelyek felette alkalmasak a munkaadók legmesszebb menő érdekeinek megvédelmezésére, de semmi esetre sem egyeztethetők össze fennálló törvényeinkkel és a socialis humanizmussal. A gyáros urak a középkori urj székek mintájára szervezték a vállalati pénztárakat, amelyekben saját érdekeiknek ők maguk egyszersmind a saját birái is. Óriási visszaélések forrásai ezek a vállalati pénztárak, amelyeknek ügyei megérdemlik a munkások fokozott érdeklődését és legerélyesebb állásfoglalását. Ezek az állapotok indították legutóbb is a gácsi posztógyár munkásait arra, hogy kizsákmányolásuk ellen felszólaljanak és akcióba álljanak. Az ő ügyük már elintézést nyert, mert mint értesülünk, a gácsi posztógyár vállalati pénztárának működését megszünteti és be fog lépni a kerületi munkásbiztositó pénztárba.

Ezzel azután itt már legalább részben meg fognak szűnni azok a visszaélések, amelyek a nagygyárosok hirtelen meggazdagodásának és a munkások tömegnyomorának titkát rejtegetik.

És talán a Sternlicht gyárban is javulni fognak az állapotok, mert nem képzelhető, hogy ez a nagy cég egy kis további profit kedvéért kitenné magát munkásai formális lázadásának és esetleg üzeme veszedelmének.

Ha számbavesszük a munkások megmozdulását, a nagygyárosoknak ettől való rettegését, meggondoljuk továbbá azokat az eredményeket, melyek ezek nyomában járnak, el kell ismernünk az országos munkásbiztositó hivatal működésének fontosságát és nagyjelentőségű szociális hivatását.

A gyáros uraknak pedig gratulálunk. Ők jól át tudnak formálni minden intézményt és minden elvet a maguk képére, hasznosítani tudnak még szociális intézményeket is a maguk tőkéjének érdekében. Az igaz viszont, hogy az öntudatos munkásság pedig arra való, hogy ezeknek az üzelmeknek nyakát szegje és a maga igazságát minden rendelkezésére álló eszközzel kiharcolja.

Itt említjük meg, hogy az országos munkásbiztositó hivatal kiküldöttei a múlt héten itt jártukban nem, mint a Felsőnógrád jelentette, a munkások társládáit, hanem a fent érintett vállalati pénztárakat vizsgálták meg. A társláda egy középkori elavult intézmény, amely ma már csak a bányatársulatok munkásainál található meg, mig az országos munkásbiztositó hivatal felügyeleti hatáskörébe az 1907. évi XIX. t.-c. értelmében alakult vállalati munkásbiztositó és betegsegélyző pénztárak tartoznak.

A jegyzők helyzete és mozgalma

A napilapok adnak hirt arról, hogy az országnak szerényen dotált községi tisztviselői. megunva a folytonos ígérgetést, mivel sehol annyira nem találkozhatni, mint éppen náluk, országos mozgalommal óhajtják helyzetük javítását kivívni. E kérdés igy aktuális lévén, lapunk keretében is foglalkozni kívánunk e mozgalommal s ha lehet igazolni annak jogos voltát.

A jegyzők testületé bár eléggé felszínen tartotta mostoha helyzetét, eltérően a többi testületek életétől, melyek mindenben előbb saját magukról gondolkoztak, alapszabályszerűen elvégezte kötelességét a múltban — végzi a jelenben az állam mindennemű életének javítása — fentartása érdekében.

Sajnos egy elavult rendszer, egy darab elmaradottság fölé kell emelkedniök, hogy a megváltozott korral a községek életét előre vinni képesek legyenek, de még többször a legjobb munkásság, s jóakarat a vármegyék rendszerén is megtörik s a legtöbb határozatban a vármegyén az állandó választmány jegyző nélküli tagjai döntenek a községek sorsa felett s referálnak el egy óra alatt 500 darab ügyet a vármegye törvényhatósági közgyűlésén, melyet csak a szavazás érdekel, de csak választás során.

S bár az újabb nógrádvármegyei testületi életbe a testület működésében nem feltétlen a testület akarata, de a testületnek előirt vármegyei intéző körök óhaja is készséggel meghallgatásra talált s a vármegyei rendszer a néppel naponta érintkező, vezető emberektől nem átvenni, de az ő rendszerét változatlanul fentartani akarja s a testületi élet biztos tudomásuk szerint többeknél az abstinentiát idézte elő, —

azt hisszük, hogy jelen esetben, midőn a jegyzők anyagi sorsának javítása, közjogi helyzetük, fegyelmi törvény, szolgálati pragmatika stb. van szőnyegen, egyetért a széthúzó elem is s a jegyzők országos nagygyűlése méltó demonstratiója lesz annak, hogy az ország közigazgatásának rendszere tovább meg nem állhat s nemcsak a reformra, de a közigazgatás napi bérnél alacsonyabb dotátióval biró tisztviselőinek javadalmazására is halaszthatatlanul szükség van.

