Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-11 / 10. szám
1909. március ti. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. közös bank fenntartását, legalább egyelőre, rendeljék alá ezt a nézetüket a nemzet óriási többsége nyilvánított akaratának, — hogy amiként a Lajtán túl e kérdés egy táborba gyűjtötte össze a különben annyira divergáló irányú parlamenti tényezőket, akként Magyarország is az egységben rejlő hatalmas erő egész tömör és megbonthatatlan phalanxával induljon hadba. A bankkérdés megoldása felé való törekvéseknek kétségkívül nagy súlyú momentuma a bankbizottság keddi ülése és az az előadói tervezet, amelyet Holló Lajos a bizottság elé terjesztett. A kombinációknak még az előzőknél is nagyobb áradata kelt életre ennek nyomán. Puccsról, kormánybuktatási törekvésről, mi egyebekről zeng a sajtó, beszél a folyosó. Voltaképp mi is történt hát ? Holló indítványát két részre kell felosztani: tartalmaira és formaira. Áz indítvány tartalmában kimondatni célozza, hogy a bizottság tudomásul veszi, hogy ezen az alapon folytat tárgyalásokat az osztrák kormánnyal. Arra az esetre azonban, ha e tárgyalások sikerre nem vezetnének, már most az önálló bank felállítása mellett foglal a bizottság állást. Ez a dolog tartalmi része. Szóval egyetlen hajszállal sem tér el attól az állásponttól, amelyet a függetlenségi párt vezére Kossuth Ferenc elfoglal és több alkalommal a leghatározotabban kinyilatkoztatott. A dolog formai része az, hogy lehetnek taktikai okok, amelyek az osztrák kormánnyal való tárgyalás sikere érdekében nem teszik indokolté a prejudikálását. Lehet, hogy ez volt Kossuthnak eredeti felfogása is, Hoitsy Pál személye azonban teljes és tökéletes garancia arra, hogy a mikor a bizottság az ő indítványára az elnökre bízta a tanácskozás és az állásfoglalás idejét, semmiesetre sem helyezkedett Kossuth akaratával szembe. A bankügyben az egész függetlenségi párt együtt áll megbontl.atatlanul Kossuth Ferenc mellet és az ő vezérségével lelkesedéssel, kitartással és megrendülés nélkül fogja megvívni harcát. A szerb kérdésben az utolsó napokban ugylátszott már, hogy a válság békés megoldást fog találni. Németország határozott fellépése, és az összes többi hatalmak intervenciója odavezetett, hogy Oroszország csatlakozott a Szerbiához intézendő demarche-hoz. Valószínűnek látszott, hogy Szerbia be fogja látni, hogy kalandos vállalkozásának őrült kockázatával magára hagyottan áll, és lemond teljesithetlen kívánságairól. A szenzáció erejével hatnak ebben az ügyben a tegnapi nap eseményei. Az orosz követ kormánya megbízásából megjelent Milovanovics szerb külügyminiszternél s azt a tanácsot adta neki, hogy Szerbia mondjon le a területi kompenzáció, meg Bosznia és Hercegovina auronomiájára vonatkozó követeléseiről, miután nem számíthat arra, hogy a nagyhatalmak ezeket a követeléseket támogassák. Közvetlenül utána ugyanezen tanácsot adták a szerb kormánynak Németország. Olaszország, Anglia és Franciaország követi is. Ekkor következett be a váratlan és képtelen fordulat. A követek megjelenése után Péter király elnöklésével minisztertanácsot tartották, amelyen órákig tartó tanácskozás után egyhangúlag elhatározták, hogy Szerbia