Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-10 / 32. szám
4 oldal. L O S O N C I U J S Á O 1911. augusztus 10. Nem akadt vállalkozó. Salgótarjánból Írják nekünk : Sok küzdelmébe került Salgótarján haladni vágyó polgárainak, mig kitudták vívni, hogy a község elhatározta utcáinak csatornázását. Ki is írták a munkálatokra a pályázatot, azonban a versenytárgyalás meddő maradt. Egyetlen ajánlat sem érkezett be. Nagyon csodálatos ez, amikor annyi csatornázó vállalkozó van az országban. Azt kell tehát hinnünk, hogy nem a vállalkozókban, mint inkább a kiirt pályázati feltételekben kell keresni a versenytárgyalás meddő eredményének okát. A nógrád, honti és gömörvármegyei pénzintézeti tisztviselők egyesülete áltál a Rozsnyói fürdőben rendezett háromhetes szaktanfolyamot mintegy 30 vidéki pénzintézeti tisztviselő hallgatja, közöttük több pénzintézeti igazgató. Az előadások során különösen kiemelendő Radakovich Gyula a Sztgothardi takarékpénztári vezérigazgatójának a vidéki pénzintézetek revíziójáról tartott szakszerű értekezése és Dr. Katona Lajos a Központi hitelbank jogi osztályának ügyvezetője által a vidéki pénzintézetek mobilitásáról tartott felolvasása. Kívánatos benne, ha ily nyári szaktanfolyamokat a központi szövetség is állandóan támogatná s ezáltal a pénzintézeti tisztviselők erős és túlfeszített munkájuk után szabadság idejük alatt a kellemest a hasznossal olcsón összeegyeztethetnék. Gorombáskodó ügyvéd - szerkesztő. Csak oly későn kaptuk kézhez «Losonc» laptársunk legutóbbi számát, hogy az abban olvasható brutális támadásra ezúttal sem helyünk, sem időnk nincs méltó választ adni. Röviden a dolog lényege az, hogy dr. Oppenheimer Ferenc ügyvédszerkesztő cikket ir a ..Losonc11-ba, amelyben dühös kirohanást intéz ellenünk. Okot erre abban talál, hogy mi a közérdek önzetlen és pártatlan szolgálatában, napvilágra hoztuk a közvágóhidi állapotokat s a városi állatorvos fegyelmi ügyeit, amely pedig szoros kapcsolatban van a város közegészségügyével. Ez azonban nem tetszett dr. Oppenheimer ügyvéd-szerkesztő urnák s helyénvalónak találta, hogy magát amúgy istenigazában kigorombáskodja. Az állatorvos fegyelmi ügyeinek elintézése meg fogja mutatni, hogy nekünk van igazunk. Itt csak az ügyvéd-szerkesztő ur durva irásmodoráról jegyzőnk még egy-két szót. Mert, ha mint szerkesztő irta dr. Oppenheimer ur cikkét, akkor piruljon azért, hogy tisztességes okfejtéssel nem tud érvelni, ha pedig mint ügyvéd irta, akkor el kell tűrnie azt a megvetést, ami a fogadatlan prókátornak jár ki A tűzoltók megjutalmazása. A Herzog és Kohn cég a szeszgyáruk oltásánál résztvett városi tűzoltók, kocsisok, kéményseprők, valamint az apátfalusi tűzoltók részére 400 koronát adott át Dr. Ottabal Antal rendőrkapitány kezeihez. A rendőrkapitány az összeget arányosan szétosztotta. A tüzkárosult cég a tűzoltásban részvett gyalogos es tüzérlegénységnek 500 koronát küldött. Gyermeki szeretet. A szülői szeretetbő! való kivetköződés rendkívül csúnya példáját szolgáltatta Tomka Pál postakocsis. Édes anyját, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved, a városi szegényházban