Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-06-30 / 28. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK Égi •\

B

f

p Ä jtBR&mjk jjjl -jtf 9g gMBljl SZERKESZTOSEG :

HELYBEN: (Hj j?|§S '^¥tz |§®j |SlS Bhi §||j flB qSP till* 8« !$ifi |nH BbbBB |19H HP Losonc, Kossuth L.-u. 69

Egész évre S kor. - fii. O Baja jk£H W §9| Ml gB ÉhM §§1 IpS M'i Bi ®K j§ÉÍ MBSi Mg Mai ÉSSSl (H BH hová a lap szellemi

Félévre 4 kor. fii. ngjfi |P«i |7x|j S|1B| |2||| yjngi 3®« gg(j%g ,^Eg (§|8 fAv :$Ú$' jsSgfffflg; IMBg SflHjjj részét illető minden

Negyedévre 2 kor. fii. H M M |pS Iff; H ®|J|Í g® |j||i lfó£ gjP JÍJS M gBB, íjgip gaSpy. SE BH közlemény intézendő.

Félévre 5 kor. - fii. Hl Hj HH MB SBhÉÉÉÉ í|Ös 1b| «Pj gK1 Iga*. o9n1|| SH Losonc, Kubinyi-tér II

Negyedévre 2 kor. 50 fii. BaS TMf3k H| W#} B^HgOTS |S$ KSH 99 BH 99 W BB8a«mi H

m

hová az előfizetések,

____ BMl m| BH m nm jjga i|ga §*|| agg gg^,. Ste; «Sw K W I °rr1^a hirdetések, minden-uj||g wmt |S^ f^9 __ BH 99 RT§! 99 99 raBf legs 9H nemű pénzkitldemé-Községek, egyesületek, ^9 >fp HSB tgö |§É 99 *S*| gwgg* 9BJ A

l Hgg H SBgJ <afe> 99 H H H B ^9 nyék és a lap szétkültovábbá nógrádmegyei 99 9[ MB MH SSfc W& 99 IffiK« 193» jjfc ■ Bf B ffl »iS mti »$ M9 NME 9» 89 99 désére vonatkozó feltanitók és körjegyzők Bl B B HB B B KI Hl W<M W W 9$ B B feji SB? ÜÉ KSH *a»P8s*TM B9 B szólalások intézendők.

egyesülete tagjai reszere ^9 HH H B90 Bl — BH Bí WiSi Mag jflgs m£sj MB8 99 regi «Bi» Bs »Hg gaBMggHKä rag ISO

évi előfizetési dij 5 kor. ,r’a:

9LJ^9 H JSBm BM i^Kj BB I|jä| Mai JöKs HH &£,{ .&M 8H «BBS BBSS myFt 98» MB Hirdetések jutányos áron

^■^9 fKaaSSr B

hh BB 99 H&HB saK HÉ»s9í ÍÉ&ÍsS’ ‘ÍJSfeáwSr M HH H9dHi vétetnek fel a kiadóhiva-Egyes szám ara 20 fii. H9 B9 jjJBpf 99 9B talban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

V. évfolyam. 28. szám. Megjelenik minden csütörtökön. LOSOÍIC, 1910 jutlíus 30.

Aratás előtt.

Egy-két nap még s az aranykalászos rónaságon, hol az érett gabona felett még csak az énekes madarak zenéje hallatszik, megcsillan az éles kasza, hogy learassa azt a termést, azt a gyümölcsöt, mit majd egy esztendő véres-verejtékes munkája teremtett meg.

Aratunk ! Minő bűvösen hangzik e szó. Benne a munka jutalma, a fáradalmak, kínlódások ellenértéke.

Van-e szebb muzsika, összehangoltabb zene a kaszacsengésnél. Ismerhetünk-e szebb danát az aratók vidám énekénél s gyönyörködhetik-e a szem gyönyörűbb látványban, mint az «élettel» megterhelt szekerek mesés látványosságában ? !

Mégis csak a természet az ő mindenhatóságában nyújtja a legszebb, a legutánozhatatlanabb képét, semmi sem pótolhatja, semmi sem helyettesítheti őt. Az ő nagyszerűségének párja nincsen, az ő atyai gondoskodása felülmúl minden szülői szeretet.

S mégis. Ebben a szent percben, mikor szemünket végiglegeltetjük a termőgabonától terhes aranykalászos rónákon, most mikor az élet sarjadzik a fekete humusból s barátságosan hajladoznak a terhes kalászok, az őket simogató langy szellő alatt, mégis olyan furcsa, olyan bántó gondolatok támadnak agyunkban, melyek nincsenek összhangzással azokkal a szép képzetekkel, melyekkel a természet nékünk kínálkozik.