követeléseit nem vonja vissza. A szerbek tehát háborút akarnak. A monarchia kétségkívül elment a türelemnek utolsó határáig. Átsiklott számos olyan dolog felett hónapok óta, amelyek mindegyike jogos casus belli lett volna Hosszabb ideje kénytelen a határon olyan csapatokat koncentrálva tartani, amelyeknek ottani ellátása, és a folytonos szerb provokációval szemben szükséges készenlét kiadásai már milliókat nyeltek el. Tovább a dolgot ilyen stádiumban eltűrni nem lehet-TELEFONON. (Tisztviselők házépítése.) Csrrr 1 Csrrr! Halló! Tehát maguk is építnek ? — Építünk. De csak a legszerényebb méretekben. A célunk végülis az, hogy orvosoljuk a tűrhetetlenné vált lakásínséget, hogy erélyes lépéssel válaszoljunk a háziúr-uzsorások kiszopolyozó és nemzetrontó — — satöbbi, mint a fővárosi lapok már megindítókig ecsetelték. — Helyes, lépjünk immár a tettek terére, lépjünk a Szilassy-mező mezejére s vessünk ampui Egy háromszobás épületnek. Több nem kell nekünk, mert fő a takarékosság. Három szoba, fürdő és előszoba, ennyi nekünk elég. — És a gyerekeknek ? Mert előre azt sem lehessen tudni, hogy tulajdonképen —1 — Oh oda elég egy egészen külön szoba is. Egyébként úgyis a gyereké mindenik szoba. — És ha idegesítő lármájukkal föllármázzák szobájukból az urát, az bokros érdemű családapát, aki — — Nó jó, hát uramnak úgyis építtetünk egy külön dolgozószobácskát, az udvar felé, ahol napközben dolgozhatik. — Esetleg ugyahott tartózkodnék napközben a maga édesmamája is, aki a maga urának, már ez bizony úgy van: tényleges anyósa. — A mamám? Hát miért éppen az uram dolgozószobájában ? Ohó, az édesmamámnak mindenesetre lesz külön szobája is, én rendezem be világos bútorral, olyan lesz, mint egy cukros lányszoba, majd meglátja ám ! — És hátha a nagynénije eljön látogatóba, vagy ami fő: akinek annyi unokatestvére van — — Nó látja, erre nem is gondoltam. Minden esetre kell egy vendégszobát is építtetnünk, nem gondolja ? — De gondolom. És a mellékhelyiségek ? Fő a takarékosság. Semmi fölösleges mellékhelyiség. Kell nekem automobilszin ? Kecskeól ? — Hát nem szeretne egy szép nagy fekete kutyát ? Jaj látja ez nagyszerű gondolat! Már bizony, ha az embernek háza van, ugye akkor megengedhet magának az ember egy szép fekete kutyát? Egy Nérót. És egy szép kutyaól neki, csinos, mint egy pagoda. Végűi is ki védi meg a házat a gonosz rablók ellen ?- Hát a csirkéket miben tartja? Hát a libákat? Hát lesz csirkeól meg kacsól. Már ha az ember építtet — — — Meg egy kis lugas — Lugas! Ezt köszönöm. Nagyszerű. Igen, lugas is, meg fás-ketrec, meg kacsa-istáló, meg minden ; végűi is, ha már az ember építtet — — Igen, ez mindössze nyolc szobás lakás és tizenkét mellékhelyiség ; az ára — — Ugyan menjen! Elrontja az ember kedvét, — magával nem érdemes építeni. — Pedig épen kérni akartam, hogy számomra is, a kert felül, építsenek hozzá egy kis kiadó legénylakást, egy kilencedik, meg egy tizedik szobát. Menjen, maga elrontotta a lakásunkat, ma nem építek. Maga nem ért hozzá. — Hogyne, fő az olcsóság, de ha már az ember építtet — Nó lássa. Ha, sir a babszemjankóm. Pá. Csrrr ! Csrrr! — Pikkoló. HÍREK. Személyi hir. Nagy Antal m. kir. állatorvos, ki a földmivelésügyi miniszter által a Losoncon