Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-09 / 45. szám
1911. november 9. LOSONCI UJSAO 3. oldal. arra, hogy feltűnő sok azon anyák száma, kik gyermeiket rendesen szoptatni képtelenek. Statisztikai adatokat gyűjtött ezen ok kiderítésére és ekkor rájött, hogy ezen anyák szoptatási képtelensége atyáik iszákosságával szoros összefüggést mutat. Több ezerre menő statisztikai adataiból az is kiderült, hogy ez a szoptatási képtelenség a további generációban is fenmarad. Ezen adatokból egyúttal kiderült az összefüggés az atyák alkoholélvezete és gyermekeik tuberkulosisa és idegbetegsége között is. Laitinen a vér azon tulajdonságát vizsgálva, hogy különböző mérgekkel szemben ellenmérgeket produkálni képes állatokon és embereken kutatta az alkohol befolyását ezen képességre és azt tapasztalta, hogy már kis alkoholadagok is rendszeresen adagolva már rövid idő múlva lényegesen csökkenti azt a képességet. Magyarországon a gyermekhalandóság rendkívül nagy, legnagyobb azokon a vidékeken, hol a nép alkoholismusa a legnagyobb. 30 millió magyarról ábrándozunk és nem tudjuk a megszületett gyermeket életben tartani és felnevelni, mert azok legnagyobb része életképtelenül és gyenge ellentállóképességgel jön a világra. Magyarországon évente körülbelül 500000 ember hal meg, ezek között körülbelül 250000 öt éven aluli gyermek. Rettentő szám ! Az uj véderőjavaslat az újoncok létszámát tetemesen emelni akarja és már most is nehézségbe ütközik a rendes létszám nyerése. Zemplénben csak 8#/«-a az állitásköteleseknek vált be, másutt sem sokkal jobbak a viszonyok. ^ nép az általános alkoholélvezet befolyása alatt degenerálódik, életképessége csökken. Ennek gátat kell vetni. Követelnünk kell legalább a korcsmák vasárnapi és ünnepnapi bezárását, mert akkor általánosabb és nagyobbmérvü az alkoholfogyasztás. Sokkal fontosabb az alkoholizmus dleni küzdelem a tüdővész elleni küzdelemnél, mert a tüdővész ellen a tisztaság és a hygienikus rendszabályok betartásával védekezhetünk, ellenben az alkoholisált emberek nemcsak ön de közveszélyesek is. A testi épség elleni büntettek legnagyobb része alkoholbefolyás alatt történik. Ezen büntettek legnagyobb része vasár- és ünnepnapokon fordul elő. Ezek köztudomású tények és ezek hatása alatt a kormány már 1904-ben foglalkozott a korcsmák vasárnapi bezárásának kérdésével 1908-ban pedig az országos alkoholbizottság törvényjavaslatot dolgozott ki, mely szerint a vasár- és ünnepnapot megelőző esti 6 órától az azokat követő nap reggeli 6 órájáig az italmérések zárva volnának tartandók. A közbejött politikai események meggátolták ezen törvényjavaslat benyújtását. A mostani politikai viszonyok sem kedvezők, de követelnünk kell, hogy a kormány rendeleti utón intézkedjék és terjessze ki a vasárnapi munkaszünetet az italmérésekre is. Dr. Herz Sándor határozati javaslatot olvasott fel, mely követelte a korcsmák és italmérések szombat esti 6 órától hétfő reggel 6 óráig való zárvatartását, követeli, hogy kávéházakban és vendéglőkben ezen idő alatt égetett szeszes italokat egyáltalában nem, bort és sört pedig csak meleg ételekhez legyen szabad kiszolgálni. Követeli, hogy addig is, mig a megfelelő törvényjavaslatból törvén hsz, a kormány rendeleti utón intézkedjék és kívánja, hogy ezen határozati javaslat a képviselőházhoz továbbá a belügyi, kereskedelemügyi és pénzügyi ministerekhez Hazai Samu honvédelmi minister, a losonci választókerület képviselője utján nyujtassék be. A határozati javaslatot hozzászólás nélkül egyhangúlag elfogadták. A nagyszámú hallgatóság mindvégig türelemmel kitartott dacára a túlfűtött teremnek és Dr. Dóczi előadását nagy ovációval jutalmazta Heves. Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a néh. Sóbei Leon hagyatékához tartozó különféle ruha- és fehérnemüeket bírói megbízás folytán folyó hó 13-án délután fél 3 órakor a losonci városház rendőri szobájában készpénzfizetés mellett elárverezni fogom. Losonc, 1911 november hó 7-én Aranyosi Sándor, ügyvéd. TP anitónő alkalmazást nyer 2 gyermek mellé. Német nyelv tudása szükséges. Cim: Braun Bertalan Almágy, u. p. Ajnácskő. HÍREK, oo Tájékoztató. Novemb. 11. Oaubek Rezső tánciskolájának próbabálja a Vigadóban. 12 Országos kertészeti kiállítás megnyitása a Vigadóban. 18. Virág-estély, rendezi a kertész kiállítás rendezősége. 20. Amatőr fényképezők kiállítása a városházán 25. Szanatórium estély a Vigadóban. Decemb. 2. Magántisztviselők hangversenye és táncmulatsága a Vigadóban O O A balassagyarmati ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Steinhó'bel Dániel ügyvédet Losonc székhellyel ügyvédi lajstromába felvette, mig dr. Somló József bgyarmati ügyvédet, Buda pestre történt elköltözése miatt, törölte lajstromából. Hubertus estély. A Nógrádmegyei Falkavadász Társaság ez évben is fényesen sikerült kabarét estélyt rendezett a Vigadó nagytermében f. hó 3-án, Az ügyesen rendezett kabarét Zsíros István tüzérszázados szellemes konferálása mellett valóban elsőrendű élvezetül szolgált a nagyszámban megjelent előkelő közönségnek. A gazdag és élvezetes műsor kiemelkedőbb pontjai voltak: Oleschnik százados éneke, akit Herout hadnagy kisért zongorán, Wenckheim Mary grófné művészi hegedüjátéka, Miss Hulton diszkrét zongora kísérete mellett. Kellemes énekével zajos sikert aratott Plichta Elvira s nagy tetszést aratott Schmeichler Alfréd klasszikus dalaival. Azután színre került a kiváló drámaírónknak, Zsíros István tüzérszázadosnak egy egyfelvonásos kis drámája. A szerepeket maga a szerző, továbbá Fischer Rudolfné és Kohlener Erna adták teljes precizitással. A szép sikerű előadás után gróf Wenckheim huszárszázados bécsi kuplékat énekelt, mig Kun főhadnagy több jóizü és helyi vonatkozású kupiét adóit elő. Nagy tetszést aratott Luckovich kisasszony, a Weinckheim grófék egyiptomi vendége keleti táncaival. Sattler százados és Kun főhadnagy igen ügyes zeneexcentrikusok voltak. Végezetül pedig több történelmi vonatkozású élőkép került bemutatásra, amelyben finom ízlésükkel különösen kitűntek Wenckheim Mari grófnő, Miss Hulton, dr. Huszár Aladárné, Plichta Elvira stb. A kitünően sikerült kabaré előadást kedélyes táncmulatság követte. Bizottsági tagválasztás. A részben elhalt vagy lemondott megyebizottsági tagok helyeinek betöltésére a központi választmány november hó 25-ik napját tűzte ki, mely alkalommal választás alá a következő tagok helyei kerülnek: Kékkőben Szebasztiáni Adolf helyére 1913-ig, vál. el. Balás Barna, h. e. Nagy