Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-16 / 37. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. szeptember 16. valami megállapodásra jutniok, ez a megállapodás mindenesetre a nemzet érdekében való lesz. Erre garancia egész politikai múltjuk, kipróbált hazafiságuk. És tudjuk azt is, hogy a harcban az egység biztosítja az erőt, a győzelmet. Ha ők valamit elhatároznak, nekünk rendületlenül kell őket támogatnunk, hogy lehetővé tegyük állásfoglalásuk érvényesülését. Az ő vezérletük alatt egységesen megyünk — ha arra kerülne a sor — a küzdelembe és teljes a reményünk, hogy ez a küzdelem ami igazaink diadalát fogja meghozni ! Utolsó szó a textil kérdéshez. Irta: Dr. Oppenheimer Ferenc. Mindenekelőtt a lap olvasóinak bocsánatát kérem azért, hogy ezúttal ismételten e kérdéssel foglalkozom. Nem hagyhatom azonban szó nélkül dr. Gergelynek az előző számban leadott viszonválaszát. Vissza kell utasítanom dr. Gergely azon vádját, hogy előbbi cikkemben személyeskedtem, és hogy a kérdést tendenciózus tárgyaltam volna. Igyekeztem — s azt hiszem sikerrel is — a lehető legtárgyilagosabb lenni. Engem csak egy szempont vezetett : a kérdést legjobb lelkiismeretem s meggyőződésem szerint tárgyalni. Miután pedig a cikk megírására dr. Gergelynek legelőször megjelent cikke inspirált, foglalkoznom kellett az ő cikkével annál is inkább, mert adatait s következtetéseit tévnek tarthattam — s tartom még ma is. Ha pedig én az ő adatait s érveit nem acceptálom, az még nem személyeskedés s nem tendenciositás. A leghatározottabban visszautasítom pedig azon kijelentését dr. Gergelynek, hogy „az ügyvédi kar presztízse érdekében“ bármit is mondjak vagy ne mondjak. Először is az én írásom e kérdésben nem tartozik az ügyvédi karra, másodszor pedig dr. Gergelynek semmi joga az ügyvédi kar presztízsét védeni — velem szemben s — a textil kérdésben. Legyen nyugodt dr. Gergely collégám; az ügyvédi karnak miattam nincs mitől tartania, de sőt megnyugtathatom — bár szerénytelenségnek látszik tőlem — hogy azon sokak között, kik cikkemet nagyon is helyeselték, ügyvédek is vannak. A személyi kérdés elintézése után pedig legyen szabad lehető röviden a kérdés érdemi részéhez is hozzászólnom. Kijelentem, hogy dr. Gergely ezen kérdésben nincs tájékozva; s kijelentem, hogy azonkívül felületes. Nincs tájékozva azért, mert a gyár ezentúl igenis csak 200—300 korona adót fog fizetni. S ha az apátfalvi posztógyár bármennyi jövedelmet is fog kimutatni — én ugyan fel sem merem tételezni, hogy eddig kevesebb jövedelem után volt megadózva, mint a valóságos jövedelem — a gyár mégis csak 200—300 kor. adót fog fizetni. És pedig azért, mert az állami segítség egy része éppen az adó elengedésben rejlik. Tehát nem áll az, hogy eddig fizetett 200—300 koronát, hanem csak ezután fog ennyit fizetni. Eddig ezreket fizetett. Ezt pedig az adófőkönyv igazolja — s ez szentirás Hangsúlyozom tehát, hogy a inig a gyár adója 200—300 kor. — s tudtommal ennyi 15 évig egyelőre — adlig pótadó nincs, annál is inkább mert az 1907-iki u. n. subvencios törvény értelmében, a szubvenciós természetű adóelengedés esetében pótadó kivetésnek helye nincs. Áll tehát, amit mondtam, hogy t. i. 15 évig a város nem kap nem csak 6000 koronát, de még talán 150 koronát sem. Felületesnek