Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-23 / 38. szám

2. oldal. LOSONCI UJSAO 1909. szeptember 23.

Társadalmi mizériák.

Alig múlik el nap, hogy nagyobbszabásu hivatali sikasztásról, vagy családi botrányról, gyanús előzményü öngyilkosságról ne olvasnánk a napilapokban.

Hiszen szó, a mi a szó, igaz, hogy hasonló esetek előfordulnak más országokban is Európában. A gonoszságnak nincs külön hazája. Ám de ne feledjük, hogy mi kis országban vagyunk és mégis aránylag épen a visszaélés, a törvény megsértése, az erkölcsi megtántorodás sokkal nagyobbb, mint Németországban, vagy épen Angjiában ; az északi józan kis népekről nem szólva. És micsoda védekezés általános erkölcsi szempontból, ha azzal vigasztaljuk magunkat, hogy máshol is fordulnak elő nagy számmal bűnösök ?

Talán ideje volna már, hogy a társadalom ne térjen könnyelműen napi rendre a sok rút tragédia felett. Talán ideje volna annak is, hogy államférfiaink ne csak a költségvetésről, pénzügyi egyensúlyról és a politikai nimbusz foltozgatásáról, hanem az erkölcsi egyensúly kérdéseivel is komolyan foglalkoznának.

A testi egészség megóvására már sok üdvös, no meg nem kevés fölösleges rendelkezést tettek ; de mit ér minden gondoskodás és megfizetett munka, ha a nemzet erkölcsileg megy tönkre ? Hol lesz majd a politikai nimbusz, miképen állítható vissza a külföldnek annyira keresett bizalma, ha napról napra ijesztőbb mértékben terjed erkölcsi megbízhatatlanságunk hire ?

És ez mind visszavihető egy forrásra. Arra, amit már annyian éreznek, hangoztatnak, amit talán már e lap hasábjain is unalmasnak találhatnak ; mert az bizonyos, hogy a panaszok diapazonja folyton egy és ugyanaz. De látszik, hogy ki-ki hiába mutat rá az okokra; nincs a vezető emberekben semmi komoly szándék, vagy képesség megszüntetésére. Az ok pedig az, hogy valamint az ország összesége, az egyén is többnek akar látszani, a mi. Mert ebben a szerencsétlen országban, hol nem belső érdem szerint Ítélik és becsülik az embert, hanem a nagy száj és a külső fitogtatás csillogása szerint: természetes, hogy mindenki rendkívüli utón akar érvényesülni, szeretne mihamarabb gazdag lenni és mert nem lehet, legalább gazdagnak látszani, szerepelni igaz tehetség és pénz nélkül. Az igazi kötelességtudó embereket ezzel háttérbe szorítják, a fontos pozíciókba strébereket ültetnek be, akiknek valódi értékét dehogy is mernék értékelni, a mig csak egy szép napon ki nem sül, hogy külső tekintélyük fentartása végett visszaéléseket kellett elkövetniük. Addig mindenki elhitte gyermekmeséiket állítólagos jövedelmeikről, vagyonukról.

Kétségbeejtő a magyar közönségnek ebbeli indolenciája. De hát majdnem mindenüt azt látjuk, hogy virágzik a protekció. Hiszen volna értelme a protekciónak is, ha az egész igazi és arra termett tehetségeket, munkaerőket ajánlja a vezetők figyelmébe, csakhogy nálunk ezeknek még protektora sem akad, ellenben valóságos sporttá fejlődött ki

volt a boldogságtól, mikor tőlem elment és azt mondta, hogy egyenesen hozzád rohan. Félóra alatt ide kellett volna érnie. Szentül meg voltam róla győződve, hogy egymás karjaiban foglak benneteket találni.

— Érthetetlen. Pedig a kulcsot is benthagytam a zárban.

Alfréd a fejéhez kapott és érthetetlen hang, valami megdöbbenésszerü kiáltás hagyta el az ajkait.

Jóságos ég ! . . . Élfelejtettem Lubicának megmondani, hogy a második emeletről az első emeleti lakásba költöztél le. Ő bizonyosan a második emeleten keresett .... Oh én vén szamár, hogyis felejthettem el ezt neki megmondani! . . . Szegény leány ! . . . A milyen bolond, még kárt is tehet magában ! . . .

— Gyorsan utána !

Előbb felmentek a második emeletre. Ott, az ajtóban becsúszva egy kis ezüst tőrt találtak, melyet Lubica a hajában szokott viselni és amely a festő ajándéka volt. Ijedten futottak tovább a körutakon, egészen a Dunáig. Ott minden járókelőt kivallattak, senki sem tudott róla semmit. Egy helyen két ember veszekedett együtt. Feléjük közeledve látták, hogy az egyenetlenség egy hosszú fehér fátyol miatt tört ki közöttük, mely valamikor Lubica tulajdona volt.

Ott találták a parton. A szerencsétlen leány a fejéről tépte azt le, a mikor a vízbe ugrott.

az érdekből, vagy családi nexus folytán való elszerzése az alkalmatlan, meg nem felelő, léha egyéneknek.

