Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-09 / 6. szám

2. oldal._________________________________________LOSONCI UJSAQ ________________________1911. február 9. A munkapárt köréből. "A losonci nemzeti munkapárt jelöltje, Hazai Samu honvé­delmi miniszter f. hó 15-én érkezik Losoncra mintegy harminc képviselő kíséretében programm­­beszédének elmondása végett. A programmbeszéd a régi Vigadó nagytermében fog megtartatni. ■— Az ellenjelölt lemondása a munkapárt körében érthető örömet keltett s a vig potya-vacsorákon széleskedvvel iszogatnak már előre — a medve bőrére. — Csak aztán meg ne ártson az a korai öröm.- A vasutasok terrorizálása. Múlt alka­lommal éleshangu bírálat tárgyává tettük azt a botrányos körülményt, hogy a közelgő választá­sokra való tekintettel több függetlenségi érzelmű vasutast elhelyeztek Losoncról. Nyert információnk alapján cikkünkben felemlítettük a losonci forgalmi főnököt is, mint akinek része volt az áthelyezés­ben. Erre vonatkozólag levelet kaptunk Rősner Tivadar forgalmi főnök úrtól, amelyben arról értesít, hogy neki a vasutasok áthelyezésében semmi része nincsen — Örömmel vettük tudomá­sul a forgalmi főnök ur nyilatkozatát s kívánsá­gához képest készséggel teszünk eleget tévedésen alapuló közlésünk helyesbítésére irányuló óhajtá­sának. — Újabb értesülésünk szerint az áthelye­zési visszaélések Kun Bertalan miskolci máv. felügyelő közbenjárására történtek. Mulatságok. A losonci főgimnázium ifj. segélyző egye­sületének f. hó 1-én megtartott táncmulatságáról való beszámolásunknál, sajnos, el kell térni a szokásos báli referendák jókedvű hangjától. Meg­állapíthatjuk, hogy a bál, mint bál, nem sikerült. A közönség, amely már évek óta egyre gyen­gülő érdeklődéssel viseltetik ezen bál iránt, az idén már teljesen pálcát tört a bál sorsa felett. Valamikor ez a bál volt a város és a vidék előkelő világának a legkedvesebb mulatsága, ahol az egész vármegye mindkétnembeli előkelő ifjú­sága táncvigalomra gyűlt össze. Tempi passati. Azóta már más áramlatok kerekedtek felül, amelyek végképen elsodorták a .régi jó idők“ utolsó maradványát, a tekintetes vármegye és a vasgerebeni idők tónusába for­málta gimnáziumi bált is. — A mostani gimná­ziumi bálról, ha Írni akarnánk, az már csak hattyú­dal lehetne. Az előkelő gimnáziumi bál régi látogatói közül a táncosok már kiöregedtek a sorból, a lányok pedig férjhez mentek. A mostani ifjú generáció ugylátszik, nem tud, vagy nem akar be'eilleszkedni a nagy hirü nevű gimnáziumi bálok miliőjébe. A bál egyébként az anyagiakat illetőleg kielégítő eredménnyel végződött ösztönszerüleg átnyúltak az asztalon, kezet fog­tak. Miért ? Nem tudták, jól esett. Egyszerre aztán megcsuklott a fejük és lehanyatlott. Sírtak. — Szegény firkász ! Mennyit szenvedsz !- Szegény tábornok, sajnállak.- Te tálán boldoggá tetted volna !- Tied volt, elvesztetted, kétszeres gyötrelem. Aztán mindkettő azt gondolta a másikról: — Mennyire szereti még mindig. Egy idő múlva cihelődtek. Egymást karon­fogva mentek ki a kávéhazból. Az utcán ismét róla beszéltek. A nevét nem említették. Az egyik­nek jól esett róla beszélni, a másiknak jól esett hallgatni. Lassan beértek a városba. Az előkelő világ egy mulatóhelye mellett vezetett el ütjük. Bent hangos nevetés, ének, kurjongatás járta. Egy ismerős kacaj csendült ki a zagyva férfinótázás közül. Dermedten állottak meg, azután egy kis nyíláson benéztek. Nem csalódtak. A dőzsölő férfiak között ő mulatott. Az egyetlen nő volt. Ölelkeztek, csókolództak A két férfi undorodottan fordult el. — Menjünk! Aztán mindenről beszéltek, csak róla nem. Soha többet, pedig minden nap találkoztak, mert ismét jó barátok lettek. Kereskedelmi bál. Itt már érezhető volt az élénkebb élet melege. A kereskedelmi bál mindig a siker jegyében szokott lezajlani s igy volt az a folyó