is állítom dr. Gergelyt. Az első cikkében dr. Gergely kiszámította, hogy a textil gyár 300 szövőszéket fog felállítani gyáraiban, amely után 7500000 kor. lesz a forgalom. Ennek adója lesz szerinte 75000 kor. Ebből esik Losoncra 40°/o-al számítva 30000 kor. A visszonválaszábarf pedig azt mondja dr. Gergely, hogy a gyár eddig csak 150 szövőszéket áiíitott fel Losoncon, s a további 170-et csak akkor állítja fel, ha a subventiot megkapja. Hát kérem : az első cikk szerint a 3 gyártelepen állít fel a gyár 300 szövőszéket — s csak azért jut 40°/o Losoncnak — a második cikk szerint már mind a 300-at Losoncon állítják fel. Hát, hol ebben a tájékozottság ? mikor a második cikk nem tudja, mit állít az első cikk ? Azt hiszem jogosult azon kijelentésem, hogy dr. Gergely téved s felületes. Ha hajszálhasogató akarnék lenni, úgy azt is felemlíthetném, hogy cikke közepe táján 337 szövőszékről, cikke végén pedig 320 ról beszél. Ilyen tévedések voltak első cikkében, s vannak második cikkében. Ne vegye zokon tehát dr. Gergely collégám, ha ezekre rámutatok akkor, mikor ő azon célzattal Írja a cikket, hogy az tájékoztasson. Aki tájékoztatni akar az legyen tisztában alaposan tárgyával Az ilyen cikkek nem tájékoztatók, hanem ellenkezőleg zavarók. Dr. Gergely ismét hangsúlyozza, hogy nem anyagi, hanem erkölcsi támogatásról van szó. Hát én azon ütődtem meg, hogy a gyár az erkölcsi támogatást sok apró pénzre kívánja felváltani. Nem beszélve helypénz, kövezetvám elengedésről s egyéb jogok engedélyezéséről, melyet a város készségesen megszavazott a gyárnak, megemlítendő, hogy az iparvágányhoz telket ad a város. Ez pedig 4000 — 5000 kor. készpénzt jelent. Hát elégedjék meg a gyár ezzel, hacsak áldozatot készséget akar látni. Ezt sem tehette még meg tanult játszani. Meg. És attól a momentumtól kezdve Detre folyton sakkozott. Jól illett neki ez a mesterség. Összegubbaszkodva úgy ült az asztal sarkán, mint egy pók. Közönyös ábrázattal nézte a feszengő, a tépelődő ellenséget s fürkészte a szeme járását. Aztán ha ő volt soron, fénylő szemeivel végig táncolta a kockás táblát, — húzott — és győzött. Győzött, egyszer, kétszer tízszer. Aki nem hitte el, hogy Detre jól tud játszani, az leült vele, de azután hallgatott az eredményéről. És sokan nem hitték el és Detre legyőzött mindenkit. Félelmetes lett a hire. Megneszelték ezt a nagy diákok is, de nem hitták játszani. Féltették tőle a tekintélyüket, amit csak nagyképűsködéssel, nagy üggyel-bajjal sikerült megszerezniük. Féltették a Detre hires, számitó eszétől, ahonnan messze száműzte a gyenge naivságot, a dolgozó agy. Féltették Detrétől, aki olyan volt, mint egy gnóm s akkora, mint egy hatéves pötty. Kitavaszodott. A négyfalu kertből fakadó akácrügyek végre is lecsalták a gyereksereget. Hacsak tőlük függött volna, már rég kiröppentek volna! Végre hát lejöttek. Szépen, párosával, lassan. Csöndben kellett lemenniök, de ők amúgy is csöndben lettek volna. Az ébrezedő növények párás lehelete, az az aluszékony, áhitatos, nyugalmas csend, úgyis lebilincselték volna dévaj kedvüket. Előbb összeálltak csoportokba és tanakodtak, hogy mit játszanak. — Király métát! — Kapóst! Aztán két táborrá oszlottak. Az egyik tábor kinnt volt, a másik bennt. Az egyik tábor a játszó, a másik a lapdafogó. A szerencsére