Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-19 / 42. szám

2. oldal. LOSONCI UJSAO 1911. októbber 19.

utolsó darabig mind elintézem és a vaggonhiányból eredő panaszt, stb. nem toljuk a hatóságra, hanem még aznap úgy intéziük el, hogy a panaszos érdekeit képviseljük és védjük.

Mikor Amerikából visszajöttem, egy uj üzleti módozatot hoztam be, mely szerint hivatalunkban nincs nyugdíj, ajándékot nem fogadunk el, hanem mindenki annyit kap, amennyit megérdemel. Mikor liz évvel ezelőtt keletkezett egyesületünkre gondolok, amelynek költségvetése nagyobb mint bármely államilag segélyezett egyesület, örömmel mondhatom, hogy egy élet munkája nem veszett kárba.

Hogy mit tesz az, a kormánytól teljesen független lenni, tőle semmit el nem fogadni, legékesebben bizonyítja az, hogy még ahoz is, hogy a kormányt szidják, államsegély kell.

Ennek a bensőségnek külső eredménye van és ily nemes feladatnak keresztülvitele kell, hogy öntudatra serkentse a gyái iparosokat. — És városról-városra járok tevékenységet kifejtve, hogy a gyárosok szokjanak hozzá, hogy nem miniszteri termekben kuncorgó, hanem önérzetes emberek, akik dolgoznak, nemcsak magukért, hanem a jövő generáliéért is. Legyenek meggyőződve, bárki fog utánam állasba jönni, őszintén csak ezúton haladhat.

Ma láttam két gyárat, melyek tulajdonosai abban lelnek dicsőséget, hogy a magyar munkát az egész világon ismertté teszik és higyjék el igen tisztelt uraim, nagyobb szolgálatot tesznek ezek hazánknak, mint akik a képviselőházban névszerinti szavazatot rendeznek.

Külföldön mindenütt megalakult az angol, francia, német, osztrák szövetség, amelyekkel szoros összeköttetésben vagyunk, mert egy országot nem lehet elzárni a külföldtől.

Ha valaki önálló gazdasági berendezésen áll, nem azt jelenti, hogy kínai fallal zárkózzunk el a külföldtől, mert általános ipart export nélkül elképzelni nem lehet. Ha mi igazán nagy arányú ipart akarunk berendezni, abba magunkat úgy beképzelni, hogy az ország minden cikkel elláttassék, külföldről semmi se kerüljön behozatalra, teljesen lehetetlen.

Hiaba tűzne ki Anglia pémiumot tokaji bor, vagy Hunyadi keserüviz termelésére, annak keresztülvitele lehetetlen.

Vannak ily specialitásaink, amelyek exportálásával a bevitelt ellensúlyozzuk, mert a magyar gazdasági fellendülést nem úgy keli elképzelni, hogy hazánkat nemz’etiszinü sorompóval elzárjuk a külföldtől, hanem azon nagy lökést, amelyet a külföld nagy importjával nekünk ad, kivitelünkkel hasonlóan viszonoznunk kell.

A vámpolitikában azon nézeten vagyok, sót megvagyok győződve, hogy Magyarországnak önálló gazdasági fellendüléshez joga van és ha vámsorompót csinál, nem teheti azt, úgy mint Ausztria és Németország annak idején csinálta, sőt annak nincs is létjogosultsága. Ugyanis midőn ezen Iparilag fejlett európai államok vámsorompóikat felállították, a nagyipar még gyermekkorát élte és éppen a vámsorompó védelme alatt fejlődött mai nagyságába. Azonban ma, midőn a szomszédos országok ipara a fejlettség legmagasabb fokán áll, az országot vámsorompóval elzárni és arra utalni, ami csak bent készül, a modern kor embereit szükségleteik fedezésétől távol tartani nem lehet.

A mi önállóságunk csak akkor lehet meg, ha arra törekszünk, hogy földrajzi helyzetünket minél jobban kihasználjuk. Mi vagyunk hivatva arra, hogy felszívjuk a Balkán erőit és kiszolgáltassuk Európának és ez képezné az igazi erőt. Ilyen export mellett lehet importunk, sőt egyik a másik nélkül el sem képzelhető.

