Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-19 / 42. szám
1911, október 19.___________________________ LOSONCI UJSAO 5 oldal. Színészet. Szalkay Lajos színtársulata, a jövő hó 8-án kezdi me^ működését a Marosi-féle mozgószinház színpadán. A szimársulat, amely a legjobb erőkből alakú t n eg csak rövid ideig játszhatik majd Losoncon, mert Szalkay direktort szerződése dec. 12-től már Székesfehérvárhoz köti Sok reménnyel vagyunk eltelve a közelgő sziniszezon iránt, mert a színtársulat — mint halljuk — jól betanult és uj színdarabok előadásával eddigi működése helyein is mindenütt zajos sikert aratott. Losonci ifjak az Egyetemi Énekkarokban. Á budapesti Egyetemi énekkarok folyó ho 12-én tartotta alakuló közgyűlését. A megválasztott tisztviselők között több ismerős névvel találkozunk. Elnökül egyhangúlag Kirchner Gyulát választottak meg, aki mint ismeretes, egyik leglelkesebb hive az Énekkaroknak s már hosszú idő óta sok érdemeket szerzett az Énekkarok fejlesztése körül. Háznaggyá Lammer Bélát, ellenőrül pedig G resits Ivánt választották meg Örömmel látjuk a losonci ifjak ügybuzgóságát egy olyan elsőrendű kulturális országos intézmény élén, mint a budapesti Egyetemi Énekkarok Tanitójelöltekből polgári iskolai tanárok. A losonci áll. tanítóképző intézet volt növendékei közül többen képezték ki magukat polgári iskolai tanárokká. Ezek közül Szvorényi János a korponai, Urbancsok Gyula pedig a szolnoki polgári iskolához neveztettek ki rendes tanárokul. Jubiláló ezredtulajdonos. A losonci 25. gyalogezred tulajdonosa ns Pokorny Hermann táborszernagy f. hó 15-én ünnepelte meg tiz éves évfordulóját annak, hogy a király a 25-ik gyalogezred tulajdonosává kinevezte. Ezen alkalomból a 25-ik gyalogezrednek egy küldöttsége kereste fel Horváth László ezredes vezetése mellett a táborszernagyot Bécsben, amikor is üdvözlői tikét tolmácsolták az ezredtulajdonosnak s egy művészi kivitelű emlekplakettet nyújtottak át neki. Pokorny Herman táborszernagy Losonc városnak is a díszpolgára s a város polgármestere táviratilag tolmácsolta a város üdvözktétaz ezredtulajdonosnak, aki meleghangú válaszban köszönte meg a város megemlékezését. Hubertus estély. A Nógrádmegyei falkavadász társaság, mint az előző években is, ez idén is ünnepélyes keretek között zarja be a falkavadász-szezont. E hó 3-án délután párforce-vadászat tartatik, este pedig a Vigadóban kabaretelőadással egybekötött táncestély lesz. Kuglizó bezárás. A losonci Polgári köri kuglizó pályák ünnepélyes bezárása versenydobálással egybekötve vasárnap délután folyt le. A két pályán első dijat nyertek Kristóf/ Zsiga és Schey János. A verseny után kedélyes társasvacsorához ültek le a nagyszámban összesereglett köri tagok. Dr. Jánoska Ferenc titkár lelkes felköszöntőt mondott a város polgárságára, Bulyi János elnök pedig a titkárra emelte poharát. Ezenkívül Kujnis Gyula az elnököt, dr. Jánoska szintén az elnököt, Bulyi János Kujn.s Gyulát, majd ké=őbb dr. Vályi Bélát éltette, mig dr. Valyi Béla az össztartásra ürítette poharát. Végül pedig a házilag készített kitűnő vacsora szakácsát Kalin Jánost üdvözölték a k^r tagjai. A vig hangulatban lefolyt estély éjfélkor ért végett. Sétahangversenyek. A losonci 25-ik gyalogezred zenekara, melyet Schimcik József karmester a nyár folyamán a