Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-30 / 13. szám
2. oldal. LOSONCI UJSAO 1911 március 30. mentár, mert hiszen 2000 koronáért nem egy város, de egy vármegye történetét is meg lehet íratni. No de mindegy most már mindez, mert bár a képviselőtestület igen helyesen a város amúgy is sanyarú pénzügyi helyzetére utalva, a kért 2000 koronát meg nem szavazta s igy ki volt téve annak, hogy úgy fog elbánni vele a Monográfiái Társaság, mint akár Miksivel v. Gácsprágával — felállt Rakottyay György s az ő részéről mindenesetre dicséretreméltó szándékkal felajánlotta a 2000 koronát. így nem 10—20 sor, de 16 oldal fogja Losonc múltját és jelenét dicsérni és dicsőíteni ! Még mindig kevés Mi kevés ? A rendőrlegénység kevés ! És ezt jobb, ha most hiszik el nekünk illetékes helyen, mint akkor, mikor a tolvajok vakmerősége arra a fokra hág, ahol a megfékezésük már csak a legerélyesebb rendszabályok alkalmazása mellett lesz lehetséges. Napról-napra, olykor a város közepén történnek betöréses lopások anélkül, hogy a kárvallottak a lopott holminak csak egy részét is megkaphatnák, vagy a derék tolvajok csak egyetlen tanórát vennének a móresból. És ne higyjük, hogy éppen csak András-napkor garázdálkodnak a tulajdonjog esküdt ellenségei, működésben vannak állandóan, mint azt az alábbi példák illusztrálják. A Kohlener és Darvas cégtől mintegy 60 mm. és 700 K értékű kukoricát csiztek el apránként a szorgalmas kezek. A nyomozás folyik. Orün és Szita szobafestőktől a f. hó 27-ről 28-ra virradó éjjel nagy mennyiségű fehérneműt és egy pár hízott ludat tüntetett el valaki. Valószínűleg az állatvédő egyesület tagja lehetett. A nyomozás folyik. Mint látható, egyelőre a társas cégek előnyben részesülnek, azonban ki tudja, mikor történik meg a nagyfontosságu rendszerváltozás, amikor is válogatás nélkül valamennyien alá leszünk vetve a tolvajtársadalom adókulcsának. És a rendőrség ? A nyomozás folyik. Csakhogy nem nyomozás kellene, hanem kellő elővigyázat, a rendőrlegénység számának megfelelő szaporítása, hogy az ilyesmik meg se történhessenek. Régi nóta már ez, de ugylátszik, sohasem fog kimenni a divatból. Az orgonista. Holmes. Az ág evangélikus nőegylet hangversenye. Az ág. evangélikus nőegylet folyó hó 25-én fényesen sikerült hangversennyel egybekötött jótékonycélu táncestélyt rendezett a Vigadó nagytermében, mely ez alkalommal zsúfolásig megtelt közönséggel. Az egyesület elnöksége, élén Draskóczy Zsigmondné úrnő és Wolf József egyházi elnökkel, fáradságot nem ismerő buzgalommal munkálkodott azon, hogy a hangverseny művészi értékét emelje, s a közönségnek minél kellemesebb műélvezetet nyújtson, ami teljes mértékben sikerült is. A nagy gonddal és körültekintéssel összeállított műsor mindé pontja állandó figyelmet biztosított, s a közönség a Beethoven symphoniák édes zenéjétől a programm utolsó pontjáig, a „Szent Anna tó regéje“ c. bűbájos daljátékig, állandó tetszésével tapssal és virágcsokorral jutalmazta a szereplők játékát. Örömmel láttuk a szereplők közöt a már-már sajnosán elnémultnak hitt vonósnégyes társaságot zongoraötös csoportba szervezkedve uj zenei életre pezsdülni ; magas művészi színvonalon álló játékukban gyönyörködve, hálásan gondoltunk a nőegyletre, mint akinek a zongoraötös társaság ügyes összehozását és ujraszerepeltetését köszönhetjük. A hangverseny a következő műsor szerint folyt le: 1. Beethoven : Symphonia Heroyque I. tételét, majd Raff: Tarrantelláját zongorán gondos átértéssel, s biztos technikával adták elő : Nagy Giziké és Sternlicht Giziké kisasszonyok. 2. Magyar és francia dalokat énekelt özv. Tholvettné, Bende Edit úrnő kellemes mezzosoprán hangon, melyet zongorán Zorkóczy Edéné kisért diskrét játékával. 3. Majd Petőfi: Apostol c. költeményéből részleteket szavalt Sipos András budapesti ev. lelkész. Utána Vörösmarty : „Vén cigány ‘ cimü költeményét adta elő közvetlenséggel, rapszodikus erővel. 4. Dvorák: zongoraötösét játszották Izák Juliska, Sacher Gyula, Zadubán Gyula, Thaisz Lajos, Mocsáry István, óriási sikert, s nagy tetszést aratva művészi játékukkal. 