Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)
1910-10-06 / 43. szám
V. évfolyam. 43. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 október 6. — - b ” * ELŐFIZETÉSI ARAK BBÉ i jBB| Ä fi ^MÉl B fS B ÉBHtk Bfc |B| SZERKESZTOSEG : I nnniini ü ipin^— VIDÉKRE: ■ B B ük B m RBB m Ü 1 I B IB B KIADÓHIVATAL: ||\||HI § II 1 lilini' | Uli 11 111 II llliiiHllJ“ m5B RJ| B.MHLi I■ B..A» 1 élj! fLjf ■ ■ Ui sssípsks«ís: Egyes szám ára 20 fii. ^BSW ^BP^ B V IP ^Bi^ talban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGHÍVÓ. A losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártjának végrehajtó-bizottsága f. hó 8-án, szombaton délután 3 órakor a Városi Szálló emeleti éttermében értekezletet tart. Felkéretnek a bizottság tagjai, hogy ezen pártértekezleten teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Losonc, 1910 október hó 2-án. Kristóff Sándor párttitkár. Bulyi János pártelnök. Október 6. Halottai lehetnek bármely emberi küzdelemnek, de vértanúi csak szent eszméknek lehetnek. A magyar szabadság és függetlenség ügye 1848. március 15-én már elérte a legnagyobb emberi magaslatot, de 1849. okt. 6-án még magasabbra, az ég szentségéig emelkedett. Március 15 megragadta az idő alkalmas pillanatát, október 6 elérte az örökkévalóságot. Március 15-ének eszméje az általános emberi jogok és az általános munka volt. De október 6-ig bebizonyosodott, hogy az általános emberi jogokat csak független nemzet biztosíthatja s hogy általános munka függetlenség nélkül szinte lehetetlen, eredménytelen, sőt inkább a zsaroló Ausztriát gazdagítja. E nagy tanulságokat pecsételték meg önként kiontott vérrel is a névtelen ezrek és a nagynevű tizenhárom. E vértanú-ünnepet csak úgy ünnepelhetjük meg méltán, ha nem általános hangzatos frázisokat Írunk s szólunk a hazaszeretetről és a tizenháromrul, hanem ha fölmutatjuk e nap eszméit, tanulságait és azokat követjük is, szerintük dolgozunk. Akik pedig szóval s írásban azt bizonyítják, hogy értik az eszméket és tanulságokat, de azokat mégsem követik, azok ünneprontók, mert roszhiszeinün álnokoskodnak, mert amit amaz irányjelölők megkezdték, annak ők csak követésére is gyávák vagy roszak. A mi kötelességünk, hogy csorbítatlan tisztaságban őrizzük e napnak világos evangeliomát és azt fölmutatván, a magyarokat követésére irányítsuk. Mutassuk meg a szegényeknek, a csüggedőknek, az elfásult hitetlenek, a gunyolódóknak, az együgyü félőknek és az elbizakodott farizeusoknak is. Mutassuk meg mindenkinek a nagy igazságot, hogy a függetlenség megszerzése után minden ország fejlődésnek indult és hogy függetlenség nélkül még soha egyetlen ország sem birt sem gazdaggá, sem hatalmassá, sem művelté kifejlődni. Aki szegény, az lássa be, hogy millió meg millió társával együtt azért szegény, mert ez a függésben és szegénységben tartott ország nem képes már több munkaalkalmat és munkadijat adni. Aki csüggedő vagy elfásult hitetlen, az lássa be, hogy a mai leggazdagabb országok sokkal nagyobb szegénység és elnyomatás közepette is rászánták magukat a függetlenségi küzdelemre, mert a nemzetek függetlenségi harcának még sokkal hatalmasabb és számosabb elnyomók sem bírtak ellentállani. Hollandia koldusrongyai közt is függetlenséget viv ki a gazdag spanyol világhatalommal szemben, Amerika mezitlábos hadsereggel vívja ki függetlenségét a gazdag Anglia gazdasági kiszipolyozása alól. Az együgyü félők gondolják meg, hogy az igazi független nemzeti munkában senkitől se várnak erején felül való erőfeszítést. A legutolsó napszámos, a diák is részt köteles és képes venni a gazdasági függetlenités munkájában, minden elköltött fillérnek jelentősége van, aszerint amint a mi magyar iparunkat, vagy az ellenséges osztrák ipart támogatja. A nagysikerű török bojkottott, mely monarkiánk magasságát megtörte, egyszerű és békeszerető, de kitartó és következetes török kikötői-munkások csinálták meg. A gúnyolódok és nagyképü, elbizakodott farizeusok pedig gondolják meg a maguk állapotának hiányait. Hogy a kielégítetlen magyar nép mégis csak ellenállhatatlanul fokról-fokra öntudathoz jut és először is az itthoni hatalomban és jó módban levők vagyonából lesz kénytelen magát kárpótolni, majd eiienük is fordul és elsöpri azokat, kik hazug békitésekkel és önző magánérdekeikkel födik el előle a boldogulás, a független ülés útját. Ezek a tanítások koronként