Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-12 / 41. szám
1911. október 12._______________________________LOSONCI UJSAQ______________ 5. oldal. lomban. Célja az éneklés gyakorlása és fejlesztése. Az elmaradás rendes iskolai óramulasztásának tekintetik. Minden szülőt ezúttal is felkérünk gyermekeik pontos küldésére. A növendékek itt készülnek elő a gyülekezeti életben való részvételre. Szigorúan követendő elhatározásunk, hogy egyházi jótéteményben csak az részesülhet, aki a gyülekezeti életben részt vesz Egyházi munkások értekezlete. Minden szombaton az énekóra végével rövid értekezletre gyűlnek össze azok. akik az egyházközség lelki építésében együtt munkálkodnak. Ezeken az összejöveteleken állapittatik meg a következő hét részletes prograinntja. Katonai ujoncoktatás minden szombaton d. u. 3—4-ig. Kék keresztmértékletességi összejövetel Kedden október hó 17-én este 7—8 ig a református elemi leányiskolában. Jelentkezéseket elfogad Makay Lajos lelkész Varga-utca 7. sz. alatt' Reformáció ünnepe október 27-én vasárnap d. u. 4 órakor a gyülekezet számára a templomban. Október 31-én d. e. 9 órakor ifiásági istentisztelet a templamban. Rendes istentiszteletek vasárnap d. e. 10, d u. 2 órakor. Köznapon reggel fel 8 órakor. Az Úrvacsora kiosztása őszi hálaadásul október 20-an d. e. 10 órakor leend a rendes istentiszteleten. Irodalom, művészet. o o * Az egészség és a hosszúélet. A losonci könyvpiacon egy közhasznú könyvecske jelent meg dr. Plichta Soma kir. tan. főorvos tollából. A könyv cime: Az egészség és a hosszúélet. A könyv la'kusok szamára irodott, s egyszerű nyelven, mindenki által könnyen érthetően sorolja fel egy tudós orvosnak évek hosszú során at folytatott megfigyelései eredményeit. Leírja, hogy a viz, levegő és a talaj milyen befolyással vannak az emberi egészségre. Tájékozást nyújt a táplálkozásról, az állati es növényi élelmiszerekről. Szóval az egészség ápolására szükséges tudnivalók tárhaza a kis könyv, amely utasítást ad arra, hogy miként lehet jó egészségben hosszú eletet elemi. Dr. Plichta Soma, a losonci orvosikar nesztora mindenesetre hasznos munkát végzett e közhasznú könyv kiadásával. Az ő tanításai s utasításai annal is inkább értékesek, mert ő maga is életével példát mutatott, miként lehet jó egészségben hosszuéletet elérni. Időjárás. A m. kir. orsz. meteorológiai intézet losonci állomásának jelentése Losonc időjárásáról. Légnyo-5 Nap TOOf- Hőmérséklet g. mm. (j okt. | 7 ó. r. |7ó. r.j2ó.d 9ó. e.jmin. max. | mm. 3 59 - 7-5 15-2 9 2 (15 !67 4 65.5 8 — 14-6 8'8 45 156 0-9 5 65-2 11 1 15-4 11-4 86 16-4 L3 6 65 9 10-2 19 8 13 3 9'5 204 7 66-7 10 3 22-2 14-5 8 6 23--8 64 1 12- - 23‘— lá-3 9 — 23 — 9 60-5 131 20-9 14-- 10-3 21 1 01 Közgazdaság. ü o x A Nógrádvármegyei gazdasági egyesület f. hó 2-ara kitűzött válaszmányi ülését f. évi november hó 11-én fogja megtartani. x Áthelyezett vásár. A kereskedelmiigyi miniszter megengedte, hogy Kisterenye községben az 1911 évi november 11 és 12 re eső vásár ez évben kivételesen november 13 és 14-én tartas-UlCg. x Losonci kiállításunkra — melyet a Nógrádmegyei Gazdas gi Egyesület otk. 22—24-ig rendez a volt pakfongyar helyiségeiben — a rendezési munkálatok már megkezdődtek. A kiállítás főképen baromfi és házinyul kiállítás, mellyel kapcsolatban gyümölcs, szőlő és bor kiállítás és vásár is tartatik, de e mellett nemcsak konyhakerti és mezőgazdasági termények, nanem mindenféle ipari cikkek kiállítása is elfogadtatik. Tudomásunk szerint az eddigi bejelentések már is biztosítják a kiállítás szép sikerét, mmdazáltal bejelentéseket még most is elfogad a gazdasági egyesület titkári hivatala Balassagyarmaton, honnan kívánatra bálkinek megküldetnek a bejelentési ivek s egyéb tájékoztatok. Tekintve, hogy a kiállítás megnyitása napján vagyis okt. 22-én Losoncon állatdijazás, okt 23-án pedig lódijazás fog tartatni, ami igen sok gazdát fog Losoncra vonzani, valamint az érdeklődés ezen kiállításunk iránt különösen a szomszéd vármegyékben is szépen