Losonci Ujság, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-26 / 4. szám

ok

trckfr

mci

VI. évfolyam. 4. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1911 január 26.

■ . r ' \ m

4^ gs-, • > 7 A .^ataa»». xgflfc

ELŐFIZETÉSI ARAK H| SEßB/k iwß&M »4 jíÉj £■ ’**^*'21 M| jjsB| BBbHB SZERKESZTOSEG :

HELYBEN: |8Ba ^pí fiNjj ||p jl|l| BS« §S[j| BBg ftjjjj !^|| jSjj§| iSS 3jE| SSf llll llffilil glpf §||® Losonc, Vasuti-utca 4. sz

Egész évre 8 kor. fii. ■■ H B |S B B B Kl B «fej ife® Wä B ÉH I» B fü B B B •»?»« a lap szellem!

Félévre 4 kor fii g^S MB ggäj Kjfög kg§í Hflg gg|5fci ^ SB KI BEK ggy ;«Sg| SS& p^Jg §£jp Bg|| részét illető minden

Negyedévre 2 kor! fii! PS gig BE ^ ||g| H9 gfjgi $B§ |g| Mg ||g g|g Kg ggä |§| közlemény intézendő.

VIDÉKRE: M Igi iSP tífSk |Í| j§£| IÍíIÍH HÍ '**' EÜ El Eg T£§1|k Bm&m SÜ "

. , inl ... Bgi igÉ £§£ 'í&xk M£% gfü SE p?2 rüi B§g§i ͧ1 kiadóhivatal:

r^esz evre 10 kor. fii. BBS gg!5| wgalK BBEh ü&&} sáp BS-jij íö«® St* fiB&t Ma firaegagg Égi

Félévre 5 kor. fii. KB SS Bgj ^ä|§PKr§ §SjJ ■» U-M «M Hgj TOs||k KSH jggg Losonc, Knbinyi-tér 11

Negyedévre 2 kor 50 fii. pfe ^3§gk Bg jfflgBaftaaB |gjj — lg§| ggg RfgJ 'fSE JBn»$K föÉ^aBKl hová az előfizetések,

^fcgtgM BőÜ Bffi? «§? Mtjm »*$ BaSi ®p rCTri Sfff y hirdetések, mindenllls W K jBB&IS — 5& «9 HB KB BE ■§& E gB nemii pénzkflldemé-Kczségek, egyesületek, ^ '* |j^i áEfo '•* ^t? ^9". r&,h ^Sö BE E nyék és a lap szétkültovöhhíí nógrádmegyei HH g^fe-j 'Smto |^8! SCT Sap BjBH ^S|il '&M. désére vonatkozó feltanítók és körjegyzők BIS SpH o|« PHB W K’ ij8l$ ^ srőlakósok intézendők.

eg' esülete tagjai részére E« Ka ram jjRfe BBs eBj _

évi előfizetési díj 5 kor. ^^B Hfi W JSíSfi §H

ap^L JBHfi HWP JBK Bk J»EC jS»»-1 H& JQs »iE BB__M EBral 5»B HLJH ^-x aBI ■■ hirdetések jutányos áron

M&JMg 'wSÍB&&bBI

li^B VSsB^kSkB ^3 HB vétetnek fel a kiadóhiva-Egvcs szám ára 20 fii. wBgigMHK BU »M 98^ Om talban.

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Harcban a függetlenségi párt.

(^1/^ Forduló pontot jelent a magyar politikában a függetlenségi pártok együttes küzdelmének elhatározása, amely naprólnapra iinpozánsabb módon válik valósággá és halad sikerről-sikerre, egyik parlamenti diadalról a másikra. A bankkérdés uralta a közelmúlt politikai válságot, e körül támadtak azok a nézeteltérések, amelyek a hatalmas függetlenségi tábort megosztották. Érdekes, de éithető jelenség, hogy ebben a kérdésben találkozott ismét a függetlenségi pártnak két árnyalata és amit nem sikerült mesterségesen semmiféle közvetítési akcióval nyélbeütni, azt megérlelte az idő és alkalom, aktuálissá tette a nemzetnek egy olyan törvényes követelése, amelyről lemondani egyenlő lenne jövő gazdasági függetlenségének teljes feladásával.

Természetes és érthető volt, hogy amikor a régi függetlenségi programm egy olyan kardinális pontja lép előtérbe, amilyen a bankkérdés, senki sem hagyhatja cserben a függetlenségi zászlót, amelyre felesküdött és amelyet a legbrutálisabb támadásokkal szemben is diadalra vitt. Számban bár megfogyatkozva, de a nehéz küzdelemben erő és szilárd elhatározás tekintetében megedződve került vissza a a függetlenségiek hadserege — habár két külön pártban — a politikai arénájára és amikor először elérkezett az alkalom egy parexcellence függetlenségi törekvésért harcba szállni, habozás és kétkedés nélkül

fegyvert ragadtak és a küzdelem sikere érdekében fegyverharátságot kötöttek.