Jenő. Kisterenyén Szakáll Ferenc helyére 1916-ig, vál. e. Szecsey Ernő, h. e. Alk Antal. Szécsényben Szerémy Béla helyére 1916-ig, vál. el. Ruszinkó Antal, h. e. Strausz József. Vilkén Rittinger Pál helyére 1916-ig, vál. e. Honti Rezső, h. e. Duray János. Iskola és tanácsterem felavatás. A helybeli ág. h. ev. egyház újonnan épült tanácstermét és iskoláját múlt hó 31-én avatta fel nyilvánosan. A szokásos esti reformátiói istentisztelet után volt az ünnepély, mely amily egyszerű, oly lélekemelő is volt. Az egyházi dalárda alkalmi éneke és Wolf József lelkész magasszárnyalásu imája után Kujnis Gyula egyházfelügyelő szép beszédben ismertette az építkezés fontosságát és történetét. Különössen ezen egyház volt felügyelőjének, Búsbak Ádámnak adózott a gyülekezet őszinte hálával, mert ez a férfiú volt az, ki többször kifejezett óhajának megfelelően egyúttal a módját is megadta annak, hogy e díszes épület ma áll. Az építkezéshez anyagilag nagyban hozzájárult az ev. nőegylet is, mely egyesületnek a gyülekezet igaz lelkesedéssel mondott köszönetét. Ezen ünnepélyes alkalomból kimondta még az egyház azt is, hogy a hosszabb idő óta szünetelő férfisegély-egyletet újra megalakítja. Ezen egyesületnek már is k. b. 60 jelentkező tagja van. A dalárda szépen előadott éneke után az ünnepély véget ért. A szépen kivilágított dísztermet az ünneplő hölgy- és férfiközönség zsúfolásig töltötte meg. Bibliai előadások. A ref. egyház templomában vasárnap este 5 órakor Sörös Béla ref. lelkész bibliai előadásának a sorozatát folytatja „Isten országa“ címen. Előtte és utána karének A Szanatórium mulatság előkészületei nagyban folynak. A rendkívül tartalmasnak ígérkező programm f. hó 5-én a Vigadóban tartott összejövetelen, — mint értesülünk, — már megállapítást nyert. Szeretetvendégség. A losonci ref. nőegylet f. hó 11-én este 8 órakor az áll. főgimnázium rajztermében szeretetvendégséget rendez, melyre minden érdeklődőt szívesen meghív. Az estén előadást tart dr. Félegyházi Ernő kórházi igazgató főorvos, énekel Lämmer Emmi, szaval Thomen Etelka, zongorázik Reinluger Blanka, a pápai orsz. evang. nőszövetségi gyűlésről referál Makay Lajosné. A női kar két éneket ad elő s az estét Sörös Béla ref. lelkész biblia magyarázata és Makay Lajos imája zárja be. Belépődíj 1 kor., az egyes számok közben teát szolgálnak fel. A kertészeti kiállítás f. hó 12—17-ig lesz nyitva a közönség számára a Vigadó összes termeiben. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium támogatása mellett rendezett ezen fényesnek és nagyszabásúnak Ígérkező kiállításon Süvegh Mihály, az Orsz. Kert. Egyes, elnöke is megjelenik Szegedről. A kiállítás diszelnökei Török Zoltánná, Prónay Mihályne, Nagy Mihályné, Stephany Ervinné, Török Zoltán, Prónay Mihály, Nagy Mihály, Wagner Sándor, mig a nagyszámú védnökök sorában a város és vidék társadalmának legelsői foglalnak helyet. Részvételre az ország minden vidékéről igen sokan jelentkeztek, úgy hogy a kiállítás sokoldalú, változatos és előreláthatólag nagyon gazdag lesz. Tartama alatt minden délelőtt 10—1 és délután 4—6 óráig a katonazenekar fog a nagyteremben hangversenyezni a közönség szórakoztatására. — F. hó 18-án este befejezésül virágünnepéllyel egybekötött