Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-10-27 / 46. szám

2. oldal._____________________________________LOS O N C I U J S Á O 1910. október 27. egyenest ellenkezik s ezért reméljük annak a felettes hatóság részéről való megváltoztatását. (—) Városi pótadó emelkedés. Az 1911-ik évre összeállított költségvetési tervezetben mutatkozó hiány a városi számvevő előterjesztése szerint 79 százalék községi pótadóval fedezendő. A pótadó emelkedése tehát az 1910. évi 59 szá­zalékos kulcscsal szemben kerek 20 százalék, ami óvatosságra inthet a város fejlesztési politika irá­nyának meghatározása tekintetében. SZEMLE. Nemzetiségi kongresszus. Dr. Bazovszky Lajos losonci ügyvéd a Slo­­vensky Dennik f. évi október hó 20-án, csütör­töki számában azt az eszmét pendítette meg, hogy a magyarországi nemzetiségek : a tótok, románok és szerbek együttesen kongresszusra jöjjenek össze, melyen állást foglalnának a kormány nemzetiségi politikájával szemben. A kongresszust a jövő év elején Budapesten tartanának meg és tárgyalási nyelve a magyar lenne. Ez a kongresszus volna hivatva egy magyar nyelvű orgánum alapítására is, mely tárgyilagosan informálná a magyar köz­véleményt a nemzetiségiek sérelmeiről. Lucheni öngyilkos lett. Lucheni, Erzsébet miasszonyunk gyilkosa, felkötötte magát genfi zárkájában. Ha nem binnők a Nemezisben, ha nem félve tisztelnők egy magasabb­­rendü isteni hatalom létezését, úgy most bízvást el kellene fogadnunk azt az állítást, hogy mégis eléri a sors azt, ki ellene, ki az egész társadalom ellen vétkezik. Lucheni meggyilkolta, őrült hóbort­jában a legszebb szivü földi asszonyt, a magyarok élő Máriáját, megölte egy őrült rögeszme, egy meg nem értett nevetséges tan következményeképpen s ime most önmaga felett is kimondta a sújtó Íté­letet s elvégezte azt, mit a földi igazságszolgáltató«, a svájci törvényekre támaszkodva, el nem végez­hetett. Sokkal szigorúbb bírája volt tehát önmagá­nak, mint földi bírái. Nem bírta tovább rettenetes gyötrelmeit, mit cellája, magánzárkájában elszen­vednie kellett s elment vezekelni oda, hol talán, sőt egészen bizonyosan az újabb bünhődés purga­­tóriuma vár reá. Kilehelte bűnös lelkét a legmeg­­becstelenitőbb halál előhívásával az, ki egyetlen szúrással egy egész ország, egy ezeréves nemzet minden tagját a legszomorubb gyászba döntötte. Lucheni kivégezte önmagát, miután régen megérett volt, még az akasztóiénál is szigorúbb halálbüntetésre. Wellmann repülése. Wellmann ! Egy név, mely kicsi hija, hogy forgalommá nem változott. Wellmann harsogott az óceánon innen és túlról. Kiment, hogy léghajó­jával átrepülje a nagy víztömeget, mely Amerikát Európától elválasztja. Ha jó sorsa el nem téríti útirányából, úgy ma már talán az egész világ legünnepeltebb lángesze lenne. Mig igy, a szelek szárnyán elragadva s a biztos halálból csupán a véletlen következtében megmenekülve, szinte ko­mikus hatást kelt egész vállalkozásával, melynek sikerülte különben az egész világ kereskedelmét s élete folyását átalakíthatta volna. De sebaj! Mit Wellmannak a sors kedve­zése meg nem adott, jő helyette száz más, ki isten kisértő eszméjét diadalra juttatja. Az ut ki van jelölve