Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)

1910-05-19 / 20. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1910. május 19. Dr. Keszler Lipót diadalutja. Hogy mennyire él a magyar nép szivében a függetlenségi eszmékhez való ragaszkodás és hogy mennyire sziklaszilárdan áll a magyar nép a mun­kapárti nemzetrontó álokoskodások zuhataga között is : erről győzött meg bennünket az a lelkes fogad­tatás, amelyben a füleki választókerület községei dr. Keszler Lipótot, a képviselőjelöltet részesítették. Valóságos ünnepély volt minden egyes községben való megjelenése. Diadalkapu, lovas bandérium, virágeső, fehérruhás leányok tették impozánssá mindenütt fogadtatását. A rajongó lelkesedést, a szeretetteljes ragasz­kodást és ünnepeltetést növelte még az a körül­mény, hogy a jelöltet Beniczky Árpád a füleki kerületnek hosszú időkön át közszeretetében álló volt képviselője kisérte mindenütt diadalmas kőrút­ján. A függetlenségi eszméknek oly kipróbált és soha meg nem tántorítható, régi harcosa, mint Beniczky Árpád, kétségkívül egyik jelentős tényezője lesz annak a fényes győzelemnek, amelyet a függet­lenségi eszmék a dr. Keszler Lipót nevével, a füleki kerületben fognak aratni. Múlt hét szerdáján indult el egy hosszú lobogódiszes kocsisor, hogy felkeresse a jelölt meg­érkezését lelkesedéssel váró községeket. Legelőször Káinéra és Kálnógarábra robogott be a kocsisor. A falu bejáratánál lovas bandérium és fehérruhás leányok várták a jelöltet s a köz­ségek választópolgárainak jelenlétében tartotta ál­talános tetszés mellett dr. Keszler a programm­­beszédet, melyet Kohlener Barna, odavaló evang. egyházfelügyelő tolmácsolt tót nyelven. Ipolyberzencén díszes diadalkaput emeltek a jelölt tiszteletére s szeretetteljesen, rokonszenvvel fogadták a jelöltet. Igen lendületes és nagyhatású beszédet mondott tótul Jamrich Gusztáv a dabari ev. egyház felügyelője. Hasonló lelkesedésre talált dr. Keszler meg­érkezése Ipolyszele községben is. A nép öntudattal valotta magát a függetlenségi eszmék harcosának s lelkesedéssel fogadkozott dr. Keszler Lipót s Jamrich Gusztáv beszédei után a fehér zászló alatt való bevonuláshoz. Poltár községben zenével, fehérruhás leányok fogadták az érkezőket, akikhez Zsilák András intézett üdvözlő beszédet s biztosította a képviselő­­jelöltet szeretetükről és ragaszkodásukról s a füg­getlenségi eszmék mellett való hűséges kitartásáról. Sósligeten is impozáns módon nyilvánult meg a nép ragaszkodása a képviselőjelölthöz s a füg­getlenségi lobogóhoz. Minden házon ott díszelgett a Keszler Lipót lobogója s a falu népe zeneszó­val s a Kossuth nóta éneklésével kisérte be a faluba az érkezőket. Csehberek község határában nagyszámú s lelkes tömeg várta e jelölt érkezését. Díszes lovas bandérium s fehérruhás leányok diszitették a fo­gadtatást. Megható jelenet volt, amikor egy 12 éves kisleány, Sztano Ilonka járult a jelölt elé s tiszta magyar nyelven gyönyörű szép beszédet mondott s szép virágbokrétát nyújtott át dr. Kesz­­lernek. Azután Petrusz Pál tanító mondott talpra­esett üdvözlő beszédet. Fényes fogadtatásban részesült a jelölt s kísérete a zlatnói üveggyárban. A derék gyártulaj­donosok, Novek Béla es Novek Dezső, valósággal fejedelmi fogadtatást rendeztek s örökké emléke­zetes lesz az a magyaros vendégszeretet, amellyel az érkezőket elláták. Csütörtökön reggel Ipolyrónya község szives fogadtatással és lelkesedéssel várta a jelöltet. Dr. Keszler Lipót általános helyeslés és lelkesedés között mondotta el programmbeszédét. Ipolymagyariban fehérruhás leányok és virág­eső vártak a jelöltre. Czirák Irénke üdvözlő ver­set szavalt el s virágcsokrot nyújtott át a jelölt­nek. Hamar János ev. lelkész magaszárnyalásu beszédben üdvözölte Beniczky Árpádot, mint az ő lelkészlakába először belépő egyházfelügyelőt, majd lendületes szavakkal fordult dr. Keszler Lipót felé s lelkes ragaszkodását fejezte ki a füg­getlenségi zászlóhoz. Várkut községben mozsárdorrogás jelezte a jelölt közeledtét s a falu határában fehérruhás leányok s a zászlókkal kivonuló nép nagy serege varakozott az érkezőkre. A község nevében Szabados Samu ev. tanító mondott üdvözlő be­szédet. Málnapatakán. Azt az impozáns és nagy­szerű fogadtatást, amelyben