Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-10-20 / 45. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK HB áfpgly» HB B m&Rpti. ill ^ TM B gSBtt flB SZERKESZTOSEG :

HELYBEN: HB {jjEM iSÍ g|H KIS S§8 BB |Sfi m g?gfl Bl Hfl Losonc, Kossuth L.-u. 69

rgész. évre 8 kor. fii. |mh| B M H &k EB IB B raj *§ B B H B B B BH B B h?wLa.„,aA *zf,;n,i

Fpípvrf» 4 kor fii £ä3B SasS BB khan JHI gBR BB raflH KBB KB^a «ßSä HBBB Ba zam area WEx> BaEl MÉH ^B 1H részét illető minden

Negyedévre 2 kor! fii! 119 B jgf SS B |&j B BW B IS ifi B B B B B& ^ 88 B közlemény intézendő.

Egész évre 10 kor. — fii. HhI H Esj SK? H Íb flnfj Bfl §51 59 KIADÓHIVATAL.

Félévre 5 kor. - fii. ■ H fP*» K BBS tg« 3H HB jEg |B «A BBB B Losonc, Kublnyi-tér 11

Negyedévre 2 kor. 50 fii. ■££ ggj aBä WM SK BbSacHÜ &■ M B ■ WM V UMW3k UM^^m Hová nz előfizetések,

___ p^| Bgl BW9 Bei jgH Mgg§|fejJ^ MfiSI «Bj jg® KB BM bmpi b| ajBgM^B hirdetések, minden-H BBfc M «ajjj agj ^ B8B &8pjf| BH HS EH SE Bo] nemű pénzküldemé-Községek, egyesületek, L,| RSn «Wal BB WB! EB pj |®j ?l®?0 w$ffl| ffjpffi Bffl HB BB HBf gg* Rgj BB BB BW ^B nyék és a lap szétkültovábbá nógrádmegyei ^^B ^B| MB HBa ^ IBg l&JPpl ö&S HU 8W B» B Bn HHa ■Hl SE, J®« H ^H désére vonatkozó feltanitók és körjegyzők ^H jɧ^ BB H| Br» BW gSH BBffl jgjg BB 2§SS HK BHB JHB íjtós Bb BHI1 flHiiBffHB H| szőlalások intézendők.

egyesülete tagjai részére ^^B BB BBti BB BB Bl BB MB bb Bm 3few HW Bl BB aap «GgH bi K

i ■;

évi előfizetési dij 5 kor. ^E| BS HS B^ h| HB ^SH HE H KB fóPf B| ER! SR? '^9 i.® BB , , ,

|HL^H| JBS BB HH WffiH HB Hn |H MH JHB B| BIBI agg BB ^H ^H hirdetések jutányos áron

|HB| BÉn ^BjxőuEsÍ ^|h^Bt H Hl fllnHIr H MbhB BB UA vétetnek fel a kiadóhiva-Egyes szám ára 20 fii. BHg^H ^^^rajpr B| BH tatban. *

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

V. évfolyam. 45. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 október 20.

Munkában a delegáció.

A politikai világ figyelme és érbeklődése egy időre most ismét a császárváros felé irányul, ahol a delegációk tanácskozásukat megkezdték. Kormányunk és a delegációba megválasztott politikusaik már Bécsben vannak és a lázas kíváncsiság, amely munkájuk eredménye iránt politikai körökben megnyilvánul, a mai viszonyok között teljesen érthető és természetes. Hetek óta olyan szelek fujdogálnak Bécs felől, amelyeknek érintése fázós borongást kelt az országban minden felé. Terhek alatt roskadozó, a létfentartás és anyagi boldogulás nehéz küzdelmében végkép elcsigázott magyar nemzetünktől újabb és horribilis vér és pénzáldozatot szándékoznak kérni a «monarchia» nagyhatalmú urai. Az utolsó idők jelenségei félreismerhetetlenül tanúsítják, hogy az évek óta kisértő veszedelem, amelyet a közös hadsereg ujoclétszámának felemelése és a vele járó horribilis anyagi áldozat jelent, a megvalósulás akut stádiumába jutott.

Állapítsuk meg egy kissé közelebről a helyzet prognosticonját és vegyük szemügyre a delegációk mostani munkássága kapcsán a jövendő eshetőségeit.