nagy táncmulatság lesz, melyre jegyek Kármán Zsigmond könyvkereskedésében és a kiállítási pénztárnál előre megválthatok, Belépődíj a kiállításra első nap 1. kor., a további napokon 60 fill., a táncmulatságra személy és karzatjegy 2 kor., családjegy 5 kor. A losonci ág. hitv. ev. egyház november hó 14-én (kedden) este 8 órakor rendezi uj tanácstermében (Iskola-u. 14. sz.) első jótékonycélú teaestélyét. Belépti-dij 1 korona. A teaestélyt, amelyen a felszolgálást az ev. nőegylet tagjai voltak szívesek elvállalni, a következő műsor előzi meg: 1) „Viharban“, előadja Rónai Kálmán karnagy vezetésével az ev. egyház énekkara. 2) Rubinstein : Melodie, zongorázza Izák Julis k. a. 3) A lelki szépségről, felolvassa Wolf József lelkész. 4) Dán egyházi énekek • énekli Schmeichler Alfréd, zongorán kiséri Schmeichler Alfrédné úrnő. 5) Szavalat. Előadja Klaár Vilmos s. lelkész. 6) „Te vagy Urunk“, énekli Rónai Kálmán vezetésével az ev. egyház énekkara. Teánoz szükséges adományokat szívesen fogadunk s kérjük azokat nov. 13-án és 14-én az ev. lelkészi lakra küldeni. A jótékonycélra való tekintettel a felülfizetéseket hirlapilag nyugtázzuk. Minden érdeklődőt szívesen látunk. A rendezőség. Próbabál F. hó 4-én kedélyes mulatsággal fejeződött be Oaubek Rezső tánctanfolyama. Az est folyamán tanitványai értékes ajándékkal lepték meg Oaubek Rezső tánctanitót s a mulatság a legkedélyesebb hangulatban a kora hajnali órákig tartott. Egy szatócs kedélyeskedései. Az élelmicikkek terén mind erősebben mutatkozó drágaság országokat megrendítő problémáját igen praktikus eszközökkel vélte megoldhatni Prőtl Henrik szatócs. Ha könnyű a liszted, toldd meg ólommal, — gondolt s a gondolatot tett követte, mert a mérleg egyik karjára, mely az árunak szolgál, igen elmésen egy 5—6 dekagramm súlyú ólomdarabot helyezett el. Ilyen mérleg mellett azután vevőinek az idők folyamán jelentékeny károkat okozva nyugodtan remélt dacolni a súlyosodé viszonyokkal. Az ötletes szatócs kedélyes manipulációira a károsult Varga utcai lakosok tömeges feljelentése folytán jött rá a rendőrség, amely teljes szigorral indította meg a vizsgálatot. Közgyűlés. A losonci ág. hitv. ev. nőegylet f. hó 5-én tartotta meg Kolener Barnáné elnöalete mellett 49. évi rendes közgyűlését, a nőegylet áldozatkészségéből felépített ev. egyház uj tanácstermében. Miután elnöknő bejelentette, hogy Draskóczy Zsigmondné a nőegylet érdemdús elnöknője egészségi okokból a közgyűlésen meg nem jelenhetett, felkéri a nőegyleti titkárt évi jelentésének előterjesztésére. Gazdik Gyula titkár jelentésében részletesen és mindent felölelően számol be a nőegylet működéséről, áldozatkész tevékenységéről, — a mellett, hogy a nőegyesület a jótékonyság gyakorlásában a legmesszebbmenő áldozatot hozta, — nagy mérvben segítette az elhagyott árvákat, szegény özvegyeket, 20 szegény gyermeknek három téli hónapon keresztül osztott ki meleg eledelt, azokat felruházta stb. stb. Vagyonát mégis gyarapította jövedelmének az alapszabályszerű 83°/#-os tőkésítésével. Megemlékezik a nőegylet két elhunyt tagjáról Kristóffy Jánosné alapitó és Losonczy Sándorné választmányi tagról, kiknek elhunyta felett érzett fájdalmának a közgyűlés jegyzőkönyvében ad kifejezést. A jelenté-