legjobb erőkből teljesen újjászervezett, havonként egyszer délután fél hat órától fél nyolc óráig a Vigadó emeleti termeiben sétahangversenyt állandósít. Ezen sétahangversenynek létesítésében kiváló érdeme van a Vigadószálló finomérzésü bérlőjének Hüttner Henrik urnák is, aki a zenekarral úgy állapodott meg. hogy az köteles minden egyes alkalommal a legkedveltebb zeneujdonságokat műsorán szerepeltetni. A hangverseny alkalmával a zenekar a nagytér lemben fog játszani, mig a mellektermekben buffet fog a közönség rendelkezésére állani. Reméljük, hogy e kellemes újítást a közönség örömmel fogja fogadni és sürü támogatásával fogja honorálni a sétahangversenyek rendezőinek dicséretes igyekezetét. Térzene. A f. hó 22-én vasárnap délelőtt 11 — 12 óra között a Kubinyi-téren tartandó térzene műsora a következő: 1. „Magyar dalok , induló. 2. „Ünnep“, nyitány. 8. „Dolores“, keringő. 4. „Knallbonbons“, egyveleg 5. „A trombitás“, dal. Letartóztattak három kereskedősegé det. Három magáról megfeledkezett fiatalembert tartóztattak le a napokban. Mindaharom kereskedősegéd ; Gál Ernő és Kiss Gyula a Perl L. Mihály vegyeskereskedésében, Lengyel András pedig Bulyi János vaskereskedésében volt alkalmazva. A bünük az, hogy főnökeiknek jóhiszeműségét és bizalmát kihasználva már hosszabb idő óta állandóan lopták az üzletükben árusított cikkeket, amelyeket aztán egymásközött kicserélték s valószínűleg értékesítettek is. Ki tudja meddig űzték volna még suttyomban bűnös manipulációikat, ha egy becsületes embernek Haasz Lajos kucsébernek tett ajánlatukkal fel nem sültek volna. A derék kucsébernek száz doboz szardíniát kínáltak megvételre. Ő azonban gyanúsnak tartotta azt az üz letet s visszautasította. Tudomására jutott azután a fiatal emberek üzelme főnökeiknek és a rendőrségnek is A főnökök, bár nem tettek feljelentést eltévelyedett alkalmazottaik ellen, a rendőrség mégis letartóztatta őket, mert hivatalból üldözendő bűncselekményt látott fenforgani. Hajtóvadászat. A losonci vadásztársulat f. hó 15-én hajtóvadászatot tartott a losonci erdőben. A vadaszat kellő sikerrel végződött; terítékre került 1 szarvastehén, 1 őz. 16 nyúl, 2 róka. Az amatőr fényképezők kiállítása A losonci amatőr fényképezők fiatal egyesülete már is szép jelét adta életrevalóságának. Az egyesület tagjai nagy buzgalommal áldoznak a művészi sport iránt s szebbnél-szebb kivitelű művészi felvételek jelzik az egyesület Ízlésének magas színvonalát. A tervezett kiállítás iránt is az érdeklődés mindenfelől megindult. E napokban több neves budapesti amatőr küldött be sikerült felvételeket a kiállításra, amely november hó elején fog a Városháza dísztermében megtartatni. A Magántisztviselők mulatsága. A Magántisztviselők országos szövetségének losonci fiókegylete tiz éves fennállásának emlékére egy nagyszabású estelyt rendez a Vigadó szálló termeiben. Az estélyi, mely valószínűleg dec. hó 2-án tartatik meg, gazdag müsoru s rendkívül élvezetesnek ígérkező hangversennyel lesz összekötve. A mulatság tiszta jövedelme a magántisztviselők egyesületének segély alapja javára fordittatik. A rendőrök haragosa. Még a tavassza történt, hogy Pál József közkórházi mindenes éjszaka az utcán orozva megtámadta és súlyosan meg is sebesitette Greznerics városi rendőrt. A balassagyarmati kir. törvényszék