Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-18 / 11. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. március 18. Mi az egész esetleges háborúban csak egy gyalázatos rablóhadjáratot látnánk s ha nem a mi vágóhidra vitt fiaink magyar vérérül lenne szó, azt óhajtanok szivvellélekkel, hogy adjon isten az osztrák fegyvereknek csúfos vereséget, jöjjön Ausztriára egy uj Königgrätz, mert ez nekünk csak hasznunkra válna. Tudjuk, hogy valamint a vágóhidra vitt barmot nem kérdezik, hogy akarja-e magát leöletni, vagy nem, hanem csak leölik, úgy mi akarva nem akarva vágóhídi barmai lennénk Ausztriának egy szerb háború esetén, de legalább engedjék meg, hogy ne hazudjunk magunknak jó kedvet, jó arcot a rossz játékhoz, hogy ne engedjünk magunknak port hinteni a szemünkbe. Nem Szerbia a mi önérzetünk és anyagi érdekünk sértője, hanem az osztrák. Ha Ausztria a testünket háborúba korbácsolhatja, legalább a lelkünket ne engedjük a sült osztrák érdekekért fanatizáltatni. Szolgái vagyunk még, de korbácsát meg nem csókoljuk s érte nem lelkesedünk. A szerbek kevésbé ellenségeink az osztrákoknál. Március 15. (B) Hó takarja még a mezőket, zuzmarások a fák sudárai. A téli napsugár hidegen, barátságtalanul tűz alá, mintegy jelképezni akarva azt a fázósan bizalmatlan önzést, mely a hazáért érző honfi sziveket áthatja. Á langy tavaszi szellőt most helyettesitő fagyos északi szél nem vált ki meleg, forró érzelmeket, mindenki érzi, hogy történelmi időket élünk, melyből — fájdalom — nem a magyar fog dicsőségesen kikerülni. Bícs ismét a maga valóságos mivoltában mutatja magát, vezéreink pedig nem tudnak harcra, győzedelemre vezetni. Vagy talán nem is akarnak? — — Sorvasztó szél jő Bécs felől, mely gazdasági életünk gyenge gyökereit támadja meg s fenyegeti elpusztulással, megsemmisüléssel.— — De nemcsak örök ellenségünk, az osztrák támad ellenünk kapzsi dühével, hanem az északi kolosszus is, a muszka. A szlávság, mely fojtogatva veszi körül a magyart és ismét háborog s fenyeget az elnyeléssel.-----Lobogtatta a három szinti lobogót az emlékezés e dicső napján a szél, felzendültek nemzeti imáink sok áhitatos ajakról, halottuk méltatni a nap jelentőségét ékesszavu szónokok ajkáról. És sok elmében megfordult a gondolat, miért hogy csak a múltúnk fényes, miért hogy a jelen sötét, sivár, mi jóval sem kecsegtető. Bizony ráfeküdt az ünneplők hangulatára az elkeseredés okozta fagyos érzés s azt kellett látnunk, tapasztalnunk, úgy az ünnepen mint egyébként, hogy a lét keserves harcában, a jelen csalódásaiban, mintha megörlődtek, elporlódtak a szívnek hazafias érzelmei, mintha megszűnt volna faji összetartozandóságunk érzése. Nem gyulnak már olyan hatalmasan lángra a hazafias felbuzdulás vérpiros fáklyái. Hosszú, dermesztő a tele a magyarnak. De azért ne vesszen el a remény, hiszen ha késik is a tavasz, a természet örök rendjét megállítani hala'dásában nem lehet. Lehet még oly hosszú is a tél, végül kisüt a nap mégis, s elkergeti a hideg, a dermesztő árnyakat, melyek útját állják a magyar boldogulásának, szabadságának. Szabadságunk és államiságunk újjászületésének napját az ősi szokáshoz méltón, ez idén is megünnepelte városunk és vidéke hazafias közönsége. A szabadság oszlopnál kivonulva láttuk az összes testületek, intézetek és egyesületeket lobogójuk alatt. Kellemes meglepetés okozói voltak a derék kálnóiak és kálnógarábiak, kik mintegy hetvenen jelentek meg, mint községieknek kiküldöttsége. Az ünnepély nemzeti imáknak éneklésével kezdődött meg, melyet fölletlen fővel hallgatott végig a hazafiasán érző közönség. Ezután országgyűlési képviselőnk Beniczky Árpád tartott beszédet, melyben különösen a jelenlegi nehéz helyzetet ecsetelte, melybe az ország hajója jutott. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után még két alkalmi dalt adtak elő dalárdáink, melynek elhangzásával az ünnepély véget ért. Este a városi szállóban társas vacsora volt, melyen városunk színe java résztvett. Az első pohárköszöntőt Zajzon Dénes kir. tanácsos mondotta a magyar hazára. Utána dr. Bodor Aladár emelkedett szólásra, s költői fordulatban gazdag beszédében Kossuth Lajos emlékét dicsőítette. Dr. Vajda Béla izr. lelkes lelkész beszédben méltatta a 48-as honvédok lángoló hazaszeretetét, s poharát Draskóczy Ede nyug. főjegyzőre, mint a 48-as honvédek egyedüli jelen volt képviselőjére ürítette. Politikus származású volt Sörös Béla ref. lelkész poháiköszöntője, mellyel Damjanichnét és a magyar honleányokat éltette. Ilyefalvi Vitéz Aladár főgimn. tanár az ünnepi szónokot, Beniczky Árpádot köszöntötte igen hatásos és formás beszéddel. Ezután polgármesterünk emelkedett szólásra s kijelentette, hogy országgyűlési képviselőnk betegsége folytán kénytelen volt a társas összejövetelről elmaradni. Megbizatáca — úgymond — nemcsak ennek bejelentésére terjed, de arra is ; a város közönségét köszöntse és éltesse. Ezen megbízatást miután teljesítette, szóló mint a város polgármestere, Benicky Árpád képviselőnkre üríti poharát, kívánva hogy mielőbb felépülve közmegelégedésre résztvegyen abban a nehéz munkában, melyet a haza érdekében most kifejteni minden képviselő hivatva van. Dr. Gergely Ödön rámutatott arra a períid támadásra, melyet gyáva bujkálok intéztek Török Zoltán és Wagner Sándor ellen, miután biztositotta a méltatlanul megtámadottakat a polgárság törhetlen bizalmáról, poharát nevezettekért ürítette. Pohárköszöntőt mondottak A falon nagy lomha árnyékok csúszkáltak. A sánta szobrász lehajtotta fejét a karjára és a szemét lehunyta. És akkor különös dolog történt. A falon függő deszkán szorongó, szomorkodó agyagemberkék megéledtek és mosolyogva barátságosan bólongattak Alpánusz felé. De Alpánusz nem mozdult. A lelke akkor már ott fent lebegett lilás fényben izzó csillagok között és lemosolygott a városiakra és a Szebasztiáno ostoba szobraira. Szebasztiánó csak késő este jött vissza szekéren a városból. Az utat már mindenütt belepte a hó, hideg volt. A vén zsugori azonban nem fázott, mert a lelkét átmelegitette a tudat, hogy a vásár megint jó volt. Nagyon jó volt. A zsákja megint kiürült, az erszénye megint megtelt. Már messziről észrevette, hogy Alpánusz ablaka világos. Ez szeget ütött a fejébe. — Vájjon mit csinálhat ilyen későn?! Amikor az ösvényhez ért, megállította a szekeret és nekivágott hónak. Odalopódzott az Alpánusz ablakához és bekandikált. Es a szive verése is elállt a rémülettől. Alpánusz ott ült az Asztalnál krétafehér arccal, lehunyt szemmel és a fal mellett álló figurák barátságosan bólongattak feléje. — Jézusom, Uram! sóhajtott Szebasztiánó. De ekkor ott bent utolsót lobbant a gyertya. Koromsötét lett a szobában. Szebasztiánónak reszketett a szive a félelemtől. A vastag nehéz sötétségben — csak a hó fehérlett — úgy, ahogy csak tapogatódzva, megmegcsuszva, rettegve tudott visszajutni a sze kérhez. — Mi történhetett? Mi történhetett! sóhajtotta reszketve és megrántotta a gyeplőt. A falu tornyában akkor verte az éjfélt. A régi esztendő abban a percben halt meg. És jött, fagyos, hideg fogait csikorgatva, az uj. Amikor az utolsó ütés is elhangzott, Szebasztiánó csudás, különös kis csoportot vett észre magával szemben az utón. Apró, fehér, merev kis alakok jöttek bicegve, valami rejtelmes dalt énekelve. — Jóságos ég — sóhajtott a szobrász. Az Alpánusz szobrai, amiket megvettem tőle! Megelevenedtek és mennek haza. Bizonyosan megtudták, hogy Alpánusz meghalt! Leugrott szekeréről, lebujt az árok szélére és ott bujkált dideregve, félve, amig a rejtelmes csoport elment mellette , halkan énekelve. A ló megvadult és elvágtatott a szekérrel az éjszakába. Szebasztiánó hazatért. Forróláz csapott reá. Feltépte az ablakot. S akkor ott künt a sötét éjszakában feltűnt Alpánusz sápadt, halotti alakja. Néhány tallért dobott az ablak párkányára és azt suttogta : — Visszahoztam a pénzedet, amit a szobraimért adtál. Mert a szobrok visszajöttek hirdetni, hogy Alpánusz nem halt meg, csak felszállt a csillagok közé! Isten veled! még Török Zoltán a hazára és a polgároknak a hazafiasságban való egyesülésére, Ferenczy Samu Loson c-város közönségére és polgármesterére stb. Kujnis Gyula Kossuth Ferencre ürítette poharát s indítványa folytán elhatároztatott, hogy Damjanichné és Kossuth Ferenc táviratilag üdvözöltessenek. (rr.) Politikai szemle. Akkor, amikor az egész