Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-14 / 2. szám

IV. ÉVFOLYAM. 2. SZÁM. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. LOSONC, 1909. JANUAR 14.

r

ÉB A A ^BIBBl fű A A A AA BB

Eii npniini II ivip “

I I1%IS1I I iS l\nL‘sssr

spl llalliniil Ilililllíl ^

”*5 k°" ■_ 1B fi 1 B11 ■ B11 H fl 1B EJ B B B B rís-sts:

Egyes ^Hj^B ^Hpf Bp Hm ^B^^p B Bp B^ ^Bfl^p

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A független nemzeti j'egybank.

Irta N. B. orsz. képviselő.

A képviselőház többségének, a függetlenségi és 48-as pártnak alapprogrammja az ország teljes függetlensége, tehát a gazdasági függetlenség is és mint ennek egyik szerve: az önálló magyar nemzeti jegybank.

Ezt megvalósítani, a felállítást kellő időben előkészíteni, a függetlenségi és 48-as pártnak a nemzet és önmaga iránti kötelessége. Kötelessége a nemzet iránt azért, mert ma már gazdasági élet nélkül semmilyen élet sem képzelhető, ez pedig csak tengődés akkor, ha annak szálai idegen kezekben vannak. Önmaga iránti kötelessége továbbá, mert a programmnak teljessége az eszközök megvalósítása nélkül lehetetlenség. A bank az ország függetlenségének egyik eszköze. Ha ennek megalkotását elmulasztjuk, ismét hosszú időre tettük lehetetlenné a gazdasági függetlenitést és méltatlanokká váltunk arra, hogy a függetlenségre törekvő nemzet bizalmának letéteményesei legyünk.

Szerintünk az önálló magyar nemzeti jegybank nemzeti szükség. Ezért kell megcsinálnunk. Ha ennek dacára megcsinálni nem tudjuk, annak két oka lehet. Vagy a képviselőházban maradunk kissebbségben, amit feltételeznünk nem szabad, ez esetben ellenzékbe kell mennünk. Vagy többségben vagyunk ugyan, de a királyban találjuk e

programmpontunk megvalósításának akadályát. Ekkor pedig alkotmányos felfogás szerint uj választásnak kell magunkat alávetnünk. A királyi akarat korlátját kizártnak kell tartanunk, mert nem szabad feltételeznünk, hogy a király akarata vétót gyakoroljon az ország többsége ellen akkor, amikor törvényszentesitette jogaival élni akar.

Alkotmányos uralkodónak lehet kétsége aziránt, vájjon az országgyűlés csakugyan a nemzet többségének akaratát képviseli-e, mely esetben az országgyűlés feloszlatását rendeli el, de az újból megkérdezett nemzet szuverén megnyilatkozásának útjába vágni alkotmányos uralkpdás fogalmával össze nem egyeztethető. És bármily szomorú tapasztalataink vannak is a múltat illetőleg, lehetetlen feltételezni azt, hogy hasonló esetek ismétlődjenek a korona mai tanácsosainak közbejöttével.

Van még egy eset. Ez az, ha arra hivatott emberek szakszerű fejtegetésekkel győzik meg a nemzet többségét arról, hogy a magyar nemzeti jegybank ezidő szerinti felállítása a nemzetre nézve anyagilag káros és igy káros a jövő gazdasági függetlenségre is.

Eddigi tanulmányaim alapján lehetetlennek tartom, hogy erről engem valaki meggyőzzön, s minden napnak újabb tanulmánya csak erősebben zárja ki ennek a meggyőzésnek a lehetőségét.

De egyesekkel szemben állhat a többség. A függetlenségi pártnak ez esetben sincs egyéb tennivalója, mint átengedi a teret azoknak, akik ez élet gazdasági követelményeit helyesebben voltak képesek megbírálni.

Azt hiszem, világosan jeleztem álláspontomat a bankügy bármely bekövetkezhető kérdésében. Meg kell még indokolnom azt, miért tartottam én a kérdés fejtegetését, a nyilatkozatot időszerűnek ma, amikor a tárgyalások folyamatban vannak, amikor a párt vezére a bankkérdés sima megoldására időt tart szükségesnek és amikor az ő állásponta e kérdésben mindenki előtt ismeretes.

Azért mert szerintem a nemzeti jegybank megteremtésére hivatott kormányunknak nagy erőssége az, ha tudja, ha ismeri az országgyűlés egyes tagjainak és ezzel a nemzetnek nemcsak vágyát, törekvését, hanem elhatározását is.

Az országgyűlésnek idő előtt, a kormány kivánata ellenére nyilvánított akarata, a kormány iránti bizalmatlanság színét viselhetné magán, mig egyeseknek határozott állásfoglalása s emellett az országgyűlés méltóságos várakozása a bizalomnak kétségbevon háti an megnyilvánulása.

De van egy másik oka is annak, hogy én a nyilatkozatot most tartom szükségesnek.

i7.

T Á R C A.

Keletiek Nyugaton.

(Úti levelek Oyökössy Endréhöz.)

Milyen félénk bizonytalansággal áll a mi vidéki közönségünk a színpad vagy a képtár előtt, látszik, hogy tapogatózik, hogy nem örökölt rá apáitól nevelést.