Amikor a 67-es kiegyezés megalkotói a delegáció intézményét törvénybe iktatták, azt hittük, hogy zárókövét rakták le annak az évszázados küzdelemnek, amelyet a magyar nemzet léte fennállása és önálló államisága érdekében folytatni volt kénytelen a pragmatica sanctióból folyó jogainak és

kötelezettségeinek érvényesítése terén. Két egyenlő számú testület kreálásával gondolták megóvni azt az egyensúlyt, amelynek fenntartása nélkül a közös ügyek (külügy, hadügy és ezekre vonatkozó pénzügy), megújuló súrlódások nélkül elintézése biztosíthatónak nem látszott. E végből a delegációk jogkörébe utalták a közös külügyminiszter, a közös hadügyminiszter és közös pénzügyminiszter jogi és politikai felelőségre vontatásának szabadságát. Nem üres fikciónak szánták ezt, hanem alkotmánybiztesitéknak teremtették meg abból a célból, hogy a megjelölt ügyekben a két állam teljesen egyforma és egyenlő érvényesülésének, az úgynevezett paritásnak lehetőségét biztosítsák.

A magyar nemzet nagy többsége elfogadta a kiegyezést és reménynyel, megnyugvással tekintett a jövő elébe. Voltak ugyan vezető állainférfiaink között sokan, akik a delegáció intézményével összekapcsolt intenciak őszinteségében és lojális megvalósításának lehetőségében eleve kételkedtek és ezt az intézményt, amely sehogysem felel meg az önálló magyar államiság attribútumainak, a leghatározottabban visszautasították, az abban való részvételt megragadták. Kossuti) Lajos végzetesnek jelentette ki a magyar nemzet függetlenségi és önállósági küzdelmeire egy ilyen «Centralparlament» megalkotását és azzal szemben a legnagyobb óvatosságot, tartózkodást, kényszerű részvétel esetén pedig a legrigorozusabb ellenőrzést ajánlotta nemzete figyelmébe.

Kétkedők szavát figyelemmel hallgatta az ország, de bízott és remélt egy jobb kór elérkeztében és várakozással nézett

a delegáció intézményének beválása elé, különösen abból a szempontból, hogy egy nemzet legfontosabb életszerveiben: a nemzetközi képviseletnél és a hadierő organizálásánál jogai és aspirációi a nemzet szellemében mennyiben fognak megvalósulni ?

Harminc évet meghaladó idő óta áll fenn és működik a delegáció. Kifejlődtek ezen idő alatt bizonyos olyan ünnepélyes aktusok a delegációval kapcsolatban, amelyek csak egy nemzet parlamentjét és nem egyszerű országos bizottságát illetik meg. Trónbeszéd, ünnepélyes fogadás az udvarnál, ünnepi ceremóniák és ebédek: mind olyan külsőségek, amelyek a rendezők azon szándékába engednek bepillantást, hogy ezt a szervezetet valamiféle birodalmi törvényhozó testület jellegével ruházzák fel és a nagy külföldön ilyen téves közjogi felfogás kialakulására adjanak alapot.

Uj helyzet állott elő, amióta a delegációban résztvesznek azok is, akik a 67-es közjogi alap elvi ellenségei. Több Ízben tiltakozás történt ezen meg nem illető sollemnitások ellen és megindult a harc, hogy ha már a delegáció intézménye fennáll, az ne csak parlamentáris eltemetője legyen a teljes paritásra irányuló törekvéseknek, de a külügy és hadügy terén egyaránt fejlesztője, előbbre vivője és érvényesítője legyen jogosult kívánságainknak.

Az idei delegáció korszakos jelentőségű. Jönnek a véderőtörvény reformjával, a létszámfelemeléssel, a szolgálati idő megváltoztatásával, a katonai terhek óriási fokozásával, a katonai beruházások rendkívüli méreteivel. Előtérbe nyomul a döntő kérdés : mindenekért hol és miben van a rekom-A j'apáni sajtóviszonyok.

Közli Sztudinka Ferenc a Magyar Ipartört. szerkesztője.

Jokohamában indult meg, azután Tokóiba tette át székhelyét 1870-ben a Mainiki shimbum, amelyet eleinte fába véstek, utóbb pedig fabetüből szedtek. Majd megindult a Nisi-nisi, a Jomiiri, a Hoki. A Hoki a következő módon keletkezett: A közlekedési miniszter Európa mintájára rendezte be a japán portát s az ügynökei mindenfelől küldtek neki a hivatalos jelentéseken kívül nemhivatalos hireket is. A miniszter megbizta egy tisztviselőjét, hogy ezekből a hírekből álláson össze egy újságot. így keletkezett a Hoki, teljes cimén Jubin Hoki Shimbun (Postai Hírlap), amelyet kizárólagosan kolportázs utján terjesztettek. A lap nagyon jól ment s megjelenésének második évében napilappá alakult át, mig azelőtt havonkint ötször jelent meg. Politikával azonban még ekkor sem foglalkozott, csak három év múlva bővült politikai lappá.

