Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-02 / 48. szám

IV. évfolyam. 48. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1909 december 2.

B M áHm B B A ■ B B B CB

^sij nuniipi II ivin “

jussit I iiii II ni sí i ii iiiiii ■ ~si

■|?'u uf u i ■ iyi & íj iyi m fi u Äi»Ä

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Telj’es bizonytalanság.

A mostani politikai helyzet következéseképen beköszöntött minden téren az, amit mindenáron elakartunk kerülni: a minden haladást meggátló legteljesebb bizonytalanság.

A politikai szócsövek egyszerre elnémultak. Még nehány héttel ezelőtt kínos tapogatódzásokba burkolt jóslásokba bocsátkoztak; ma már ezt sem teszik. Ma már teljesen bizonyos a legteljesebb bizonytalanság és tehát hallgatnak ők is, a közvéleménynyel együtt ők is várakozó álláspontra helyezkednek. A politikai bizonytalanság pedig teljes súlyával fekszik rá az iparra, kereskedelemre, gazdaságra és vállalkozásra s azok fejlődésére, előrehaladására bilincseket rak.

Mérhetetlen károkat jelent ez a bizonytalan helyzet és minél hosszabb ideig fog tartani, annál bizonyosabban elősegíti az ország pusztulását.

Hiszen szó sincs róla, helyén és rendjén van, hogy különféle politikai áramlatok akarják az ország sorsát irányítani és mindenik a maga politikai elveinek célszerűségét és eredményrevezetését hiszi és hirdeti, ám nem helyes, hogy nem tudnak olyan összmüködést kifejteni, amellyel biztosítva volna az ország válság nélküli állapota, tehát sohasem stagnálna az ipar, kereskedelem és gazdaság, amelyek különben amúgy is gyönge lábon állanak nálunk.

Nem politikai nézetek ezek, hanem szorosan vett fontos gazdasági kérdések, a melyek azonban a mostani politikai viszonyok kihajtásai.

Ebből kifolyólag az következik, hogy olyan politikának kellene érvényesülni, mely teljes összhangzásban áll az ország gazdasági viszonyaival és arra bénitólag sohasem hat. Hogy miféle politikával lehetséges ez, azt eldönteni nem a mi hivatásunk. Mi egyszerűen csak azokat a tanulságokat látják, hogy a jövendő, gazdaságilag értékes politikának elérkeztét hangoztassuk.

Hiszen nehány év óta általános panaszokkal van tele az ország. Kereskedők, iparosok, földbirtokosok, hivatalnokok egyformán panaszkodnak. Egyformán nem tudjuk elviselni a léttel való küzdel...“t egyformán nem bírják ki a már évek ó a dúló drágaságot.

A nehéz megélhetést pedig mindenkor a politikai válságok okozták. Joggal lehet tehát arról elmélkedni, hogy mi lesz most, mikor annyi súlyos és hosszantartó válság után kezdődik egy újabb válság ?

Erről az oldaláról bíráljuk mi a politikai válságot és nem maga a politika az, amely bennünket érdekel, hanem a megváltozott súlyos viszonyok.

Nyakig úsztunk eddig is a drágaságban és egyéb jóban. Épen elég volt. Abból nem kér bizony többet senkisem. Akárminő politika érvényesüljön is, mellékes. Az általános közóhaj az, minél előbb kievezni a válságból és minél előbb megszüntetni azokat a bajokat, amelyek kezdenek immár elviselhetetlenné válni. Magával a politikával törődjenek a politikusok, a dolgozó ország békére, nyugalomra van utalva és egyedüli kívánsága, hogy munkájának gyümölcsét is lássa, hogy megélhetése ne legyen oly kínos és bizonytalan, mint volt eddig.

— Képviselőnk beszámolója. Már régebben megemlékeztünk arról, hogy kerületünk országgyűlési képviselője, Beniczky Árpád, pár héttel ezelőtt levelet intézett Kujnis Gyula pártelnökhöz, hogy a választó polgárok tájékoztatása végett beszámolót óhajt tartani. E napokban személyesen is itt járt képviselőnk s a párt vezetőivel érintkezésbe lépett a beszámolóbeszéd megtartása tárgyában. Képviselőnk beszámolóbeszédét e hó 4-én szombaton óhajtotta megtartani. Azonban többben odanyilatkoztak, hogy a mostani válságos időben kívánatos, miként a választó polgárok minél nagyobb számának nyujtassék alkalom a beszámolóbeszéd meghallgatására. Evégből, hogy a választópolgárok összehívására több idő állhasson rendelkezésre, a beszámolóbeszédet képviselőnk a karácsonyi parlamenti szünet idejére halasztotta el. A pártvezetőség megbízatást nyert, hogy a beszámoló napjáról az egész kerületbeli választó polgárokat értesítse.

— Egy nyílt levélről. A „Losonc és

Vidéke“ legutóbbi számában egy képviselőnkhöz intézett nyílt levél jelent meg. Képviselőnk ezen nyílt ievélre a választ a beszámoló beszédjében bizonyára meg fogja adni, egyelőre azonban mi veszünk magunknak alkalmat, hogy a nyílt levélről elmondjuk röviden, amit gondolunk.

Nem akarunk a nyílt levél Írójával polémiába bocsátkozni, csupán annyit óhajtunk megjegyezni, hogy amilyen hibás hangot választott nyílt levelezésének a'aphangjául, olyan visszatetsző tenorban végzi. A Losonc és Vidéke nem szokott beleavatkozni a politikába, úgy látszik csak most kezd el politizálni. És ezen járatlansága szolgál enyhítő körölményül nekünk, nyílt levele megbirálásánál.

Az a vád, amelyet képviselőnk ellen emel, mindenfelé visszatetszést keltett.

