Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-09-15 / 39. szám

V. évfolyam. 30. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1010 szeptember 15.

ELŐFIZETÉSI ARAK |H JHM» JÉpBS| IjB «gjfiESk jlg flk Hl OP^H SZERKESZTOSEG :

HELYBEN: fill WE I® jgll BB EK gi§ H Kg ■ BE BSi ‘M.

mg Be aB HM H tH Losonc, Kossuth U-u. 69

K£i£: a I Ilii Ilii ill 11 Ili Hal

KtTe:* I I I % I 1 H 1 1 11 l\MI

■ Ki m ■ ■ Bai aj ■ na Km Bl mám aa&e*ss&

Ka„ég.k. m 1 i* i i I IS m mm a haS.ííi mm ssvásstat

LUUUllUi üli UHU

Egyes szám ára 20 ^ ^ V W W

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Mit eszik ön ?

A dölyfös, elbizakodott ember erre a kérdésre azt feleli: Mi köze hozzá ? A szerény és alázatos: felsorolja egy csomó ételnek a címét. Az okos ember válasza erre a kérdésre: Mit tudom én ?

A székesfőváros tápszervizsgálóintézete az Országos Kémiai Intézet, a különböző állami s magán vegyészeti laboratóriumok nap-nap után tanúsítják hivatalosan, hogy mi a különböző élelmiszereknek jobbára csak a címét szoktuk fogyasztani. A tej amivel tenmagadat és családodat táplálod, csak volt valamikor tej. Most vízből, gipszből, meg tudja a jó isten miből álló habarék. A disznózsírt, amit piritós kenyeredre felkensz, a forró égöv kókusz pálmája nemzette. A kávé, amit részint kapuciner, részint pikoló alakjában elédbe tesz a kávéházi pincér a Bakonyban látta meg a világot és rendszerint disznókat szoktak hizlalni vele.

De nem folytatom tovább. Mindössze azt a kijelentést teszem, hogy minálunk jóformán mindent hamisítanak, amit a gyomor fogad be. Ezt tudjuk mindannyian. Tudja a székesfőváros tiszti főorvosa, tudják az ország összes járási orvosai, valamint a közegészségügyi felügyelői és ennek dacára nap-nap után olvassuk a lapokban azokat a válveregetésszerü kijelentéseket: Ne félj magyarom se a tífusztól, se a kolerától. Nem szabad annak bejönni a négy folyó és három bérc honába.

Nagyrabecsült tiszti főorvos és járási orvos urak és mélyen tisztelt közegészségügyi felügyelők! Hiszünk önöknek. Hiszünk már évtizedek óta. Ez az ország az egészség hona. Nem félünk semmitől. Bunkósbottal kergetjük ki a kolerát. Ezt a pár sort sem a félelem sajtolja ki belőlünk, hanem inkább az epedő vágyakozás. Szeretnénk már nemcsak az ételek és italok címét fogyasztani, hanem valósággal jól is szeretnénk már lakni igazi ételekből és szeretnők szomjunkat eloltani, ha egyébbel nem, legalább nyíri vinkóval, de az aztán nyiri vinkó legyen, mert tudomásunk szerint még ezt az italt is hamisítva szokták forgalomba hozni, Hajdanában azokat a pékeket, akik parányi zsemlét mertek sütni, fülüknél fogva szegezték boltjuk altajához. Barbárság volt. A mostani kor sokkal humánusabb, most minél kisebb zsemlét süt a pék, annál hamarább lesz törvényhatósági és képviselőtestületi tag.

Mit szóljunk — tisztelet a kivételnek — mészárosokról és hentesekről ? Ne szóljunk semmit, mert ha kinyitjuk a szánkat, az lesz a következése, hogy rágalmazásért két hónapra Ítélnek bennünket, vagy hogy valami dijnokságra aspiráló sógorunk a legjobb igyekezet és a legnagyobb erőfeszítés dacára se fogja a kérelmezett állást elnyerni. Hanem ha valaki meg akarná ismerni ennek a fogalomnak a lényegét: «minden», annak melegen ajánlják, hogy bújjék bele némelyik kolbászba, virslibe, vagy szafaládéba, ennek a bőrében igazán van minden.