megtartandó husvizsgálati tanfolyam tanárává neveztetett ki, az előadók részére Budapesten tartott tanfolyamot befejezvén állomási helyére visszaérkezett. Városunkban az említett előadások május hóban fognak megkezdődni, s mintegy hat hétre fognak terjedni. Tudományos felolvasás. A második tudományos felolvasást dr. Herz Sándor úr tartotta, „Áz ember és a kábulat“ címmel. A tanulságos előadásban, mely az alkohol és nikotin káros hatását ismertette és az ellenük való hathatós élethalál-harcot kényszerű szükségességnek bizonyítja, alapul a Forel Ágost sveici tudós nagyhírű előadásait vette. A tárggyal már régen és behatóan foglalkozó fölolvasó bevezetésül Forel egyéniségét és tanításainak áttekintését ismertette. Előadás előtt és után a gimnáziumi zenekar játszott a közönség szórakoztatására, de külön is meg kell köszönnünk Somló Károlyné őnagysága végtelenül bájos és mély előadói erejű zongorajátékát, mellyel Meyerbeer Hugenottáit eljátszotta. A legközelebbi előadás most vasárnapon lesz, még pedig a következő tárgysorozattal: 1. Énekszám, előadja Baranyai Ferenc tanítóképző intézeti növendék. 2. Szavalat, előadja Dobó Vilike k. a. 3. Család és iskola mint nevelési tényezők, előadja Zoltán Géza tanitóképezdei tanár úr. 4. Ifjúsági zenekar. A „Losonci Magyar Asztaltársaság“ 13 évi közgyűlését f. évi március hó 21-én d. u. 4 órától kezdődőleg saját hivatalos helyiségében (Vasúti vendéglő) következő tárgysorozattal tartja meg: 1. Elnöki megnyitó. 2. A titkár évi jelentése. 3. A számvizsgáló-bizottság előterjesztése. 4. A tisztikar felújítása. 5. Az elnökség javaslatai. 6. A tagok esetleges indítványai. Az „Asztaltársaság“ tagjai március 15-én d. u. 3 órakor a Vasúti vendéglőben gyülekeznek honnan '/sdr-kor testületileg, zeneszóval, a társaság diszzászlója alatt vonulnak a városháza elé s csatlakoznak a résztvevő egyesületekhez. A társaság saját házi ünnepélyt is rendez a szabadság hajnalának emlékére, mely ünnepély a társaság hivatalos helyiségében esti */*8 órakor kezdődik s azon a társaság titkárja fogja az emlékbeszédet mondani. Az ünnepélyt társasvacsora követi. Egy teríték ára 1 K 50 f. Az estebédre előjegyzéséket Belágh Lajos elnök, Schváb Gusztáv pénztáros és Hódossy Jenő jegyző fogad el. Úgy a közgyűlésre, mint a hazafias ünnepélyre ezúton is tisztelettel hívja meg a Társaság tagjait Belágh Lajos elnök. Kinevezés. A hivatalos lap szerdai 10-iki száma közli Beniczky Kálmánnak, főgimnáziumunk igazgatójának a VII. fizetési osztályba való kineveztetését. Főigazgatói látogatás. Jurkovics Emil a besztercbányai tankerület főigazgatója f. hó 4-én városunkba érkezett, hogy a helybeli állami főgimnázium tanítási és haladási eredményéről személyes tapasztalatai alapján szerezzen meggyőződést. A vizsgálat f. hó 10-ig tartott s a tapasztaltakról megjegyzéseit a mai napon tartott tanári összejövetelen adta elő. Értesülésünk szerint a főigazgató a látottak és tapasztaltak felett megelégedését fejezte ki s ez értelemben is terjesztette fel jelentését a közoktatásügyi kormányhoz. A polgári leányiskola március 15-iki ünnepélyének tárgysoroza, mely d. e. 1 /21X órakor veszi kezdetét. 1. Hymnusz, éneklik a II., III. és IV. oszt. növendékei. 