Midőn a husbehozatal kérdése felmerült, mi hangoztattuk, hogy el kell adni a huskontingenst Szerbiának olcsó áron. Az agráriusok tiltakoztak és ime, ma < tt tartunk, hogy ingyen be kell ereszteni, mert lehetlen enélkül gazdasági szervezetünket fejleszteni.

A gazdák kívánják, hogy mai hajukat, búzájukat és lisztjeiket védjük a külföld importjától. Nekünk meg az a nézetünk, hogy a szegény munkás nem biija ezen drága élelmi cikkeket vásárolni. Magyarország legszegényebb népe nem bírja Európa legdrágább lisztjét meg venni.

Nekünk ki kell vinni a legelső marhát, az acélos búzát, az elsőrendű lisztet, be kell hozni a Balkán olcsó marháját, kevésbé drága lisztjét, a különbözeti haszonból pedig felépíteni, megalkotni a jövő nemzetet.

A magyar paraszt született közgazda ő termel búzát, azt eladja, vesz kukoricalisztet, azon él, a különbözetet félrerakja, igy gazdagszik. Ezen a pénzen veszi meg aztán a magyar földet. így érintkezünk a külfölddel is, itt kezdődik az exportálás. Az elzárkózási politika elszegényít, amit semmiféle vámvonallal nem lehet ellensúlyozni, sem pedig a pénzügyminiszter ur tarifaemelésével.

Nagyon sajnálom, hogy nem bírom elfogadni a pénzügyminiszter ur nézetét, de nekem a tarifaemelésben épp ellenkező a felfogásom. A pénzügyminiszter abból indul ki, hogy az államvasutakat jobb karba kell hozni, ez pedig csak nagyobb jövedelmek segélyével vihető keresztül.

3000,000 000 fektettek be, rá kölcsönt 4'4°/0 vettek fel. 1906 előtt a vasút 4%-ot, ma pedig majdnem 3%-ot jövedelmez, oly nagy lelt a Máv. regije. A magyar állam nem birja ki, hogy legyen egy gyára, amelybe befektet 4’4% és az csak 2'9°/0 hozzon, a többit pedig fizesse rá. A pénzügyminiszter ur azt mondja, neki ezen a bajon sürgősen segítenie kell. Ezt osztom. De nem osztom azon nézetét, hogy tarifaemeléssel a bevételeket állandóan szaporítani fogja. Tessék rá vigyázni, akármennyi tarifaemelést visznek véghez, sohasem fog az jövedelmezni, mig nem lesz erős, nagy iparunk.

Miért van nálunk ősszel oly nagy vaggonhiány ? Azért, mert az államvasut nem vehet annyi kocsit, mint amennyire szükségünk van, mert azokat egész éven át nem tudja kamatoztatni

Az ipar az egyedüli, amely e téren segíthet olyképen, hogy egyenletessé teszi a forgalmat. Ha iparunkat igy nem bénítanák és az szabadon tovább fejlődve nagyobb mérveket öltene a szállításokkal, a vasutat állandóan foglalkoztatná, a forgalom egyenletesebben megoszlana az egész évre, alacsonyabb tarifa mellett is többet jövedelmeznének a vasutak. Az ipar emelkedésével a Máv. jövedelme is emelkedik, tarifaemeléssel pedig éppen csak csökken. Németországban a vasutak 7%-ot jövedelmeznek és ott a pénzügyminiszter

3—400 millió koronát ad ki évenkint ily célokra.

Az egyenletes kamatozás más nem lehet, csak nagy iparfejlesztés. Az agrár egyoldalú politika csak a deficitbe hajtja a magyar államvasutat és éppen azért szükséges a nagy ipar fejlesztése, mert csakis ennek fejlődésével fedezhető a deficit. De mivel ez nincs, a deficitet fedezni kell, e címen az illetéket 7°/0-al emelni akrrják, mert az adó nem volt beszedve.