megnyilvánult, s igy nagyobb idegen forgalomra számíthatunk, igen ajánlatos tehát, hogy losonci gyárosaink, kereskedőink és iparosaink is használják fel az alkalmat cégeiknek a nagyközönséggel való megismertetésére s gyártmányaikat és egyéb cikkeiket mutassák be a kiállításon. x A tervezett amerikai textilgyár alapítás ügyében — mint a Gazdasági Tudósitó jelenti — az alapitó United Worsted Company mérnöke a legközelebbi napokban Magyarországba érkezik, hogy a gyáralapitás ügyében intézkedjék. Egyes lapoknak az a hire, hogy az alapítók megbízásából Vörös László volt kereskedemi miniszter Losonc városával már megállapodott az iránt, hogy a gyárat ott építik fel, a Magyar Kereskedők Lapja állítása szerint nem felel meg a valóságnak. A gyártelep helye még nincs megállapítva — és tekintettel az ottani rossz viz és munkásviszonyokra Losonc városával ez idő szerint már nem is folynak tárgyalások. A körülbelül 10 millióba kerülő gyár helyéül a pozsonymegyei Szered község és Újvidék városa van ez idő szerint kombinációba véve, amelyekkel azonban a tárgyalások még folyamatban vannak, s a kérdés műszaki felülvizsgálata előtt nem is fejeztetnek be. x Árverés a vasútnál. A helybeli állomásra érkezett, de címzett által ki nem váltott alábbi küldemények e hó 17-én fognak elárvereztetni és pedig : 1 drb. varrógép, 5 ágyrész, 3 márvány lap, 1 láda porcellán, 1 bála kézmü 1 bála ásványkenőolaj. Felelős szerkesztő Dr. VALYI BÉLA----------- Főszerkesztő ---------K RISTO FF SAND O R Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesatyánk elhunyta alkalmával részvétük kifejezésével mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, valamint dr. Valihora János apátplébános és nagytiszteletü Sörös Béla uraknak jóleső vigasztaló szép szavaiért ezúton mond hálás köszönetét a 0LLA kapható az ország minden gyógyszertárában és jobb drogériákban. Kapható Losonczon : Dénes Miksa, Pokorny Ede, Váradi Adolf fOlAJf bebizonyithatóan a legjobb hygienikus GUMMI Érdekes árjegyzéket o ingyen küld o „OLLA” Oummigyár Wien, II1468. „ Praterstr. TORIÉI] Olcsó lakások, OLLA több mint 200 orvos által leg megbizhatóbnak van ajánlva. Ára tucatonként 4 - 6—, 8 -és 10 — korona. Két évi jótállás. Gácsi-uton a Polyák-kályhagyár melletti telkemen' több egyszobás és kétszobás lakás a szükséges mellékhelyiségekkel azonnal, vagy^ november 1-jére olcsón kiadó. Értekezhetni Schmidl Sándor, építésznél, Losonczon. — TELEFON r\ ■ v Schwáb család. 8923/911. szám. Hirdetmény. A város községi tulajdonát képező erdei fürdőnek 1912. évi január hó 1-től számítandó 6 egymásután következő évre leendő bérbeadására a tanács 662/911. számú határozata alapján ujabbi ajánlati tárgyalást hirdetek és felhívom mindazokat, akik az erdei fürdőt kibérelni óhajtják, hogy koronás bélyeggel ellátott s a megajánlott évi bérösszeg óvadékul szolgáló egynegyedet kitévő bánatpénzzel felszerelt zárt ajánlataikat 19U. évi november hó 4-ik napjának déli 12 órájáig hivatalomhoz annyival inkább nyújtsák be, mert a később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A bérleti feltételek a közigazgatási iktató hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők és megszerezhetők. Losoncz, 1911. október hó 8-án. Wagner Sándor kir. tan. polgármester. DR. GEREB JOGI SZEMINÁRIUMA KOLOZSVÁR, FARKAS-UTCA 5. SZÁM. (X régi színház mellett.) Kiváló sikerrel készit elő jog- és államtudományi szigorlatokra, alap- és államvizsgákra, ügyvédi és bírói vizsgára, igen jutányos díjazásért. Három hónap alatt doktorátushoz juttat. — A Székelyféle javaslat küszöbén vegye mindenki igénybe ez intézet segítségét. Tájékoztatót bérmentve. 6—43 MMII KÍfEb ÁRJEGYZÉK ÍNGYÜI' MEGNYÍLT Losoncon, Rákóczi-u. 11. szám (a posta mellett) Breisach Ernő lm «la pesti férfi-, fin- esgyermekraha áruház fiók-üzlete. Dusán felszerelt raktáram a legutolsó divat szerint if®" saját műhelyemben készülnek. Pontos lelkiismeretes kiszolgálásról olcsó szabott árak mellett a n. é. közönséget már előre is biztosítom.