Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-28 / 39. szám
4. oldal. LOSONCI UJSAO 1911 szeptember 28. HÍREK. o o A postahivatal uj főnöke. A minisztériumból kiszivárgott hir szerint, már teljes bizonyossággal jelenthetjük, hogy a losonci in. kir. postahivatal vezetésével Kis József posta- és távirda felügyelő, az eddigi főnökhelyettes fog megbizatni. A losonci közönségre nézve nem volt közömbös, hogy ki nyer megbízatást a postafőnöki állás betöltésére. Ismeretes a losonci postahivatal forgalma, amely az ország postahivatalai között az első helyen áll. Ennek az óriási forgalomnak pontos és lelkiismeretes lebonyolítása valóban terhes feladat. És ezt a nehéz munkát Kis József, az uj főnök már helyettes-főnöki minőségben is a közönség teljes megelégedésére és a posta iránti bizalmat teljesen fentartva, mindenkor lelkiismeretesen teljesítette. Nagy megnyugvást kelt tehát városszerte, hogy a losonci postahivatal élére Kis József kerül, aki már hosszú idő óta működik a losonci postahivatalnál s aki úgy hivatalos működésével, mint társadalmi szereplésével közbecsülést és általános tiszteletet vívott ki magának. Örömmel látjuk tehát őt a losonci postahivatal élén, mert meg vagyunk győződve, hogy az ő vezetése alatt a losonci postahivatal működése minden tekintetben meg fog felelni a hozzá fűzött várakozásnak. Orvosválasztás Salgótarjánban. A salgótarjáni acélgyári korházvezető orvosul tizenkét pályázó közül Dr. Huszár Lajos losonci orvost, okleveles operatőrt választották meg. Kinevezés. A király Kilián Ottó törvényhatósági állatorvost, főállatorvossá nevezte ki. Uj Ügyvéd. A losonci ügyvédikar ismét megszaporodik. Dr. Steinhöbel Dann ügyvéd bejegyeztette magát a bgyarmati ügyvédi kamaránál Losonc székhellyel s irodáját a jövő hó elején megnyitja. Esküvő. Brodszky Géza a losonci 25-ik gyalogezred kiváló képzettségű századosa, társasadalmi életünk egyik köztiszteletben s nagyrabecsülésben álló tagja, e hó 30' an déli 1 órakor vezeti oltárhoz a losonci ág. ev. templomban Szabó Sárikát, néhai Szabó Pál ügyv d és földbirtokos kedves leányát. Gyász-istentisztelet Tegnap volt négyesztendős évfordulója annak, hogy Wagner Sándor polgármesterünk áldott lelkű neje örökre lehunyta szemeit. A szomorú emlékű napon a kegyeletes szivü férj csendes gyászmisét hallgatott a r. kath. templomban, amelyen közelebbi hozzátartozói is résztvettek. Gyászrovat. Ordner Lajos losonci szobafestő f. hó 20-án Losoncon elhunyt. A megboldogult lelkes tagja volt a losonci műkedvelők egyesületének, amelynek alapításában is részt vett. Temetése vasárnap délután ment végbe nagy részvét mellett. Schmidt Győző, losonci állami főgimnáziumi tanár, még mielőtt itteni állását elfoglalta volna, Szentesen 46 éves korában elhunyt. A helybeli all. főgimnázium tanári kara meleghangú táviratban fejezte ki részvétét a szentesi áll főgimnázium tanári testületének és ravatalára koszorút helyezett. Özv. Rzehák Jánosné sz. Karkalits Hermina nyug. őrnagy özvegye f. hó 26-án életének 59 ik évében Budapesten elhunyt. Hült tetemét Losoncra szállították s temetése ma délután ment végbe a gyászolók őszinte részvéte melleit. Patronage kongresszus. A Kassán megtartott 111. orsz. patronage kongresszu-on résztvettek