Málnapataka nagy­község részesítette szeretett jelöltjét, ha részletesen akarnók leírni, hasábokat kellene szentelni neki. — A falu határában 30 tagú díszes lovas bandé­rium jött a jelölt elé, Honéczy István és Markusz Emil vezetése alatt. Pár kilométernyire a község­től fehérruhás leányok sorfala és százakramenő óriási tömeg zászlókkal és zeneszóval fogadta az érkezőket. Hrk József ev. főesperes lendületes beszédet intézett a képviselőjelölthöz a választó­­polgárok nevében. Azután megindult a díszes menet s amidőn a faluba értek a bandérium kür­töse riadót fújt s pár perc múlva már ezernél nagyobb számú tömeg sereglett össze, hogy meg­hallgassa dr. Keszler magvas, terjedelmes és szónoki hévvel előadott programmbeszédét. Majd Hrk József ev. főesperes tót nyelven is előadta a képviselőjelölt beszédében foglaltakat, amely után Beniczky Árpád, talpraesett, lelkes szónoklatban buzdította a polgárságot a függetlenségi eszmék­hez való ragaszkodásra. A jelölt és kísérete ezután még látogatást tettek Passuth Jánosnál, Honéczy Istvánnál, Márkusz Emilnél s Hrk József fő­esperesnél stb. Pénteken reggel Ipolyberzencén folytatta dr. Keszler dicsőséges diadalutját. Itt is fehérruhás leányok várták virágokkal s a kis Vrabecz Mariska üdvözlő verset mondott. Ozdin községben hasonló lelkesedés várta a jelöltet s tetszéssel és helyesléssel fogadták pro­grammbeszédét. Etrefalván nagyszámú választópolgár jelen­létében tartotta meg a programmbeszédét a jelölt s a polgárok egyhangú lelkesedéssel s egyértel­műen valamennyien a függetlenségi zászló alá sorakoztak. Nemesfalván a választópolgárok elvhü ragasz­kodása mellett igen kedves fogadtatásban is része­sült a jelölt s kísérete. A fehérruhás leányok élén Kacsányi Juliska üdvözölte dr. Keszlert. A buzdító reménnyel és sok dicsőséggel járó diadalutnak, a tótajku választópolgárok között, az utolsó állomása Szinobánya volt. A választópol­gárok csaknem teljes számban megjelentek a köz­ségházán, ahol a programmbeszéd tartatott. A tet­széssel fogadott programmbeszéd után még Jamrich Gusztáv és Schneller Károly tót nyelven intéztek buzdító szavakat az egybegyűltekhez. Szombaton Ipolybolyk, Nagydaróc, Kétke­­resztur, és Pinc községeket látogatta meg a jelölt tekintélyes számú kíséretével. E községek közül csupán Ipolybolyk az, ahol az ország szabad­ságát és függetlenségét megtagadó tanoknak egy pár hívére találtunk. A község józanabb, ember­ségesebb része azonban becsülettel megállta helyét és sem a nyakukra szaladgáló inci-finci gőgös nagyuri kortesek hamis okoskodásainak, sem a plébános ájtatos rábeszélésének nem ült fel. Nagy­­darócon, Kétkereszturon, és Pincén már tomboló lelkesedéssel, bandériummal, virágesővel ünnepelték a programmbeszédét megtartó dr. Keszler Lipótot. A füleki programmbeszéd. Hétfőn f. hó 16-án érkezett dr. Keszler Lipót diadalutjában kerülete székhelyére Fülekre, hogy programbeszédét megtatrtsa. Égész kocsitábor ki­sérte a jelöltet Losoncról, kinek bevonulása Fü­lekre, ahol diadalkapuval, virággal fogadták, iga­zán impozáns képet nyújtott. Nagyszámú lelkes választó jelenlétében nyitotta meg a gyűlést Beniczky Árpád ki a függetlenségi eszmékhez való kitartásra buzdította a vállasztókat. Majd dr. Keszler Lipót lépett az emelvényre, szűnni nem akaró lelkes éljenzés fejezte ki a választók ragaszkodását és lelkesedését szeretett jelöltjükhöz, aki a lelkesedés nemes tüzétől áthatott magasan szárnyaló szép beszédjébe belefogott. Programjában részletesen fejtegette a politika mai helyzetét és a tiszta hamisítatlan függetlenségi politika, a Kossuth Lajos által inaugurált függetlenségi elvek nagy képzettségű harcosának mutatkozott be. Beszédében élesen mutatott rá a mai kor­mány önkényes eljárására midőn indemniti nélkül oszlatta fel a házat, s törvényellenes ténykedé­sei, Béccsel szemben való szüntelen meghunyász­­kodást mutatják, mig idenaza a nemzeti munka üres csillogó frázissal teli, de minden program nélküli jelszavakkal ámítja a nemzetet. Közel jövő halaszthatatlan teendői közül tett­erejének teljes energiájával követeli, az önálló bankot melyről meggyőző erővel mutatta ki, hogy iparunkat, kereskedelmünket, de egész közgazda Ságunkat a mai szűk korlátok közül csak is Így