Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-02 / 35. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. szeptember 2.

vást ébren tartja, hanem kell, hogy hathatósan és eredményesen működjék abban az irányban is, hogy a barátságos és a magyarság iránt szimpatikus idegen nyelvű népek a magyarosodás gondolatát megszeressék.

Losonc a N. M. K. E.-ben saját erejéből kölcsönöz a felső Magyarország területén lakó nemzetiségek által szorongatott magyarságnak. Kezébe ragadta a végeken élő magyarság egy részének egységes irányítását, közös, nagy célokra való tömörítését, az erőknek a legveszélyezettebb pontokon való koncentrálását; szóval elkövet mindent, amit egy nagy átmérőjű, öntudatos, erős és célirányos nemzeti kultúrpolitika esetről-esetre előír.

E virágzó város erejét azonban folyton-folyvást emelni kell. E célból a vármegye székhelyét B.-gyarmatról mielőbb Losoncra kell áthozni.

A N. M. K. E. állítsa fel 200 középiskolai növendék számára a nevelőintézetét, amely legelső internátusa lesz az egész Felvidéknek.

Losonc kereskedelme, ipara és gyáripara annyira fejlődésben van, hogy azt a inai rozoga pályaudvarról, hasztalan bővítik is azt ki, lebonyolítani alig lehet. A kormánynak épen azért hatalmas, a városhoz méltó pályaudvart kell mielőbb emelnie.

Fel kell állítani Losoncon a fiú és női felsőkereskedelmi iskolát és meg kell vetni alapját Losoncon a nyilvános városi könyvtárral kapcsolatos múzeumnak.

Valamennyi intézmény létesítése lehetséges minden különös anyagi áldozat nélkül és mint e szép város szülötte, örömmel és boldogan munkálkodom magam ezen büszke alkotások mielőbbi létrehozásán, amennyiben erre nézve felhívást kapok.

Magyarország kincses földére bejött magyarok csak a földet foglalták el. Karddal kezükben vívtak érte kemény, véres ütközetet. Losonc második honfoglalást végez. A Felvidéken maradt idegen ajkú népet hódítja meg rendre, lassan a magyar kultúra vonzó, színes fegyverével és levegőjében és népében rejlő sokféle faji sajátosságok csodás erejével.

Az O. M. K. E.

losonci működéséről.

Amidőn Sándor Pál országgyűlési képviselő, az „OMKE“ elnöke 1905. júniusában Losoncon, a városháza tanácstermében megalakitotta az „Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés Losonc- Salgótarján vidéki kerület "‘-ét eszmékben gazdag, tartalmas beszédével meggyőzve az érdeklődőket s főleg a kereskedőket a tömörülés szükségességéről, talán még akkor nem gondolta, hogy 4 év múltán — most, hogy IV. közgyűlését tartotta — 350 tagot számlál az egyesület magáénak. Úgy látszik, hogy a nógrádi kereskedői karban is folytonosan és örvendetesen tért hódit a szolidaritás eszméje és annak átérzése, hogy minden magyar kereskedőnek erkölcsi kötelessége azon országos szervezetet csatlakozásával erősíteni, mely teljes erejével küzd a kereskedői hivatás megfelelő elismerésére, a kereskedő társadalmi pozíciójának emelése és anyagi boldogulása érdekében.

Hallottuk Sándor Pált annak idején gyönyörű eloquentiájú beszédében bőven fejtegetni, hogy mi képezi célját az Omke-nek : egyöntetűen képviselni és ápolni a kereskedő osztály közös érdekeit, harcolni a kereskedelmi érdekekért, kivívni a kereskedelemnek a gazdasági és társadalmi életben megillető helyet ; kiküzdeni azt, hogy a múltban a kereskedelemmel szemben elkövetett jogtalanságok helyébe a méltányos megbirálás lépjen, kiirtani a kereskedelem terén esetleg felburjánzó gazt, megtorolni a kereskedők ellen vagy a kereskedők között elkövetett visszaéléseket, megszüntetni a kereskedelem ellen a társadalomban megnyilvánuló előítéletet.

A Losonc-Salgótarjáni kerület egy szemét képezi azon láncnak, amelyet „Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülésinek nevezünk; vájjon működésével megfelelt-e a központhoz való viszonyának, megfelelt-e a helyi érdekeltségnek ? Bennünket természetesen az utóbbi érdekel legintenzivebben. Nehány precedens felsorolása — úgy hiszem — élénken megvilágítja, hogy ez egyesület hivatásának magaslatán áll, tudva azt, hogy fáradhatatlanul buzgó elnökéül Wohl Rumit, és agilis titkárjául dr. Hajós Józsefet bírja.

így pl. a Losonc r. t. város részéről tervezett kövezetvámtarifa tárgyában véleményes jelentésre kéretett fel e város közönségének képviseletében annak polgármesterétől s némi büszkeséggel nivatkozhatik e kerület az erkölcsi sikerre, hogy ez által a kerület e város és vidéke kereskedői osztályának hivatott képviselőjéül ismertetett el, véleményében nerr hanyagolván el a maguk szakérdekeit, igyekezvén a közérdeknek is szolgálatot tenni. Önmaga javasolta a kövezetvámképpen szedendő tarifákat, noha a tarifa nem — mint sokan hiszik — a fogyasztót, hanem magát a kereskedőt sújtja.