ápoltak. A fiúnak azonban nagyon terhére volt a betegségében tehetetlen öregasszony, meg akart szabadulni az édesanyjától. Kocsira ültette s bevitte a közkórházba. Itt azonban nem vehették fel, mert a kórház nem menedékhely, oda csak gyógykezelésre szoruló betegek vehetők fel. Erre a gyöngéd fiú beteg anyját letette a kórház kapujába, aztán elhajtatott. A szegény gyámoltalan asszony most mindé akitől elhagyatva várja, hogy a hatóság vegye pártfogásába. A good-templarok mulatsága vasárnap folyó hó l!l-án délután lesz a katonai lövölde előtti téren. Ez alkalommal tartja ugyanott a Törekvés sportegylet házi tornaversenyét, mely a szép számú nevezések folytán érdekesnek Ígérkezik. A tornaversenyt játékok, kabaré (humoros mono'.ogok és dialógok, szavalatok) tánc stb. követik és a rendezőség minden lehetőt meg tesz, hogy a megjelenteknek kellemes és kedélyes szórakozást nyújtsanak. Külön meghívók nem lesznek. Minden értelmes és józan egyént kor-, nem- és társadalmi osztálykülömbség nélkül szívesen látnak. Táncvigalom. A „Jókai“ Asztaltársaság 1911. évi augusztus 13-an, a „losoncz-apátfalusi“ fürdőben szegény gyermekek felruházására, a cs. es kir. 24-ik gy.-ezred zenekarának, valamint Berki Jóska cigányzenekara közreműködésével, tekeversennyel egybekötött jótékonycélu nyári tancvigalmat rendez, belépő-dij személyjegy 1 korona, családjegy 2 korona 40 fillér. Felülfizetéseket, tekintettel a jótékonycélra, köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Megsemmisített munkakönyv. Pál Pál szobafestő segédnek, a rimaszombati ipartestület álta1 1907-ben kiállított munkakönyvé elveszett. Miután a munkakönyv felkutatása eredménytelen maradt, Wagner Sándor kir. tan. polgármester, a törvényben biztosított jogánál fogva, az elveszett munkakönyvét megsemmisítette. Kabarét a Vigadókertben. (Beküldetett.) Szombaton este kabarét előadás volt a Vigadókertben. A közönség elég szép számmal gyűlt össze, igaz ugyan, hogy nem a kabaré kedvéért, hanem azért mert szombat este, a polgári kimenő ideje volt. Ez a kabaré is azok közé a sikertelen kísérletezések közé tartozott, amelyek alkalmasak arra, hogy a vendéglős elégedetlenséget keltsen a vendégei között. Tudnivaló dolog, hogy igazi művészek vendéglőkben, kerthelyiségekben nem produkálják magukat és hogy a tányérozási rend szer amellett fellépő egyének inkább kóklerek, mint művészek. A szinészegyesiilet tagjainak pedig egyenesen tiltva van fellépési dijaikat a lealacsonyító tányérozással szerezni meg. Annál inkább meglepő ez a szombati kabaret-eset, mert a Vigadó mostani bérlőjének tapintatosságával és urias gondolkozásával alig tudjuk összeegyeztetni, hogy egy ilyen kókler truppot rászabadított a közönségére. Mert a közönségben valósággal visszatetszést szült az egyik előadó ildomtalansága. Egy vendéget meg is sértett a konferanszié ügyetlen élcelődése. A német előadást zajos ,,abcugolás“ követte stb. stb. És azért még belépődijat is kellett fizetni és a tányérozás kellemetlenségeit is végig szenvedni kellett a vendégeknek. — Reméljük, hogy ilyen silány, művészieden kóklerségtől a bérlő ur méltán hivatkozott