Amikor Kossuth Ferenc, mint a bankvita első vezérszónoka kijelentette, hogy elválaszthatták és megoszthatták a függetlenségi pártot, taktikai különbségek a múltban, de ma, amikor a nemzet függetlenségi és önálló gazdasági berendezkedésre irányuló törekvéseit teljesen figyelmen kívül hagyó kormányjavaslattal szemben indulnak a harcba, együttes erővel, egymást támogatva, tántorithatatlanul is helyt fognak állani: ez olyan tapsvihart és ujjongó lelkesedést váltott ki mind a két függetlenségi párt tagjaiból, hogy az erőnek és elszántságnak egy ilyen hatalmas demonstrációja valósággal megdöbbentette a közös bankért hevülő kormánypárti tábort.

Azt mondotta Kossuth Ferenc, hogy bár megbízás nélkül teszi ezt a kijelentést, de ismeri és becsüli annyira a függetlenségi és 48-as programm alapján állókat, hogy ezt megtehesse: akkor, a kijelentést követő hatalmas ovációban rögtön megkapta a legilletékesebb sanctiót és érezhette, láthatta, hogy azonos érzelmek vibrálnak az egész függetlenségi tábor lelkében és az első csatakiáltásra ellenállhatatlan elszántsággal megy a harcmezőre minden igaz függetlenségi. A legnagyobb tisztelettel és elismeréssel emlékezett meg Kossuth arról a tántorithatlan kitartásról és végsőkig menő szívóssággal megvívott harcról, amelyet a Justh Gyula elnöklete alatt álló függetlenségi és 48-as párt folytatott és küzdött végig, ezer ellenséggel szembeszállva, abban a hitben, hogy ahol egy nemzet törvényben biztosított jogának érvényesítéséről van

szó és ahol e jog életbe való átvitele a lét vagy nemlét, az erősödés, haladás és vagyonosodás vagy a szegénység, elgyengülés kárhozat és pusztítás kérdése: ott nincs akadály, nem lehet gát, amelyet egy öntudatos nemzet akaratának utjából erős kitartással elhárítani nem volna képes.

Küzdött és bízott küzdelme sikerében a Justh Gyula elnöklete alatt álló függetlenségi és 48-as párt akkor is, amikor sokan a küzdelen sikere iránt bizalmukat és reményüket vesztették, harcolt a legvégsőkig, mert érezte és tudta, hogy vele az igazság, küzdelmének alapja: törvény és alkotmány, végcélja pedig a nemzet életben maradásának és gazdasági fundamentumai lerakásának existenciális érdekei.

A közelmúlt ezen nagy tanulságai, a soha fel nem adott függetlenségi törekvések eruptiv ereje uralja azt a vitát, amely a bankkérdésben megindult. Megindult és folyik, impozáns nívón, hatalmas igazságok kirdetésével, elvitázhatatlan nemzeti jogunk érvényesítéséért. Mikor és mennyit fognak elérni, elválik a közel jövőben. Fel kell ismernie a nemzetnek a végcél döntő fontosságát és ha ennek megismerése mellett öntudatosan a közvélemény ellenállhatatlan erejével adja meg a függetlenségiek küzdő táborának a hatalmas hátvédet: nem lehet kétség a harc győzelmes befejezése, a teljes siker kivívása tekintetében.

Az egységes fellépésben rejlő ellenállhatatlan erő felismerése hozta egymáshoz közel a függetlenségiek két küzdő táborát és a gazdasági önálláság létkérdésének helyes felismerése kell, hogy egy táborba tömörítse mindazokat, akik gyermekeik és

Ilike az asztalnál.

Irta Kosztolányi Dezső,

Ilike négy éves. Ilike az asztalnál ül a keresztmama ebédlőjében. A virágos vázák, a fehér és fekete torták közül sápadtan kandikál ki szőke feje, amely olyan, mintha félig porcelánból, félig cukorból lenne. Két okos és hideg kék szeme lelkesen bámul. Ha lehunnyja, hasonlít a komoly és illedelmes alvóbabához.

A délután ideges zavarban múlt el. Alig ebédelt meg a bonne, a kis szobába cipelte és fejét sokszor egymásután belémártotta a gőzölgő vizbe. A viz sütötte es a szappanhab huncutul csipte a szemet, ug> hogv sokszor kellett hunyorgatnia, mig újra látott. Arra is emlékezett, hogy a padlón széles aranytócsákban folyt össze a napfény. Azután a tükör elé állították. In a bonne elővette a mama lehér fésűjét és sokszor egymásután végig tépte nedves hajtincseit és ez nagyon, nagyon fajt. még sziszegett is belé. Végül készen lettek, beültek egy kocsiba és a keresztmama lakomájára mentek. Fél négy lehetett. Ekkor már az utcakon csokoládészinü félhomály derengett. Ilike sajgó fejecskéjét a kocsi ablakához nyomta s nyugtalanul nézte az elsuhanó házakat. Füle pirosra gyulladt az izgalomtól. A sötét kocsiban úgy tűnt, mint két picike king. Szeretett volna sírni, de félt, hogy a mama megharagszik és ő sajnáita a mamát Hogy ne okozzon neki fájdalmat, inkább dobolt az ablakon és nagyokat és őszintéket nyelt.