s a lángeszek nem nyugosznak, mig a vakmerő tervet életre nem keltik. Az óceán megszűnik az a rettegett hatalom lenni, mely ezer meg ezer veszedelmével leselkedik a rajta utazók után, elveszti a tér messzeségét s az ó-világból az újba átrepülni már csupán gyermek­­játék lesz ezután. Wellmann, ha kísérlete kudar­cot is vallott, vakmerőségével mégis uj irányt szabott a jövőbeli küzdelmeknek, melynek ha nem is végső, de messzeeső célpontját ime, kísérletével kiszögezte. Üdvözöljük tehát Well­­mannt kudarca, hihetetlen megmenekülése alkal­mából, mert kísérlete uj világosságot gyújtott a jövendő generáció törekvő szellemeinek. Az Egyetemi Énekkarok Losoncon. A Budapesti Egyetemi Énekkarok november hó 5-én a Vigadó nagytermében, a Kossuth szo­bor alapja javára nagyszabású hangversenyt rendez. A hangverseny műsora a következő lesz : Jelige. 1. a) Erkel S. : Dalra magyar ; b) gróf An­­drássy Gyuláné : Krasznahorka büszke vára; c) Fonj-fonj (svéd népdal). 2. a) Godard: Bercense ; b) Puccini: Tosca. Előadja Rosti Annie operaénesnő 3. a) Révfi Géza : Éjjel a Tiszán ; b) Goll János: Áld meg százszor; c) Öle Bull: Pásztor­leány vasárnapja. 4. Mendelssohn: Sommernachtstrauen (con­cert paraphrase). Előadja Motsidlovszkv Ernőné úrnő. 5. a) Schumann : Vándordal; Horváth Ákos : Késő vágy; c) gróf Festetich Leó : Árvalány haj. 6. Grieg : Landkjending. Már egyszer volt alkalmunk gyönyörködni az E. É. kitünően betanított, csiszolt és ezáltal megkapó hatású énekében. Már tapasztaltuk egyszer, hogy a nagytudásu, fegyelmezéshez és rendezéshez értő vezetővel és pompás hanganyaggal rendel kező Énekkar, melynek színvonala azóta csak emelkedett, mily megragadóan művészi éneket tud produkálni. Mindezt fölösleges is szinte elmondani: tudja az egész közönség. Hogy ismét részünk lesz az énekükben, efölötti örömünket étérzi az egész közönség. Köteles hálánkat, mellyel az önzetlen s csupán hazafias érzésétől hajtott ifjú­ságnak tartoznak, mivel csupán a szoborköltségek könnyebb előteremtése végett rendezi a hangver­senyt, átérzi az egész közönség. Aki csak szereti az ifjúságot, az éneket, akinek szivén fekszik városa becsülete, hisszük, mind ott lesz a hang­versenyen. HÍREK. Gresits-siremlék leleplezése. A losonci állami főgimnázium tanári kara 1910. évi okt. hó 31-én avatja fel Gresits Miksa, a főgimnázium volt igazgatójának síremlékét. A felavató ünnepély sorrendje: D. e. 9 órakor: Requiem a róm. kath. templomban. D. e. 10 órakor: Kivonulás a róm. kath. temetőbe. A temetőben: 1. Alkalmi ének, előadja a főgimn. ifj. vegyeskara. 2. Ünnepi beszéd, mondja Molnár Gyula főgimn. tanár 3. Beethoven: gyászinduló, előadja a főgimn. ifj. zenekara 4. A síremlék átadása, megkoszorúzása. 