Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-04 / 1. szám
y j / a / g* fiiip Pj VII. évfolyam 1. szám Megjelenik minden csütörtököd Losonc, 1912 január 4.------------------------------------------------------------T—---------------------------A Hfe A B| HH A Bi MT® Hjft B B B B1 B^Eh BH IB^^I sz Egész évre 8 kor. fii. j^H R SS? BH ISm jlgg tipp ,Mí* L^-V; íj--'.': §{|ty gp? ;;’^w »lllsB HM hová a lap szellemi Felévre 4 kor. fii- B| Hl Bt la«t fgg fc§| jfiSpB- ÍM' 1®$ ffijfo | feá&r Hl BH HH HQfi ~részét illető minden :;:~:::; I |§lilllilgl II Ivll1 :::r::r Negyedévre^ kor. 50 fii. B ■ | BL H ffl H I B || I B BB |fl Községek, egyesületek, H| ^ H gfl B| dh B§ B B BM — H Bf B B^^l 1 ínyek1ésPa "ap szétkült továbbá nógrádmegyei H i H 1 1 i i BMI BBH H H B B B B H H H B dcsére vonatkozó fel-"4« i u u u n us uuuhu Egyes ^gnpr toHBB ||b W WyHr ftl ^BBr BBHI 9ff HMH tatban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 'ohasein a nagy nemzeti szempontok irányítják az ellenzéket, hanem kicsinyes személyi, családi, felekezeti, vagy hatalomra törő pártos melléktekintetek, — hangzik el a vád azoknak ajkáról, akik magukat a mai kormánynak, ennek az utolsó óráit élő tehetetlenségnek minden lépését, tettét dicsérni érzik hivatottnak s akik a lelkiismeretlenség minden eszközének felhasználásával mondvacsinált „többség“ akaratát a nemzet akaratának feltüntetni szeretnék, bár magukba szállva ennek ellenkezőjéről éppen úgy meg vannak győződve, mint magunk. Hogy a nemzet a katonai létszám emelést [nem akarja, vagy legalább is úgy és ellenérték nélkül nem akarja, mint ahogy a „többség“, arról mindenki meggyőződést szerezhetett magának, ha a múlt népgyűlésen megnyilvánuló ellenszenvet megfigyelte s szemébe ötlik az a bánásmód, melyben a kormányt kenyéradó gazdái a véderőreformot illetőleg részesítik, amikor ezzel az otromba javaslattal magára hagyják: boldoguljon vele, ahogy tud, miután úgy se lesz belőle semmie és senkinek, — még Bécsnek se kell. Nagyon könnyű az ellenzék törekvéseit lekicsinyelni és mi hálásak vagyunk érte, mert azok a gyenge érvek, melyeket ellenük felhozni iparkodnak, mig egyrészt elvesznek a meg nem hallgatás tengerében, másrészt a mi küzdelmünk jogosságát támogatják. Azt mondani ugyanis, ahogy ellenzékünknek az általános választói jogért folytatott küzdelme, évtizedek óta folyó s minden oldalról támogatott törekvéseink a hadsereg szellemének megváltoztatása, állami önállóságunk kifejezésre juttatása s kapcsolatosan ezzel a haderő emelésével járó terhek felemelésének lehető megakadályozása iránt, pusztán kicsinyes személyi tekintetekből folynak, — ugyanaz, mintha akadna magyar történetiró, ki nyíltan hirdetné, hogy szabadságunkért, önállóságunkért folytatott dicső harcaink lázadások voltak, miket egyéni hiúság vezérelt és semmi más. Ilyenek állítása pedig nyilván elegendő volna arra, hogy az illető történetírótól kétségbe vonjuk azt, melylyel minden joggal biró embernek bírnia kell, — a józan ész létezését. De abban az érvben sincs köszönet a „többség“ javára, ha a hadilétszám felemelését csak azért látja szükségesnek valaki, mert az ember a hadseregnél nyeri meg a nemzet életének és vagyonának megvédéséhez szükséges kiképeztetést és a mai hadsereg az, mely az ifjúság látókörének tágításával átérezteti a haza iránti kötelességek közösségét, — miután abban mindenki tisztában van, hogy ezeket a célokat a hadsereg, — sajnos, — ma se szolgálja és azért, hogy azok eléressenek, nem kell a [létszámot felemelni, de az ellenzék törekvéseit honorálni, a kétéves szolgálat mai alakjában egyszerű, közönséges becsapás akar lenni; ezt a kormány maga is elismeri, amikor hajlandó e kérdés tisztázására, esetleg elejtésére is. Az meg aztán már egyszerűen nevetséges, hogy a nemzet egyik kezével kiadja, a másikkal beveszi a pénzt, mikor a véderőt emeli, mert kiadásai megtérülnek azokban a jövedelmi forrásokban, melyek a kereskedelem és ipar terén fakadni fognak. Ezt még a kormány se mondja, de ha mondaná, se tudná kimutatni számszerű adatokkal. Már pedig a „többség“ ezt a hatalmas érvét csak úgy tudhatja felhasználni, ha