Mert nevetséges és mindenesetre visszutasitandó támadás az, hogy Beniczky Árpád meghasonlott volna elveivel s önmagával. Ä mi választókerületünk őt függetlenségi és 48 as programmal választotta meg s ettől képviselőnk még soha egy jottányit sem tért el.

Az pedig, hogy képviselőnk a Justh-féle frakcióhoz csatlakozott, azzal az ő presztízséből ami

Elszabadult csillag.

Irta Komlós Aladár.

Keringtem, mint a többi kerge csillag Amerre vonzottak, kimért körökbe, Épúgy zokogva és épúgy röhögve, — De engem új, szabad körpályák hívtak.

S fényben, dalolva egyszercsak kitértem Vihar dúlt, bombáztak mögöttem átkok ... —

.. . Rongy csillaghad, kimért körök nem láttok ! Engem szabad, új útra hív az éltem!!

Utánam átkok bombáznak, vihar dúl, Egy régi fájás benein meg-megsajdúl, Úgy hívnak vissza régi jó körök . . .

Én meg felejtve átkot, ronda békét,

Új, szent utakra, hol csillag nem élt még, Bús egymagámban, büszkén föltörök.

Az utca kövén.

Irta Ruttkai Jenő.

Akkor éjjel sokan jártak az utcán, ünnep iehetett. Valaki fel is akarta szedni onnan, de visszaejtette, mert nehéz volt és még ő morgott hozzá. Azután jött egy másik, azután egy harmadik, de ők is nehéznek találták és ő még mindig nem akart kijózanodni. Pedig nem volt annyira részeg, csak épen nem evett. Meg azért sem akart felkelni a kőről, — az oly jó hideg volt — mert mások akarták. Azért is ott fog feküdni reggelig, másnap délig, vagy még tovább Ameddig csak lehet . . . Aludni azonban nem tudott, mert mindegyre belébotlott ez is, amaz is, aki épen arra járt. Egyik annyira belekapaszkodott, hogy íeljajdult belé. S mégis a másik mondta

— Na!

Ö nem is felelt rá.

— Na! — mondta még egyszer az, mintha akart volna valamit és nem ment tovább, mint a többi.

Ő még mindig nem volt kiváncsi rá, hogy ki az, akinek annyi az ideje. Azon töprengett, hogy az a másik miért rúgta oldalba. S mi lenne, ha ő vissza rúgná. Kedve is lett volna hozzá megtenni, de buta volt hozzá.

— Felébredtél már hé? — szólalt meg az újra és megint belérugott.

Erre már a másik oldalára fordult. Az orra alatt dünnyögött is valamit, de nem lehetett megérteni.

Ejnye, a mindenségit! —- káromkodta el magát a másik, aztán megragadta a két vállát és talpra állította a fal mellé. Ő mindenképen vissza akart feküdni a földre, mert ott jó volt, meg félt hogy nagyon is kezeügyébe esik annak és még pofon is üti. Es az pofon is ütötte.

Az ütés felrázta lustaságából és dühre gerjesztette. Annyira, hogy megállt magától és veszekedni kezdett:

— Nekem ne parancsoljon senki! Azt teszek, amit akarok. Vagyok én olyan ember, mint akárki . . .

Te—e ? — mordult az reá olyan hangon, hogy ijedten emelte reá szemeit. És amint észrevette. hogy annak csizmája mellett kard lóg, meghunyászkodott :

— Hisz megyek . . . mondotta és simogatni kezdte az arcát, ahol az ütés érte. Azért még nem kell az embert pofon ütni . . .

Hagyta magát lökdösni végig az utcákon, a merre az vitte. A rendőrnek sem lehetett nagyon kedvére az eset, mert amint korcsma elé értek, egy utolsót lódított rajta és bement a többi közé.

Talán melegedni, mert hűvös volt az éjjel, dé inkább másért.

Hogy meglökte a rendőr, kettőt-hármat botlott, azután elesett. S úgy maradt, a hogy elvágódott Csaknem sírva mondta:

—- Mindenki bánt. Mindenki . . .

És ott a kövön fekve eszébe jutott vad nyomorúsága. Megutált mindenkit és megutálta saját magát. Miért nem tudott ő is épen olyan lenni, mint a többi ? Épen olyan gazember. Miért volt olyan ostobán nagylelkű, hogy elment, mert ő akarta Ma már talán háza is volna és becsülete mindenki előtt. Es volna asszonya is. Mert a leány nagyon szerette őt. Mint egy istent. Ő is szerette a leányt. És ő mégis eltudott menni. A leány nélkül, egyedül . . .

Lehunyta szemeit és újra akaratosnak látta magát. Erősnek, aki lesz, mert tud és akar. S eszébe jutott, hogy ha még egyszer találkozhatna véle! Pedig érzi, hogy most sem tudna könyörögni neki, most még inkább nem tudna könyörögni, hogy ne küldje el . . .

Már aludt, amikor megindult hozzá. Alig lépett nehányat és már is ott állt a ház előtt. Tegnap volt náluk utoljára. Felment a lépcsőkön és a boldogságtól ujongva lépett be az ajtón. A szobaleány bizalmasan mosolyogva köszöntötte és biztatta a szemeivel, hogy csak siessen be a szobába. Várják . . .

Egy nagy üres szürkeség jött és mire ismét látott, már a lány mellett ült és lázasan kereste szemeivel a lány tekintetét, de az nem akart ránézni. És izgatottan beszélt:

— Nézze, már egészen nyugodtan gondolkozom. Az istenre kérem, mondja meg, hogy miért? Miért akarta, hogy elmenjek ? Milyen jogon kéri tőlem áldozatul a jövőm, boldogságom, mindent, mindenemet, ami az enyém. Azt csak jogom