Ez nem igy van. 1908 februárjában nagy beszédet mondott Szterényi. Kérem 5°/„-al fel fogjuk emelni a vasúti tarifákat, ráháritjuk továbbá az adókat is. Ráfeküdt erre aztán a Gyosz. és Omke. kijelentvén, hogy vannak áruk, melyek megbirják a magasabb viteldijat, de az exportra kerülő áru nem így végeredményében az állam károsul, mert a cikk a fuvart nem bírván elviselni, kivitelre sem kerül. A kereskedelmi miniszter leküldte szakközegeit, megalkudtak egy tarifa emelésében, amely hozzon 14 milliót. Csináltak hát közösen egy tarifát s ez 16 milliót hozott. Ha felemelik 5°/0-al, úgy 10 milliót hoz. Ez alternativ terv alapján a 14 milliós tervet elfogadta azon megjegyzéssel, hogy hosszú ideig nem lesz emelés.

Ha a Máv azt mondja, 3—400 milliót befektetünk s hogy ezen segíthessünk, ennek kamatait fedezik, de általános emelésbe nem megyek bele, mert arány nincsen benne. így a szén fuvara értékének 65°/0-át teszi, más cikknél pedig minimális. Nekünk arra is kell gondolnunk, hogy a tarifa, amely kifelé megy, alacsonyabb legyen annál, amely befelé megy. Arra kell nézni, hogy az osztrák behozatal kereskedelmünket és vele kapcsolatosan az ipart ne bénítsa.

Hozzájárulok ahhoz az állásponthoz, amelyet a Szövetség elmondott. A magyar közgazdaság fejlődésének összes érdekei összefüggnek az ipar érdekeivel, az ipar érdekei tehát nagyon megvédendők és mig a budapesti gyáros bemegy a minisztériumba, az illető szakosztályban, pláne ha van protekciója, ügye keresztülvitelét kijárja, addig a vidéki gyárost, aki járatlan ezen dolgokban, egyik osztályból a másikba küldik és végül is eredménytelenül kénytelen távozni. Ez a Gyosz létezésével megszűnt. A Szövetség megvédi tagjai érdekeit ’és a kormány meggondolja, hogy ellene állást foglaljon-e. Ő, ha nem is győzött minden csatában, nagyon sokat keresztül vitt már és sok minden másként lett volna, ha a Gyosz nem lett volna.

Nekünk minden vonalon mint önérzetes Szövetségnek, állást kell foglalni mindenben. A magyar ipar, különösen minden más ipartól a világon különbözik. A gyáripar különbözik az összes többi termelési tényezőktől, amely megteremti a tényezőket, amelyek mind ellenségei lesznek. Egészen más az agrárizmus egy oly országban, amelynek nagy ipara van. A föld árának emelkedésében óriási részük van a gyáraknak, amelyek ellen oty nagy harcokat emelnek. A gyáripar által van teremtve az a nagy érték, amely igen kis részében ellenükre támadt. Tavaly decemberben emelni akarták a szerb huskontingens árát, ma pedig majd ingyen odaadják nekik.

Az első érdekcsoport a gazda és a munka. Hogy él ma a munkás és hogy élt 10 év előtt? Ha a gyárosok nem áldoztak volna, lehetséges

lett e volna ezen állapotokat létrehozni. Ha a gyáros nem dolgozik és ily rendes körülmények közé nem hozza munkásait, mint ma van, lehetséges lett e volna ily viszonyokat teremteni.

Legfurcsább az agráriusok felfogása, mit lépten-nyomon hallani, hogy minek dolgozik valaki, mikor nincs rászorulva. Mikor egy ország azon nézeten van, hogy csak akkor kell dolgozni, ha rá vagyunk szorulva, igen szomorú dolog. Oly országban, ahol a nép nem dolgozik, a ki nincs rászorulva, ott annak nincs munkája, akinek szüksége van reá. A gyáriparosok ennek ellenkezőjét vannak hivatva bizonyítani, mert ép annak kell előljárni a munkában, aki nincs rászorulva és törekedjék az másoknak foglalkozást nyújtani.

Nehány szót szólnék a munkások szervezkedéséről is. Ha nálunk úgy szervezkednének, mint Angliában, ahol igazi gentlementek módjára szavukat tartják a munkások, roppant kedvezőek volnának a munkásviszonyok. Azonban amily sokat egy jó vezető tehet, oly sokat árt, ha nem korrekt ember áll egy munkásszervezkedés élén. Mindenki, aki nem ért a szociálpolitákához, a munkás pártját fogja. Azt hiszi, hogy a munkást húzzák ide-oda. sanyargatják, kínozzák és nyomorgatják, hogy vért izzad szegény, a gyáros pedig zsebrevágja s nagy hasznot.