Ez a változás abba az időbe esett amikor Itagaki gróf megalapította a radikális pártot, a melynek programmja legfőbb követelésként az autokrácia megszüntetését s az alkotmányos államforma bevezetését emlegette. A radikális párt követelését természetesen a sajtó is támogatta, amiért aztán a kormány 1875-ben kemény rendeletet adott ki a sajtó ellen A rendelet hatalmat adott hozzá a rendőrségnek, hogy bármely újságot fölfüggesszen vagy egészen megszüntessen, „amely az állam rendjét aláássa“. Vagyis, amelyik a kormánynak s a rendőrségnek nem tetszik.

A kormánynak ebben az időben egy lapja volt csak: a félhivatalos Nisi-nisi, amelynek Fukusi, Japánország legkiválóbb publicistája volt a főerőssége, aki egyúttal az első japán haditudósitó volt. Az újságok ekkor kezdtek nagyobb szerepet játszani

a politikában; 1872-ben egy Black nevű angol, aki tökéletesen tudott japánul, megindította a kormány támogatására a Nisin sinji sin cimü lapot, amely teljesen jelentéktelen lap volt egyideig, mikor azonban kiadta azt a hires föliratot, amelyben a japán arisztokrácia szinójava angol minta szerint való alkotmányt követelt a császártól, a lap egyszerre rendkívüli befolyáshoz jutott a politikában.

A kormány sajtóellenes hadjárata naprólnapra hevesebb lett. A rendőrség minduntalan fölfüggesztette egy-egy lap megjelénését háromtíz napra, amivel még jobban elkeserítette a sajtót. Nagy küzdelem támadt a kormány és a sajtó között s ez a küzdelem nagy férfiakat termett Japánországnhk. Az újságírók ideálokért harcoltak s bizony kevés fizetést kaptak munkájukért. Minoura, a képviselőház volt alelnöke, a Hoki főszerkesztője egv korona 20 fillért kapott egy angol cikk fordításáért. Ugyanilyen honoráriumért dolgozott Komatszubara közoktatási miniszter is újságíró korában.

Az újság akkor valóban harcoló életet élt, de jó üzletet csinált vele, noha a hatóságok zaklatásai gyakran sodorták válságos helyzetbe. A nép egyetértett az újságjával, amely az ő vágyait, az ó véleményét tolmácsolta s minél jobban ránehezedett a hatalom keze, annál jobban ragaszkodott hozzá. Minden büntetés, amely egy újságra lesújtott, megnövelte barátainak számát. A teher alatt valóban megnőtt a pálma. Az újságírók pedig buzgón keresték a szenzációkat, amelyekben a hullámzó politikai élet éppen nem szűkölködött.

A tokiói újságírók szövetséget alapítottak a gyülekezési és sajtójog kivivására, a kormány azonban nem akarta figyelembe venni előterjesztéseiket, sőt meg is fenyegette őket. Még az alkotmány kihirdetése és a képviselőház megnyitása előtt elutasították ezeket a liberális követeléseket,

mig végre 1897-ben kitörölték a sajtótörvényből azt a harminchét paragrafust, amely az újságot gúzsba kötve tartotta.

A szaigó fölkelés, a kínai-japán háború s a parlament megnyitása nagy lendületet adott a sajtónak. Különösen az 1894—95-iki háború hozott sok előfizetőt minden lapnak, kivéve a Hokit, mely rohamosan Hanyatlott, mert a háború ellen izgatott. A lap tanult ebből s mikor az Oroszországgal való konfliktus élesedni kezdett, valósággal dühösen izgatott a háború mellett. Ennek a Pálfordulásnak aztán hasznát is látta, mert a lap nagyon megerősödött az orosz-japán háború idején.

Volt Japánországnak ebben az időben egy kitűnő politikai hetilapja: Kokuminno tomo, amelyet főképpen ellenzékiségéért és éles hangjáért szerettek. Egész Japán ifjúsága rajongott ezért a lapért s Tokulomi nevű vezércikkírójáért. A szerkesztő azonban félreismerte a helyzetet, a lapot átalakította napilappá s mivel igy már nem ment elég jól, megváltoztatta politikáját s a kormány szolgálatába szegődött A kormány ekkor megszüntette Nisi-nisi cimü félhivatalos lapjával az összeköttetést s a lap a Mitszui nevű világhírű nagy kereskedőcsaládé lett. Tokutomi az átpártolással maga ellen zúdította volt hivei haragját s egy nagy népgyülés után a nép megrohanta és földig rombolta az ujságházat, Tokutomi és Kacura miniszterelnök házát pedig csak nagy rendőrcsapatok tudták az elkeseredett néptől megvédeni, így állt bosszút a nép azon az emberen, aki cserbenhagyta s azon, aki hitehagyását megfizette. Ma, öt évvel ezután az esemény után Kacura ismét népszerű miniszterelnök s a Kokuminno tomo népszerű újság.