Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-05-26 / 21. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK B J9Bh R B MHmk V B fii III b| Pl SZERKESZTOSEG :

HELYBEN: R V B H jgjf ffi 1 K 1 H H B ü &P SÍ SSl §Ef 1® Losonc, Kossuth U-u. 60

Egész évre 8 kor. fii. R B HH R ffg I« H R 9» R fin Vffl g® Eg ^ 8H Kg, R Hová a lap szellemi

Félévre 4 kor. fii. B R R H B K *jfc ÍS| Kg «S R R É| £» R feH ffSig §&$ 18 részét illető minden

Negyedévre 2 kor. B ■■ B| Hj B M jjg| Hg K» Kg ffigj B EHR Hi S&jjjSjk jgffi |9 közlemény intézendő.

^PT^-Si: I I

I E I |M I I E

l I S I Losonc,0 KuWnyUtér * II

Negyedévekor. 50 fi,. ■ ■ ■ B ■ B| fi B i 1 S « li ifl StóSeí^S*.

Községek, egyesületek, ■ ■ ■ A1 | | B ft fi G 1® i B 1 11 G B SésílSS

továbbá nógrádmegyei R R Kf R 983 WEB, B B9 B B H §■ » 9M5 H »* B désére vonatkozó feltanitók és körjegyzők MM B B B g ■» K A B® B $E B |g£ gg gH Hl ^g szólakisok intézendők.

“A- LIIUUE1UI UllUflU **««=

Egyes szám ára ^g ^igggfr gg ^££$8? Sg g

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

V. évfolyam. 21. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1910 május 26.

Katonai kiadások emelése.

A közös hadügyi vezetőség sokkal gőgösebb, minthogy titkolgatná akaratát. Durva, nyers egyenességgel kijelenti, hogy ennyi katonára, ennyi új kiadásra, ennyi uj hajóra van szüksége, hát ezt egy-kettőre adják meg neki. Hogy honnan ? miből ? attól a két országháznak a feje fájjon, az vegye vissza, ami iskolára, orvosokra, bábákra, hasznos beruházásokra kellene; a hadvezetőség ugyan sohasem kérdezte, hogy vájjon éhenhal-e a szegény paraszt ? tönkremegy-e a küzködő kisiparos, vagy kereskedő ? nyotnorog-e a hivatalnok ?

Mostanában is a közös hadügyi vezetőség titkolózás nélkül kinyilatkoztatta legújabb akaratát, amivel szörnyen kényelmetlen helyzetbe hozta a kormányt, mely épen mostan választások előtt áll, s szeretett volna minden valóságos ígéret nélkül rózsás reményeket kelteni maga iránt.

S most egyszerre mint közeledő felhők menydörgése, megdördül a közös hadsereg nyers akarata, hogy uj csatahajókra, s egyéb uj hadügyi kiadásokra mintegy 286 milliónyi katonai kiadás-emelést akar.

No hát ez épen jókor jött. Eddig úgyis hiába vártunk a Khuen-kormánytól csak egyetlen valóságos programmpontot is, hát most legalább tudjuk az első programmpontját: 280 millió koronával emelné a közös hadsereg kiadásait.

Tisza István kapitány úrról rég tudjuk, hogy lelkesedéssel rajong a közös hadseregért ; hisz ő volt az, aki mikor Magyarország miniszterének kellett volna megjelennie a király előtt, méltóbbnak találta császári

tiszti egyenruhában megjelenni, ami csakugyan méltóbb is hozzá. Hiszen ő volt az, aki a katonai létszámfölemeléssel az egész országházi vihart fölkorbácsolta, az obstrukciót is fölkeltette, aki a katonai létszám fölemelhetése végett nyílt alkotmánytörésekre vetemedett, saját pártját fejjel az alkotmány falának ugratta és igy összetörette; hát ime az ő pártja megjelent újra, hogy az ország legszörnyübb adóját 280 millióval fölemelje. Nyolc évvel ezelőtt az ország a katonai létszám és költség fölemelését erélyesen visszautasította, még obstrukcióval is megakadályozta, úgy hogy az egész országnyuzás hál’istennek nem sikerült.

És mi kárunk lett belőle, hogy nyolc évvel ezelőtt a hadsereg létszámát és költségeit nem emelték föl ? Elfoglalta tán az országot az orosz, avagy épen a montenegrói nagyhatalom ? Nem történt semmi baj, sőt épen rengeteg milliókat nem kellett rá kifizetnünk.

Hát mi a csodának kellene akár most is ez a rengeteg katonai kiadás, uj ágyuk, uj hajók ?

Falán valami idegen nemzet el akarja-e foglalni Magyarországot ? Dehogyis akar a mi országunkból egy holdacskát is elvenni semmi más ország. Különben is Magyarország tudvalevőleg Ausztrián kívül csak Oláh- és Szerbországokkal határos, s ezek ellen még honvédségünk fele is elég erős. Más nagyhatalmak pedig, mielőtt Magyarország testéhez férkőzhetnének, először a körülöttünk elterülő Ausztria területéből kellene hogy elvegyenek, amit mi forró örömmel üdvözölnénk.

Mire hát nekünk a hadsereg növelése ?

Azt mondják némelyek, kivált akik legfőbb műveltségűket a katonáskodásukkor kapták, hogy a hadsereg a népnek igen jó nevelő iskolája. No hát ennek ugyan túlságosan drága iskola volna, mert amennyibe átlag egy-egy katona átlagjában kerül, avval legenyhébb számítás szerint is száztíz gyermeket lehetne megtanítani írni, olvasni, számolni; és egyetlen évi hadügyi kiadásainkból az egész ország összes állami népiskoláit föl lehetne építeni! Emellett a katona az idegen helyen a jó fegyelem mellett sok durvaságra és erkölcstelenségre is rákaphat. És tekintetbe kell venni, hogy mig a 6 éves gyermek úgyse tölthetné más hasznos dologgal az idejét, a munkabíró katona az alatt legalább évi 1000 korona hasznot kereshetne magának és a társadalomnak javára.