hó 4-iki bálon is. A táncterem ízléses dekorációja, a délszaki növények, a nyitott szín­pad kidiszitése igen kellemes összhangot képezett elegáns öltözetű báli közönség tarka csoportjával. A tánczenét a 25-ik gyalogezred házi zenekara szolgáltatta, amiért külön is dicséret illeti a rende­zőséget. A mi katonazenénket ugyanis a közönség meglehetősen elhanyagolta. A szomszédos városok valósággal versengenek a losonci katonai zene­karért s mi megadással viseljük el a cigányban­dáink élvezhetetlen muzsikáját s gyakran fegyel­mezetlen magatartását. A katonazenekar vig ütemeire, mintegy varázsszóra, táncba eredt az ifjúság s a jókedv, az elevenség, a vigság csakhamar tábort ütött a táncteremben, A bálanyák és védnökök csaknem teljes számban megjelentek, kiket a figyelmes rendező­ség díszes kivitelű táncrenddel, illetve jelvénnyel lepett meg. A bál, mint az a hírrovatunkban közölt elszámolásból is kitűnik, az erkölcsi siker mellett szép anyagi eredménnyel is zárult. Borolin a tüneményes háziszer már egyetlen jó bedörzsö­­lésre már megszüntet minden görcsös fáldalmakat, hasfájást. — Pillanat alatt eltüntet lábizzadást. Főelárusitó : Várady Adolfné drogueriája Losonc. HÍREK. Tájékoztató. febr. 11-én A losonci gyári művezetők táncmulat­sága a Vigadóban. febr. 26-án Az iparos ifjúság táncmulatsága a Vigadóban. febr. 28-án Tiszti estély a Vigadóban, márc. á-én Első Nógrádinegyei Alkoholellenes Egyesület estélye a Vigadóban, márc. 26-án A losonci evang. nőegylet hangverse nye a Vigadóban. Helyőrségi parancsnokunk kineve­zése. Már egyizben jeleztük, hogy Braun Rezső ezredest, a losonci helyőrség parancsnokát a király május elsejével a tábornoki karba fogja kinevezni. Ezen kineveztetést azonban még egy közbeeső kitüntetés előzte meg. Értesülésünk szerint ugyanis Braun Rezső ezredes foly ó hó 8-iki kelettel a trebinjei erődítmény parancsnokává neveztetett ki. Erre a fontos katonai megbízatásra Braun ezre­des kiváló műszaki képzettségével szolgált rá, aki a katonai erődítmények építésénél már régóta mint elsőrangú szaktekintély ismeretes a hadveze­tőség előtt. Tanári kinevezés. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter Malesevics Emil és György Lajos losonci áll főgimn. tanárokat és Thaisz Lajos áll. tanitóképző-intézeti tanárt a VII. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. Uj ezredparancsnok. Braun Rezső ezre­desnek, a trebinjei erődítmények parancsnokává történt kinevezése folytán, a losonci 25-ik gyalog­ezred parancsnokává a király Horváth László 34-ik gyalogezredbeli ezredest nevezte ki. Meghalt a szenior. Egy férfiúi erényekben gazdag előkelő mágnás elhunytáról vettünk hirt. Gróf Zichy Napomuk János, a főrendiház örökös tagja, s Zichy-féle nitbizomány szaniora 91 éves korában f. hó 6-án Budapesten elnunyt. A füg­getlen érzelmeiről és jótékony gondolkozásáról ismert főur halála országszerte mély részvétet keltett. A munkapárti háziúr. Rakottyay György zománcgyárosnak van egy háza a Nagybég-utcá­­ban, amelyben dr. Vályi Béla ügyvéd, lapunk felelős szerkesztője lakik. A háziúr felelős szer­kesztőnknek az apósa. De azonkívül, hogy após és háziúr, azonkívül alelnöke is a losonci munka­pártnak, mig dr. Vályi Béla, a vő, a lakó, a füg­getlenségi pártnak az alelnöke. A munkapárti alelnök nem tudta megbocsátani a függetlenségi alelnöknek politikai meggyőződését, az após a vejét bosszantani kezdte s ezen bosszantását mint háziúr a lakóján végre is hajtotta. Egy szép napon dr. Vályi Béla függetlenségi párti alelnök arra ébredt, hogy azon a házon, ahol az ő ügyvédi irodája és lakása van : ott leng a Hazai-féle zászló. Nagyon természetesnek találja mindenki, hogy dr. Vályi Béla a munkapárti kortes-zászlót eltávolította a lakása felől. De az már kevésbbé természetes eljárás, hogy Rakottyay György újra feltétette. Megint