a rendőr megtámadásáért négy havi börtönre ítélte Pál józsefet. Nem régiben szabadult ki a börtönből és a losonci közkórházba vették fel őt mindenesnek. Az egyébként is iszákos mindenes ismét jelét adta a rendőrök iránti gyűlöletének. Hétfőn délután a kór áz körül cirkáló Tornyay Lajos rendőrt megtámadta. A rendőr azonban ügyesebb volt, hamarosan lefegyverezte támadóját s bekísérte a fogházba. Ma onnan átkisérték a kir. járásbiróságh'-z a rendőrök engesztelhetetlen haragosát. Baleset a gőzmalomban. Tegnap délelőtt a gőzmalomban a vasúti kocsik tolatása közben súlyos baleset érte Ambros György gácsligeti munkást. Két vasúti kocsi ütközéje közé került, amelyek a mellét összeroppantották. Súlyosan megsérült állapotban szállították a helybeli közkórházba. Kózházi állapotok. F. hó 16-án este 7 órakor beszállítottak egy szülő-nőt a kórházba, aki röviddel a kórteremben való elhelyezése után egy egészséges fiú gyermeknek adott életet. Miután a kői házban jelenleg alkalmazott ápoló nővérek szerződésük értelmében az ilyen aktusnál közreműködni nem kötelesek a kórház pedig rendes benntlakó bábával nem rendelkezik, a szülés megtörténte után, melyet a kórházban benntlakó alo - vrs vezetett, a gyermek és szülőnő további ellátása végett a kórház szolgáját sürgősen a városi bába után küldötték. A nevezett szolga (Pál József) ki rendes szokása szerint ez alkalommal is ittas állapotban volt, ahdyett hegy a rábízott feladatot teljesítette volna, útközben két rendőrrel összetűzött, úgy hogy azok őt azonnal letartóztatták. Közben értesítette a rendőrség a kórházat ezen fordulatról, ahonnan a másik szolga végre nagy késedelemmel előkeritette a városi bábát, ki aztán teendőjét nagy késedelemmel elvégezte s most mint mondani szokás : anya és fia a körülményekhez képest jól érzik magukat Ilyen tűrhetetlen állapotok vannak jelenleg a kórházban, amelyet onnan lehet magyarázni, hogy a szolgák fizetése oly csekély, (havi 20 kor.) hogy azért tisztességes, megbízható és lelkiismeretes embert a mai viszonyok mellett kapni nem 1 hét, legfeljebb kétes existenciáju egyének csak mint átmeneti állást használják fel. Mint a jelen példa is mutatja, kiváló méltánylást érdemel az uj főorvosnak azon terve, hogy a kórházban egy benntlakó rendes bába alkalmaztassák, hogy a mostaninál szeren csétlenebb esetek alkalmával azonnal kéznéi legyen és az esetleges sürgős orvosi beavatkozások alkalmával is az orvosnak azonnal segítségére lehessen. Talált tárgyak. A rendőrkapitányi hivatalhoz a legutóbbi napokban beszolgáltattak egy arany karkötőt, két darab pénztárcát készpénzzel együtt s egy női napernyőt. Ugyancsak behoztak a rendőrségre egy gazdátlan kakast is. A tárgyakat igazolt tulajdonosai átvehetik a rendőrkapitányi hivatalnál, Epilepszia ellen sokféle gyógyszer van forgalomban. Bizonyos azonban, hogy a hány epilepsziás beteg van, annyi féle a betegség változata, ami természetes is, tekintettel arra, hogy az egyes betegek mennyire különböznek egymástól nemre, korra és testalkatra nézve. Ebből önként következik, hogy csak oly gyógymód eredményezhet tartós gyógysikert, mely minden egyes betegnek egyéni természetéhez alkalmazkodik. — E követelmények az a gyógymód felel meg leginkább, melyet a hírneves speciálista orvos dr. Szabó B. Sándor honosított meg, amely