elhomályosodhatnak, de a vértanuk vérével is megszentelt igazságoknak végezetül mégis csak győzedelmeskedni kell. Krisztus palástján is kockáztak a poroszlók, de később ők maguk is szédülten és ámulva hullottak félre s a Krisztusi eszme diadalmaskodott általa és követői által is. Sötét nap. Ahol hullott magyar vér és magyar köny, A földben ébred felhős fájdalom. «A Kárpátok alul sötét vihar jön», — Mondják gyáván remegve Nyugaton. Ma — hej! — a földben holtak ébredeznek, Vitézek kelnek bus dühvei zokogván Rodostó, Piski, Segesvár mellett — — S valahol lenn az aradi rónán Ma valahogy több felhő ül az égen, Ma valahogy sötétebb a világ, Ma több virág sorvad el künn a réten S simák hűvös, borús melódiák, Ma feketébbek a feketeségek, Ma sir az ősz s a napsugár elalszik, Ma a szivekben sárga lángok égnek És gyűlölséges vad sirás morajlik. Ma a szivekben felhők gyülekeznek És a felhőkben — villám ébredez . Sötét harag ez éjfekete felleg És büszke tettek fényes tüze lesz, Mely a szivekből gyújtva és lobogva A Lajta felé csap győzelmesen, — — Ma elmerengünk harci dalt zokogva Lélekgyulasztó bús emlékeken . . . Eszünkbe jut ma századok keserve, Elfojtott vágyak, hasztalan csaták, Álmok, mik nem lesznek sosem betelve, S tragédiák s könnyes, rut szolgaság, S átkok, s akiknek messzi földeken Áldott nyomát el-belépi a hó, S «akikről ne beszéljünk sohasem» S eszünkbe jut az —: eb ura fakó Ma arcunkon piroslik századoknak Minden keserűsége, szégyene, — S bánatfelhőkben villámok lobognak : Tüzelve csap ki, el Nyugat fele Szivünkből a vad gyűlöletnek lángja És ott zug lelkünk viharaiba Félelmesen, hogy ne bántsd a magyart! Ma van október hatodika Pétörke. Irta Kiss Menyhért. Komlós Aladár. Gondolkozom, elmondjam-e a Pétörke történetét ? Olyak rövid és igénytelen, hogy lesznek, akik megmosolyogják. De mégis csak elmondom, hogy ezzel a pár jelentéktelen szóval tartozom a Pétörke emlékezetének. Aztán mikor róla beszélek, felvonul emlékezetemben életemnek egy ragyogó korszaka, mikoron hittem a halhatatlanságban s kivágtam az újságokból a szépen csengő verseket. — Ott laktam a Gyár-utcában egy rengeteg bérház negyedik emeletén. S szobám keskeny volt és hosszú, mintha egy másik nagy és elegáns teremnek szolgált volna előszobául. Aztán gyakran gondoltam arra, hogy hogyan is férhetek én ott meg, abban a kis, sötét és elhanyagolt zugban, hova a nap fénye se látogathatott s csak falat, a szomszéd kőhalmaz vakolatos, szürke oldalát látom. Csodálatos, hogy mégis gyakran visszavágytam oda a szoros, sáros, füstös Gyárutcába, s fel oda a fecskefészkes negyedik emeleti legénytanyába. Akkor is, mikor Smyrna szőnyegét taposta lakk topánom, s hivatalosan megkívánt bókokat súgtam a félmilliós házikisaszszony fülébe. Hanem akkor mindez messze volt még. S tudja Isten nem izgatott. Lehet, azért következett be idők múltával. Mert rendesen az jön, amit nem várunk s amiért bolondulunk lenge ködképpé foszlik. Egyetlen nagy és őszinte gyönyörűségem Pétörke, kiről lám, hogy szó tétessék, mennyi fátylat kell meglibbentenem az emlékek halott kamrájában. Oh mert mennyire is összenőttünk, összeforrtunk mi ketten. En, ki egy havasi falucskából vándoroltam ide, s ő, kit az alföld vadvirágos, délibábos téréiről dobott ide láthatatlan, gonosz ördögi kéz. Mert láthatatlan volt az a kéz, melyre gyöngéd csókot nem nyomott Pétörke, holott az szülő anyjáé volt. És gonosz és ördögi volt az a kéz, mely csecsemő gyermekét idegen személyre bízni nem átallotta. Gyakra sóhajtottam fel, látván Pétörke nagy szerencsétlenségét, minek is ad az isten hitvány asszonyszemélynek magzatot? Olyan szívtelen, vad teremtésnek, amilyen a Pétörke szülőanyja lehetett. Herezné, az ő második anyja, mit törődött vele ? Ő is egy hajszállal volt jobb annál az aszszonynál. Rátukmálta, könyörögte a gyermekét, kénytelen-kelletlen elfogadta. Azonban ez nála nem sokat jelentett. Mert a Picula macskáját, a sárga és barna foltokkal tarkásat jobban szerette. Mindössze egy kis bosszúság s egy kis darab zsemlyehéj, a hegyes orrát fintorította Picula őnagysága. Nem lehet csodálni. Herezné zöldséget árult a Ysák-utca sarkán, legjobb barátja Honterné, Ránézné asszonyságok voltak, kiknek életpárja csontot, rongyot szedett s este tizenegy órakoi lábalt haza. Mindkettő kiizzadva fáradva, bizony nem imádságszóval dűltek a piszkos derékaljra,