politikai világ pártválságról, kormányválságról és a koalíció felbomlásáról beszélt, akkor, amikor szinte órárólórára várták a mai helyzetnek felborulását, s amikor a mesterségesen kiélezett látszólagos ellentétek már-már tényleg bomlásra vezettek, a függetlenségi pártnak hétfői értekezletén megérkezett a beteg vezér üzenete. Kossuth Ferenc levelet irt pártjának. Levelet irt, amelyben belefoglalta egész politikai hitvallását, becsületes államférfiul meggyőződését, feltárta törekvéseit és kijelölte azt az utat, amelyet a nemzet erőssé és nagygyá tételére célhoz vezetőnek talál. Kiemelte annak a szükségét, hogy aki ma, amikor a politikai látóhatáron sötét fellegek gyülekeznek, a nemzet többségét képviselő pártnak éllén áll, annak nemcsak névleg, de tényleg vezérnek is kell lenni s a többség legteljesebb bizalmát kell bírnia olyan bizalmat, amely mindig, minden pillanatban dokumentálni kész, hogy vezére szavára hajt, azt utjain megállapodás nélkül követi. Felvetette a bizalmi kérdést is Kossuth ebben a tekintetben s az a válasz, amit ebben a kérdésben a párt megadott, nemcsak bizonyítéka annak a rajongásig menő szeretetnek és tiszteletnek, amellyel a függetlenségi párt Kossuth Ferenc személyét körülveszi, hanem megdönthetetlen erejű dokumentuma annak is, hogy egyetértenek politikájával és hogy az egész nagy párt rendíthetetlen egységgel áll meg vezére mellett. A levél további részeiben Kossuth Ferenc felállította a a különbséget az ellenzéki és a kormányon levő párt kötelességei között. Annak a pártnak, amelynek a nemzet többsége a kormányzás parlamenti lehetőségét adta meg, valóban kormányképesnek is kell lennie. Ami más szóval annyit jelent, hogy hirdetett elveiből, vallott eszméiből a logikus egymásután sorrendjében valósítsa meg azokat, amelyek elé leküzdhetetlen alkotmányos akadályok nem tornyosulnak. E pillanatoan ez egyértelmű a gazdasági és politikai önállóság kivívásával és a magyar államiság kiépítésével. Felöleli ez a Programm a nemzeti életnek olyan széles mezejét, amelyen helyet talál az önálló bank, önálló vámterület, a katonai kérdések megoldása és a paritás kiépítése, a magyar államiság eszméjének megvédése az egész vonalon. Szóval hatalmas és gazdag programm, amely létező törvényeken, szenfesitett alkotmányban bírja gyökereit s amelyek közül egyik sem lehetetlen, mert kitartó, céltudatos munkával megvalósításuk útjáról minden akadály el hárítható, hatalmas és gazdag programm, amelynek jegyében a nemzetépitő munkára egyesülnie kell mindazoknak, akik Magyarország felvirágzása érdekében ezeknek a program-pontoknak a logikus egymásután rendjében való megvalósulását óhajtják és akarják. Kifejezte a vezér azt a reményét, — amit már hires pécsi beszédében is jelzett, — hogy az e programmban egyetértőket sikerülni fog egy nagy 48-as párt keretei között egy táborba hozni s ezáltal hosszú időre állandósitatott békés kormányzás révén az alkotó munka gyümölcsöt hozó korszakát megteremteni. Ami e programm-pontok megvalósulása tekintetében sorrendben első, az események és a kalendárium terminusa által aktuálissá lett bankkérdést illeti, ismét leszegezte Kossuth Ferenc azokat, amiket már hangoztatott volt. Nyomatékosan jelentette ki újból, hogy a kormány a kartellbank alapján áll, ezen az alapon folytat tárgyalásokat és elvárja, joggal követelheti minden párttól, hogy mindaddig, amig a tárgyalások dűlőre nem jutnak, azoknak vezetését és irányítását a felelős kormány hatáskörébe érintetlenül hagyja meg. Ezt kívánja mint vezér, mint a kormány tagja, akinek e kérdésben szava amúgy is döntő súllyal esik a mérlegbe, ő is pártjától. Viszont nyomatékosan hangsúlyozza azt, hogy a tárgyalások meghiúsulta esetén Magyarországnak az önálló bank felállítására vonatkozó törvényes jogából engedni nem fog, illetékes helyen ebben az irányban tesz előterjesztést. És a vezér izenetére választ adott a párt. Olyan vá.aszt, amely mindenképpen méltó volt a parlament legnagyobb pártjához, s amellyel szemben eredménytelen marad a konkolyhintésnek minden munkája, meg kell, hogy szűnjék a visszavonás és a nemzeti irányban való haladás törekvése az egész vonalon uj életet nyert.