Sehol a világon nincs annyi ellenőr, mint nálunk. Már ez is tünete annak, hogy itt nem bíznak senkiben. És annál csodálatosabban fonák dolog, hogy seholsem kevésbbé könnyelmű és megbízhatatlan az ellenőrzés, mint nálunk.

A legutóbbi múzeumi aktalopás is egyik tünete ennek a kórságnak. Csak testvérje a szám tálán visszaélésnek, amely nálunk virágzik. Hány rejtve bujkáló testvérje lehet még, amelyről csak azért nem tudunk még, mert még nem esett rajuk a nyilvánosság fénye ? Az a megtévelyedett Kovács László nem egyén, hanem typus. Meg lehetünk győződve róla, ha szegényesen él és talán szorultságában becsületes szándékkal előleget kér, nyomban gyanússá vált volna és ez a gyanú égető bélyegként üldözte volna tiz pár szem folytonos gyujtósugaraival. De mert játszotta a független urat és az értékes ellopott okiratok árából szeretőket tartott, nem adott okot a bizalmatlanságra.

De ez nem megrovás az ő elöljáróira. Mert hiszen Magyarországon ez általános vakság. Aki hencegni és kápráztatni tud( az kedvelt zsur-alak és a hivatalokban tekintély. És igy megy a végtelenségig. Magyarországon ma csak egy a gyanús : a tisztességes szegénység.

Végszó.

A . textil kérdés“ vitáját én is be akarom zárni. Nem szabad annak sem elmérgesednie, sem ellaposodnia. Épen azért dr. Oppenheimer legutolsó cikkére, jóllehet volna abban mit korrigálnom, érdemben nem válaszolok már. Az én állításaim szemben állanak az övéivel. Nem tulajdonítok a magaméinak sem nagyobb erőt, mint az övéinek. De annyi súllyal legalább is bírnak. Bizonyítási eljárásnak nincsen helye. Azért, aki közöttünk igazságot akar tenni, annak személyesen kell meggyőződnie adataink helyes vagy helytelen voltáról.

De a vitatkozás külszínére van egy megjegyzésem. Az, hogy a személyeskedést ellenfelem kezdette meg, amikor engem tájékozatlannak és felületesnek állít. Ez — szerintem — teljesen felesleges volt. Az ilyen kijelentések túllépik az objectiv kritika és objectiv vitatkozás határait. Én is megtehettem volna, hogy őt szűklátókörűnek, népszerüséghajhászónak, vagy más valaminek bélyegezzem. A kellemetlen jelzőkkel való felékesítéshez nem nagy tehetség kell. De az. ilyen olcsó eszközökhöz sohasem nyúltam. Az ellenfél egyéni értékének lekicsinylése mindig a fegyverek gyengeségének a jele.

Dr. Gergely Ödön.

Színészetünk.

Kedden, szept. 14-én Schakespeare egyik kitűnő drámája a „Velencei kalmár“ került színre zsúfolásig telt nézőtér előtt. A közönség nagyfokú érdeklődésének bizonyságául szolgáljon azon körülmény, hogy az esti pénztárnyitásnál már minden jegy elfogyott. Az összjátékból ezúttal erősen érződött a szerepek nemtudása miatt támadt indispozitió s a gondos összetanuiás hiánya. A Schakespeare drámák kötött nehéz szövegének elsajátítása bizony több időt és nagyobb gondot igényel, mint a mennyit a szereplők reá fordíthattak.

Szakács Andor figyelemreméltó művészettel játszott Shylok nagy szakavatottságot kívánó nehéz szerepében s valóban kiérdemelte a jutalmul átnyújtott babér koszorút. Rokonszenves és tehetséges színésznek bizonyult Halasiné is Porcia alakításában. Just Gyula (Antonió) játéka ma élettelen, színtelen volt; ő maga túlságosan modoros. A többi szereplő is apathiával játszotta kisebbnagyobb szerepét.

Szerdán, szept. lö-én az „Erdészleány“ cimü rokonszenves operette került színre szorongásig telt nézőtér előtt, mintaszerűen sikerült összjátékkal. Megkapóan bájos és közvetlen volt a címszerep alakitója, Tábori Frida, ki előkelő színvonalon álló művészi játékával ugyancsak rászolgált a közönség tapsaira. Palásthy Sándor a groteszkbe tévedő udvari etikettet karikaturázta tőle megszokott könnyedséggel és finom humorral. Rokonszenves és talentumos színésznek bizonyult Szalóki Rezső (Valperl Péter) az egészséges humortól lüktető udvari szabó szerepében. Kassai Rózsi (Minka cigányleány) ezúttal is graciozus és kedves volt szerepében. Művészi rátermettséget

igénylő szerepükben Váradi Márton (Földessi) és Völgyi Rezső (Gr. Sternfeld) szintén jól megáliták helyüket.