5. Ezután Dobó Vilike beszélte el Martos Ferencnek mythikus vonatkozásokkal telitett tündérmeséjét : a „Szent Anna tó regékjét. A finoman árnyalt, rutinozott előadás teljes kiélvezését gátolta épp ez időben a terem hiányos, rossz kivilágítása, mely miatt a közvetlenség szempontjából annyira szükséges hangulatkeltő és figyelmet lekötő arcjátékot és taglejtést a közönség nélkülözni volt kénytelen. A rege folyamán egyszerre felgördül a függöny s elénk varázsolva látjuk a „halálsejtelmú szép Szent Anna tónak“ bűbájos tündérvilágát. Édes, angyalarcu, bohókás tündérlánykák mosolyognak ránk ; légies ruhájuk napfényből, holdsugárból szőve. Bűbájos dal csendül meg ajkukon, mellyel álomba ringatják a tó tükrén nyíló tavi rózsákat, s kárhozatba viszik az énekükben gyönyörködő pásztort. A tündérsereg közepén ott ül fantasztikus ruhájában a törpe vizikirály; . koronája csupa gyémánt; akarata előtt szótlanul hajol meg a táncoló hullám. Mellette három szépséges hófehér királyleány, kiknek haja a napsugárban mint szinarany ragyog, s kiket ha „földi férfi“ meglát szerelmes lesz beléjük legott. Köröttük napsugárban dévaj tündérnépek kacagva, csókot-csókra hintve tündéri táncot lejtenek. S amint az alkony bíbora ezernyi káprázattal remeg a tó színén, ezernyi színárnyalat kápráztató fényét csillogtatják vissza édesen lejtő tündéreknek napsugárral, holdfénnyel átszőtt fátyolruhácskái. Az „Ezeregy-éju káprázatos tündérmeséi elevenedtek fel újra lelkűnkben, s a tündérek varázshatalma alól nem tudunk többé szabadulni. A hatást teljessé tették az erdő remetéjének és a zarándokoknak gondos készültséggel előadott éneke. A személyek a következő szerepbeosztással játszottak : Karnagy : Izák János. Személyek: Elbeszélő........................... Dobó Vilma Vizi király ... .. ... Dr. Draskóczy Zoltán Első királyleány ........... Lämmer Emmi Második királyleány _ Dávid Ilona Harmadik királyleány _ Izák Jolán A remete........................... Moyzes Emil A pásztor............................ Badinyi György A bojtár............................ Scholcz Barna Vizi tündérek: Ambrózy Eleonóra, Balázs Mariska, Bartal Jolán, Benkő Ilona, Cziprián Jolán, Dobó Margit, Draskóczy Sári, Gleszk Irén, Gyifko Ilona, Jankovics Gizella és Mariska, Jánoska Ella, Kiss Adél, Kristóff Jolán, Koléner Erna, Lammer Mariska, Nagy Gizella, Nemecz Irén, Paulinyi Ilona és Margit, Reimlinger Blanka, Sesztina Ilona, Sztudinka Tériké. Zarándokok: Bobovniczky Miklós, Dóró Gábor, Farkas István, Juhász Lajos, Kudlák Pál, Lessó Gyula, Mihalovics Vilmos, Palásthy Géza, Szabadi Gyula. Az elismerésből ki kell azonban venniök részüket azoknak is, akiknek gondos irányítása, áldozatkészsége és fáradozása biztosította a hangverseny sikerét. A sikerült tündértáncok betanításával s a rendezéssel különösen Izák Jánosné, Koléner Barnáné, Szlávy Aranka és Zadubán Gyuláné úrnők fáradoztak, a zeneszámok betanítását pedig Zorkóczy Edéné úrnő és Izák János tanár, karnagy voltak szívesek vállalni. Ugyancsak elismerés illeti Zorkóczy Ede tanárt s alkalmi egyesületi pénztárost is az ünnepély sikere érdekében kifejtett nagy fáradozásáért. A hangversenyt tánc követte, mely a reggeli órákig tartott. (Zlt.) Rugékony fiatalságában, amikor még bírta a munkát, orgonista volt és zenét, éneket tanított az ottani leányiskolában. Már néhány esztendeje nyugalomba küldték. Az elbocsátást egykedvűen fogadta, úgyis el volt rá készülve. Egyszerűen nem ment attól fogva az iskolaszaggal telt folyosóra, ahol hosszú időkön keresztül fürge lépésekkel lóbázta kezében az örökös kottacsomókat. Es többé nem nyitott be a tanári szobába, nem vitatkozott szünetek alatt a cigarettázó kollegákkal, nem mondhatta lágy hangon a mosolygóképü, nyugtalan növendékekkel : kérem, ide figyeljenek. Egy darabig maradt otgonistának. Csakhogy a rákövetkező télen súlyos betegsége ágyba döntötte. Tavasz felé lábalt ki csak belőle. Azalatt találtak egy ügyes, fiatal kántort és mikor vissza akart szegődni újból, megmondták neki, hogy ne fárassza magát, nincs rászorulva, csak az ünnepi nagy alkalmakkor fognak majd érte küldeni, mikor szükség lesz a művészetére. S aztán nem hívták, csupán egyszer, nagysokára. Az orgonista igy maradt ki a világból. Ettől fogva elkezdette a pihenést. Magános, egyedül való ember volt. Öreg