Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-05 / 40. szám

2. oldal. L O S O N CI UJSAO_________________________________1911 október 5. Kormány és egyház. Felbontják a szerződést. Mi lesz a főgimnáziummal ? Losonc, 1911. okt. 2. Saját tudósítónktól. Már megírtuk', hogy a kormány a Bodor Aladár elhelyezésével megszegte a losonci ref egyházzal 1869-ben kötött szerződését. — Ez a szerződésszegési ügy a református hívek között érthető nyugtalanságot okozott. Lapunk múlt szá­mában közöltük is több református olvasónknak hozzánk intézett sorait. Erre a levélre Sörös Béla ref. lelkész úrtól az alábbi levelet kaptuk : Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapjának múlt heti számában „Több református“ aláírással közzé tett levélre vála­szolva, tisztelettel értesítem, hogy a losonci ref. egyház a közoktatásügyi minisztériumnak reá nézve kétségkivüt sérelmes intézkedése miatt az egyháztanács részéről szükséges lépéseket a szerződés felbontása iránt megtette. Kérem ezzel érdéklődő hitfeleinknek szives iiieguy ugiaiasai. Losoncz, 1911. szept 30. Sörös Béla ref. lelkész A református lelkész ur ezen levele csak megerősíti azt, amit mi a múlt alkalommal meg­irtunk, de az aggódó egyházhivek megnyugtatá­sára éppenséggel nem elegendő Az egyháztanács tehát megtette a lépéseket a szerződés felbontása iránt. Így aztán több kér­dés tolul előtérbe, amelyek ezerféle kombinációra adnak alkalmat. Felbomlik e a szerződés, vagy minden a régiben marad. Ha a szerződés felbom­lik, akkor az egyház visszakapja a főgimnáziumot. De mi lesz akkor a főgimnáziummal ? Barkóczy báró már azzal fenyegetőzött, hogy bevonja a felsőosztályokat s ledegradálja algimnáziummá. Az ügy tehát elég bonyolódott s a vége valószínűleg az lesz, hogy az államnak szép száz­ezrek lefizetésével kell majd megváltani a főgim­náziumot az egyháztól. És akkor elég drága lesz a Bodor áthelyezése és az áthelyezést kijáró poli­tikusok is kedvesebb emberekké válnak majd a kormány előtt. Akinek hashajtóra van szüksége, ne kísérletezzen mindenféle mesterséges szerrel, melyeknek többnyire kellemetlen, sőt ártal­mas utóhatásuk van, hanem használja a vi­lág összes orvosai által rendelt természetes Ferencz József keserüvizet, mert még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja is, a Canadian Journal of Medicine, kons­tatálja, hogy a valódi Ferencz József-keserü­­viz használata «kíméletes hatása miatt az utóbbi években különösen előtérbe nyomult». Kérjünk a füszerüzletekben és gyógytárak­­ban kifejezetten valódi «Ferencz József-vizet. A Szétküldési-Igazgatóság Budapesten van. Kevés az iskola. Polgári és kereskedelmi iskola Losoncon. A tanácsülésből. — Losonc, 1911. okt. 3. Saját tudósitónktól. A városi tanács tegnap délután tartott ülésén egy nagyjelentőségű tárgy került szőnyegre. A tanfelügyelő átiratot intézett a városhoz. Az átirat szerint a varmegyében az iskolák annyira túlzsúfoltak, hogy az oktatás szabályszerű és kifogástalan menete teljesen veszélyeztetve van. tseves az iskola a megyében, a meglévők pedig szültek. A tanfelügyelő szerint Nográdvármegyében egy polgáti fiúiskola felállítása nélkülözhetetlen. És ezen tervbevett pclgari iskola helyéül Losoncot tartja legalkalmasabbnak. Ezzel a kérdéssel fogla kozott a város^tanácsa tegnap délután tartott ülésén. Ug} anezen alkalom­mal Wohl Rumi József tanácsnok azon indítványt terjesztette elő, hogy Losoncon egy kereskedelmi iskola létesítése is kívánatos lenne. Wagner Sándor polgármester a felmerült iskola ügyekre vonatkozólag ismertette vallás- és közoktatásügyi miniszter azon rendeletét, amely a kereskedelmi iskolák létesítését csupán polgári iskolával kapcsolatosan engedélyezi. Ezek szerint tehát a legalkalmasabb mód adatik meg a két iskolának Losoncon való felállítására. A tanács elvben hozzájárult az iskolák létte­­sitéséhez s a további lépések megtételével a pol­gármestert bízta meg. Ha a pénzügyi része ezen terveknek