bízták, hogy ki legyen bennt, ki legyen kinnt. Ennek meg Detréhez volt bizalma s igy ő lett bennt, ő lett a játszó, a másik lett a duzzugó, a labdafogó. — Rajta! S megindultak az ütések. Gyöngék voltak. Elröpültek egy kicsit az ütőfától, aztán olyan formátlan körrel visszapördültek. Detre rosszul választotta ki katonáit. Ott van ni! az egyik labdafogó kézrekeritette a labdát, aztán jól hátbadobta a kifutó, szeles nebulót. — Mehetünk ki! A két tábor helyet cserél. Most Detre tábora a duzzogó, a másik a játszó. De még milyen játszó! Detre elkezdette a labdafogást egy órakor és két órakor még mindig odakünn duzzog. — No hiszen szép mátor Detre! Ilyen mátor! Ezek a tiszteletlen vélemény nyilvánítások egyre hangosabbak lesznek. — De hát akkor, minek lett mátor! Mondta volna meg, hogy nem tud semmit! — En nem játszom! Még három ütést bevárok, ha akkor sem sikerül neki valakit megdobni, én elszököm. Bizony nem sikerült. Detre a középen állott, ő volt a dobó. Eleinte biztatott, lelkesített, aztán kért, könyörgött, még fenyegetett is, — de hiába! Nem tudott egy szikra tüzet belefujtatni ebbe a széthúzó ármádiába! Detre, a sakkmester, az élősaktáblán, élő figurákkal nem tudott boldogulni Ha most is úgy megülhetett volna valahol, egy asztal sarkánál, mint egy pók s úgy intézhette volna a csatát — győzött volna! De élő figurákkal s megannyi külön akarattal szemben a Detre leleménye befagyott. A verőfény elé valami kóbor esőfelhő vont ólmos kárpitott s felriasztotta a játékosokat. Jókor: épen elég volt a duzzogásból ! Kipirult arccal rebbent össze a gyereksereg, — s ahogy felfelé bundokoltak, — Detre arca arra gondolt, hogyha ő megülhetne most is egy asztal sarkánál, mint egy pók és közönyös ábrázattal nézhetné a feszengő, tépelődő ellenségét! Szégyelte magát. Aztán elővette a zsebkendőjét eltakarta arcát és úgy tett, mintha az izzadtságot törülné le a homlokáról. Losonc városa egy vállalatnak sem. Dr. Gergely ezen első négy pontot elhagyja, mert hisz ebben nincs vita. De nem úgy ám! Én éppen azért mutatok erre rá, mert már ez anyagi támogatást jelent. Határozott meggyőződésem pedig az, hogy Losonc város anyagi helyzetének veszélyeztetése nélkül az áldozat készségben tovább nem mehet. Ha majd a 60°/0-os pártadónál visszatérhetünk 25%oshoz, akkar majd lehetünk bőkezűbbek is, de előbb nem ; mert különben vagy a polgárság fokozottabb megterhelésének szüksége fog beállni, vagy a pénzügyi csőd. Jegyzet. Glaser Emil körjegyző úr a »L. és V.« legutóbbi számában nyilatkozik, hogy tőle senki adatot nem kért. Jóllehet nyilatkozatát a Dr. Gergely collégám viszonválaszára vonatkoztatja, mégis szükségesnek tartom kijelenteni, hogy az adózási adatokat a körjegyzői irodában a segédjegyző úr jelenlétében Írtam ki. A posztógyár belső viszonyairól pedig én nem kérdeztem senkit, én csupán a Dr. Gergely adatai alapján vitatkoztam. Különben is én nem törődöm azzal, hogy a gyár mennyit keres, hanem csak azt vitatom, hogy az adóalapja folytán pótadóra elenyésző csekélység jut. Színészetünk. (Z. G.) Az elmúlt színházi héten gondos müizlésről és szakavatottságról tanúskodó darabok kerültek színre. Részben ennek, részben pedig a társulati tagok odaadó igyekezetének és sikerült játékának tulajdonítható, hogy a közönség a szeszélyes és hideg szeptemberi időjárás dacára is mindennap megtöltötte az arénát s ugyancsak jelét adta a színművészet iránti érdeklődésének. Kedden, szept. 