5. Hymnusz, énekli a főgimn. ifj. vegyeskara. A Magyarasztaltársaság f. hó 13-án tartott választmányi ülést. A választmányi ülés több jótékonysági ügyet intézett el ez alkalom­mal s megválasztotta a Gaal Balázs lemondása folytán megüresedett I. aljegyzői tisztségre egy­hangúlag dr. Jánoska Ferencet. Eljegyzések. Özv. Nádosy Ferencnét, a „Zólyomvármegyei Hírlap“ laptulajdonosát elje­gyezte Panajoth Gyula Pozsonyból. — Ifj. Rlttin­­ger János losonci vaskereskedő eljegyezte Rittin­­ger Etelkát Dunabogdányból. Az ipar- és kereskedelmi kamara köz­gyűlése. A besztercebányai ipar- és kereskedelmi kamara f. hó 19-én közgyűlést tartott Beszterce­bányán Flittnen Károly elnöklete alatt. Több fontosabb ipari és kereskedelmi ügy elintézése után a kamara nem véleményezte Málnapatakra, Retság, Verőce országos vásárok tartása iránti kérelmét. Ellenben Salgótarján nagyközségnek az országos vásárnak két napon való tartását véle­ményezte. Losoncról a közgyűlésen Kujnis Gyula és Mercog Ignác ipar- és kereskedelmi közgyűlési tagok vettek részt. Az Országos Közművelődési Tanács uj tagja. Az Országos Közművelődési Tanács, amelynek Széli Kálmán volt miniszterelnök, v. b. t. t. az elnöke, legutóbb tartott igazgatósági ülé­sén elhatározta, hogy Clair Vilmost, a F. M. K. E. főtitkárát a magyar közművelődési egyesületek szakelőadójául az Országos Tanácsba meghívja. Clair Vilmos tagja a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának is. A Nógrádmegyei Falkavadásztársaság folyó évi november 3-án Hubertusz-ünnepélyt rendez. Az ünnepség délután 3 órakor veszi kez­detét a miksi-i téren Dreakhunt-steepl-chase lo­vaglással. Résztvehetnek benne a Nógrádmegyei Falkavadásztársaság tagjai és hozzátartozóik. Be­lovagolandó terület mintegy 3000 métert tesz ki. A győztesek tiszteletdijban részesülnek. Verseny­bírák lesznek: Kohlener Barna, id. Kuhinka Ist­ván, Niernseé József, Szakáll Mihály, Török Zol­tán, Wagner Sándor kir. tan. és Wagner Henrik alezredes. Este fél kilenckor társas vacsora, utána tánc a Vigadóban. A drágaság ellen. A „Névszava“ hozza hírül, hogy a budapesti szociáldemokrata párt kiküldöttei folyó hó 30-án nagy tüntető népgyü­­lést rendeznek a drágaság ellen. Ezen népgyülés­­ről semmi közelebbi értesítést nem kaptunk. Tóbiás helyeslőleg veregette meg az oldalát, miközben igy szólt hozzá: — így van jól, barátom megdicsérlek. Aztán néhány lépéssel hátralépett, a pallóra mutatott és újra parancsolólag kiáltotta : — Ézsau! És az állat, amely egészen vígkedvű lett, újra oda ugrott és megnyaldosta az ura cipőit. Egy napon — a kutya már néhány hete az övé volt — a fiókos-szekrény egyik fiókjából egy kenyeret vett ki Tóbiás, hogy belőle Ézsau­­nak enni adjon, és a nagy csontnyelü késsel, amit ilyenkor használni szokott, hajlott tartással kis darabkákat szeldelt a kenyérből és a darab­kákat lehullajtotta a pallóra, Ézsaunak. Ézsau azonban az étvágy kínzásától esztelenül és balgán, vaktában odaugrott, belefutott az ügyetlenül tartott késbe. A kés a jobb lapockáját sértette meg és Ézsau szegény véresen bukott a pállóra. Ilyedten dobott félre mindent Tóbiás és a megsebesült állat fölé hajolt; de hirtelen megvál­tozott az arckifefezése és való, hogy a megköny­­nyebülés és öröm fénysugára villant rajta keresz­tül. Óvatosan vitte a nyöszörgő ebet a pamlagra és senki se tudná elképzelni, milyen odaadással kezdte ápolni a szegény állatot. Égész nap nem mozdult el mellőle, éjjel a saját ágyába, maga mellé fektett, kimosogatta és bekötözgette a sebeit, fáradhatatlan örömmel és szeretettel vigasztalta és szánakozott rajta. > Nagyon fáj ? — kérdezte. — Bizony, bizony, keservesen