csak természetes, hogy dr. Vályi ismét levétette s ezzel szemben egyenesen megdöbbentő, hogy Rakottyay György megint kitűzte a Hazai­zászlót. Ekkor dr. Vályi a rendőrséghez fordult a rajta esett sérelem orvoslása végett; dr. Ottahal Antal rendőrfőkapitány azonban azt válaszolta, hogy Rakottyaynak joga van az ő tulajdonát képező, de dr. Vályi által bérben birt házra a zászlót kitüzetni. Erre aztán dr. Vályi, nem akar­ván szembehelyezkedni a rendőrhatósággal, — ott hagyta a Hazai-zászlót Rakottyay György nagyobb dicsőségére. A dolog azonban ezzel még nem nyert befejezést, mert a rendőrhatóság lesz hivatva elbírálni a Rakottyay György háziuri okvetetlen­­kedéseit. — A nagyközönség azonban már most is megalkothatja magának a véleményét Rakottyay gyárosról, úgyis mint apósról, úgyis mint házi­úrról, úgyis mint mungóalelnökről. Ipartestületi közgyűlés. A losonci álta­lános ipartestület elöljárósága vasárnap délután tartotta rendes havi ülését Rujnis Gyula elnöklete alatt. Ez alkalommal beszegődtetett 11, felszaba­dult 2 iparostanuló. Az ipartestület kötelékébe felvétetett egy, kilépett hat tag. Az ülésen ezen­kívül több kisebb folyó ügy nyert elintézést Losonc népessége. A népszámlálásnak már végleg megállapított adatai szerint Losonc város lakossága 13,554 lelket számlál, beleértve 1445 főnyi katonaságot is. A múlt népszámlálás alkalmával városunk lakossága csak 9530 volt; igy hát 10 év alatt 2579 emberrel szaporodott meg városunk, ami körülbelül 28%, os szaporulat­nak felel meg. A választási rend fentartása érdekében a rendőrkapitány rendeletet adott ki, melyben köz­hírré teszi, hogy a folyó hó végéig az utakon, utcákon és tereken csoportokba verődve áldogálni, járkálni, kiabálni, gúnyolódni, hajigálni, vagy a rendet bár rimódon zavarni nem szabad. Továbbá eltiltja a gépjármüvekkel való közlekedést f. hó 20-ának délutáni 6 órájától 22-ének délelőtti 6 órájáig. Ezen idő alatt Losonc r. t. város bel- és külterületén a gépkocsi forgalom szünetel. Tiltva van ezenkívül a párt vagy jelölt zászlajának, vagy jelvényeinek erőszakos eltávolítása vagy megrongálása, a tilalom ellen vétők 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel vagy 20 napig terjed­hető fogsággal büntetendők. Munkáshalál. Krausz Péternek a Pohár község határában lévő agyagbányájában a múlt héten halálosvégü szerencsétlenség történt. Az agyagbányában dolgozó Morhács Péter munkás, elmulasztotta munkaközben a kellő óvatosságot s a leomlo föld maga alá temette s rögtöni halálát okozta. Köszönetnyilvánítás. Múlhatatlan köte­lességet teljesítünk, midőn hálás köszönetünket fejezzük ki ez utón is Nagy József és Breznay József uraknak, akik a február 1-i gimn. bál alkalmával az esti pénztárnál szives és fáradságos szolgátatot teljesítettek a jótékony cél érdekében. A rendezőség. Előadás a rádiumról. Scheffler Hermann dresdai tanár f. hó 9-én, csütörtökön délután 5 órakor német nyelvű előadást tartott a rádiumról a főgimnázium rajztermében, belépti-dij mellett. Az előadás tárgya volt: A levegő villamos tüne ményei a radium hatása alatt. Radiummal való fényképezés. Fa és fémlemezek, valamint a kezek átvilágítása. Valódi gyémántoknak a sötétben való fénylése. A radium termelése. A sugarak három különböző neme. Radivaktiv gáz (emanotio.) Indu­kált radioszktivitás. A helium képzése. A radium az emberiség szolgálatában és eredménye a thera­­piában. Mesterséges növények stb. képzése. Leg­újabb kutatások. A kísérletek radiumkészitmény­­nyel voltak bemutatva. ENGEL MIKSA Losonc. Telefon sz. 90. 9-52 Rákóczi-ut 19. Ajánlja dúsan berendezett fűszer-, csemege-, liszt és ásványvizkereskedését. 1 Vidéki rendelméttyek még aznap a leggondosabb csoma­golás mellett lesznek eszközölve. (Ingyen csomagolás.) Kávé pörkölde. Pontos és szolid kiszolgálás.

Next

/
Thumbnails
Contents