7-én Pakernek nagyhatású, vallásos tárgyú drámája a „Bíboros“ került színre. Az előadás általában jó mederben folyt le s gondos előkészület érződött belőle. A címszerepet a tehetségéről és művészi avatottságáról már eddig is előnyösen ismert Szakács Andor vezette Medici bíboros alakításában. Nehéz szerepét valóban előkelő színvonalon álló művészettel játszotta s az őrjöngő bíboros szörnyű lelki harcait szinte leheletszerű finomsággal dolgozta ki. Méltán rászolgált az ünneplésre, melyben a közönség részesítette. A díszletek stilszerütlensége azonban deprimálólag hatott és sokat vont le az előadás értékéből. Ügyesén alakítottak még Magas Béla Strozzi és Váradi Márton Bagliani szenátor szerepében. Drámai erőtől duzzadó alakítást nyújtottak Szász Anna (Glaricia) és Koós Tibor (Beppó). Szerdán, szept. 8-án délután a „Hajdúk hadnagyá ‘-t játszották. Este Csiky Gergely kitűnő vigjátéka, a „Nagymama“ került sorra. A szereplőknek majd mindegyike átérezte a darab intencióit s derekasan megállta helyét. Sz. Pozsonyi Lenke bájos nagymamája, Palásthy finom humoru Todorkája, H. Serfőző Etel mély tanulmányra valló, közvetlen játéka biztos kézzel irányították a darabot. Kitünően alakított Szalóki Dezső Koszta nyug. lelkész szerepében s egészséges humorával, finoman rutinozott játékával szerzett elismerést. Váradi Márton (Örkényi Kálmán) akit pedig igen tehetséges vérbeli színésznek ismerünk, ezúttal nem játszott a már megszokott tetszéstkeltően. Játéka élettelen volt. Kiérződött belőle a sok szerepléssel járó fáradtság, kimerültség. Márta szerepét Tábori Frida játszotta a tőle megszokott ügyességgel, bájosan, fesztelenül. Graciozus és természetes volt M. Fekete Rózsi is Piroska szerepében. Csütörtökön, szept. 9-én a tarka jelenetekben bővelkedő hires francia újdonságot „A király“-t adták, Az összjátékból kiérződött a rendezettség hiánya. A címszerep alakitója Palásthy Sándor volt, aki e darabnál annyira kívánatos discrét játékával s finom humorával sok kellemes percet szerzett a közönségnek. Kiváló sikere volt Magas Bélának, ki a sokat fecsegő keveset tevő szocialista képviselő gondosan átdolgozott alakításával teljesen magával ragadta a közönséget. Rokonszenves színpadi jelenségként hatott Kassai Rózsika (Marthej alakítása, ügyesen átdolgozott, közvetlen játékával. Szalóki Dezső (titkos rendőr) kitűnő humora ezúttal is teljes mértékben érvényesült. Lelorain miniszternők (Koós Tibor) ma is értékes bizonyult. Pénteken, szept. 10 én Lehár népszerű operettébe „A drótostót“ került előadásra. Kiváló sikere volt a darabban Palásthy Gézának, akit ez alkalommal Pfefferkorn szerepében egészen uj oldaláról ismert meg a közönség. Egész este hangos volt a színház a kacagástól; mókáz, rögtönöz, kupiét énekel és minden sikerül neki. Mellette a közönség melegen ünnepelte Tábori Fridát, aki előkelő színvonalon álló művészi játékkal adta Zsuska hálás szerepét. Behízelgő, kedves és temperamentumos volt Kassai Rózsika Mici szerepében. Úgyancsak nagyrészük van az előadás sikerében Keitész Sándor (Günther) és Völgyi Rezsi (Jankó) szereplőknek, akik helyes érzékkel és gondos avatottsággal játszotta