szolgát tartott magánál, aki egyidős volt vele épen. Valaha együt játszottak ketten a falujukban, egyszerre kerültek be a városba s már mint idősebb legény állott szolgálatába a nálánál sokkal magasabbra polcolódott baráijának. Három szép szoba volt a főutcára, ahol laktak. Egyik az űré, a másikban zongorák ácsorogtak a csupasz deszkapadlón. Zongorákkal, pianinókkal, harmóniumokkal kereskedett. Jánosnak sz goruan megtiltotta, hogy azok közé belépjen. Remegett értük, hátha kárt tesz valamelyikben. Elég oda, hogy Csak a seprűvel nekibökjön és a síkos politúr lekaparódik. Hiszen Jánosnak romlik a szeme, nem tehet róla, öregszik, totyogósodik. A zongorákkal csak ő bajmolódott Ha hoztak újat ő maga hajoldozott, mig nagynehezen kihámozta a lazsnakokból. Az embereknek csak annyit engedett, hogy a lomha alkotmányt talpraállítsák. A többi az ő dolga maradt. Legelsőbb is szépen kinyitogatta mindenét, ne n tört-e benne valami nemes rész. Azután hozzáült szépen, megpróbálta. Lenn kezdte a dörgő hangokon, oktávákat, kvinteket vert ki rajta, aztán a vékony billentyűk felé haladt, amelyek ezüstösen csilingeltek, pityegtek. Felülről kezdve meghangolta alaposan, mig csak tiszták nem lettek az akkordok, mint a téli levegő, és a hullámok simán gömbölyűén folytak elő a széles hangszekrényből. Délelőtt az íróasztalnál szíttá szivarját. Kottát irt. Régi himnuszokból vett elő és azokra komponált komor, szigorú kantátákat. A keze ilyenkor orgonát játszott a papír szélén, a szemöldöke a taktust ütötte, a füle csodás dallamokat hallott az üres szobában. Nem eszelte fel sokszor, hogy János bejön, melléje teszi az ebédet, s halkan szólitgatja, kínálja. Délután templomos hangjegyeket cipelt be a másik szobába és erősszavu harmoniumján pasztorálékat, fugát, miséket orgonáit. Közben friss, röpke gondolatokat fejlesztett ki a billentyűkön, amelyek az ó lelkében öntudatlanul teremnek, de elröppennek, sohase maradtak meg, addig hogy újra eljátszhatná, vagy megírja papíron. Hogyha ilyenkor zavarták, vagy jött valami vásárló, boszszusan dörmögött, mit akit álomból keltenek s alig várta, hogy magára maradjon. Mikor pedig valaki elvitette egyik hangszerét, odalett egész napja. Majdnem sírva borult a felcsomagolt ládára, mintha tulajdon gyermekéért jöttek volna, aki belenőtt a szivébe. Vasárnap a zenés miséket a sötét templomsarokban hallgatta végig. Néha annyira emlékezett a mélységekből felzokogó zsoltárokra, hogy azt vette észre, magának is kereseél á lába a pad alatt, mintha a pedálokat nyomkodná. Egyszer máskor szeretne felugrani, oda rohanni az orgonistához, elűzni a világ végére, amiért olyan érthetetlenül, gyámoltalanul csuszkáit át egyik hangzatból a másikba. Kinos fájdalmakat okoz neki a prelúdiumok erőltetett botorkálása és majdnem eláll a lélekzete, mikor meghalja a vox humana, a celló. az oboa sajgatós bugását. Hogy játszotta ő azokat a változatokat valamikor! . . . Hogyan látta az öreg mesterétől ötven esztendeje . . . Már mint diák, valami beteges érzékenységet tapasztalt magán a hangszerek királya iránt. Boldog volt, ha csak odaülhetett is mise után a becsukott orgona padjára, vagy mise alatt mellette állhatott az ősz mesternek és egy szemránditásra egyetlen mozdulatával elvághatta a sikongató sípok hangsorát. Ilyenkor sikoltani tudott volna az izgatottságtól és hideg verejték nedvesítette meg kezétől a regisztereket. A szomszédok legendákat beszéltek az öreg orgonistáról. Néha hárman-négyen álltak az ablaka alatt, mikor kihallatszott a szélesen zsongó, csodás hangverseny. Voltak akik úgy látták, hogy az öreg egy idő óta nagyon megrokkant, megy össze, az arca fakó, krétaszinü és tapogatva bizonytalanul lépked a fal melett. Akik ismerték abból az időből, mikor korán reggel szaladt a templomba, onnét az iskolába, azok sajnálkoztak és féltették, És a dologban volt valami szomorú igazság. Annyira, hogy maga az öreg mester is szinte elkedvetlenedett. Néha a pipa sem Ízlett. A munka hamar elcsigázta, jobban mint valaha és törődöttnek érezte a testét, mindene fájt és estefelé kívánta az ágyat. János lehúzta róla a kabátot, segített a vetközésnél. Látta, hogy remeg a térde, a nyakán a madzag forma inak fonnyad-