A jegyzők anyagi helyzetéről szólva meg kell döntenünk azon téves nézetet, mely szerint a jegyzőről, mint valami jól dotált tisztviselőről beszél mindenki, mert a jegyző, sokaktól halljuk, kiskirály falujában.

Egyet elismernünk kell, hogy kiskirály, mert ott, hol a jegyző értelmiségével, jó — becsületes munkájával vezetni nem képes, nem érdemli meg helyét s annak a községnek életében épp úgy mint egy rossz tanító, nemzedékre szóló, visszahozhatatlan kárt okozott.

S ha elismertük vezető pozitióját, váljon az ambitió méltó dotálását látjuk-e ugyanott?

Általánosságban kimondhatjuk, hogy nem. Mert minden embernek alaptermészete az, hogy haladni akar. A jegyzők pályáján pedig a haladás lehetetlen. Akkor, midőn már a legnyomorultabban dotált 1000 koronás segédjegyzői állásra jelentkező alig van, legfényesebb bizonyíték arra, hogy ezen pálya nem jutalmazza a munkát s nem biztosítja a haladás útját.

Első kerékkötője ennek a főszolgabirák kezében lévő jelölés joga s ezzel a kerék meg se mozdulhat.

Hiába ugyanis legtöbb helyen az appelláta, az lesz a jegyző, kit a hatóság akar, s ez ellen, ha a jelölés szabályszerű, orvoslás nincs s váljon e bizonytalanság mellett s midőn a vármegyei rendszer szerint a főszolgabíró is ö évenként változhat, mi biztosíték van ahhoz, hogy valaki haladhat, midőn a haladásnak még azon alapköve se biztos, hogy a járás vezetője az egyént ismerve, azt haladásában, törekvésében segíti is.

S ha mégis valakit a sors véletlen keze e nehéz körülmények között a községek élére jegyzőnek helyezett, talán a rózsás remények sorba törésével nem kedvtelenitik-e el?

Törekszik az önállóságra s az első csalódás a megélhetés gondjainál éri.

Mert a legszerencsétlenebb állapot a jegyzői pályán a törvényben megengedett magánmunkálkodás.

Tudjuk ez az, mi a jegyzőnek számottevő jövedelme, de ez az, mi a leghelytelenebb, mert ez helyenként oly lényegesen eltérő, hogy ez semmiféle fizetés rendezéssel nem egyenlíthető ki. Mert addig mig magánmunkákat megengednek s a jegyzők fizetését rendezik, akinek többje van, jól járt, de akinek kevesebbje van, tovább is elégedetlen marad, hiszen ő akkor sem

jutott oda, hol a jobb javadalmazásu volt.

A jegyzők fizetésének rendezésének első alapfeltétele a magánmunkálkodás teljes elvonása s azon munkálatok dijai, melyek mégis hatáskörükben maradnak, a kincstári bélyegilleték módjára lennének lerovandók.

Tudjuk jól, hogy ezen kijelentésünkkel a jegyzői kar nagy része elégedetlenségét nyerjük el, de ez elégedetlenség csak azért van, mert ez a követelés ez idő szerint jogtalan, mert fizetésük nincsen.

Ha a jegyzői pályán a gyakornoki, irnoki

állás............................ 1600 K.

aljegyző — segédj. állás 2400 K.

vezető jegyzői állás 3200 K.-val mint

kezdő fizetéssel dotáltatnék, a jegyzők munkája, állítani merjük, elismerve volna.

De azt megengedhetőnek nem tartjuk, hogy biztos tudomásunk szerint a jegyzők a ma megengedet munkálkodás révén néhol, kimondani merjük, ezreket keresnek, s jogosnak véljük az ügyvédi kar törekvését ezek elvonásában, de csak akkor, ha ezzel egyidejűleg a jegyzők vázolt fizetés rendezését ők jogosnak, szükségesnek elismerik.

Mert égbekiáltó igazságtalanság az, hogy egy bácskai jegyző a jegyzőségből ezreket szerez, s a nógrádi,—trencséni jegyző csak úgy képes gyermekét neveltetni, ha keserves könyörgéssel internálhatja fiát, s otthon megvon magától mindent, nem áldozhat semmit magának társadalmi állásának megfelelően, de csendes munkálkodással görnyed reggeltől estig s mig a másik a szerencsés véletlenből saját fogatán uraskodik s nem cipeli az aktát gyalog egy faluból a másikba, ő néha hetekig csak a lázi tótok jóakaratából huzódhatik meg a jószággal melegített viskóban.

Mi magunk igy csak helyeselhetjük a jegyzői kar törekvését s ha többet nem, de demonstratiójukkal feltétlenül igazolni fogják azt, hogy a közigazgatás olyan mint az öreg szekér, hogy sohse tudni, hol roppan össze,

s váljon ha összeroppan, hogy emelkedhetik fel újból, midőn egy elégedetlen kar annak kiépítésénél majd lélekkel nem működik közre.

Egyébként a jegyzők ügyére alkalmilag visszatérünk. (x)