Eszünkbe jut mindaz a baj, mindaz a sok gond és bánat, amit a gazdának a mai napig szenvednie és eltűrnie kelletett. Hányszor került válságos helyzetbe saját hibáján

kívül. Hányszor rettegett a jégesők, a késői zivatarok alatt. Hányszor rimánkodott tehetetlenségben az egek Urához, hogy mentse meg munkája gyümölcsét az elemek fékezhetetlen dühétől s ne engedje pillanatok alatt elpusztulni azt, mit hosszú hónapok verejtékes munkája alkotott. És igen sokszor hiába könyörgött. A jégeső elpaskolta, a késői zivatar leverte lábáról a vetést s a tönkretett gazda a vihar után, mit tehetett egyehet, mint födetlen fővel, levett kalappal buzgó imát küldött fel ahhoz, kinek kiszámíthatatlan jósága és előrelátása ezzel a súlyos csapással látogatta meg őt. S itt nincs segítség. A legnagyobb munkabírás, a legkitartóbb szorgalom hiábavaló. Az elemek vad dühét megfékezni, de még csak védekezni ellenük, nem áll módjában a tehetetlen embernek.

S ezért fakaszt belőlünk az aranykalászos róna, az ő rengő-ringó kincses erdejével szomorú gondolatokat. Szomorúkat még akkor is, mikor a földmivelésügyi miniszter, körülfogva nemes és tudós gárdájától, a gazdasági tudósítóktól, azt az örvendetes hirt hozza, hogy az idei búzatermés 60 millió métermázsát tesz ki s igy az idei termés a tavalyinál majd ötven %-al többet hoz, ami jó egy párszáz millió korona nemzeti gazdagodást jelent.

A tavalyi rossz termés után minden bizonnyal elkél az idei jó közepesnek mutatkozó eredmény. S valószínűleg lábra segíti a múlt évi veszteséget még mindig érző birtokos osztályt.

Nem siránkozunk azonban, mert hiszen a statisztikai adatok mutatják a magyar közbirtokososztály fejlődését. A mezőgazdaság fellendülése is, ha lassan, de mégis fokozatosan konstatálható s az 50-es 60-as évek pesszimizmusát megcáfolják. Negyedfél milliárd ma már Magyarország mezőgazdasági és erdőművelési bruttó hozama s mint a statisztikából a hozzáértők kiszámítják, az utóbbi évtizedben körülbelül félmilliárdnyi növekedést tapasztalhatunk. Ez az eredmény különben kifejezést talál a mezőgazdaság rövid lejáratú kölcsöneinek csökkenésében, másrészt a vidéki takarékpénztárak növekedő betéteiben, főleg pedig a gazdaközönség fokozódó vásárlóképességében.

A gazdatársadalom tehát helyzetében fokozódó javulást mutat s ebben a törvényhozás kedvezése is szerepet talál, amennyiben az igen sokat tett arra nézve, hogy mezőgazdaságunkat talpraállítsa s existenciájának feltételét itt a lehető legszélesebb határokig biztosítsa.

Aggályaink tehát nem ebben az irányban mozognak. Mert hiszen a természeti károk lett légyenek azok még olyan elemi csapások is, csak bizonyos százalékban károsíthatják meg az ország jövedelmét. Végeredményben azonban mégis eltartják az ország népét azzal, amire szüksége van. De viszont nem szabad magunkat eltántorítani engedni azoktól a kedvező körülményektől, melyek a gazdasági élet fejlődésével országunk foglalkozását egyoldalúvá fejlesztik.

A mezőgazdasággal való foglalkozás, belterjes gazdálkodást véve alapul a kedvező gazdaság-politikai konjunktúrákat mindenesetre sikeres működéssel kecsegtethet minden gazda embert. De ha az egész ország nagy százaléka gazdasági ágak

Mikszáth.

(írói jellemkép.)

A józan, cinikusan derűs magyarnak, de épen ezek közül is az agyafúrt csufondáros, pompás humora palócnak legjellegzetesebb egyik fajképe ez f hires nagy palóc, Jókai mellett egyik leglebilincselőbb meséiőnk. Ha mint regényírót állítjuk rpérték alá s a% emberiség nagy regényíróinak alkatelemeit keressük kenne, tulajdonképen pem is találjuk nagy regényírónak, sőt nem is igazi regényírónak. Az a nagy válságokban, az emberiség és nemzet nagy fájdalmaiban kiforrott szív, apai Tolsztojt, Piokenst, Gorkij Maximot, Kemény Zsigmondot a kor és a nemzet leikéből öntött szobrokká teszi, az az alkotó erő, mely a nagy regényírók világképeit a teremtett világnak Világosabban beszélő testvéreivé teszi, — Mikszáthpan pines meg. Ifjúkorában, mikor a jó palócokat megfigyelte, hogy majd leírhassa, volt szivárvápyos, megindulni kész szive is, dal és meleg ifjúi vér benne, de ez csak rövid átmeneti tavasz volt. Magyarországon és a magyar kedélyben a hosszú derűs, száraz ősz a legjellemzőbb, legmagyarabb időszak. Az Igazi Mikszáth : az élesen megfigyelő, cinikus életbölcseletü, a világot pompás humorral kifigurázó, táblabirásan eladomázó, éiete őszét élő Mikszáth. Az emberiség, a nagy századok, a nemzetek, az emberek nagy bűnei és erényei előtte mind mulatságos szappanbuborék, amit jóizü mesélő kedvvel összekever kis bűvös csészéjében s egy szalmaszálon át szivárványos buborékot fuj belőlük, melyben az egész kis környezet apróra kicsinyesitett képe csillog-tükröződik, mulatságos kicsiny, gyakran torz figurák, aztán száll-száll a csillogó mesegolyó — s ha egy jó kacagásra elpattan is, nem fakadunk sirva rajta. A körülötte levő világban, a múlt századokban, a