lesz lehetséges kiemelni s virágzóvá, nagygyá, hatalmaasá tenni, nemzeti jólétünket s vagyono­­sodásunkat fokozni. A huszadik század egyik legmagasztosabb He tétovázzék, ===== ha íaj a feje, hanem használjon azonnal Beretvás-pastillát, eszméjéről beszélt, ezután az általános titkos választójogról, s kijelentette, hogy föltétien hive az általános egyenlő titkos választójognak, mert jogtalan és lelketlen eljárás ezreket és ezreket ki­zárni és megfosztani politikai jogaik gyakorlásától. Ezután a kerület érdekeiről beszélt s külö­nösen Fülek nagyközség érdekeit igyekszik tőle telhetőleg támogatni. Ehhez a programhoz kéri tehát a választók támogatását s jóindulatát, mit a nagy számban egybegyülekezett választók eget­verő éljenzése szinte előre is biztosit. Majd a jelenlevő dr. Kreutzer Lipótot kí­vánta hallani a tömeg, aki aztán különösen az önálló bank és vámterületről a nála megszokott ékesszólással beszélt, s mint a függetlenségi elvek egyik erős harcosát ajánlotta, dr. Keszler Lipótot a választók jóindulatába. Ostromállapot Ipolynyitrán. Vért akarnak látni. A katonaság a falvakba. A salgótarjáni járás főszolgabírója, Szakáll Ferenc, már hallatott magáról az ezidei válasz­tási kampányon s ugylátszik minden törekvése odairányul, hogy a pártatlanság, a passzivitás és a méltányosság elveit messzire elhárítsa magától. Hogy a főbíró ur hivatalos hatalmával nem él vissza, mi azt elhisszük, elhisszük még akkor is, hogy ha ezen hitünkben csak egyesegyedül ma­gunk maradunk is. Tudjuk jól, hogy Tóth Gyu­lával s a csákányházai bíróval való esetek, mind a főbíró ur igazság érzete mellett szólnak. Mert a főbíró ur felette igazságos, mindenkor pártatlan és korteskedésekre semmiképpen sem kapható. És hogy mindezek köztudomásúak lévén, mély részvéttel tölti el keblünket, hogy a főbíró ur őnagyságát, a pártatlanságnak ragyogó oltárké­pét, valamelyes makula érte sár és zápult tojás alakjában. Csoda-e tehát, ha a főbíró ur nemes haragra gerjedt, s most meg akarja mutatni, miként ő nem azért jött a világra, hogy ő vele kukoricázni is lehessen. Nem ám 1 Szent felháborodásában panaszt emelt az alispánnál s kért Ipolynyitra község nyakára két század katonaságot. És mit tesz ilyenkor egy jól nevelt alispán ? Igazat ad a főbírónak. Tegnap reggel már útra is kelt a losonci 25-ik gyalogezred 9-ik százada Wettenge1 százados parancsnoksága alatt, Ipoly­­nyitrára. Egy egész század katonaságot küldött a bölcs közigazgatás a szegény ipolynyitraiak közé. Azonban semmiféle vérengzést nem fognak elérni vármegyénk bölcs vezetői, mert a ipolynyitrai jó magyar nép sokkal higgadtabb és okosabb, mint a főbíró urék. Az ipolynyitraiak jó magyarok, független érzelmű szabad polgárai a hazának, akiket semmifele terror, erőszak, vagy megfélem­lítés s;m tud eltántorítani vallott meggyőződésé tői; bölcs mérséklettel fogja tűrni a falu becsü­letén ejtett sebet s higgadt, mérsékelt viselkedé­sével nem fogja kielégíteni a Bach korszakbeli gondolkodású vármegyei urak vérszomját. A Gergely ur pártjához. A Losonci Újság múlt számában én is azt tettem, amit tesznek ma Magyarországon minden­felé, a legnagyobb államférfiaktól a legjelentékte­lenebb szavazó polgárokig s a még kisebb jogta­lanokig : a magam csekély erejével is támadtam a mai kormányrendszert. Ha evvel szemben némelyek úgy vélekednek, hogy a nemzet alkotmányos élete, a politizálás nem mindenkinek egyaránt joga és kötelessége, az ilyen ferdült vélemény ellen mitsem óhajtok tenni. En csak a losonci munkapárthoz fordulok csodálkozásommal, hogy hogyan volt képes a maga válaszát, képviseletét épen Gergely urra bízni, a modor eme kávéházilag „föl .. . kent bajno­kára“, akinek messzebüzlő arroganciájától bizonyára saját pártja is úri finnyássággal fordítja el fejét. Vagy ha itt is csak föltolakszik s a lesajnáló mosolyokat észrevenni nincs érzéke ennek a sze­rencsétlen urnák, hát mért nem mentik meg ma­gukat a kapaszkodó segítségétől nekivaló erélye­sebb módon ? Bodor amely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. í , .. Kapható min- Orvosok által ajánlva. aT3 l.&U. den gyógyszer­­tárban. Készíti: BeretvásTamás gyógyszerész Kispesten. — 3 dobozzal ingyen postai szállítás.

Next

/
Thumbnails
Contents