Talán szerénytelenség nélkül hivatkozhatik a

tilos járni ? Végig tudja hallgatni egy hervadt férfi vallomásait? Ha igen, úgy meg fog érteni.

Tamás eleresztette Ilona kezét és visszaült helyére. Darabig tenyerébe fektetve fejét, hallgatott. Aztán szólt, valami kellemes, langyos hangon, mint egy poéta, ki verstémákról beszél.

— Most is szeretem magát. Öt éve, igaz, hogy más volt a szerelmem. Huszonnégy éves voltam és még messze a pályámtól. Az ilyenkori szerelem baj. Mikor az ember jövő után futkos és közben szerelmes — kinevetik. Pedig az ilyen szerelemnél nincs rettentőbb. Ha egy hónapig tart, nincs baj. De nálam tovább tartott. Eltartott egészen addig, mig szerelmem kezdett komoly alapot nyerni. Minden férfi életében elkövetkezik az az idő, mikor vagy meg tudunk házasodni vagy fölösen tódul vér agyunkba, ereinkbe. Én akkor még nem nősülhettem. Mennem kellett. Aztán ott, messze belefultam az ócska csóközönökbe, melyek mindegyike után úgy éreztem magam, mintha piszkos üvegből ittam volna és elfelejtettem az üveg száját megtörölni. A ledér élet mindenkori reakciója a visszaemlékezés volt. A messzeélő leány. Ilyenkor mindig arra gondoltam: »íme, ott van az a leány. Annak még a derekát sem öleltem át illetlenül. Jól van, rendjén van, ennek igy kell lenni. Azt a leányt magamnak tartogatom. Ilyenkor megirtam a levelet magának. Éltem, sokat éltem. Elhervadtam. Elég volt két esztendő. Kezdtem alkudni magammal. Igen! A halál! Fenyegettem magam. Nem lehetett. Nem tudom, mi hiányzott ahoz, hogy öngyilkos legyek ? A bátorság, vagy a gyávaság? Talán az, hogy mindig magára gondoltam. »Szeretem! Szeretem!« kiáltottam és kiáltozásomra mintha szobám bútorai is gúnyosan röhögtek volna. Nem szóltam senkinek, de mintha az egész világ határozott ellenére cselekedtem volna, hazajöttem.

Kiszíneztem magamnak a képet, a találkozás képét. Gondoltam, hogy újra elkap a szent, az igaz hevület, a megrázkódtató láz, ha maga mellé ülök, ha hallom a maga szavát . . . Ugy-e csak kezet csókoltam ? Ugy-e, ritkán jöttem fel . .

És ma itt vagyok. Közönséges utcai ruhában Mit mondjak még ? ... .

A leány a pamlagpárnára dőlve könyezett. A férfinek is voltak könyei. Aztán elhallgattak a könyek. Csönd következett. Az a bizonyos csönd, mikor a hallgatók azt hiszik, hogy nagy lárma van. Végre szól a leány:

— Értem önt. Azt hiszem, Tamás, hogy egy a véleményünk: semmi közünk egymáshoz.

Tamás odament a leányhoz. Nagyon sápadt volt. Bocsánatot kért. Megkapta. Aztán indult. Kivonulása nyomorult, szenvedő emberi volt.

És a leány felugrott a pamlagról. Járt fel s alá szobájában. Megállt. Ismételgetni próbálta a férfi vallomásait.

— Ő elhervadt. Hervadt férfi. Hát én ? Vártam reá. Vágyak tombolnak lelkűnkben, de nekünk várnunk kell. Várjuk a tavaszt, .... és hervadunk az iszonyú kietlenségben: leányszobánkban. Egyszerre bejelenti, hogy nincs kikelet, ő is fázik. Élhervadt ....

Egyszerre megállt a tükör előtt. Vizsgálatot tartott. Nézte magát. Lebontotta a haját és úgy nézte magát. Aztán felöltözött, díszesen, eleganciával. Gyönyörű fésűgarniturát rakott hajába. Előszedte ékszereit. Magára pazarolta .... És újra a tükörbe nézett. Mosolygott. Illegette magát.

És a tükör beszélhetett neki keserű igazságokat, mert a leány rezignálva mondott magáról olyasmit, mit valószínűleg holnap már nem érez:

— Az egy hervadt férfi .... én egy elhervadt leány vagyok.

kerület arra, ha többszörös eljárásuk és sürgetésüknek tulajdoníthatják, hogy végre-valahára a már hosszú évek óta sürgetett pályaudvar kibővítés foganatosíttatott.