Mire megérkeztek, már gyújtogatták a lámpákat. Fekete, hideg délután volt, korán sötétedő. Ilike bámult a szalonba, ahol sok asszony, leány és gyermek lármázott és állt a piros szőnyeg közepén. A fiatalemberek felugráltak, kezet csóment.

koltak a mamának, de őt nem vette észre jsenki. Végre Tusi, az unokanővére észrevette:

Hogy vagy Ili ? kérdezte tője és tovább

Ilike felelni akart, de nem jött szájára szó. Zavarban volt és nem értette, miért kérdeznek tőle oly dolgot, melyre úgy sem várnak feleletet. Torka összeszorult a méregtől. Fajt neki, hogy mind jól mulatnak nélküle is. Mar a mama sem törődik vele. A leányok, Ibi, Iki, Mary ott ülnek a teaasztalnál két katonatiszttel és reá sem hederitenek. A bonne megfogta a kezét.

— Allons ma chére . . .

A zöld divánra ültette. Ilike nézte a lányokat. A katonatisztek cigarettáztak és udvaroltak különösen Ibinek, aki legyezőjével hadonászott és folytonosan kacagott. Egyik hadnagy, a szőke bajuszu, ritkábban szólott, de mihelyt kinyitotta száját, a leányok majd szétpukkadtak a nevetéstől. Most is mondott valamit. Elkérte Ibi legyezőjét és legyezni kezdte magát. Ilike erősen figyelt.

— Szép legyezője van, — folytatta a hadnagy és eltorzitotta az arcát. Újra viharos kacagás.

— Rudi, magából gyönyörű lány lenne.

— Igen ? Ezt már sokan mondták nekem. Szavai most is harsogó nevetésbe vesztek..Ilike

azonban a egészből semmit sem értett. Miért kell ezen nevetni ?? A hadnagy a levegőbe dobja a zsebkendőjét és a lányok újra kacagnak. Ilike előrehajolt s zsengő fejecskéjét képtelen gondolatok szorongatták és szégyelte magát butasága miatt. Közben a zavar egyre nőtt. Rettentő sokan jöttek. Először egy sápadt nagyorru hölgy, az urával, egy vörös szakállas kövér úrral. Azután sok sok leány és még több fiú. A lárma már olyan nagy volt, hogy egymás szavát sem értették. Mindenki beszélt és senki sem figyelt.

Zongoráztak, hegedültek, énekeltek, fütyültek, kukorékoltak és sípoltak. A'sápadt kis leány pedig reménytelenül sóvárgó szemmel várta, hogy végre észrevegyék. Ilike tóikat már a sirás fojto gáttá, mikor a keresztmama kézenfogta és bevezette az ebédlőbe, ahol egy hosszú fehér asztal volt felteritve lakomára. A többiek ott ültek mind. Ilike a mama mellett kapott helyet. Itt már kissé érdekesebb volt a társaság. Közvetlenül előtte ott csillogott a tortakés, amit kezébe is vett. de a mama nyomban letétette vele s igy csak az angyalos tányérban gyönyörködhetett. A többiek különben éppen olyan értelmetlenséggel beszéltek, mint előbb. Egy pufók zöld ruhás hölgy, aki — mint Ilike észrevette — a békához hasonlított, állandóan rokonairól fecsegett. A másik mindenkitől azt kérdezte, hogy érzi magát, de akárcsak Tusi, nyomban el is fordította a fejét. Ez a hölgy most a mamához fordult:

— Hogy van a kicsike ?

— Köszönöm, elég jól.- Csak el ne rontsa a gyomrát . . .

Ilike nézte a nénit, a sok tarka ruhát, a színes tortákat, a tányérokat és türelmetlenül feszengett a székén. A néni beszédén annál inkább csodálkozott, mert látta, hogy az uzsonnán ő eszik legtöbbet. A többiek is borzasztó sokat ettek. Megitták a habos kávét, aztán jött a pecsenye, a torta, a gyümölcs, a sajt és még mindig nem laktak jól. A zöldruhás hölgy, kinek mindenki azt mondta, hogy a nyáron Marienbádban megsoványodott, már harmadszor vett a habostortából. Egyébként még nagyobb zaj volt, mint ozsonna előtt. Most az öreg urak már kurjantottak is. A kövér körszakállas bácsi pedig kezében egy pohárral felkelt és beszélni kezdett. Ilike nagyon figyelt, de egy szót sem értett belőle és nem