Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-25 / 47. szám

6. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. november 25. Magy. kir. államvasutak budapest-balparti üzletvezetősége. 44922/III. szám. Pályázati felhívás. A magyar királyi államvasutak budapest­­balparti üzletvezetősége a kezelése alatt álló alább felsorolt vonalak mentén, nevezetesen az állomá­sokon s a forgalmi főnökségnél, a fütőházakban, szertárakban, műhelyekben, osztálymérnökségeknél és az őrházakba elhelyezett szolgálati órák, valamint ajpályafentartási közegek használatban levő, a vasút tulajdonát képező Aláv. jelző nickel remontoir zsebórák javítására és jókarbantartására ezennel nyilvános pályázatot hirdet és pedig 1910. évi január hó 16-ától számított egymásután következő három (3) évi időtartamra. Az üzletvezetőségnek szóban levő vonalai e tekintetben 2 szakaszra osztatnak és pedig 1. szakasz. Érsekújvár (kizárólag) Marchegg (kizárólag) Pozsony, Újváros—Ujkomárom, Pozsony rendező pályaudvar, Szőllos, Pozsonyfiók pályaudvar, Dé­­vényujfalu—Szakolcza, Dévénytó—Stomfa, Vág­­sellye-Negyed, Tótmegyer—Nagysurány, Érsek­újvár, (kizárólag) Némethpróna, Üzbégh, Rodosna és végül Nagysurány, Kistapolcsán összesen 521.5 kilométer. II. szakasz. Pozsony (kizárólag) Ujzsolna, Galántha— Lipótvár, Nagyszombat—Szered, Nagyszombat— Kutti—Brocskó, határszél, Pöstyén—Verbo, Tre­­bete—Rakovicz, Nyitra, Jablonicz—Brezova, Lipót­vár—Üzbégh, (kizárólag) Trencsén—Teplicz— Vlarapass és Hőlak, Trencsén, Teplicz, Trencsén­­teplicz fürdő, összesen 44T7 kilométer. Azon szakórások, kik a javítási munkák végzésére és az órák jókarban tartására vállalkozni óhajtanak, felhivatnak, hogy kereskedelmi és ipar­kamarai bizonyítvánnyal felszerelt zárt ajánlatukat legkésőbb 1909' évi december hó 10-én déli 12 óráig az alulírott üzletvezetőség általános osztá­lyához (Budapest VI Teréz-körut 62. szám, I. em. ajtó 6.) a következő megjelöléssel nyújtsák be. „Ajánlat órák javítására és jókarban tartá­sára 44922/909. számhoz.“ Egy-egy pályázó mindkét szakaszra is tehet ajánlatot. Az ajánlattevők kötelesek 1909. évi decem­ber hó 9-én déli 12 óráig alulírott üzletvezetőség gyüjtőpénztáránál (Budapest, VI- Tetéz-körut 62. sz. földszint) 100 korona bánatpénzt készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban letétbe tenni, illetve oda posta utján külön borí­tékban beküldeni. A bánatpénzről nyert pénztári elismervény az ajánlathoz nem csatolandó. Bánatpénz letétele nélkül az ajánlat figyelembe nem vétetik. A szerződési feltételek a balparti üzletveze­tőség forgalmi és kereskedelmi osztályában (Buda­pest, VI. kerület Teréz-körut 62. szám, félemelet 12. ajtó és a forgalmi főnökségnél Pozsonyban, Stefania-ut) hétköznapokon a rendes hivatalos órák alatt megtudhatók, amiért is az ajánlattevők­ről feltételeztetik, hogy a feltételeket ismerik és kötelezőknek elfogadják. A balparti üzletvezetőség fentartja magának azt a jogot, hogy az ajánlattevők közül szabadon választhasson, esetleg az óra javítási munkákra nézve az ajánlatoktól függetlenül intézkedhessék. Budapest, 1909. évi november hó 12-én. Utánnyomás nem dijaztatik. Az üzletvezetőség. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönségnek szives tudomására hozni, hogy Losoncon, Kossuth Lajos-utca, Sacher Mórné házá­ban hatóságilag engedélyezett növendék marhahús kimérés! csarnokot nyitottam. Midőn jutányos áraimról és pontos ki­szolgálásomról a n. é. közönséget előre is is biztosítom, kérem szives pártfogásukat. Tisztelettel Gutfreund Vilmos és Tsa. Tisztelettel hozom még a n. é. közön­ség szives tudomására azt, hogy üzletemben kóserhus is kapható. 26-4 Magyar királyi államvasutak Igazgatósága. 218292/FIV. szám-Morzsolt uj (friss) tengeri soronkivtili továbbítására. A magyar királyi államvasutak Igazgatósága a folyó évben is intézkedést tett az iránt, hogy a morzsolt uj (friss) tengeri, akár zsákokban, akár ömlesztett állapotban (a la rinfusa) kerül feladásra, f. évi november hó 8-tól kezdve visszavonásig, legkésőbben azonban 1910. évi február hó végéig az élő állatok, a friss hús, a friss gyümölcs, a friss főzelék és a tojás-küldemények kivételével az üzletszabályzat 56. § 4. bekezdése alapjan minden egyéb kocsirakományu teheráru- és ga­­bonaszállitmány előtt sorrenden kívül, de az uj (friss tengeri feladásának sorrendjében rakassák a kocsikba és szállittassék el. Amennyiben a befuvarozás alkalmával a be­rakásra netm állana azonnal kocsi rendelkezésre a morzsol uj (friss) tengeri az üzletszabályzat 55. §. (3) pontjának alkalmazása mellett átvétetik mindaddig, mig az állomás tárolási hely felett rendelkezik. Áru felvételi korlátozás esetén, — ha az árufelvétel csak élőállatot és gyorsan romló élelmi­szerekre nézve tartatik fenn, — a morzsolt (friss) uj tengeri sem vehető fel. Budapest, 1909 november hó 10-én Utánnyomás nem dijaztatik. A magyar királyi államvasutak igazgatósága. VASÚTI MENETREND 1909. október l-től. Losonc— Gács. V.-v. V.-v. V.-v. Budapest ind. HU) 705 915 Balassagyarmat » lp5 Losonc » 555 1031 330 Losoncvásártér » 603 1039 338 Ladó » ön 1047 346 Gács érk. 620 1056 355 Gács—Losonc. V.-v. V.-v. V.-v. Gács ind. 700 1222 502 Ladó » 708 1230 510 Losoncvásártér » 717 1239 529 Losonc érk. 723 1245 525 Balassagyarmat » — 535 1016 Budapest » 1245 710 9J5 Losonc— Rimakokova. V.-v. V.-v. Budapest ind. 330 805 Ruttka * 243 532 Losonc » 710 1050 Kálnó » 745 1116 . , . érk. 757 1128 Ipolyberzence jnd. 8ö§ 1138 Ipolyszele » 824 1149 Poltár ind. 835 1200 Pohár érk. 850 1215 Sósliget ind. 904 1229 Csehberek » 976 1241 Zlatnó * » 943 108 Rimakokova érk. 1006 131 Rimakokova — Losonc. V.-v. V.