több ezer esetben fényesen bevált és a szakirodalom részéről is elismerő méltatásban részesüli. E gyógymód azért oly nagy értékű, mivel az epilepsziái gyökeres gyógyítását teszi lehetővé, mit a gyógyult esetek nagy száma is bizonyít. Gyógyulást keresők forduljanak felvilágosításért dr. Szabó B. Sándor orvosi rendelő intézetéhez (Budapest, V., Nagykorona-utca 18.). Lezuhant a fáról. Ipolyberzence községben. Reichmann Sándor gyártelepén vasárnap délelőtt súlyos baleset történt. Regeta István munkás felmászott egy magas fára, hogy a makktermést lerázza ; ezen munkáját azonban oly szerencsétlenül végezte, hogy a fáról lezuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. Azonnal beszállították a losonci közkórházba, ahol Félegyházy Ernő dr. igazgató-főorvos vette kezelés alá az életveszélyesen megsebesült munkást. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy boldogult férjem néhai Schwáb Gusztáv elhalálozásával a losonci Vasúti vendéglő és szálloda személyes vezetésem és felügyeletem alatt fog továbbra is fönállani. Minden igyekezetem a tisztelt nagyközönség mindennemű igényének kielégítésére fog irányulni, mihez is kérem további szives pártfogásukat. Kiváló tisztelettel 1—2 özv. Schwáb Gusztávné. Az Apolló-szinház megnyitása Van már Losoncnak kőszinháza is. A Buzatér egyik legszebb helyén, a Rákóczi-ut torkolatával szemben, egy ízléses és impozáns épület emelkedett. Ez a sok építészeti szépségben pompázó mommentális épület az uj és első losonci kőszinház. Tulajdonképpen mozgófénykép színház céljaira épült, de teljesen fel van szerelve a rendes színház minden követelményével. A színpadja pedig olyan tökéletes berendezésű, amilyen nem sok kis városban található. A színházat Marosi Mátyás elektroteknikus, a szinháztulajdonosa építette óriási költséggel. Építője pedig Schmidl Sándor losonci jónevü építészünk. Pár nap óta valóságos bucsujárás indult meg a, városban az uj nevezetesség megtekintésére. És valóban megérdemli az érdeklődést az a látnivaló, amit a színház berendezése nyújt. — A tágas nézőtér piros plüsbe vont földszinti és emeleti páholyokkal van szegélyezve s ezenkívül 800 felcsapodó szék szolgál a közönség elhelyezésére. A falak ízléses drapériával és virág-girlandokkal vannak feldíszítve s a színpad két oldalán két kis szökőkút csobog. Ezenkívül a színházban feltalálható minden, amit a közönség kényelme csak megkívánhat. Tágas ruhatárak a bejáratnál s az emeleten, cukrászda, büffé. Van a színháznak külön biifféje is, ahol frissítő italok kaphatok, sőt van külön trafikja is. Sz< val a szinháztulajdonos figyelme és előzékenysége a közönséggel szemben elment a legszélső határokig. A mozgófénykép színház első előadását szombaton este tartja meg a háziezred zenekarának közreműködésével. Ezen az első előadáson kerülnek bemutatásra a losonci mozi-felvételek, a házi ezredünknek kitüntetése a hadgyakorlatokon s mostanában közfeltünést keltő mozisláger «A méltoságos kisasszony» filmje. A megnyitó színház előadásai iránt oly rendkívül érdeklődés mutatkozott, hogy a belépőjegyek könnyebb beszerezhetése végett, a jegyek elővétele Kármán Zsigmond könyvkereskedésében szombaton délután 5 óráig eszközölhető. Vasárnap 3 előadás lesz, első előadás délután fél 4, második fél 6, harmadik előadás fél 9 órakor.