Itt a színházak, képtárak, hangversenyek közönsége százados biztonsággal mozog, élvez, fütyül, tapsol, rábízza egész lelkét a megszokott élvezésre. Épúgy fütyül, amint Moliére óta kitanulta, a karzat is épúgy kukorékol, nyávog, mint Rostand Cyranoban fösti. A taps hármas, ezt még a római korbúi örökölték. Mert a ritmus emlékezete a legrégibb. A zsidó Palesztinja óta épígy himbálózva mondja imáit, a török a szuráit, a finn a kalevalát, a magyarnak legrégibb öröksége a csárdásritmus.

Az én lelkemben is legrégibb örökség az a kiirthatatlan ritmus, amivel már az ősapám is élte életét, amelyben műveletlen fájdalmai s örömei elpengtek, — nekem is ez a ritmus uralkodik a véremen, a jajomban, a csókomban, ki nem tagadhatom

London, július 26.

Addig nem ismered eléggé a találkát, míg a házasságot is nem ismered; addig nem ismered a franciát, mig az angolt nem láttad. Rászántam magam, hogy átrándulok Londonba Miskát még valahogy rávettem, hogy szintén fölcsapjon, mert neki ott rokona is van, de Gábor nem mert tengerre szállni, mert nem talált a derekára marhahólyagot, hogy hajótörés esetén megmenekülhessen s még van 120 megírni való kötete.

Este hát elbúcsúztunk Gáboréktúl, egy utolsó gollacheban Magyarországtól, egy utolsó ötletben és mosolyban Franciaországtól s a Gare St. Lazareban vonatra ültünk. Én tulajdonképen egy orosz orvos anyósára ültem, amiért egy orosz orvos igen hálásan megbarátkozott velem s a feleségét is megbarátkoztatta. Szentpétervárra valók, legközelebb keressem föl, a fakikötő mellett laknak; adósságra nősült, Nikolics Szergej most is négy váltóját pörli, a pimasz. Nagyon pimasz. Most egy hete nászúton vannak (Csak a balkeze látszott nászutasnak, amely a felesége kis kezét szorongatta) az anyósuk igen kiváló szellemű nő, igen szeretik, ugye Naszta ? Csak az a gyöngéje, stb. stb. stb.

Két fiatal angol tengerész hadapród, mint két fiatal vizsla, folyton bakalódva mulattatott bennünket, gúnyolták a franciákat, utánozták a párisi vendéglősöket, Népaljent, akit az angoloknak Szent-Ilonára kellett zárniuk, mert mindig verekedni akart és mindent összelopott.

— Hm.

— Mit hm? Aztán Szedánnál is hagytuk, hogy a németek megverjék.

— Népaljent?

— Azt. Mert nem akart engedelmeskedni. A normandiai halmok közt egymást érték

az alagutak. A régi főváros, Rouen, villamps fényben úszott, lehunytam a szemememet. És halk selyemsuhogást hallottam lopózni: Bovaryné most száll le itt a kedveséhöz ... Oh oktalanok azok, kik a Bovaryné halálában bünhődést látnak. Egyek vagyunk a végzetünkkel s erényeinket, bűneinket nem imáinkkal s csókjainkkal szerezzük be, hanem úgy kapjuk örökül, mint a családunkat, vérünket, agyunkat.

Dieppenél zsúfolt vén hajóra szálltunk.

Miska várta a tengeri betegséget, mint a menyaszszony a nászéj misztériumát, mely őt tekintélyes tapasztalatok hősévé avatja. De a tenger egész éjen át ártatlanúl csöndes volt, mint az agglegény karácsonykor.

A hajnal fiatal volt, mint az első légyott, fátylas és pihegő, harmatos borzongással. A sötét vizeken tói már ködfátylas kísértetekként fehérlettek a halottarcó albioni krétapartok. Néma kísértetekként tünedeztek elő a ködbűi és vissza a ködbe az alvajáróknak látszó szkúnerek, villanó vitorlások.

Trieszti katonakoromban mindig csak alkonyaikor bámólgathattam az Adriát, de ez a hajnali tenger, a végtelenség így ébredőben sokkal nagyszerűbb.

Newhaven, ahol kikötöttünk, épen nem felel meg a nevének; rideg a kikötője, mint egy nyirkos juhakol; mély angol nemzeti unalom lebeg fölötte. Newhaventűl Londonig Mihály gyönyörű tündérvárakat, hattyós tavakat, kéjlakokat látott, és túrósgombócokat és más szép dolgokat, mivelhogy ő aludt, — én ellenben ködlepte nyirkoszöld legelőket láttam, walzer ütemre emelkedő halmokat s horpadtmellű völgyek sarkában, szomorún, mint egy köpőláda, egy-egy tanya állt, piros födéllel, mint egy-egy Ouida-regény, a kémények fojtós-szinű füstöt kojtoltak. Később munkástelepek közt rohant a 'vonat, ruhaszárító köteleken tömérdek vasárnapi férfi- és női-fehérnemű száradt, egymással szemben vaskosan istenfélő érzéketlenséggel.

London-Bridge állomásnál a Miska unokasógora várt pompás automobillal. Vasárnapreggeli alvását aludta a városrengeteg, korlátlan iramatban nyargalhattuk be a város főbb néznivalóit. A Hyde parkban sok meztelen férfi futkosott