könnyen megoldhatóvá válik, akkor remélhető, hogy a közeljövőben polgári fiú és kereskedelmi iskolánk is lesz. VÁROSI ÜGYEK o o (—) Jövő évi költségvetés. Az 1912 évre vonatkozó városi költségvetési előirányzat terve­zetét most készíti Krúdy Pál városi főszámvevő. A munkálatok már annyira előre haladtak, hogy e hó közepén a tervezet már a bizottságok elé ke­rülhet. — A költségvetés előkészítésével a szám­vevőség már előbb is elkészült volna, azonban a szervezeti szabályrendelethez szükséges kimutatá­sok készítése állt útjába a gyorsabb munkának. (—) Elismerő oklevél a városnak. A Budapesten rendezett húsipari kiállítás juryje a közvágóhíd berendezéséért és felszereléséért a várost elismerő oklevéllel tüntette ki. (—) A Tugár-patak befödése. Nemsokára ismét egy specialitással lesz gazdagabb Losonc városa. Piacunk s vásárcsarnokunk épül a patak felett, a viz tetején. Az építkezésre kiirt árlejtés iránt igen nagy érdeklődés mutatkozik. Eddig 18 vállalkozó kérte a mérnöki hivataltól az árlejtés feltételeit. Az árlejtés a kiirt munkálatokra vasár­nap fog megtartatni. (—) Mi lesz a gőzfürdővel? A város a gőzfürdőt és a régi vigadó helyiségeit átalakitatta s bérbeadta elég tisztességes áron Kalmár Ferenc­nek, csakhogy az átalakítási munkálatokat a vállal­kozók még most sem fejezték be, annak ellenére, hogy jelentékeny pönálét kötött ki a város. így most már nemcsak a bérlő, hanem a közönség is sokat szenved a késedelmes munkálatok miatt. Nagyon kultúrál lan viszonyok közé került a város, mert a hidegebb idők beköszöntésével a nyári fürdőhelyek bezárultak s most Losoncnak abszo­lúte nincs fürdője. — Értesüléseink szerint a gőz­fürdő még e hó folyamán megnyílik s a jövő hó elsejére a régi vigadó átalakításával is elkészül­nek. Azonban ez a dolog még sincs rendén, a bérlő bizonyára a város iránt igényt támaszt majd az elvesztett egy havi bevételéért. Ha pedig ez bekövetkezik, a város műszaki vezetőségének ugyancsak szigorúan kell fellépni a vállalkozókkal szemben a lanyhán teljesített munkálatokért (—) Az artézi kutak ügye. Szombaton délután tárgyalta a város pénzügyi bizottsága az artézi kutak fúrására beérkezett ajánlatokat. A bizottság mint legolcsóbbat, a Lapp Henrik vállal­kozó 43200 K.-ás ajánlatát javasolja elfogadásra. (—) Múlt havi vámbevételek. Szeptem­ber hóban helypénz címén 6076 K 72 f., kövezet­vám címén pedig 6371 K 02 f., összesen ] 2.447 K 74 f. folyt be a város pénztárába. A múlt év szeptemberhavi vámbevétellel szemben az idei 1200 K. növekedést mutat. (—) A tugári vasbeton hid. Már azt hittük, hogy a tugár-pataki uj vasbeton hid épí­tése műsorváltozás miatt lemarad a városi köz­munkák repertoárjáról. A keddi nap aztán elosz­latta ezt a kalandos feltevésünket. Parázs munka indult meg kedden a hid váza felett s még éjjel is serényen folyt a városi mérnök személyes ellen­őrzése mellett. A tulajdonképeni vasbeton munka már befejezést is nyert, most még a mellékmun­kálatok következnek. A jövő héten már készen is lesz a hid, amely a szakértők véleménye sze­rint egyik legszebb sikere lesz a vasbeton épít­kezésnek. A hó végén pedig a forgalomnak is átadható lesz. (—) Forgalmi akadály a Füieki-uton. A Kissebesi kövező-vállalat munkája a Füleki-uton csigalassúsággal halad. Nagyon sokat elnézünk, megbocsátunk az egyes vállalkozóknak a forgalom akadályozásáért, ahol indokoltnak látjuk a fel­merülő nehézségek folytán a vállalat kése lelmes­­kedését. A Kissebesi vállalat kövecskézése, a kö­zönség érdekének egykedvű negligálása azonban a legjamborabb emberből is kiöli a türelme'. N igyon csodáljuk, hogy a városi mérnöki hivatal miért tanúsít olyan bámulatos kíméletet az arra érdemleten kövezővállalat iránt. A Füleki-ut olyan forgalmas közlekedési útvonal, hogy annak sza­baddá tétele a hatóság első kötelességének kell lenni. ( ) Hullaégető. Az állategészségügy ápo­lása szükségessé tette, hogy a város egy állati­­hullaégetőt építtessen. A