Érdemének tudhatja be e kerület, amidőn a

III. osztályú kereseti adó indokolatlanul felemeltetvén, . körlevélben hívta fel összes tagjait, hogy a reájuk nézve sérelmes adófelemelés ellenében titkárjukhoz dr. Hajós Józsefhez forduljanak, ki érdekeit tisztán az Omke iránti tekintetből díjtalanul képviselte.

Oroszlánrészük volt a vasárnapi munkaszünet behozatalában, fáradozásuknak sikerült a dohányárudák tulajdonosait rábírni, hogy vasárnap délután üzleteiket zárva tartsák.

Kiváló gondoskodásuk tárgyát képezte a helybeli keresk. tanonciskola fentartása, bár áldozatok árán, hogy éber és képzett kereskedőket neveljenek és a tanoncok hiányos ismereteiket kipótolhassák.

Múlt hó 29-én tartott közgyűlésük tárgysorozatának egyik pontját a postaigazgatóság azon sérelmes rendelete képezte, melynek életbeléptetésével a bgyarmati központ beszüntette a városi hálózat törvényhatósági előfizetőinek Losonccal és Salgótarjánnal való díjmentes kapcsolását. Ezen intézkedéssel szemben — amit a közgyűlés határozatilag kimondott — a kerület felír a kereskedelmi minisztériumba az iránt, hogy ezen sérelmes rendelet hatályon kívül helyeztessék, illetőleg az eddigi állapot visszahelyeztessék. E rendelet sérelmes volta természetesen bennünket, losonciakat élénken erdekel, mert kereskedőinkre leginkább a bgyarmati és starjáni ingyenes kapcsolás bir értékkel a fennálló élénk kereskedelmi és ipari összeköttetés folytán s igy e kérelemhez szivessn csatlakozik a losonci kereskedő-gárda, mert Losoncváros Nógrádvármegyc legelső kereskedelmi empóriuma. Hiszük és reméljük, hogy az OMKE e kérvénye megtalálja a kivezető utat s a minisztériumban meghallgatásra talál.

Ezekben igyekeztem vázolni rövid vonásokban az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés Losonc—Salgótarján vidéki kerületének működését. Nem minden egyes akciójuk vezetett teljes sikerre, de legalább sikerült átvinni a köztudatba, hogy ők is léteznek, hogy az ő érdekeik is megkövetelik azok figyelembe vételét.

Sch. Ö.

Az Esperanto világnyelvről.

Az idő haladásával ma már mind gyakrabban találkozunk úgy a közéletben, mint az újságokban az Esperanto nyelvről szóló hírekkel és maholnap a nagyáltalánosságban már nem csak fölényesen mosolyogva, de határozottan számolni kell, e minden tekintetben megfelelő, s a legszélesebb körbeni érintkezést lehetővé tevő világnyelvvel. Hiszen eltekintve az általános műveltséggel járó közszükségletől, mely már rég keresi egy közös érintkezést lehetővé tevő nyelvet, minő végtelen látóhatárt nyit meg e nyelv pld, a kereskedelem s a tudományok terjedéseinek világában.

Mint tudjuk az idegen nyelvek tanulásának, vagyis elsajátításának legfőbb akadályai sokszor a nemzeti büszkeség pld. angoloknál, vagy franciáknál, melyek kölcsönösen saját nyelvüket szeretnék közös érintkező nyelvvé tenni, de legfőképpen a számtalan kiejtési különbségek, rendhagyó igék, nagymennyiségű ragok és Isten megmondhatója minő egyébb eltérések ; az ember mást ir mint amit beszél, avagy vegyük pld. a nemek közti különböztetéseket pld. a német nyelvben. Én részemről érthetetlennek találom, hogy a fejem himnemű, a szemem semleges, az orom pedig tudja a kő miért nőnemű ?!

Ezzel szemben pedig az Esperanto nyelv a maga zseniális egyszerűség. Mindössze 1800-2000 szava, van Ennek fele, mint ismert nemzetközi kifejezés, általánosan ismert pld. „Blúz,“ „pantalon,“ „piano,“ „telefon,“ „telegraf,“ „doktor,“ stb. A másik fele pedig, bárminő nyelvű ember által könnyen kiejthető, nagyobbára 1—2 szótagból álló szavak. Szóképzése mint egy 30—32 rag és képző által történik. Ige ragozása, mely minden nyelvben a legkeményebb dió, e nyelvnél mesésen egyszerű,

50—60 nyomtatott sorból áll az összes szabálya, semmi kivétel, semmi rendhagyás vagy csonkaság.

Az Esperanto nyelv megalapítója dr. Zammenhof Lázár varsói szemorvos, ki dr. Esperanto (esperare = reményleni) álnév alatt 1887-ben bocsájtotta világgá ezen uj nyelvet, melyet is aztán eme álnév után, Esperanto-nak (Reménylő) neveztek el. 22 éves pályafutása után az Esperanto nyelvet beszélők számát dr. Schraun berlini orvostanár 13—14 millióra teszi, hisz csak Párisban magában 40—50 ezer ember beszéli az Esperanto nyelvet. Tudomásom szerint Belgiumban az iskolákban tanitják. Az Esperanto irodalom közel