Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-16 / 50. szám
IV. évfolyam. 50. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 december 16. ELŐFIZETÉSI ÁRAK H Bi|HH| BBk A fi áBmik fii i fi fii BUgl fe jfPBl SZERKESZTÖSEG : I nnnun ti ipipii? I IliiIIHlII iEllilull ■ LUUIII1UI UUUYIIJ MMWBte Egyes szám ára ^ WSifISfc talban. A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Tartsunk össze! Irta Bernáth Béla országgyűlési képviselő. A batvanhetes közös intézmények tarthatatlanok. Fentartásuk érdekében keletkeznek a folytonos politikai zavarok és válságok. Törvényben biztosított jogaink nem érvényesülhetnek és pedig Bécs miatt, az osztrák politika érdekében. Ha az osztrák politikának szekere megakad, ennek keserves következményeit mindig Magyarországnak kell elviselnie. Ennek szekere csak akkor zökkenhet egyet előre, ha ez a Magyarország elleni gyűlöletből táplálkozhatik és ha ezen gyűlöletből származó nyilait mireánk szórhatja. Az osztrák birodalmi ülés munkaképességét is csak akkor tudják fentartani, ha Magyarország elleni gyűlöletét politikai fegyvernek felhasználják. Ilyenkor az osztrák parlament munkássága kifogástalan és ilyenkor az osztrák parlamenttel mindent megszavaztathatnak. Ha magyar érdekről van szó, nincs osztrák, aki ne foglalna állást ellenünk. Ez ellenkezik az igazsággal és az ily fegyverekkel való taktikázás a mai kor szellemének meg nem felel és ami fő, veszélyes játékot képez. Ez nem egyéb, mint a nemzetközi jog durva és erőszakos megtámadása. Ausztria sokkal előnyösebb helyzetét és befolyását szüntelenül arra használja fel, hogy minket gazdaságilag tönkre tegyen és törvényileg biztosított jogaink gyakorlásában megakadályozzon. Ez igen veszélyes fegyver. A gyűlölet felidézésével, a szenvedélyek felkorbácsolásával az igaz ügynek még senkisem tett jó szolgálatokat. Az osztrák politikának ezen taktikázása a dolog természetéből kifolyólag a kölcsönös gyűlöletnek szülőanyja s nem hogy a szomszéd népeket egymással összehozná, hanem egymástól el fogja választani. Ezen tény már magában hordja a szétválás csiráját és csak kedvező alkalom keli rá, hogy a szétválás el is következzék. Ezen politikai súrlódásokra okot első sorban a közös intézmények szolgáltatnak. Ezeket kell tehát legelőször kiköszörülni és törvényeinkből kikapcsolni. Mig a közös intézmények megvannak, ezek a politikai súrlódásoknak örökös forrásai lesznek. A 67-es közös intézményes alkotások a nemzet nyugalma s békéjének zálogául többé már nem szolgálhatnak. A nemzet csakis a függetlenségi eszmék diadala és ezek megvalósulásában lelheti boldogulását, ezek a mi erős várunk, ahová az osztrák gyűlölet mérges nyilai be nem hatolhatnak s ha igen, mindig lesz erősségünk annak visszaverésére s megtorlására. Ezen elvek segítségével tudunk gazdaságilag is megizmosulni és képesek leszünk az osztrák kapzsiságot leszerelni. Ha függetlenségünket kivívtuk, az osztrák politika is egészségesebb alapra fog helyezkedni s kényszerülni fog a helyes igazságos ut választására. A függetlenségünk kivivására szükséges azonban a nemzet összes erőinek a tömörülése és szükséges a nemzetnek erős, megdönthetetlen s ingadozást nem tűrő kitartása a negyvennyolcas függetlenségi elvekhez. A nemzet ezen erőivel vívott mérkőzése hozhatja meg a teljes diadalt, a független Magyarországot. A bürokrácia bajai. A modern állami élet alakulását szemlélvén, azt tapasztaljuk, hogy dacára a