-v. Rimakokova ind. 5^2 300 Zlatnó » 546 335 Csehberek » 601 350 Sósliget » 611 400 Pohár érk. 622 411 Pohár ind. 637 421 Ipolyszele » 648 432 érk 657 441 Ipolyberzence jnd; 709 453 Kálnó » 727 507 Losonc érk. 750 530 Budapest » 1245 915 Uiittka 147 103” A Nagy Gábor-féle DELAWARE szóló faj az egyedüli, melynek terme­léséhez semmiféle tudomány vagy gyakorlat nem kell, még az is elbánik vele, aki soha szőlőtövet nem kezelt. Minden szállítmányhoz utasítás mellé­keltetik ingyen és ebből ki­nézheti mindenki, hogy mi­ként ültesse el, kezelése pedig metszés, kapálás és felkötésből áll, más dolog nincs vele, mert ezt oltani, permetezni, kénporozni nem kell, nem árt ennek a filokszera és bimbója, vesz­­szője télben soha el nem fagy- Holdanként átlag 35 hektolitert terem s egy bimbójából 3-4 fürt fejlődik. Valódi bőtermő legnemesebb faj ez, me­lyet azonban nem szabad összetéveszteni más ugyan­­ily név alatt forglomba hozott hitvány fajjal, ügyelni kell arra, hogy Nagy Gábor-féle fajt kapjunk, mert csak ez a valódi. A valódi Nagy Gábor-féle Dela­­ware-szőlő olyan bort ad, mint az aszú, édes és erős, igen kellemes zamatu és kétszer annyiért kél el, mint más borok. Kóstolónak egy üveggel bár­kinek küldök 1 koronáért. A Delaware-szőlő bővebb leírását, termésének ki­rályi közjegyzővel hitelesített eredeti fénykép felvé­teleit színes kivitelben, továbbá a szöveg közé nyo­mott 40 szép képet tartalmazó képes árjegyzéket Ingyen és bérinentve küldöm mindenkinek, aki velem címét tudatja. Ok­vetlenül kérje még ma ezt a tanulságos tartalmú árjegyzéket, mely a szőlőoltványokról, lugasültetés­ről is ad részletes, helyes útbaigazításokat. NAGY GÁBOR szőlőnagybirtokos KOLY posta, tóvirda és távbeszélő állomás. Levelezés magyar, román, horvát, szerb és német nyelven. Aszód—B-Gyarmat —Losonc. V.-y. V.-v, Sz.-y. V-v Budapest k. p. u. ind. 1135 8'° 330 330 Hatvan » 235 759 J05 Aszód » 316 Q33 432 Iklad-Domony » 326 944 442 Mácsa » 3^[ 1003 457 Tóth-Györk » 355 ion 508 . Püspök-Hatvan » 404 1030 519 Acsakürt »■ 423 1057 540 Guta » 439 1113 554 . Nógrád-Kövest » 45? 1130 622 Becske » 515 1150 62i Nándor » 542 1220 621, Mohora » 5 55 1232 721 Szügy » 653 1244 712 . „ „ (érk. 677 100 726 . B-Gyarmat jnd. ö35 207 7^ -Őrhalom * 652 224 822 Hugyag 28 sz. őrh. » 700 232 8Ü Nagy-Szécsény » 724 313 822 Nógrád-Ludány » 735 324 8^2 Ráros-Szakal » 748 338 900 Nógr.-Ráros 36. sz. őrh. » 757 347 909 Litke » 819 411 926 Ipoly-Tarnóc » 832 420 935 Kalonda 4L sz. őrh. » 841 429 944 Rapp » 855 442 9M Losonc érk. 9il 458 1007 Ruttka » 147 1030 425 Pohár » 1251 851. — Losonc -B.-Gyarmat-Aszód. V.-v, V.-v. Sz.-v. V.-v Pohár ind. . 4J0 — 354 Ruttka » . 1124 902 243 Losonc ind. . 550 312 730 Rapp » , 605 327 75Ö Kalonda 41. sz. őrh. » . 612 334 757 Ipoly-Tarnóc » . 622 344 809 Litke » . 638 400 827 Nógr.-Ráros 36. sz. őrh. » . 650 412 839 Rároz-Szakal » . 701 422 859 Nógrád-Ludány » - 713 434 9|2 Nagy-Szécsény » , 731 454 934 Hugyag 28. sz. őrház » , 747 510 9so Trázs » . 756 519 IO00 „ „ x (érk. . 812 535 1016 B-Gyarmat (jnd 333 851 557 7 Szügy » 468 Q06 ól2 , Mohora » 421^ 9'9 622 Nándor » 446 934 622 , Becske » 953 722 « Nógrád-Kövesd » 534 1 0l° 721 Guta » 544 1 020 722 Acsa-Kürt » 605 1043 722 Püspök-Hatvan » 616 1 054 822 Tóth-Györk » 627 1107 Sj4 Mácsa » 637 1117 822 Iklad-Domony » 651 1131 822 Aszód érk. 700 1 Ho S44 Hatvan érk. 806 232 939 B.-pest k. p. u. » 845 1245 955

Next

/
Thumbnails
Contents