Ráadásul aztán a mindenkori kormányok esztendőnkint hivatalos és félhivatalos újságokban iratnak hangzatos vezércikkeket, amelyek előre lefestik milyen kitűnő lesz az uj tápszer-törvény. A kiegyezés óta nem volt még egyetlen egy földmivelésügyi és egyetlen egy belügyminiszter sem, aki meg ne fürdőit volna a dicséretek tömjénfüstjében azért, mert nagy kegyesen kilátásba helyezte ennek az országnak, hogy megcsinálja a tápszertörvényt, amely egyszersmindenkorra véget vet az élelmiszerhamisitásnak.

Ez a helyzet képe.

A katonai ügyeket gondozó miniszterek pedig minden esztendőben telesirják a zsebkendőiket, hogy satnyul a magyar, ma-holnap alig akad katonának való ember. Amikor aztán kisírták magukat, csodálkozva kérdezik, mi lehet ennek az oka. Miniszter urnák nem áruljuk el az igazi okot, hanem alázatosan kérjük, hogy a sorozó bizottságokhoz állítsanak egy statisztikust is és a katonaorvosoknak tegyék kötelességükké, hogy minden sorozásra jelentkezőtől kérdezzék meg:

Mit eszik ön?

Ekkor aztán megkapják a választ arra a kérdésre: hogy miért satnyul a magyar?

A tanító társadalmi hivatása.

Irta Egy tanító.

Wlassics Gyula, a volt kultuszminiszter az 1896-ban a tanítókhoz intézett szózatában gyönyörűen fejtegette a magyar tanító hivatását. Ezen szózat lényege az, hogy a tanító hivatása : a becsület, a kötelességteljesités, a vallás, erkölcs és a népmüveltség tanait testté, cselekedetté, valósággá alakítani. Ebben bennfoglaltatik az, hogy tanítói legyenek nemcsak a gyermekeknek, hanem a népnek is.

Ehhez azonban szükséges magának a tanítónak a társadalom által való elismertetése. Ahhoz, hogy a tanító ne csak az iskola szűk falai közt érvényesüljön, hanem a társadalomban is, ahhoz szükséges az, hogy a társadalom előtt tekintélye legyen. Sajnos, ma nagyon sűrűn fordul elő a tanítókkal szemben a lenézés, a semmibe vevés. Beleesnek ebbe a hibába még az iskolák felügyeletével megbízott laikus testületek, iskolai hatóságok is. Szégyen, de igaz, hogy a fölöttes hatóságok igen sok esetben a személyes érintkezés alkalmával a tanítónak nem adják meg a kellő tiszteletet és a megbecsülésnek azt a mértékét, ami a tanítót megilletné. A tanító mai képzettségével igen sok esetben felülmúlja a közigazgatás nagyon sok alkalmazottját és mégis azok sokkal többet nyomnak a latban, mint a tanítók.

Örvendetes tény, hogy ma már sokkal helyesebb szempontból kezdik mérlegelni az egyes pályák értékét és igy a tanítóét is, de a tanítók még ma sem nyerik a társadalom részéről azt a méltánylást és elismerést, mint azt megérdemelnék. De nehéz is évszázadok hibáját nehány évtized alatt kipótolni.

Maguk a tanítók is hibásak és okai a társadalom magatartásának. A tanítóság kebelében ellentétek dúlnak. Egyik ily helytelen felfogás, ami a férfitanitót a nő fölé akarja helyezni, annak dacára, hogy ugyanazt a kulturmunkát végzi a nőtanitó is semmivel sem kisebb eredménnyel.

A tanító társadalmi hivatásának és szereplésének első feltétele az állandó önképzés. A társadalom a tanítótól, mint népművelőktől nagyon sokat vár, tehát folyton tanulnia, tapasztalnia és haladnia kell annak a tanítónak, aki a társadalomban vezetni, oktatni akar. A népművelés terén kell a tanítóságnak a legszebb sikereket elérnie, mert hiszen a zárkózott természetű nép különösen a tanítókat tünteti ki bizalmával, nekik legkönynyebb a népet irányitaniok.