felvilágosodás terjedésének és a tudományok vívmányainak, a nép szuverenitás elve mindinkább illuzoriussá válik és az- állami hatalom a maga nagy hivatalos apparátusával, ténykedéseinek szövényes mechanizmusával, törvényeinek nagy tömegével és nagy anyagi eszközeivel mindinkább ólomsulyként nehezedik a nemzetekre és az egyéniség kialakulására rendkívül bénitólag hat. Modern polgári törvénykönyvünk tulajdonképen nincs, a szórványos törvényalkotások mindenike pedig egy tekervényes labirintus, melyben annyira bonyadalmas a belső berendezés és hol annyi a bejáró, oldalfolyosó, melléklépcső, egérét, hogy ahhoz képest a boldogult krétai királynak, Mímosznak épülete még a szabályszerűség bélyegét hordta magán. Akkortájt akadt legalább egyegy jószivü Ariadne, aki imbolygó egyéneknek tájékozódás céljából készségesen odaadta bűvös kivezető fonalát; — manapság vannak ugyan szintén Ariadnék himnemü kiadásban, de ezek nem arkangyalaink, mert erszényünk zsilipjeit nagyon meg kell oldanunk, hogy első segélyben részesüljünk, mig a mi józan és természetes eszünk nem jön ismét a helyes kerékvágásba. Peres ügyekkel nincs egyébbként mindenkinek dolga és sok ember élete igazán zavartalan boldogságban folyna le, ha az állami közegek összes cselekedeteinknél nem kötnének marsrutát a talpunkra és nem nyújtanának minden lépésnél mankót, mely pedig szokszor teljesen fölösleges. A bölcsőtől a sírig az emberi élet összes mozzanatai az anyakönyv rubrikáival szerves összeköttetésben vannak ; és bizony összes cselekedeteinknek, még a szivbéli ügyeknek is mozgató rugója az anyakönyv és tolekkönyv. Hányszor szerepel a mi egyszerű nevünk mint valami algebrai mennyiség — mint ha nem is volnánk élőlények — és hányszor könyvelnek el bennünket irgalmatlanul a mi tudomásunk nélkül is. A statisztika igazán teljesen kivetköztet Tamás barát. Irta Tóth Bél«. Nehéz sötét felhők borították az eget. Akárcsak alkonyaikor, midőn a nap fáradalmait kipihenni, nyugodni térnek az erdő s mező vidám apró lakói, néma mély csend honolt a tájon. Nem énekel már a természet ezüst hangú primadonnája a pajzán kis csalogány s a dallos mezei pacsirta sem szállt fel a magasba, hogy ott elmondja édes — kesergő hangú szép panaszdalát, mert hisz most úgy sem fürödhetett volna az azúrkék ég végtelen tengerében. Pár perc és kitör a zivatar. A mezei munkások egy csapatba hányták szerszámaikat azután, rá borítottak egy-két ócska szűrt és siettek a város fele, hogy ott töltsék biztos fedél alatt azt a pár percet, amig a felhőtenger keresztül úszik a vidék felett. Tudják jól, hogy az ilyen hirtelen támadt nyár — délutáni zivatar nem tarthat soká, hát vártak türelmesen. Amint a város szélére értek egy néhány emberből álló csendes kis csapat jött szemközt velük. Meglátszott mindegyiknek az arcán, hogy szomorú, — fájó kötelességet teljesítenek. A kis városka közszeretetében élő szt. Ferenczrendi szerzetesek voltak, akik végső nyughelyére kisérték egyik fiatal rendtársukat. Néma főbólintással viszonozták a mellettük elhaladó áhitatos földmivelők köszöntéseit. Egészen elfoglalta szivüket a fájdalom s a jámbor istenfélelem és talán észre sem vették, hogy az ég is mindsürübben hullatja részvétkönnyeit a fiatal szerzetes egyszerű koporsójára. Megeredt a zápor. De nem olyan vaderővel, mint azt a föld munkásai gondolták. Mikor a rendház ősz gvardiánja fájdalomtól remegő hangon társai nevében utolsó istenhozzádot mondott a korán