Balassagyarmatról Kletzár Lajos és Jókuthy Miklós törvényszéki bírák, dr. Székely Miksa járasbiró és Majtényi Gyula főgimn. tanár, Losoncról Grecsner Károly járásbiró, Rétságról dr. Glaser József járásbiró. Losonci képek a moziban. A budapesti Appoló-szinház a legközelebb felvételeket szándékozik készíteni Losoncról, amelyek a losonci Marosi-féle mozgószinházban kerülnek bemutatásra. A felvételek között meg lesz örökítve az utca képe, katonai gyakorlatok és felvonulások stb. Annak idején jelezni fogjuk a felvételek pontos idejét, hogy kinek-kinek alkalma legyen ezen érdekes jeleneteket, megszemlélni, meg esetleg a mozgó képekben is szerepelni, Tisztivizsga. A losonci 25-ik gyalogezred önkénteseinek f. hó 25, 26 és 27-én tartatott meg a tisztivizsgálata. A vizsgálat elnöke Horváth László ezredes volt. Az eredmény kielégítőnek mondható, mert az önkéntesek nagyrésze teljes megelégedésre állotta ki, úgy a gyakorlati, mint elméleti vizsgálatot. A most bevonuló önkéntesek részére, ha kellő számban jelentkeznek ismét Losoncon tartatik meg az önkéntesiskola. A losonci Kálvineum Az oszágos református lelkészegyesület által városunkban létesítendő „Kálvineum“ leányárvaház ügye ismét előrehaladt egy nagy lépéssel. A múlt héten Budapesten tartott lelkészegyesületi nagygyűlés alkalmával Balthazár Dezső református püspök már aláírta a lelkészegyesületnek a várossal kötött szerződését az árvaház részére felajánlott ingyen telekre vonatkozólag. A legközelebb pedig rendezést nyer a losonci ref. egyház által felajánlott anyagi hozzájárulás kérdése is. Ilyenformán remélhető, hogy a jövő év tavaszán már hozzáfognak a Kálvineum építéséhez. Tanárhiánya főgimnáziumban. A Bodor Aladár elhelyezésével, a főgimnáziumban megüresedett tanári állást csak nem síkéiül a miniszternek betöltenie. A Bodor utódjául kinevezett Schmidt Győző, még mielőtt idejött volna, meghalt. Utána ideiglenes minőségben dr. Szabó Gyula tanárt akarta ide helyezni a miniszter, azonban dr. Szabó ezen kinevezést nem fogadta el. Lám, lám, csak kitűnik mindenfélekép, hogy Bodor Aladár betöltetlen űrt hagyott maga után Losoncon. Bucsuest. A losonci állami tisztviselői kör abból az alkalomból, hogy nehány tagja, köztük Thaisz Lajos tanitóképző-intézeti tanár is, a kör érdemdús elnöke, áthelyeztetett Temesvárra, f. hó 30-án szombaton este 8 órakor a Városi Vigadó kerti éttermében (szaletli) társas vacsorát rendez. A kör tagjain kívül Thaisz Lajos ur jó barátjait és tisztelőit ezúton hívjuk meg. Aki a vacsorán részt óhajt venni, pénteken este 6 óráig jelentkezzék alulírottaknál. Tarbay Dezső adótárnok, másodelnök, Scherer Lajos főgimn. tanár, titkár. Az állomás kibővítése. A losonci vasúti állomás régen húzódó kibővítésének ügyében az első jelentőségteljesebb lépés jövő hó 2-án fog megtörténni. Ezen a napon ugyanis Losoncra érkezik a kereskedelmi minisztériumnak és a vasúti igazgatóságnak több kiküldötte, akik itt a helyszínén megállapítják majd részletesen az állomás kibővítésének arányait és módozatait. Házasság. Dr. Deutsch Zsigmond karlsbádi orvos, eljegyezte Deutsch Emma kisasszonyt Bécsből. Közigazgatási továbbképző tanfolyam. A közigazgatási és igazságügyi tisztviselők részére ez évi október 4-től 14-ig tartandó