számok is beszelnek mellette. A nemzet érdekeit a politikai hetvenkedés tényleg hátráltatja; csakhogy komoly nemzeti célokat csak az a többség jogosult keresztülvinni, melyet az igazi, hamisíthatatlan nemzeti akarat hozott létre. Ez a parlamenti többség magáról ezc nem mondhatja. Kicsinyes személyi, hatalomra törő tekintetek tényleg sértik a nemzet szempontjait, — csakhogy akkor a kormány legyen oly férfias, hogy megmondja, miszerint a véderőreform mai alakjában keresztül nem vihető, mert belátja, hogy a nemzet züllését, erkölcsi és anyagi sülyedését vonná maga után. Ha a mai ellenzéket kicsinyes tekintetek vezették volna akkor, mikor kormányon volt, még ma is ott lenne. o o legsötétebb Ázsia, kinai fal, ósdi zár- 8 kózottság, copf, —- ezek a jelzők kapcsolódtak a tudatunkban Kína képzetéhez. És ma Kina:—köztársaság'- Eszünkbe jutnak gyermekkorunk megható és szent borzadályt keltő olvasmányai a Menny-fiáról. Ma azt olvassuk a lapokban, hogy szegény Piju, a trónörökös, úgy elbújt közönséges halandó alattvalói elől, hogy nem tudták őt máig sem megtalálni. Az uj évvel uj életet kezd a köztársasággá átvedlett óriási birodalom. Es be kell vágnunk egy képtelen és eddig ismeretlen nevet, az uj kormány nagyszerű elnökének, Sun-jat-Sen-nek a nevét. Nagy lehet most Nagy Györgynek az ő öröme. S bizonyára az irigysége is. Mindezt pedig nem azért mondjuk el, hogy útbaigazításokat adjunk Losoncról Sun-Jat-Sennek az ügyel< vezetésére vonatkozólag, hanem azért, hogy rámutassunk egy-két kapcsolatra, amelybep e világtörténelmi fontosságú esemény a mi politikai viszonyainkkal áll. Az egyik régi és állandó kapcsolat. A köztársasági és különösen az elszakadási törekvések nálunk sem ismeretlenek. Emlékezzünk csak Rákóczira, Ónodra, az „eb ura fakó“-ra, emlékezzünk Kossuthra, a debreceni országgyűlésre. S aki figyel, látja, hogy ma sem nepszerűtlenek nálunk a republikánus törekvések. És magyar költő irta (épen nem a legkisebb és legnépszerűtlenebb!) ezeket a sorokat: Bármit mond a szemtelen hízelgés, Nincsen többé szeretett király, ezt: Le a biborszékekről, királyok S fejetekről le a koronával, és ezeket: „Respublica, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője, ki bujdosol, mint a Rákócziak — köszöntelek a távolból előre,“ nem a legkisebb s nem a legnépszerűtlenebb magyar költő irta a szabadságharc alatt, ezeket a királyvérre szomjas, emberevő verseket. Itt lehetne arról elmélkedni, miért oly intenzív nálunk magyaroknál a köztársaság utáni vágyakozás, miért tartozik ez nálunk sokszor a hazaszeretet, a jó magyarság alkotó tényezői közé, (s nem az a hamisított, koholt hyperloyalitás, mely csak az iskolakönyvekben él): de ezekkel az általános témákkal szemben most csak arra az összefüggésre akarunk rámutatni, amely bizonyos államformák és aiapi politikánk egyik ma is sok harcot okozó kérdése közt fennáll. A véderő emelésének kérdése ez. A katonaság tartásának egyik oka az, hogy a királyi dinasztiák félnek a nép haragjától, a katonaság nem utolsó feladata az, hogy az Isten kegyelméből uralkodó csatádokat megvédje. E tényt nem akarjuk túlozni, hiszen katonaság bizonyára enélkül is volna, de kétségtelen, hogy e félelemnek s e feladatnak jelentékeny szerepe van a militarismus erősödésében. És ha a detronizálások, a köztársaságok és — tisztesség ne essék szólván — felségsértések szaporodására gondolunk: a véderő mai szaporításában is meg kell látnunk e félelem hatásának a nyomát. Az uralkodók ugyan láthatják, hogy ma már ez sem használ, mert egy eszmét nem lehet agyonlövetni, másfelől pedig ma már esetleg a katonák is az Isten kegyelméből uralkodó embertárs ellen fordulnak. Mi viszont ne feledjük el, hogy a katonaság nem csekély része köztársaságokban szükségtelenné válik, ott a véderőt nem szaporítani, hanem csökkenteni kell. E pár sort, egy Petőfi - i dézettel akarjuk befejezni az „Ókátootaia“ c. verséből (amin ő szeretett hazánkat érti): Ő, noha már China is kezd Mendegélni csendesen, Ő még most is, mint a szikla, All erősen egy helyen. Igen China is kezd mendegélni csendesen, s ő még most is mint a szikla, áll erősen egy helyen.