elhunyt fiatal tesvtérnek még mindig esett az eső. Vallásos megnyugvás ömlött végig egész beszédén. Úgy beszélt, ahogy csak a hitében szilárd és istenében bizó lelkipásztor beszélhet. Buzdította a szent életű barátokat, hogy imádkozzanak korán elhunyt társuk lelkiüdvéért, bajaikban pedig bátran és bizalommal hívják segítségül, mert a mindenható isten csupán azért szólította el ily hamai közülük, mert tiszta áhitatos szive kedves volt előtte. Az Ur igy akarta .... legyen meg az ő szent akarata. Ámen. Még egy rövidke imát mondott mindegyik, azután csendben megindultak a kolostor felé. Újra csendes lett a temető, csupán a szél süvitése hallatszott, oly siránkozóan, oly kesergően, mintha a természet is azt az ifjú barátot siratta volna, aki már ott pihen mozdulatlanul a frissen hányt hant alatt. Az öreg gvárdián útközben az előbbi beszédén gondolkozott. Hogy is mondta csak ? Hogy a szive, a tiszta és áhitatos szive miatt szólitotta magához az Ur, hogy a szive miatt kellett meghalnia. Igen, a szive miatt halt meg. A szive ölte meg. Az a taktusra kapáló kis szerszám, amely korlátlan ura az egész emberi testnek s amelynek legkissebb makacsossága is elég arra, hogy tekintetlen semmivé tegyen egy nálánál százszorta nagyobb egynemű testet; az a hatalmas kis jószág, melyr természeti rendeltetésénél fogva székhelye a legnemesebb emberi érzelmeknek, amelynek a világ zajától visszavonult ember sem tud ellentállni, ha egyszer belé lopódzott. Tudta jól az öreg gvárdián, hogy a fiatal barát igen szerelmes volt. Intette számtalanszor, hogy hagyjon fel ezzel a neki nem való érzelemmel. Az meg is ígérte, hogy felhagy, de mind hiába. Küzdött önmagával, küzdött a természetével és végre is a hatalmasabb ; az örök törvény győzött. Hányszor igyekezett szabadulni szerelme ideáljától, de hasztalan volt minden. Nyugodt magányos perceiben, midőn a többi rendtagokkal, imára kulcsolt kézzel ott térdelt a csendes kis kápolna Madonna képe előtt, mig a többiek a boldogságos Istenanyának ajánlották fel telt szivük hő kivánatait, addig ő merengve bámult a jóságos tekintetű Madonna képre, de képzelete keresztül hatolt a zárda vastag kőfalán és maga előtt látta azt az angyali szépségű női arcot, akit igazán imádott. Egyetlen vigasztalója a jó öreg.gvárdián volt, aki ifjú korában szintén szenvedett hasonló betegségben, de idővel kigyógyult belőle szerencsésen. Eleinte Tamás barát is azt hitte, hogy ő is kigyógyul különössen akkor, mikor a szép kis Irénke rokonai látogatására hosszabb időre elhagyta a várost. A fiatal barát egészen visszanyerte régi nyugalmát és a gvárdián már biztosra vette, hogy nem szerelmes többé. Pedig csalódott. Nem aludt ki s szenvedély tüze csak lapangott, hogy aztán előtörve egy csapásra elpusztítsa ezt a szenvedő, szerető szivet. Este még vidáman búcsúzott el Tamás barát a testvérektől, mikor nyugvóra tértek, s reggel már csak a lelke jelent meg a szent misén. Rémülve jelentették a gvárdiánnak, hogy meghalt. Az öreg egyedül akart meggyőződni a halál körülményeiről, hát kiküldte a többieket és megvizsgálta az egyszerű szerzetesi szobát. Nem kellett sokat keresgélnie. Az ágy szélén a daróc takaró alatt egy zöld folyadéktól nedves pohár és egy eljegyzési kártya feküdt a halott mellett, ez mindent megmagyarázott. Az üveget eltette a gvárdián, azután megsemmisittette és konstatálta, hogy Tamás barátot a szive ölte meg. Igazat mondott, nem furdalta a lelkiismeret.