jóizlése megmenteni a losonci polgárság kedvelt szórakozási helyét. (S. T.) Az olajmotor és a szomszédok. Scherer Lajos és társai panaszai fordultak a rendőrhatósághoz. A panaszra okot Máté Izidor vasúti utcai műhelyének nyersolajmotora adott, amely tűrhetetlen bűzt és az egészségre ártalmas gázokat terjeszt és a szomszédságban lakók egészsége állandóan veszélynek van kiszolgáltatva. A rendőrkapitány megvizsgálta a panaszt s a városi tiszti orvos jelentése alapján kötelezte Máté Izidort olyan átalakítások létesítésére, amelyek a szomszédokat meg fogják kímélni a további kellemetlenségektől és veszélyektől. Rimakokova tüzkárosultjai javára eddig a következő adományok érkeztek: Rimakokovai Knöpfler Károly 1000 kor , Kaczián Anna 5 kor., Klenócz község 16 kor., Rimóca község 3’20 kor., Farkas Zoltán orsz. képv. 200 kor., Baksay Dezső 50 kor., lpolyberzence község 27 kor., Ma>er Vilmos Valkó 5 kor., Losonc—vidéki h. é. vasút r.-t. 500 kor., Bakostörék község 7L20 kor., Rimaráhó község 90-02 kor., Ipolyszele község 90 kor., Alsósziklás község 7’60 kor., Felsősziklás község 7'40 kor., Orlajtörék község 12'60 kor., Tóthegymeg község 2 kor., Rimaszabadi község 2 kor., Rimavarbóc község 39 kor, Rimabrézó község 34 80 kor., Szabadkőmivesek gömöri páholya 100 kor, Osgyán község 94 82 kor., Cserepes közs g 5'70 kor., Fazekas-zsaluzsmány község 51 kor., Kecege község 50 kor., Gömör- és Kishontvármegyék közönsége 2000 kor., Zlatnói üveggyár alkalmazottjai 51710 kor, Ozdin község 19 korona, lpolyberzence község 17 korona, Telep község 45 korona, Kálnógaráb község 21’20 korona Cserencsény község 36’30 korona, Élelmi szereket, ruhanemüeket s terményeket a következő községek közönsége adományozott; Poltár, Klenócz, Ritnocza, Rimabánya, (Rimabánya) Rimazsaluzsány, Pribó, Nyustya, Ipolyberzencze, Valykó, Alsosziklás, Felsősziklas, Orlajlörék, Tóthegymeg, Bakoslörék, Rimaráhó, Ipolyszele, Rimaszabadi, Rimavarbócz, Nyustya-Likér, Rimabrézó, Osgyán, Cserepes, Fazekas-Zsaluzsány, Kecsege, Ozdin, Telep, Kálnógaráb, Cserencsény, Tiszolcz, valamint a következők: Takáts János, Rimabánya, Kolbenheyer Lajos Rimabánya, Paliig Juliana Pohár, Spitzer József Losonc, Luzsénszky bárónő Osgyán, Gottlieb Ármin Ujantalvölgy. A tüzkárosultak fölsegélyezésére alakult bizottság s a község elöljárósága fontieknek ez utón is hálás köszönetét nyilvánítja, úgyszintén köszönettel adózik Klenóc, Rimóca, Pohár, Csehberek, Nyustya-Likér községek s az ujantalvölgyi és zlatnói gyártelepi tűzoltóságoknak, s ha lehetetlen is személyenkint fölsorolni mindazokat, akik a rettenetes szerencsétlenség közepette teljes erejük megfeszítésével dolgoztak a személy- és vagyonbiztonság érdekében, meg kell emlékeznünk Englert klenóci tűzoltóparancsnokról s Pólyák Jenő ur losonci építészről akik délutántól másnap délutánig szakadatlanul talpon állottak, s kiknek nagyon sok érték, számos ember vagyona köszöni megmentését. Külön köszönettel adózik a bizottság s a községi elöljáróság a losonci cs. és kir 25. gyalogezred 12. század tisztikarának is a személyes és és vagyonbtztoság érdekében teljesített szolgálatért