Csütörtökön, szept. 16-án Bródi Sándornak feltűnést keltő életképét, a Tanítónőt játszották mintaszerű összjátékkal. A címszerepet Halasi Mariska (tanítónő) töltötte be sok oldalú, tehetségre valló, temperamentumos játékával. Jóizü, értékes erőnek bizonyult Parlagi Béla is az ügyefogyott falusi tanító szerepében. A nagyasszony szerepét Halasiné Etel adta a tőle megszokott rutinnal, osztatlan tetszést és rokonszenvet keltve. Elismerésre méltót produkáltak még Szalóki Rezső (főur) s Magas Béla (ifjú Nagy István) művészi játékukkal. A gondosan eljátszott darab teltebb házat is megérdemelt volna.

Pénteken, szept. 17-én a „Kornevillei harangok“ került színre, Planquette régi, de bájos muzsikája. A naiv, régi mesét, a Gáspár apó szerepével belefont tragikai fonalat a mi közönségünk épen nem találhatja érdektelennek, az érdeklődés mértéke ellen semmi kifogás. A színészek is a jó ügyhöz méltó igyekezettel álltak helyt, Gáspár apó szerepében Justh Gy. talán némileg túlságosan is bőkezűen ontotta a tragikai páthoszt. Cseh Ferenc (Gresinő) pompás hanganyaga, ha még több kijátszottságra tesz szert s játéka még elfogulatlannabbá kikerekedik, most is sokat Ígér. Várady, főleg eleinte, fátyolozottabb volt. Szorpolette szerepében Tábori Frida az érdeklődés középpontjába került, tökéletesen kialakult könnyedséggel, széles mozdulatokkal találóan játszta a fölcseperedett szobalányt. Germaine (Miske A.) bizony vértelen volt, ahol játéka s hangja tiszta is, melegséget épen nem tud éreztetni. Az összjáték zavartalan, jó volt.

Szombaton, szept. 18 án Strauss János örökké fiatalnak megmaradó „Cigánybáróba került elő roskadásig zsúfolt ház előtt. Ennél az operettnél andalogtak volt hajdan nagyanyáink s lelkesedtek nagyapáink. Bécs ebből ismerte és félreismerte a magyart, a cigányt stb. Érzett is a Váradytól tolmácsolt ócskaság a honhazaffyas szenteltvizes szólamokon s zászlókon. Barinkay (Cseh F.) egy-egy kis elfogódottságát leszámítva, igazán derekasan állotta helyét. Méltó játszópárja volt Saffi (Pozsonyi Lenke) játéka, éneke, buzgó odaadása a legteljesebb elismerést és rokonszenvet érdemli. Arzéna (Miske A.) elég langyos volt, Zsupán (Palásthy S.) ugyancsak élezett. Szaloky (Gr. Carnero) jó komikus, de a karzat tapsait tartsa kevesebbre.

Vasárnap, 19-én a nép- és gyermekelőadásban a „Piros bugyelláris“-t játszották.

Este a „Svihákok“ került színre. Az előadáson némileg érzett a vasárnap délután ize; Losonc immár akár egy fokkal kevésbbé vastagitott komikumot is megbirna. Blitz Fritz (Palásthy) és felesége (Tábori F.) álltak az operett forgatag középpontjában, mindkét alakítás vérbeli jó dolog volt. Kedvesek voltak a hadnagyok, Anna (Pozsonyi L.), Várady M. Roland rendőrfogalmazó szerepében is igen hasznavehető színésznek bizonyult. Külön is meg kell dicsérnünk, ha nem is függ össze a darabbal, Tábori Frida megragadó művészi bájjal előadott kis románcát a dióról.

Hétfőn, 20-án a pompásan zagyva forgószél kavarodásu „Lotty ezredesei“ került előadásra. Ennek a pompás bolondságnak a sok jóízű kacagtatásért szívesen megbocsátjuk, ha az első két fölvonás a tulajdonkép csak a harmadiknak támasztéka, hogy csak helyzet komikuma van, és minden egyebet. Mindenekelőtt Tábori Fridát kell a vérbeli chansonett-alakitásáért teljes elismerésben részesítenünk, bár nem hagyjuk folemlités nélkül, hogy a kacagó-kuplé földre hempergéseit kevesebb tulcsapongással is elég jóizűnek tartjuk. A két álezredes (Magas és Szalóky) pompás humoros alakítást nyújtott, Várady a lehető legpompásabban alakította az eszeveszetten szerelmes rajah-t. A Lotty szobalánya szerepében Fekete Rózsi igen kedves temperamentumos megjátszást mutatott be. A 3-ik fölvonásbeli összjáték még jobban is kiaknázható lett volna.

Kedden este Herczegh Ferenc a „Kivándorló“ cimü négyfölvonásos színmüve került nagy hatással színre. Bírálatát a jövő számban adjuk.

HÍREK.

Az iskolaév küszöbén.

Országszerte befejeződtek már az iskolai beiratások és nyomukban felhangzanak azok a bajok, amelyek immár évek óta felhangzanak, de amely bajokat eddig nem orvosoltak.

A gondos szülők sietnek gyermekeiket