jelen társadalmi osztályaiban, a politikusok közt, a parasztságban, de legkivált az apró dzsentriben élesen megfigyelő szemmel látja meg alakjait, életüknek, jellemüknek apró, de jellemző vonásait, de legkivált gyöngeségeiket, rejtett kicsinyes bűneiket. A vallásosság helyett szívesebben Írja le parasztoknak, vagy elbizakodott nagyoknak babonásságát, a hazaszeretet helyett inkább a nemzeti nagy küzdelmek nagyjainak kicsinyes rejtett egyéni mozgató-érdekeit, a szerelem nagyszerű isteni szinjátékai helyett inkább a szerelem apró bolondságait ; az emberi lélek nagy mozgató erői közül talán csak az apai szeretetet veszi komolyan, csak itt érezzük róla, hogy meg is tud illetődni. De ha mindent kifiguráz, felvállrul vesz is, azért mindezt nem rossz indulattal cselekszi, sőt szinte valami eynikus jo indulattal mulat a maga világának torz bolondságain. Néha egyenesen félbolond különcöket, vagy torz gondolkozásmóduakat választ hőseiül, mint a sárosi gavallérokban, a különös házasságban, vagy pláne Beszterce ostromában, de itt sem ostoroz epésen, hanem kimulatja magát a furcsaságaikon. Ha a múlt nagy alakjaival foglalkozik, bizony minden tisztelet nélkül kifigurázza a Rákóczi, Zrínyi és társai alakjait, anélkül, hogy ellenszenvet iparkodnék kelteni irántuk. S ha saját kortársaival, a politikus nagyokkal foglalkozik, kiket pajtáskodva szeret, az ő adomázgatásaiban ezek a körültömjénezett mennydörgős nagyságok ugyancsak leszállanák fönséges pódiumaikról, mellénkülnek, elpanaszolják fogfájásukat, tyúkszemeiket, elárulják szépségtapaszaikat, ki!ecsegik apró hiúságaikat, úgy hogy végül némi kiábrándultsággal vesszük észre róluk, hogy hiszen lám ezek is csak velünk nagyon is egy pádon ülő emberek, de egyszersmind a velünk közös emberi gyarlóságaik révén némileg melegebben meg is kedveljük őket, mulatunk rajtuk. Végtelenül érdekes s némileg pikáns érdekességü vállalkozás, hogy Mikszáth megírja az ő nagy mesélő elődjének és némileg mesterének, Jókainak életrajzát és jellemképét. Jókainak alakja meglehetősen aranyfüstöe, nimbuszba burkolva élt közöttünk, romantikus pózokba állitgatták be, ő maga is a nyilvánosság előtt mindig szeretett meglepőn, koturnusban és tógában magyar költőkirályi külsőségekkel megjelenni. Mikszáth e magas piedesztálról egészen lehozza közénk. Elbeszéli testi törékenységeit, családi életét, hogy nyögött mindig papucs alatt, hogy mily gyönge volt, hogy csak a bolond nem íratott vele alá váltót, hogy Groszné az anyósa ki-kiseprüzte s az öreg sirva fakadt, hogy adósságai szorították rá legszebb müvei megírására, hogy a király többször kifizette adósságait s erre lett Jókai aulikus, sőt szörnyű családi bűnét — s mi egész emberi meztelenségében ismerjük meg Jókait s szeretjük ezt a hihetetlen lágyságu élhetetlen gyermeket, szánalommal és csodálattal.

És ideérve egyáltalán tanulságosnak és' érdekesnek Ígérkezik párhuzamba állítanunk a Jókai és Mikszáth regényírói alakját.

Mindketten a nemesi középosztály gyermekei, mindketten majdnem egyformán mesélő anekdotázó irói, majdnem ugyanannak az olvasóközönségnek, mindkettő egyformán megalkuvó politikusa a klubnak és folyosónak, adomázó jó pajtása a nagyoknak. A külömbség közöttük az egy emberöltő alatt lényegeset változott kor, mely bennük erényeivel és bűneivel tükröződik.

Jókai a romatikus kornak, Magyarország legnagyobb 25 évének szülötte és neveltje. A magyar újjászületés évében születik s a magyar szabadságharc látása avatja férfivá. Élete is csupa romantikum, 48-ban Petőfinek és a magyar politika legnagyobbjainak dédelgetett barátja s pár hónap múlva földönfutó üldözött a mocsarakban