s ezúttal is köszöni mindazoknak szives részvétét, kik ilyennel a községről szerencsétlenségében megemlékeztek. Közgazdaság. x Uj postaügynökség. Nógrádvármegyében Tolmács községben a vasúti állomáson f. hó 11-től kezdve uj postaügynükség lép életbe. x A Nógrádmegyei Gazdasági Egyesület igazgató-választmánya folyó hó 12-én ülést tart. Az ülés tárgyai : Felirat a montenegrói élőállat behozatal engedélyezése ellen. Alispáni átirat a piaci és vásári elővásárlás korlátozásáról szóló szabályrendelet tervezetére, véleményadás. Az őszi állatdijazás idejének megállapítása. Miniszleri leirat a marhasó árának egységesítése tárgyában kelt feliratra. És még több kisebb folyó ügyek. x Pót közigazgatási bejárás. A rappromhányi kőszénbánya r. t iparvasutjának építése teljes erővel halad. A vasútépítés a Wohl-féle telkeken, a jóváhagyott építési tervektől eltérően csekélyebb változtatást szenvedett, miért is újabb közigazgatási bejárás vált szükségessé. A pót-közigazgatási bejárást ma tartja meg a kiküldött bizottság. x A losonci cukorgyár megalakulása. A Losoncon létesítendő s kartelen kívül álló cukorgyár megalakítása végett f. hó 15-én tartanak előértekezletet az érdekelt gazdák. Ez alkalommal bocsájtják ki a részvényaláirási iveket és jegyzik a termelendő cukorrépa mennyiségét. A gyár helyéül Szilassy Béla földbirtokosnak Galsa község melletti rétje van kiszemelve. Az alakulást előkészítő értekezleten részt vesz Spitalszky, a Zivuostenska Banka budapesti fiókjának igazgatója is. x Lépfene a vágóhídon, A losonci közvágóhídon a lépfene hatóságilag megállapított, miértis a vágóhidról élőállatoknak az elszállítását a hatóság betiltotta. A lépfene egy Rapp-ról a vágóhidra került állattal hurcoltatott be. x Növényzsiradék-gyár terve. Glaser Bertalan szécsényi földbirtokos egy pénzcsoport támogatásával növényzsiradék és margarin gyárat szándékozik alapítani Losoncon. A gyárat nagyobb arányúnak tervezik és pedig részvénytársasági alapon. Alaptőkéjét félmillió koronára tervezik, amelybe Glaser Bertalan egymaga 100.000 koronával lép be. Az alakulási tárgyalások már folyamatban vannak. x A pohár-rimaszombati h. é. vasút kiépítése immár befejezett dolog. A részvénytársaságot megalakították, amelyben Rimaszombat városa szerepel a legtöbb részvénnyel. Az építési munkálatok még e hó folyamán veszik kezdetüket. Időjárás. A m. kir. orsz. meteorológiai intézet losonci állomásának jelentése Losonc időjárásáról. Légnyo- Í5 Nap 7o'o4_ Hőmérséklet S. mm. J aug. 7 ó. r. 7 ó. r. 2ó.d 9ó. e. min. max. mm. 1 6-31 12 9 22-8 19 4 8 — 24-5 2 62 6 16 8 26-— 20'5 13 — 272 3 59-9 20 7 27-2 17-— 165 28‘2 4 60 3 16-3 26-— 19 - 11'— 27'5 0’6 6 58-4 18-3 26'4 17-5 lh- 27'5 6 60 9 17 — 29-3 16 2 IP— 30’5 P8 7 64-1 16-2 30-9 20'3 10 — 3P2 ----- Felelős szerkesztő ----- ----------- Főszerkesztő ----------Dr. VALYI BÉLA. KRISTOFF S> R Béí?“I5jDy$ UTíNION TARTALMI) «suoíto Ital. . KIVAL0 «yeVMAJT0«*miYSAV©l£>© KUTKEZELÖSÉQ: EPERJES. Főraktár Perl L. Mihály cégnél Losonc Kiadó lakás. Kisbég-utca 3. számú házban egy nagy lakás november 1-től kiadó. Bővebb értesités,dr. Jánoska Ferenc urnái nyerhető.