Irányítson a tanító a politikában is, az önzetlen, hazafias felfogás alapján. De nemcsak itt, hanem a gazdasági, ipari, kereskedelmi, művészi, egészségügyi kérdések tekintetében is a tanító hivatása, hogy a népet felvilágosítsa és vezesse.

Különösen a sajtó az a tér, ahol a magyar tanítóra nagy szerep vár. Ezt a teret kell felhasználnia az oktatásra és irányításra. A magyar tanítóság sajtóbeli és irodalmi működéséről elismeréssel nyilatkozni nem lehet. Pedig lelkesítő példák állnak a tanítók előtt. Gárdonyi Géza, Jakab Ödön, Móra István, Ujváry Béla stb. tanítóból lettek íróvá és ma már büszkeségei a magyar irodalomnak.

A helyi sajtóra vár az a szép feladat, hogy hasábjait megnyissa a tanítók előtt, akik azután a népet érdeklő, a nép bajait orvosló, ismeretkörét bővítő cikkeket helyeznének el. Ezeket már azért is szivesen olvasnák, mert az ő tanítójuk irta.

Társadalmi elismerés és megbecsülés, illő anyagi javadalmazás mellett biztosítják az állam részére modern színvonalon álló tanítói kar kifejlődését és a közműveltség terjedését.

Városok kongresszusa.

Összeültek — szétrepültek, de azért Vívmányuk hajítófát sem ér.

Lezajlott a városok kongresszusa is. összejöttek a polgármesterek az ország minden részéből, hogy a városokat közösen érdeklő ügyeket megtárgyalják

Városok kongresszusa. Azt hinné a tapasztalatlan ember, hogy ott, ahol annyi tekintélyes és bölcs ember tanácskozásra gyűl össze, ott bizonyára igen sok okos intézkedés és határozat jön majd létre a városoknak számtalan sók s akuttá vált sérelmei és bajai szanálására.

Balga jóhiszeműség! A nagyságos polgármester urfk összeültek s gyönyörűen feldicsérték egymást. Tündéries ünneplést csináltak egymás számára. Görögtüz, illumánicó, zászlók, aztán bankett, barátkozás, majd poháiköszöntők rogyásig

Szóval hamisítatlan magyar kongresszusi mintára rendzték a városok kongresszusát is.

Amit pedig végeztek, az nem ér egy pipa dohányt sem Egy indítvány hangzott el, hogy dolgoztassák ki egy javaslat a gyermekvédelemnek a közigazgatási ügykörbe való utalása tárgyában. Erre kiküldöttek egy bizottságot, amely ismét ki fog küldeni egy albizottságot és úgy fogják összevissza kiküldeni egymást, hogy az egyébként dicséretreméltó gyermekvédelmi törekvés, — végelgyengülésben fog kimúlni.

A városok kongresszusa egyszerre volt rendezve a törvényhatósági városok polgármestereinek kongresszusával. Itt is kilátszik a lóláb. Á magasabb intézőkörök ezzel azt érték el, hogy a törvényhatósági városok túlsúlyban legyenek képviselve a városok kongresszusán s könnyen letudják gyűrni a rendezett tanácsú városoknak a tisztviselők fizetésrendezésénél elfoglalt álláspontját. Ez sikerült is, mert a törvényhatósági váró-! sok tisztviselői méltatlanul nagyobb előnyöket biztosítottak maguknak a rendezett tanácsú városok tisztviselői felett.

A kongresszuson városunkat Wagner Sándor kir. tan., polgármester képviselte. Hát bizony nem sok okos tapasztalattal gazdagodhatott a kongreszszuson a mi vasszorgalmu és városa érdekeit igazán szivénviselő polgármesterünk. Legfeljebb okul-; hatott a komolytalan kongresszuson s levonhatta magának azt a konzekvenciát, hogy a kormány szájaize szerint lefolytatott kongresszusnak eszeágában sem volt megvalósítani azokat az üdvös tennivalókat, amelyek a városok fejlődésének, terhei megkönnyítésének, kulturális és szociális előrehaladásának biztosítására már elkerülhetetlenné váltak,