szenvedsz, én szegény Ézsaum! De légy csöndes, el kell viselnünk ... Az arca ilyen szavaknál nyugodt volt, bánatos és boldog ragyogásu. Ugyanabban a mértékben azonban, amely­ben Ézsau uj erőre kapott, vidámabb lett és gyó­gyult, Tóbiás viselkedése mind nyugtalanabb és elégedetlenebb lett. Nemsokára már nem is törő­dött a sebbel, amely csak becéző szavakkal és simogatásokkal mutatta a kutyának szánalmát. A gyógyulás gyorsan haladt. Ézsaunak szerencsés természete volt, már újra járkálni kezdett a szo­bában és egy napon, miután egy tányér tejet és tejbe mártott fehér kenyeret egészen felhabzsolt, makkegészségesen ugrott le a pamlagról, hogy boldog ugatással és a régebbi szilaj jókedvvel ugrándozhassék körül-kasul mind a két szobában, hogy ráncigálhassa az ágytakarót, hogy egy bur­gonyát hemperegtessen maga előtt a pallón és széles jókedvében bukfenceket hányhasson. Tóbiás az ablaknál állt a virágcserép mel­lett és mialatt az egyik keze, amely hosszan és soványan nyúlt ki a rojtos kabátujból, mechani­kusan vájkált a mélyen a halántékára lesirnitott hajban, az alakja a szomszédos ház szürke falá­ról feketén és furcsán vetődött le. Az arca sápadt volt és a fájdalomtól eltorzult és sanda, zavart, irigy és mérges pillantással, mozdulatlanul kisérte Ézsau ugrásait. Aztán hirtelen összeszedte magát, odaugrott hozzá, megfogta és lassan a karjaira vette. — Én szegény Ézsauom ... — kezdte bánatos hangon — de Ézsau, a pajkos és vir­gonc Ézsau egyáltalán nem volt hajlandó ezt a bánásmódot tovább is tűrni, hanem virgoncán és mohón kapott a kéz után, amely simogatni akarta őt, kiragadta magát az ura karjaiból, leugrott a pallóra, tréfásan félreugrott, ugatott egyet és vidá­man tova szökdécselt Tóbiás elől. Ami most következett, valami olyan érthe­tetlen és gyalázatos volt, hogy habozom részlete­sen elbeszélni. Mindernickel Tóbiás a törzséről lelógó karokkal mereven állt és egy kicsit előre­hajolt, az ajkait összeszoritotta és a szemgolyoi kellemetlenül remegve vonaglottak az üregeikben. És aztán egyszerre egy őrült ugrással megragadta az állatot, valami nagy, fehér tárgy villant meg a kezében és a kutya egy vágástól, amely a jobb válltól egész mélyen a mellkasba hatolt, a földre bukott, — egy árva hangot sem hallatott, egysze­rűen oldalt a földre bukott, véresen és vonaglón. A következő pillanatban a pamlagon feküdt és előtte térdepelt Tóbiás, egy kendőt szoronga­tott a sebhez és reszkető hangon dadogott: Én szegény Ézsauom ! Én szegény Ezsauom > Milyen szomorú minden ! Milyen szomorúak va­gyunk mi mindaketten! Szenvedsz, Ézsau ? Igen, igen, jól tudom, hogy szenvedsz . . . Milyen siralmasan fekszel itt előttem 1 De én, én melletted vagyok ! Én megvigasztallak! A legjobb zsebken­dőmet fogom . . . Csakhogy Ézsau élettelenül feküdt ott és hörgött. Homályos és elboruló szemei kérdőleg és magyarázatot esdve, teli ártatlansággal és pana­szos váddal bámultak fel az urukra, aztán egy kicsit kinyújtotta a lábait és kiadta a lelkét. Tóbiás azonban mozdulatlanul megmaradt térdeplő helyzetében. Arcát Ézsau kihűlt testére hajtotta és keservesen sirt. Fordította Gömöri Jenő.

Next

/
Thumbnails
Contents