városi mérnök erre vo­natkozó tervet már el is készítette. A hullaégető a gyepmesteri telepen fog épülni. HÍREK, o o Október hatodikán. Kelet felöl pirkad. A hajnal bontja fátyolát, Biborfénnyel hinti be a végtelen nagy rónát. Csak egy halvány csillag pislog búsan még a földre; Mintha benne tizenhárom magyar lelke égne. Kelet felöl pirkad. A hajnal jön mosolyogva, Szűziesen ragyog az ég, amint lehull nagy kárpitja, Felhőiden, tiszta az ég, s mégis ég egy gyászfolt rajta, Gyászfolt, nagy seb magyar leiken az október hatodika. Kelet felöl pirkad. Tizenhárom magyar lelke, Tizenhárom magyar vére, ártatlanul hull a földre Vérük nyomán virág nyílik; a magyar szabadság, Amely örök s ifjú marad, amíg él a világ Kelet felöl pirkad. A magyar nép hajnala. Ezt a hajnalt martyrjaink piros vére fakasztotta. Harcba szálltak szabadságért, értünk hullott vérük Áldott legyen, áldott legyen, dicső nagy emlékük Kelet felöl pirkad. A hajnal bontja fátyolát, Biborfénnyel, uj reménnyel hint be a hazát. Ifjú szívvel szálljunk ismét a nagy csatárra; Adjon erőt küzdelmünkhöz Nagyjaink emléke Markovics Miksa Katonai hírek. Reichel József 25.-ik gy. ezredbeli főhadnagy a wieni cs. és kir. földrajzi intézethez, Szente Béla 25. gy. ezredbeli főhadnagy pedig a budapesti hadapród iskolához helyeztetett át. — A tüzértisztek részére f. évi október hótól kezdve jövő év május hóig lovagló tanfolyam tartatik Losoncon. — Ugyancsak Losoncon lesz a 25.-ik és a 85 -■!< gyalogezredek egyéves önkén­tesei részére az önkéntes iskola. Az iskola parancs­noka Hennings Aladár százados. A király adománya. A király a rima­­kokovai tüzkárosultak részére magánpénztárából négyezer koronát adományozott. Uj hittanár. A megüresedett ev. hitoktatói és segédlelkészi állásra Klaar Vilmos cservenkai segédlelkész hivatott meg, aki állását már el is foglalta. Schwáb Gusztáv. I derék mindenki I a,tál tisztelt es be­csült itagja hunyt el társadalmunknak. Schwáb Gusztáv, a Vasúti Szálló tulajdonosa f. nó 2-an 54 ik életévében elhunyt Budapesten, ahová pár nappal ezelőtt utazott, hogy egy orvosi műtétnek alávesse magát. Az elhunytban egy tevékeny és jótékonyszivü tagját veszítette el a társadalom. Temetésén a Magyarasztaltársaság, amelynek a megboldogult áldozatkész pénztárosa volt, testüle­tileg vett részt és Sörös Béla ref. lelkész, a társa­ság alelnöke megható beszédben méltatta a jóté­kony férfiú érdemeit. A megboldogultat kiterjedt család gyászolja. Visszahelyezett tanárok. Megírtuk, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter elhelyezte Thaisz Lajos, Jaloveczky Péter és Pécs Gyula losonci tanítóképző intézeti tanárokat. Az általános feltűnést keltő áthelyezések ügyeben most hirtelen fordulat állott be, mert a miniszter Jaloveczky Péter és Pécs Gyula áthelyezését visszavonta. Bírák és ügyészek. A bírák és ügyészek országos szövetkezete f. hó 8-án tartja évi köz­gyűlését Pozsonyban. A nógrádmegyei egyesületet Porubszky Lajos kir. ítélőtáblái biró Losoncról és Fretska Jenő törvényszéki jegyző Balassagyarmat­ról fogja képviselni. Gyászrovat. Hartzer Tibold, a Coburg hercegi uradalom főpénztárosa, Bozita pusztán csütörtökön elhunyt. Léhner Elek, Fülöp Szász-Coburg Gothai herceg nyugalmazott gazdasági intézője, 70 éves korában rövid szenvedés után Puszta-Bozitán el­hunyt. Temetése 28-án ment vegbe nagy rész­vét mellett. Ankét az állomás kibővítése ügyé­ben. Mint erről is jeleztük, f. hó 2-án a vasúti igazgatóság, üzletvezetőség, forgalmi­főnökség és osztálymérnökség kiküldöttei ankétre jöttek össze Losoncon. A kiküldöt­tek megvizsgálták a losonci vasúti állomás kibővitésének terveit s a helyszíni viszonyo­kat tanulmány tárgyává tették. Több fel­említeni való alig történt ezen az ankéten. Úgy látszik, hogy ez a kiszállás is csak úgy tessék-lássék módjára történt. Csak annyi bizonyos, hogy a losonci állomás kibővítéséhez ezen ankéttel sem jutottunk közelebb.

Next

/
Thumbnails
Contents