És mire nekünk az uj, egyenként 80 millióba kerülő hadihajók építése ? Hiszen egyetlen kikötővárosunk, összes kereskedelmi hajói mindössze sem érnek meg ennyit, de meg különben is senki a világon nem akarja őket bántani.

Magyarországnak tehát semmi néven nevezendő érdeke nem kívánja, hogy a közös hadsereg erejének növelésére uj 280 milliót fizessünk. Ha valakinek, hát Ausztriának és az uralkodó Habsburg család politikájának van szüksége a hadsereg növelésére, nekik érdekük, ezek az érdekek pedig eddigelé mindig, de mindig ellenünk irányultak.

Nekik van szükségük mind nagyobb és nagyobb hadseregre, mind több és több ágyúra, hadihajóra. Sőt azt állítják, hogy múlhatatlanul égető szükségük van rá. No

Tükörjáték.

A lelkem most sugárzó, mély tó, Verőfényes, töndöklő tükrén,

Mint bűvös szellők, — fényes álmok Suhannak el kacagva fürgén.

Tele van most fénnyel, csodával, Valami nagy igézet játszik, Csodarózsák kelyhe kipattan És álomzene fuvolázik.

Az egész tó : csupa szivárvány, Belátni most a fenekéig,

Hol egy egész bűvös menyország: Az Ő szeme azúrja kéklik.

Dal koporsó.

Darvas János.

Szivemből siró verseket bányászok S építem az örök, nagy síromat.

S bebalzsamozva abbafektetem majd A lelkemet s sok szent fájdalmamat.

S épen találnak meg dalos síromban, Ha eljövend egy késő alkonyat S fölnyitják síromat . . .

Komlós Aladár.

Aranypróba.

Irta Déry Jenő.

— Nos, tudd meg tehát, hogy voltaképpen miért kértem olyan nagyon a te baráti látogatásodat, — szólt ulánus főhadnagy barátjához a biró, miután már végig vezette fényűzéssel berendezett lakásának minden csillogó helyiségén.

— Azt hiszem, — válaszolt a főhadnagy hogy a lakásodat akartad megmutatni.

— Oh, igen, azt is, de voltaképen másról lesz szó. Én ugyanis valami aranypróbát akarok tenni.

Akkor jobb lett volna egy vegyészhez fordulnod.

— Te nem értesz engemet, — kacagott a báró, — nem a rideg fémről beszélek, sokkal értékesebb aranyról van szó : a bizalomról.

— Hogyan ?

— Figyelj. Te ösmered a feleségemet. Tudod, hogy minden tekintetben tökéletes, de mégis van valami, habár nagyon csekély hibája: és pedig az, hogy babonás egy kissé.

— A legtöbb nő babonás.

— Igazad van. De mindennek megvan a maga határa. És én most próbára akarom tenni, hogy mi nagyobb nála, az én irántam való bizalma, vagy a babonája.

— Én ellene vagyok mindennémü „próbatételnek“ a mi asszonyokra vonatkozik, — válaszolt sajátságos mosollyal az ulánus főhadnagy. — Nem bírod ezt az ekszperimentumot egyedül elvégezni ?

— Nem, felelt a báró, — te rád, épen te rád van szükségem, mert téged mindenfelé lelkiismeretes embernek ismernek és valóságos erényhősnék hiresztelnek.

Az én feleségemnek is határtalan bizalma van irántad . . .

— És ? — szólt közbe a másik.

— És éppen ez a bizalom nyújtja majd a garanciát ebben a kis tréfában, mert hát az aszszonynép ... de te már értesz engem. Avval karon fogta barátját és addig nem bocsájtotta el, mig újból ott nem áltak a fiatal asszonyka bájos kis boudoirjában.

— Ott a kandalló párkányáról levett egy kis mór faragásu ládikát, felnyitotta és a főhadnagynak egy kis üvegecskét mutatott, amelyben valami viztiszta folyadék volt.

Látod ezt a kis üvegecskét ? — kérdezte.

— Minthogy nem vagyok vak, természetes, hogy látom.

— És tudod, mi van benne ?

— Nem én.

— Egy talizmán ?

— Igen. Együtt vettem ezt a kis üvegecskét Élűvel, a nászuton, — Spanyolországban.

— Nagyon helyesen. Spanyolországban. Granadában, az alhambra romjai között, egy vén spanyol cigányasszony ajánlotta, hogy vegyük meg. — Ebben a kis üvegcsében, — mondotta a vén anyóka, — varázslatos folyadék van. A mig hűség fog lakozni a ti hazátokban a folyadék fehér marad, de ha a hitestársak egyike megszegi a fogadott hűséget, olyan sötét lesz ennek az üvegnek a tartalma, mint a tenta.

— És eddig tiszta fehér maradt ? — kérdezte a főhadnagy.

— Természetesen. Vagy talán kételkedel bennem és hűségemben.

— Csak néha. Egyébként talán csak nem bízol ebben a badarságban ?

— Isten őrizz ! ! nagyon jól tudom, hogy közönséges viz, vagy legföljebb spiritusz ez, amivel az öreg boszorka megcsalt, de Elli hisz benne és épen ezért ki akarom gyógyítani ebből a gyengeségéből. Vagy legalább is meg akarok magam bizonyosodni affelől, hogy babonasága nagyobb-e, vagy irántam való bizalma.

— És mi itt az én teendőm ?

— Te iégy tanúm mostani cselekedetemben és nyugtasd majd meg a feleségemet, hogy minden úgy történt.