továbbképző tanfolyamon való részvételre a belügyminiszter Nógrádmegyéből dr. Fáy Bertalan vármegyei főjegyzőt jelölte ki. Amatőr fényképezők kiállítása. A nemrégiben megalakult Losonci Amatőr-fényképezők egyesülete nemsokára életjelt ad eddigi működéséről. Mint értesülünk, az egyesület október hó végén kiállítást rendez Losoncon, amelyen a tagokon kivül több vidéki, köztük budapesti jonevü amatőrök is résztvesznek. Az egyesület vezetősége szép reményeket fűz a kiállítás sikeréhez. Felhőkarcoló Besztercebányán. Legendákat beszélnek a besztercebányaiak arról az ötemeletes bérpalotáról, melyet Porges Samu ottani ügyvéd építtet. Az épület a nagyállomás felé vezető utón fog állani és úgy külsőleg, mint belső berendezésre nézve ideálja lesz egy modern bérpalotának. Csupán utcai lakások lépcsőházi bejárattal, önműködő lift, központi telefon, központi porszívó és szemétszivó cső (Vacuum Cleaner) minden lakásban, az ötödik emeleten pedig koncertterem : oly mesés előnyök ezek, amilyenekkel a legmodernebb pesti bérpaloták sem igen dicsekedhetnek. A palota jövő év novemberében készül el teljesen, s jellemző, hogy az aránylag nem drága lakásokat már mind kibérelték. A Felvidéki írók és Újságírók Szövetsége. Léván, a F. M. K. E. minapi közgyűlése alkalmából több felvidéki újságíró jött össze, köztük Dugovich Titusz a Turócszentmártonban megjelenő Északtnagyarország s Telléry Gyula az iglói Szepesi Lapok szerkesztője, továbbá Clair Vilmos a F. M. K. E. főtitkára, szintén régi érdemes munkása a sajtónak. A társaság a felvidéki sajtó ügyeiről folytatott eszmecsere közben azt az életrevaló eszmét vetette föl, hogy ezen sajtó munkásait egy szövetségbe kellene tömöriteni A szövetség elsőrendű célja a tisztességes sajtó megvédése a fattyúhajtásokkal szemben, másik célja a testületi szellemnek nemcsak erkölcsi, hanem kartársi, sőt lehetőleg jóbaráti értelemben vett ápolása, harmadik célja pedig az, hogy a szerzendő szövetségi vagyon kamataiból egy-egy értékesebb újságíró munkát jelentősebb összeggel jutalmazzon. Mind olyan cél, melyet előmozdítani még a közelebbről nem érdekelteknek is erkölcsi kötelességük. Az előkészítés munkájával Telléry Gyula van megbízva. A szövetség alakuló közgyűlését még ezév decemberében óhajtják megtartani. Elővezetett munkások. A Rakottyai György és társai zománcozógyárából Kozdera Ferenc, Horváth Gyula, Dulai István, Csapó Rezső és Delmi Cofál Gyula munkások felmondás nélkül kiállottak a munkából és ismeretlen helyre távoztak. A cég feljelentette a munkásokat s kérte elővezetésüket. A budapesti rendőrségtől Mangolt Lőrinc 508. sz. rendőrellenőr tegnap kisérte vissza Kozdera Ferenc gyári munkást Losoncra. A többi munkás elővezettetése még nem történt meg. A rendőrség sajtópöre Annak idején megírtuk, hogy a losonci rendőrség sajtópert indított Zsigmond Elek ellen a .Polgár Őr“ cimü lapban megjelent s a rendőrséget kompromittáló cikke miatt. A sajtópert e hét elején tárgyalta a budapesti sajtóbiróság és Zsigmond Eleket felmentette a rágalmazás vádja alól. — A cikk amely sajtóperre alkalmat adott, egy egészen jelentéktelen eset túlságos kiszinezéséből számazott. A rendőrség letartóztatott egy engedély nélkül házaló koldust, akit később, a losonci