2. Kossuth Lajos, elmondja Bartók Erzsi IV. oszt. növ. 3. Magyar ábránd, Székely Imrétől, zongorázza Reimlinger Blanka IV. oszt. növ. 4. Kossuth nóta, Sörös Bélától, szavalja Jeszenszky Lenke IV. oszt. növ. 5. Szülőföldem, Erődi Ernőtől, éneklik a II., III. és IV. oszt növendékei. 6. Egyveleg, Suppétól, négy kézre zongorázzék Pekelman Olga IV. oszt. és Bárok Rózsi kmtf. növ. 7. A szabadságról, Prém Józseftől, szavalja Böhm Margit kmtf. növ. 8. Székely dalok, Erődi Ernőtől, éneklik a If., III. és IV. oszt. növendékei. A rozsnyói püspük a Magyar Gazdaszövetségben. Balás Lajos rozsnyói püspök lelkes hangú levelet irt Darányi Ignáchoz, a Magyar Gazdaszövetség elnökéhez, amelyben értesíti, hogy a gazdaszövetségbe alapitó tágul belép. Értesíti egyúttal a minisztert, hogy hatáskörében mindent elkövet a szövetség érdekében s a papokat legközelebb pásztorlevélben fogja fölhívni a szövetség pártolására. A „Nemzeti Intézet“ vezetősége a tót bank ellent mozgalom tárgyábani nyomtatványait értesülésünk szerint csak március 15-ike után fogja terjeszteni kifüggesztés és szétküldés által. Többeknek azon panaszára, hogy semmiféle irányítás nem adatik a bojkott mikénti keresztül vitelére, s ezt annak tudják be az illetők, hogy az előkészítő értekezletre csak keveseket vontak be, megjegyezzük, hogy a mozgalom a Nemzeti Intézettől indult ki, s Így az előkészítést csakis saját kebelében eszközölhette. Bár dicséretes és hazafias érzésre vall a panasz, mégis tekintsenek el vélt gravameneiktől az illetők, s hassanak oda, hogy impozánsul nyilvánuljun a hazafias társadalom akciója azok ellen, kik a magyarság ellen támadtak. Kossuth Ferenc a városi tisztvise lökért és a körjegyzőkért. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter a minisztei tanács hozzájárulásával elhatározta, hogy a rendezett tanácsú városok közigazgatási teendőit teljesítő tisztviselői, nemkülönben a községi és körjegyzők részére, saját személyükre vonatkozóan a féláru vasúti jegy kedvezményt megadja. A tót bank első kudarca. Laptársunk a L. és V. részletesen közölte a Bázovszky-féle bank megalakulásának körülményeit, s azt is, hogy kik a megválasztott igazgató-tanács tagjai. Megütközéssel olvastuk, hogy losonci ember is helyet foglal a díszes kompániában, névszerint Noszály János. Természetesen, városunk hazafias érzelmű lakossága a megtorlás gyakorlását ellenében foganatba vette s nevezettnek péküzletét bojkottálta. Az eredménye ennek csakhamar az lett, hogy Noszály az igazgatói állásról lemondott azzal az indokolással, hogy nem tudta, hogy ezen bankban való szereplés hazafiatlanság. Hajlandók vagyunk neki ezt elhinni. Forgalmi akadályok okozójává válik a beköszöntő tavasz. A télen az utcákon felgyülemlett hó rohamos olvadása folytán a múlt évben eszközölt csatornázások és kövezések mentén a talaj erős mértékben megsüppedt helyenként, úgy hogy például a vásártéren fél méteres gödrök is tátonganak. Nem egy jármű szenvedett már ennek folytán apróbb baleseteket, sőt egy batár is megakadt egy kátyus gödörben. Árverés a vasúti állomáson. A kézbesithetlen és fölös szállítmányok árverezése a helybeli vasúti állomáson f. hó 16-án, kedden d. e 9 órától kezdődőleg fog végbemenni, melyre a nagy