Láttam már egy csomó gyárat, de mondhatom, hogy oly humánus, hygienikus gyár építkezés, mint nálunk van, sehol a külföldön nem található. Ez meg is magyarázható azzal, hogy a magyar nagyipar akkor keletkezett, mikor a külföld túl volt már annak gyermekbetegségein és mi azok technikáját mintául véve már modernül építkeztünk, holott a külföldön többet nem tehetnek, minthogy a régi gyárakat renoválják.

A szocailista gyűléseken és a képviselőházban elhangzó munkásviszonyokra vonatkozó beszédek Dickens idejéből valók és a szónokok tulajdonképpen németből fordítják le és mondják el ezen beszédeket, melyek Dickens idejében helyénvalók voltak, de ma mikor a munkás jól van fizetve, tisztességes keresetéből szépen meg tud élni, a hygienia minden követelményének megfelelő világos, szellős, egészséges gyárhelyiségben dolgozik, nincs létjogosultságuk és midőn ezt az agráriusok a parlamentben teszik, tulajdonképpen téves felfogásból kiindulva a maguk malmára hajtják a vizet, némely szakszervezeti vezető pedig ilyen, az igazságnak meg nem felelő beszéddel biztosítja állását.

A foszfortilalomról is oly rémmeséket lehetett hallani, hogyan kínozzák a szegény munkásokat, akiket agyondolgoztatnak, azután meg eltemetik. Pedig senkit sem kényszerítenek dolgozni. Annyi abból az igazság, hogy foszforgyufagyárak fenyőerdők mellett keletkeznek. A fenyőfából nem lehet foszformentes gyufát készíteni és ha előbbinek gyártásánál tényleg kellemetlen szagu anyaggal kell dolgozni, azért nem kell ezt az iparágat oly gyűlöletes színben feltüntetni.

A nők éjjeli munkája kérdésben egyedül maradtam avval a nézettel, hogy várhatunk a reformmal. Egyedül a textil- és cukorgyáraknál értünk el eredményt, a többi üzemeknél pedig a törvény a nőket éjjeli munkájuktól elvonja. Behozták a vasárnapi munkaszünetet, szigorúan megtiltva arra a napra a munkát. Mindennel lehet ipart csinálni, csak a munkaszünettel nem. Nálunk, ahol még igazán nem is dolgoztak, a közönség még nem is tudja, mi az ipar, már kezdik : te pedig ne dolgozzál!

Minden gyárnál az üzem megszakítása minden tekintben csak veszteséget jelent, az ilyen folytonos szünetelés pedig csak a munkásba viszi azon gondolatot, mentői kevesebbet dolgozni, sokat pihenni: a munkától való irtózás gondolatát terjeszti. Ez pedig nagyon szerencsétlen gondolat.

A munkás embereken kívül a kereskedelem is szemben van a gyáriparral. Alig tudok igazi kereskedő érdeket, amely velünk szemben ne volna. Pedig oly természetes motívum a kereskedőkkel való összeköttetés! Minden forgalmi közeg fentartasának első alapja a ipar. Tehát a Mávnak már saját érdekében sem volna szabad az ipar fejlődésének útját áilani.

Én azt mondom, nincs rossz vasút. Mindég-, ik kifizeti ma^át. Nem kell félni, ha az első évben nem is, de idővel kifizeti magát.

Van egy negyedik tényező, amely saját polgáraival akarja Megteremteni az ipart, de amely lassankint mind nagyobb ellenállásba kerül: a gyár és az állam. Az állam, mely mindenáron ipart akar teremteni. Ha elmennek értekezletre, óriási módon lelkesednek oly iparágért, amilyen még nincs. Ezért minden áldozatra hajlandók, de az iparnak azon része, mely már meg van, figye lembe se jön. Annak nem fogják pártját, továbbfejlődésével nem törődnek. A közönség tőle telhetőleg igyekszik szekatúrát, bosszúságot szerezni és nem látja be azt, hogy ezen gyárak üzemének beszüntetésével sok százezer existencia tönkre-