rabbi közbenjárására szabadon bocsátottak. Amidőn elbocsátották s visszaadták a pénzét, egy 20 K-ás bankjegy bentmaradt a pénztartó vászon zacskóban. Azonban mindjárt észrevették a hiányt s a házaló megkapta a pénzét. — Ezt a kis jelentéktelen esetet fújta fel a „Polgár Őr" s a rendőrséget megyanitotta. Megjegyzük, hogy semmi különöset nem találunk a sajtóbiróság felmentő Ítéletén. Az ilyen véletlen s bárhol és bármikor előfordulható esetben a jóhiszeműséget mindenki kétségbe vonhatja egy kis maliciával. Sport hírek. A losonci polgári tennisz-egylei házi versenye tegnap fejeződött be. Első dijat nyert Lagler Lenke, Madách Lola, Draskóczy Zoltán dr. és Székács István dr. Második dijat Székács Ilona, Dr. Vályi Béláné és Badinyi György. — A verseny sikerén felbuzdulva, az egyesület elhatározta, hogy a jövő évben még két pályát építtet. — Labdarúgás. Vasárnapra volt hirdetve a Törekvés fotball csapatának és Besztercebányai fotball klub csapatának a mérkőzése. Azonban a besztercebányaiak nem jelentek meg s igy a Törekvés a főgimnázium válogatott csapatával rendezett házi mérkőzést. — Vívás. A jövő hó elsején kezdi meg a főgimnázium tornatermében vivótanfolyamát Takáts István főgimn. intézeti tornatanár. Tanítványok a tanáraikért. A tanítóképző intézetből elhelyezett tanárok tanítványai megható módon adtak kifejezést tanáraik iránti szerctetöknek. Kérvényt Írtak a minisztériumhoz, amelyben arra kérték a minisztert, hogy hagyja meg az ő tanáraikat, akiket ők szeretnek s akik őket tovább is oktatni óhajtják. A kérvényt valamennyi növendék aláírta. A jólelkü fiuk azt hiszik, hogy a miniszter egy olyan lágyszívű bácsi, aki a tanáraikhoz szeretettel ragaszkodó tanítványok kérelmét szívesen teljesiti majd. Az ő romlatlan lelkűk előtt még teljesen ismeretlen a gonoszkodás, amely a minisztériumban folyik a tanárokkal. És jó is hogy nem tudják, elég kevesen fogják majd tapasztalni akkor, ha tanítók lesznek s hiába várják majd kinevezéseiket. Uj telefonvezeték Losonc—Salgótarján között Lapunk múlt számában cikket irtunk arról, hogy a közigazgatási telefonhálózat kiépítése folytán nélkülözhetetlenné válik Losonc és Salgótarján között egy második telefonvezeték létesítése. Ezen cikkünkre illetékes tényezők felhívták a postaigazgatóság műszaki igazgatójának a figyelmét is, aki kijelentette, hogy a iapunk által sürgetett második telefonvezeték a jövő évi költségvetésbe felvétetik s az a jövő év elején, — de lehet, hogy előbb is, — kiegészíttetik. — Nagyon ajánlatos lenne, ha ezen ügyet az Omke losonci csoportja is magáévá tenné, hisz elsősorban is a kereskedővilág érdeke fűződik, az uj vonal kiépítésével, a Losonc—budapesti vonal szabadabbá tételéhez. És elvégre is annak az Oinkének is szabad már egyszer valamit tenni a szép tagsági dijakat fizető tagjai érdekében. A sütés és főzés oly tudomány, melynek mestere naponta újabb dicsőséget arat. Aki a házi-sütömüveszetbe be akar hatolni, az tanulmányozza az előttünk fekvő Dr. A Oetker (Baden Wien) féle sütőkönyvet, melyet a cég érdeklődő hölgyeknek ingyen és bérmentve beküld. Talált tárgy. A rendőrkapitányi hivatalhoz egy fekete bőrerszényt szolgáltattak be, mint talált tárgyat. Igazolt tulajdonosa átveheti a fenti hivatalnál.